2009. július 16., csütörtök

Elisabeth

Ilyet még nem csináltam ezelőtt. Úgy gondoltam a rázós vizsgaidőszak után megajándékozom magam Elisabeth premier jeggyel, méghozzá mindkét szereposztás előadására.

Délután a fiatalabb garnitúra bemutatója zajlott. A Sissy életét bemutató darab főszerepét Vágó Bernadett játszotta. Összetett darab, Sissy kiskorától haláláig játszódik nehéz dalokkal fűszerezve. Nekem Berni minden korszakban hiteleset nyújtott és gyönyörűen énekelt. Ferenc Józsefet Bálint Ádám alakította. Ő nem volt jó. Szegénynek kifejezetten nevetségesen jött ki, hogy elromlott a mikroportja pont egy szerelmes duett előtt és a színpadi táncosok cserélték ki. Néhány bunkó néző hangosan nevetni kezdett. Ezt nem akarom kommentálni. Látszott Ádámon, hogy rosszul esett neki és valahogy a darab végéig sem szedte össze magát.


Az Elisabethben végig jelen van a Halál alakja, aki szerelmes Sissy-be. Kamarás Máté játszotta délután. Külsőleg nagyon bejött. Színészileg is. Hangilag is. Viszont éneklési technikája nem tetszett. Számomra olyan volt mintha egy rockénekest hallanék. Nem úgy adta elő mint egy musical énekes. Ezért annyira nem tetszett az összhatás.

Sissy anyósát, Zsófiát, Nádasi Veronika formálta meg. Nagyon tetszett, hihetetlen kemény volt. Szeretem színházban az ilyen karaktereket. Csak az életben ne találkozzak velük.

Rudolfot Szabó Dávid alakította. A Bennem mint tükrödben című dalban könyörgött az anyjának, hogy segítsen rajta. Szinte a könnyem is kicsordult, annyira meghatóan játszotta.

Szerintem teljesen elhaltam volna mindenkitől, ha nem vártam volna úgy a későbbi előadást, ahol a színház igazi nagy nevei játszottak. Füredi Nikolett alakította Sissy-t akin igencsak látszottak a lámpaláz tünetei. És nem tudott minden hangot kiénekelni Bernivel ellentétben.

Ferenc Józsefet Bereczki Zoltán játszotta. Na ő jobb volt, mint Ádám.

A Halált Szabó P. Szilveszter formálta meg. Hát igen, őt nem tudja senki felülmúlni. Óriási volt. Megint előjött az a tipikus Szilveszter-érzés: félek tőle mégis vágyom rá.

Molnár Piroska játszotta Zsófiát. Hát tekintély ide vagy oda, délutáni Veronika-féle alakítás magasan veri. Nem szerettem ebben a szerepben pedig korban sokkal közelebb áll a szerephez mint Veronika. Rudolf pedig Dolhai Attila volt. Véleményem szerint kicsit idős volt Rudolfnak. Na de bemegy az ember színházba, tudja hogy Dolhai játszik, mit is várhatna el tőle. Annyira snassz, hogy mindig tökéleteset alakít. Amúgy furcsa, hogy Attila két musicalben is ezt a szerencsétlen sorsú Rudolf herceget alakítja és nekem mégis Mészáros Árpi arca ugrik be ha meghallom, hogy Rudolf. Attila a fejére is állhat, akkor se tudja ezt megváltoztatni.

Aztán a darabban volt egy karakter ami az előbb kimaradt: Luigi Lucheni. Ő gyilkolta meg Sissy-t és tulajdonképpen, ő mesélte el az élete történetét. Délután Száraz Tamás játszotta, akiről annyit tudtam korábban, hogy a Picasso Branch nevű megagagyi formáció egyik tagja volt vagy 6-7 éve. Ezek után komolyan elgondolkodtam mi a fenét keres egy ilyen színházban. Aztán meggyőzőtt hogy mit. Imádtam a játékát és a hangját. Ezt a szerepet pont ráöntötték. Bár Rómeónak (mert azt is játssza) kevésbé tudom elképzelni. Este pedig Földes Tamás játszotta Luchenit. Tetszett volna ha nem látom a másik Tamással…

Összességében a délutáni előadás jobban tetszett talán, de azt hiszem azért olyan tehetségek játszanak ebben a darabban, hogy teljesen mindegy melyik szereposztással látja az ember. És azzal a tapasztalattal bölcsebb lettem, hogy túl sok két előadás egy napra, főleg egy ilyen komoly darabból.

A zenéje igen érdekes. Nekem annyi problémám volt vele, hogy nem éreztem összhangot. Vannak benne gyönyörű dalok és voltak szinte rock zenék. És nem tükrözték az adott kort. De azért rengeteg fülbemászó dal hangzott el. Halál dalai nagyon vadra sikeredtek a Haláltánc és a Ma nagyot nőtt az árnyék kifejezetten félelmetes. Elsőben Sissyt táncoltatja meg az esküvőjén a másodikban pedig Rudolfot csábítja a túlvilágra. Szép melódiát is énekel, ilyen az Útvesztő minden út, amiben Sissy után epekedik. Illetve ilyen még az Emlékezz rá, táncba mentük, ahol Sissyt vigasztalja gyermeke halála után.

Egyik kedvenc jelenetem pedig a Francia betegséges rész, amikor Sissy rosszul lesz, Halál orvosként megjelenik és közli vele hogy Ferenc József fertőzte meg ezzel a nemi betegséggel, amit a bordélyházban szedett össze. Sissy magába roskad és azt mondja: „Legjobb lesz elhagynom...Vagy tán az még jobb, ha meghalok én!” Erre a Halál teljes izgalomba jön, ledobja orvosi álruháját: „Tedd azt, Elisabeth! Én... én örülni fogok neki!” És kergetni kezdi Sissyt aki közli vele hogy nem kell még neki. Gyönyörű dal a már említett Bennem mint tükrödben Rudolftól. A Tej című Lucheni dal nagyon jó, főleg mikor az elején a fellázadt nép a tejes dobozokat a földre csapkodva adja vissza a ritmust.


Gyönyörű Sissy és Ferenc József duettje az első találkozásukkor és halála előtt. Ugyanaz a dal csak a szöveg más. A musical szinte védjegye az Az már nem én lennék Sissy ária. És ennek a dallamára ér véget az első felvonás, Ferenc József kezdi és hárman fejezik be Sissyvel és a Halállal kiegészülve. A felvonás végén Sissy egy dobogón felemelkedik és pont úgy néz ki mint azon az ismert fehér ruhás festményen. És ami mindent kifejez erről a csodálatos asszonyról és visszaadja az egész darab hangulatát az a Semmi című dal.

Ó, bárcsak tényleg én lennék
kényszerzubbonyban - fűzőm helyett
az megköti a testemet - ez megköti a lelkem!
Úgy küzdöttem én sok apró, kis célért,
és mondd, mit értem el?
Semmit! Semmit!
Őrült világra őrült válasz - téboly!
Talán egy ugrás - örvény szélén állsz!
Zuhanni könnyedén!
Zuhannom kéne, hát mért van, hogy borzongok előtte én?
Mert átkom az, hogy én már
Elisabeth legyek -
lehetnék tán Titánia,
s a gúnyos szavak éle mit se bántana!
Fönt remegek én, mint, ki kötélen jár,
a mélybe, ha nézek,
nincs ott semmi!
Semmi!
Kín minden lépés, mégis megyek tovább,
bár rémisztőn hív, vár lent a semmi!
Semmi!
Biztos szabad és boldog, aki őrült -
ahhoz viszont bátorság kell!
Én játszom a bátrat, és teszem, mit kell,
bár nem más az élet,
csak rút ármány, undok csalás,
mert e földön nincs más!
Nincs más!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates