2009. július 5., vasárnap

Napsütötte Toszkána

Tegnap este Olaszországban jártam. Bár nem fizettem be egy utazási irodába sem. Sőt autóm sincs, amivel elruccantam volna. Az egyéni buszos és vonatos utaktól irtózom. Stoppolni sem szeretek. Mi több, semmilyen varázsképesség sincs birtokomban, amellyel egy szempillantás alatt Itáliában teremnék. Akkor mégis hogyan jött ez össze nekem? Egy tikkasztó nyári estén beraktam a dvd-lejátszómba a Napsütötte Toszkánát. Már magam sem tudom, hányadjára tettem ezt meg. És valamiért sosem unom meg.

Adott Frances, a sikeres írónő, aki egy igen zűrös válás után Olaszországban köt ki és egy jól irányzott galamb ürüléknek köszönhetően megvásárolja álmai toszkán villáját. Az események innentől a megszokott romantikus komédiák medrében pörögnek, nem meglepő végkifejlettel. Ám mégis van benne valami, amiért újra és újra megnézem. Van valami, ami miatt több, mint a műfaj legtöbb alkotása. Bár sosem jártam még Toszkánában, sőt Olaszországban sem, de mégis elkapott az olasz életérzés. Igaz, még nem tudhatom, hogy a valóságban is ilyen lehet-e ott élni, de szeretném, ha így lenne. Mi több, teszem fel a kérdést: a film alapján ki ne szeretne ott élni?

Diane Lane nagyszerű játékának köszönhetően mindenki azonosulni tud a főhőssel és vele együtt éli át szívfájdalmait meg örömeit egyaránt. És ha az örömeinél tartunk, megemlíteném Marcello-t, az olasz szívtiprót. A Napsütötte Toszkána előtt a szőke haj, kék szem párosításra esküdtem, de ha Olaszországban ilyen férfiak élnek, mint Marcello, akkor azt hiszem újra kell értelmeznem minden korábbi elméletemet. A Marcello-t alakító Raoul Bova tipikusan az a férfi, akin minden nő szeme megakad. Számomra meghatározhatatlan az a tökéletlenség, ami miatt mégis tökéletesnek tűnik a szememben. És nemcsak az enyémben, mert eddigi tapasztalatom alapján, rá mindenki emlékszik, aki megnézte a Napsütötte Toszkánát.

És mit ad isten, a történet szerint mégsem Marcello lesz a befutó. Talán ez az, ami miatt ennyire megfogott a film. Nem mondom, hogy hétköznapi, mert attól azért jócskán messze van, de mégis olyan dolgok történnek benne, amire van némi esély a valós életben is. Viszont van itt még valami, ami piszkálja a fantáziámat akárhányszor megnézem a filmet. Igen, azok a fránya olasz pasik. Az egyik jelenetben valami olyasmit mond az ingatlanügynök végtelenül bánatos főhősnőnknek, hogy „fejezze be a szomorkodást, ha így folytatja, azzal arra kényszerítene, hogy szerelmeskedjek önnel, pedig még sosem voltam hűtlen a feleségemhez.” Aztán ott van Marcello, aki meg megtiszteltetésnek veszi Frances ajánlatát, ami ugye nem egy keringőre szóló felkérés volt. Tényleg ilyen lennének ezek az itáliai macsók? Vagy némi túlzással ábrázolják őket a Napsütötte Toszkánában? Nos, a választ nem tudom. Mindenesetre annyit mondanék, ennek érdemes lenne utána járni. Mamma mia!

3 megjegyzés:

Bernadette írta...

Bemásolok Port.hu-s kommenteket a cikkemmel kapcsolatban :)
fredi60: Jó! :-)
minyóka: Leírtad, amit én is gondolok erről a filmről. Időnként muszáj megnézni! Még a 80-as évek végén jártam Olaszországban és bizony ilyenek az ottani fiúk. :)

Agnetha írta...

Örülök, hogy erről is találtam itt cikket, mert tegnap láttam a tévében és csúcsszuper ez a film! :D

Marizs írta...

olvassátok el a könyvet is! Más... de nagyon jó.. nagyon szeretem az írónőt!

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates