2009. augusztus 24., hétfő

A Vezúv fenyegetése

Mivel blogunk címe a Világ és egyéb katasztrófák címet viseli, jöjjön egy hús-vér katasztrófáról szóló ismeretterjesztő iromány, melynek ma van az évfordulója!


79. augusztus 24-én pusztult el Pompeii, Herculaneum és több kisebb település a Vezúv kitörése végett. A vulkán még napjainkban is aktív, a tudósok számolnak egy nemsokára bekövetkező újabb katasztrófával.

A Vezúv Olaszországban található, Nápolytól kilenc kilométerre. Ez az európai kontinens egyetlen ma is működő vulkánja, mivel a többi szigeteken helyezkedik el. Napjaink egyik legveszélyesebb tűzhányójaként tartják számon, mert közvetlen közelében több mint három millióan laknak. Legismertebb kitörése is igen emlékezetes maradt.

Kr. u. 62-ben egy földrengés már jelezte a tizenkét évvel későbbi tragédiát, de ez nem volt ritka jelenség, így a lakosság nem esett pánikba. Újra felhúzták a leomlott falakat és élték tovább mindennapi életüket. Tudták ugyan, hogy a Vezúv tűzhányó, de nem hozták összefüggésbe a föld mozgással, mivel a vulkán már évszázadok óta nem működött.

Ám 79. augusztus 24-én a Vezúv hirtelen életre kelt és bekövetkezett a történelem egyik legemlékezetesebb kitörése, amely két napig tartott. A láva, a vulkanikus iszap és a hamu teljesen betemette a környéket. Plinius, (a császár magasrangú tisztviselőjének unokaöccse) levelezésében részletesen beszámolt a katasztrófáról. Ezek a levelek igen fontos források. ”...A hegy fölött furcsa nagy felhőt lehetett látni, amely nőttön-nőtt. Több ezer méter magas füstoszloppá magasodott majd, szétterült. Olyan volt, mint egy nagy lombos fa. Éjszakára már a Vezúvius hegyéből több helyen széles lángnyelvek és magas tűzoszlopok csaptak fel. A gyakori földrengéstől a házak meginogtak. A szabad ég alatt pedig a tajtékkövek hullásától kellett tartani. Másnap sötétebb és sűrűbb volt az éj, mint bármikor. A hamu egyre sűrűbben hullott, beborított mindent. Ez az eleven lázálom így tartott órák hosszat. Végül füstté, köddé finomulva eloszlott...” Pilnius írásaiból tudjuk, hogy a vulkánkitörést követő földrengések miatt a tengervíz előbb visszahúzódott, majd erős hullámzással visszatért. Ezt a jelenséget ma cunaminak hívjuk.

A Vezúv kitörése óriási változásokat eredményezett. Pompeii városa teljesen eltűnt a három méternél vastagabb kőlepel alatt, a lakosság nagy része elpusztult. Pompeii és Herculaneum polgárainak számáról csak becslések vannak, így nem ismert pontosan a kitörésben életüket vesztett emberek száma. A pompeii lakosok 38 százaléka vulkáni hamu lerakódása következtében halt meg: a hamu súlya alatt a tetők beszakadtak, maguk alá temetve a lakásokban menedéket keresőket. A lakosság nagy része a hömpölygő lávától pusztult el, valamint a mérgező gázfelhőben és vulkáni anyag záporában.

Pompeii maradványaira egy vízvezeték ásásakor bukkantak rá 1595-ben. Az ásatások során különleges üregeket találtak, melyeket híg gipszpéppel kiöntve döbbenetes formákat kaptak. Testet öltöttek a katasztrófa áldozatai. A Vezúv kitöréskor a sűrűn hulló hamu gyorsan betemette az áldozatokat. A kitörést követő eső hatására a kissé megduzzadt hamu kemény masszaként vonta be a testeket, mintegy természetes öntőformát készített róluk. Pompeiiben 1150 holttestre (pontosabban azok a hamu által megőrzött nyomaira) bukkantak, Herculaneumban 350 emberi csontvázat hoztak a felszínre. Ezen számok azonban nem tükrözik a teljes létszámot, az egész vidéken jóval többen estek áldozatául a kitörésnek.

Olasz szakértők szerint 2100-ig újabb kitörés várható, melynek hevessége a 79-eshez lesz fogható. A Vezúv körüli hét kilométeres sugarú körben csaknem hatszázezren élnek. Nagyerejű kitörés esetén az itt élők kimenekítésére kevesebb mint 24 óra áll majd rendelkezésre, így a lakók jelentős hányadának megmentésére kicsi az esély. A Vezúv azonban ennél távolabbról is szedi majd áldozatait: mintegy kétszázezer embernek kell a vulkáni por és hamu káros hatásával számolnia. Elemzések szerint nagyerejű kitörés esetén még a vulkántól 12 kilométer távolságra is 200-600 Celsius fokos hőmérséklet lehet. Az olasz hatóságok sokat tesznek a veszélyzónában élők számának csökkentése illetve a veszélyhelyzetre való felkészülés érdekében: minden város rendelkezik evakuálási tervvel, a veszélyzónába nem adnak építési engedélyeket, büntetik az itt építőket, valamint anyagilag támogatnak mindenkit, aki hajlandó a zónán kívülre, biztonságosabb helyre költözni. Eddig néhány ezer család döntött a költözés mellett.

2009. augusztus 23., vasárnap

A jó isten a megmondója, hogy került hozzám ez az album. Ugyan nagy Megasztáros vagyok, de Király Viktort ki nem állhattam a kezdetektől. Talán az a beképzelt arckifejezése tette unszimpatikussá, meg az, hogy előre lehetett tudni, hogy ő fog nyerni. Egyrészt nálam szétcsöpögött a képernyő, amikor színpadra lépett, másrészt annyira áradt belőle a beképzeltség amikor nyilatkozott, hogy áhhh. Meg az csak a hab a tortán, hogy a Dokk Caféban Mega-koncerten visítoztak neki a tinilányok, még a wc-re is utána mentek. Amikor meg barátnőm akart tőle aláírást kérni, szimplán levegőnek nézte…

Szóval hozzám került A döntőben elhangzott dalok című lemez, amit be kell, hogy valljak, azóta is rendszeresen hallgatok. Így, hogy nem látom az arcát, sokkal jobban tetszik. Ezeket a dalokat a tévéműsorban mind láttam, meg hozzájuk a giccsesebbnél giccsesebb díszleteket. De amikor hallgatom, akkor csak a zene van: egy kellemes hang fülbemászó, romantikus dalokat énekel. El kell ismernem, hogy mégiscsak tud valamit ez a Király Viktor. Itt a tracklista:

Nézzük csak sorban. Kezdünk a You Are Not Alone-nal, ami igazán lágy, szerelmes melódia, tökéletes indítás. Következik a kicsit R’N’B-sebb September, amit általában átugrok. Utána a drámai vonalat erősíti a When a Man Loves a Woman, ami talán az egyik legjobban sikerült előadása. Minden úgy szól, ahogy kell és a hangszíne is tökéletes hozzá. A Hull az elsárgult levél az egyetlen magyar nyelvű szám (természetesen a közös Csillagdal 4-en kívül). Nem mondom, hogy úgy szól, mint a klasszikus Máté Péter dal, de van benne valami. Nem utánozza az eredetit, hanem valami egyedi stílust visz bele, ami egyértelműen ígéretes. A következő az I Don’t Wanna Miss a Thing, Aerosmith klasszikus. Nos ez is olyan, amit át szoktam ugrani, mert nem lett jó… A This Love-ot szintén. Ezzel csak annyit vétett Viktor, hogy az egyik legkedvencebb számom választotta, amit Adam Levine-en kívül számomra senki sem énekel elfogadhatóan. Igen, ez van…

Az Englishman in New York nem tartozik eredetiben sem a kedvenceim közé, de a Király Viktoros verzió valahogy mégis közelebb áll hozzám. Ebben igazán magát tudja adni, hiszen abban él, amiről a dal szól. A Billie Jane is jó, de azért meg sem közelíti az eredetit. Sőt, a Csináljuk a fesztiváltban Bereczki Zoli is jobban csinálta mint ő. A Careless Whisper az a szám, amit eredetiben nem szerettem, viszont általa az egyik kedvencem lett. A Santa Claus is Coming to Town is átugrós szám. Aztán jön a repeat-es dal: a Love Story. Nekem ez a verzió jobban tetszik mint az eredeti. Nem is ragoznám tovább, ezt megszavazom a legjobb dalnak a lemezről. Ezután csak a hab a tortán a You Are So Beautiful. Ez is jobb lett mint az eredeti, de azért számomra a Love Story varázsát nem tudja visszahozni. Végül a kötelező Csillagdal, ami olyan amilyen, de ezt muszáj volt rátenni…

Odáig jutottam, hogy bizonyos szemszögből már maga Viktor is tetszik, pl. ez előző képen. Aztán rákerestem Youtube-on a Love Story-ra és egyből eszembe jutott, miért is nem szerettem őt. Szóval inkább maradok a CD-nél. :) De arra a 10ből 8 csillagot adok, ami nagyon szép teljesítmény nálam.

Irodalmi szösszenet

Még megboldogult gimnazista koromban vetettem papírra ezt a kis irományt. Én csak ollóztam, a szavak sorrendje nem az én érdemem :D Vigyázat, felkavaró verssorok következnek, elolvasása csak saját felelősségre ajánlott!


Szendrey Júliához
Mit nekem te zordon Kárpátoknak
fenyvesekkel vadregényes tája,
Mert még nyílnak a völgyben a kerti virágok
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt.
A mező jó illatot, az ég szép harmatot
ád, ki kedves mindennél.
Júliámra hogy találék
Örömemben így köszönék:


Űlj hitvesem, ülj az ölembe ide.
Siralmas énnéköm tetűled megválnom
De síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet miért csepegtetsz
Még most is belém?
Én felszántom a császár udvarát
Csak egy gondolat bánt engemet:
Hogy Edward király, angol király
léptet fakó lován
De Júlia, ki lesz az én fiam
Ha megejt az ármány?
Bájoló lágy trillák
tarka képzetek,
Kedv, reménység, Júliák
Isten véletek!


Elő egy velszi bárd!
Ki tudja hol áll meg s kit hogyan talál meg?
Reng és üvölt Júlia:
Tombold ki te költő,
Tombold ki magadat!
Erre Sándor:
Ne ily halált adj Istenem
Ne ily halált adj énnekem.
Sándor azt gondolá:
Ha még kér a nép most adjatok neki!


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold
Bújt az üldözött s felé
kard nyúl barlangjában
Halálhörgés, siralom hangzik
a holtnak véréből
Végre megbűnhődte Júlia a
múltat és jövendőt


Most tél van és csend és hó és halál
S egy hang így szól:
Sándor, ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt
gondolj arra ki téged
még akkor is, ott is, örökre szeret.
Köllött egyéb Sándornak, azt cselekszi, amit gondolá:
Szépen, gyöngén fogjuk meg, dobjuk bé a tűzbe!
Eltemeté a tanyákon túl puszta mélyén
S csak annyit mondá:
A nagy világon e kívül
nincsen számodra hely
Mert ez az a föld melyen annyiszor
saját véred folyt.

Amire még érdemes várni

Összeszedtem a közeljövő ígéretes alkotásait, amikért akár moziba is elmennék!

Robin Hood
2010. májusában jön hazánkba Russel Crowe és Cate Blanchett főszereplésével. Izgi kalandfilmnek ígérkezik.

Sherlock Holmes
Amerikában novemberben mutatják be, magyar premierről még nincs hír. Mindenesetre Robert Downey Jr. mint Sherlock és Jude Law mint Watson páros egy jó kis krimi sztorival, nomeg Guy Ritchie rendezésével fűszerezve nem lehet olyan rossz.

The Imaginarium of Doctor Parnassus
Ennek még a magyar címe sincs meg, és azt a lehetőséget kizárhatjuk, hogy így maradjon. USA premier karácsonykor lesz. A főszereplők miatt ez egy kötelező alkotás, bármiről is szóljon :) Heath Ledger, Jude Law, Colin Farrell, Johnny Depp.




Alkonyat – Újhold
November 20-án jön az Alkonyat második epizódja. Bár a könyvet nem olvastam, az első részt nagyon szeretettem és alig várom a folytatást. A harmadik, aztán a negyedik könyv is vár a megfilmesítésre, jelenlegi elképzelések szerint minden évben egy új részt forgatnak le.

A csúf igazság
Katherine Heigl és Gerard Butler romantikus komédiája sztem még idén a mozikban. Nekem ennyi elég ajánlásnak!


Szex és New York 2.
Jó hírrel szolgálhatok a sorozat rajongóinak, hiszen 2010. május 28-án folytatódnak a mozivásznon a négy barátnő kalandjai.


Sikoly 4.
A horror rajongóknak itt a nagysikerű trilógia folytatása 2010. októberben. Nevekről még nem sokat tudni, Courtney Cox és David Arquette biztosnak tűnik, és talán a harmadik részt túlélt Patrick Dempsey is esélyes.

Alice csodaországban
A nagyszerű Tim Burton Johnny Depp nevű kebelbarátjával, Helena Bonham Carter nevű feleségével és Anne Hathaway-jel, Martin Sheennel nomeg Alan Rickmannal karöltve mutatják be a mesés produkciót 2010. március 4-én hazánkban.


New York, szeretlek!
A Párizs, szeretlek! nagy sikerén felbuzdulva itt a folytatás, amely ezúttal New York sok arcát mutatja be több mint tíz kb. negyed órás kisfilm-fűzérrel. A filmben feltűnik többek között: Kevin Bacon, Orlando Bloom, Hayden Christensen, Julie Christie, Bradley Cooper, Robin Wright-Penn, Natalie Portman, Ethan Hawke, Andy Garcia, Christina Ricci…Bizonyos filmfesztiválokon már bemutatatták, az USA-ban hivatalosan októbertől jön. Arról suttognak, hogy lehet, hogy nálunk csak DVD-n fogják kiadni.

Nine
2009. novemberben USA-ban mutatják be ezt a musicalt a Chicago rendezőjétől, és olyan nevekkel a főszerepben, mint Daniel Day-Lewis, Nicole Kidman, Penelope Cruz, Kate Hudson, Sophia Loren, Judi Dench, Marion Cotillard. A forgatókönyvíró pedig a tavaly elhunyt Anthony Minghella, aki olyan filmeket rendezett korábban, mint a Hideghegy, A tehetséges Mr. Ripley vagy Az angol beteg.

Harry Potter és a halál ereklyéi 1-2
A hetedik Harry Potter könyvet két filmben készítik el, az első rész 2010. novemberében, a második 2011 júliusában kerül a mozikba.

A hobbit
2011. decemberében jön A hobbit című könyv filmváltozata Zsákos Bilbóról, A Gyűrűk ura rajongók nagy örömére. Most mégcsak híresztelésekkel van tele a sajtó: Andy Serkis, Ian McKellen, Hugo Weaving és James McAvoy neve merült fel, mint lehetséges szereplők. A film rendezőjének pedig nem Peter Jackson (mert ő a forgatókönyvíró), hanem Guillermo del Toro esélyes.

Pókember 4.
Képregény rajongók örülhetnek, főleg a Pókemberesek, mivel 2011-ben jön a folytatás. Rendező maradt Sam Raimi, akárcsak a két főhős: Kirsten Dunst és Tobey Maguire.

Men in Black 3.
A sötét zsaruk is visszatérnek 2011-ben. A jól bevált recept alapján Will Smith és Tommy Lee Jones fogja megmenteni a Földet az űrbeli betolakodóktól.

Karib-tenger kalózai 4
Bemutatót még nem tűzték ki, annyi bizonyos, hogy 2010. márciusában kezdődik a forgatás. Arról pletykálnak, hogy Keira Knightley-nak elege lett és kiszállt a produkcióból, Orlando Bloomot pedig az új rész elején „meghalasztják”. Mindesetre Johnny Depp elvállalta.

Tisztességtelen ajánlat

Tudom, nem vagyok éppen naprakész, hogy most szolgálok infókat erről a filmről, de istenem, csak most került a kezem ügyébe. Minden ott kezdődik, hogy érdeklődni kezdtem Robert Redford pályafutása iránt és fórumokról tájékozódtam, hogy mit érdemes megnézni, amiben ő is szerepel. Így ráakadtam a Tisztességtelen ajánlatra is, aminek a címe ismerős volt, de biztos vagyok benne, hogy annak idején nem néztem meg.

Tulajdonképpen az az alaptörténet, hogy egy adósságokban úszó házaspár hölgy tagjának egy milliárdos ajánlatot tesz, hogy egy millió dollárt fizet egy közös éjszakáért. Anélkül, hogy a totális hollywood-i klisékkel dolgozó alkotást a sárba döngölném el kell mondanom, hogy mégiscsak van benne valami.

Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy a főhősnő helyében mit tennék. Vajon mit számít egy idegennel töltött éjszaka, ha ezáltal a korábbi problémák megoldódnak? Biztos sokan vannak, akik azt mondják, hogy inkább mennének a híd alá aludni, mert a hűség mindenek felett, de napjainkban ez mégsem olyan egyértelmű, hiszen a pénz nagy úr. Bár a film tanulsága is az, hogy nem lehet mindent megvenni, de mégis benne van, hogy azért nem árt, ha van. Hiszen ha nem lett volna a pénz, a házaspárt kilakoltatják, talán csövesekké váltak volna. Így meg igaz, hogy szétmentek, aztán amikor mindketten kezdtek egyenesbe jönni (jó munkahelyet szerezve ill. felső tízezerből kiábrándulva), akkor újból összejöttek.

Eljátszottam a gondolattal, hogy én mit csináltam volna a főhősnő helyében és sok mindent másképp. Nem is értem, ha ott van neki egy Robert Redford, aki a tenyerén hordozza, akkor miért köt ki mégis egy Woody Harrelson mellett, aki féltékenykedésével az őrületbe kergette? Bár a film egyik nagy jelenetében elhangzott valami olyan ominózus mondat, hogy „sose nézne úgy rám, mint ahogy a férjére.” De akkor is. Miért ahhoz ment vissza, aki porig alázta, az összes pénzüket elkaszinózta, így a létbizonytalanságba taszította életüket? Én a helyében jobban megbecsültem volna ezt a szerelmes milliomost, akármilyen erkölcstelenül is indult kapcsolatuk.

És úgy vélem, ha egy alkotás ilyen gondolkodásra sarkall, akkor az olyan rossz mégsem lehet. Bár Demi Moore sosem volt egy színész óriás, Robert Redford is inkább a sármjával tette emlékezetessé a szerepet, és egyedül talán Woody Harrelson nyújtott valami értékelhetőt, akkor is érdemes megnézni. Mert érdekes kérdést feszeget, ami mostanság egyre gyakrabban előjövő probléma forrása. A Tisztességtelen ajánlat helyzete nem hinném, hogy a valóságban bárkivel megtörténhetne, hiszen miért is tetszene meg egy milliárdosnak egy csóró leány? De átvitten bizony nagyon ott van, amikor a pénz vagy erkölcs között kell dönteni. Nem mondom, hogy a filmből egyértelmű választ kapunk és az követendő példa lenne, mindenesetre érdemes eljátszani a gondolattal.

2009. augusztus 22., szombat

Mostanában mintha kicsit arculatot váltott volna a blog és ez a sorban már a harmadik cikk, ami nem kritikát, hanem inkább poénosabb dolgokat foglal magába. Mivel a humor is fontos kifejező eszköz, ezért jöjjön egy újabb vicces, képes összeállítás ismert (ám egyúttal igen nagyra becsült) musical színészekről. A téma: ők is tudnak cikik lenni :D

5. helyezett – Szabó P. Szilveszter és a rajongói képek
Nos ez egy külön téma, hiszen aki látta már bármilyen darab végén a tapsrendnél Szabó P. művészurat, tudhatja nagyon jól, hogy ő az, aki fapofával csinálja végig a ki- és bevonulásokat. Úgy tűnik, hogy a művészbejárón kimenet is ezt folytatja, mivel összegyűjtöttem pár neten fellelhető rajongók és a rajongás tárgya művészfotót (csak a művészek arcára összpontosítva).

Van, aki ennyire kedves a rajongókkal, mint Bálint Ádám:

Van, aki így örül nekik, mint Mészáros Árpád Zsolt:

És van egy Szabó P. Szilveszter :D


4. helyezett - Az Operettszínház szerelmes párja
Hallottunk már ugye legendás színészbarátságokról, sőt olyanokról is, amikből kicsit több lett . Íme néhány fotó, mely bizonyítja Dolhai Attila és Mészáros Árpád Zsolt túl a barátságon kapcsolatát :D A képek elrendezése, akár Egy szerelem története is lehetne:

Amikor mindketten Mozartot kezdtek játszani, akkor fogták meg először egymás kezét nyilvánosan. Nézzétek csak Attila arcán azt a szeretetteljes mosolyt! Nyilván nem sokáig váratott magára a "Szeretlek!" szó elhangzása.



Fiatalság, bolondság! Itt már nem is tagadják szerelmüket. "Boldog születésnapot, drágám!"-suttogja Árpi imádott párja fülébe.

Két összeillő ember! Ki tudja, lehet hogy Attila kezében a pezsgős pohár már az eljegyzés ünneplésére szolgál?



Hoppá! Attila kibukott, amiért Árpi a transzvesztita showra készült. Így lett vége ennek a fergeteges szerelemnek.


3. helyezett - Az alkoholista Homonnay Zsolt
Nyilván a színészek is emberek és társadalmi problémák akár őket is emészthetik, mint az alkoholizmus.

Nézzétek csak azt a szerelmetes tekintetet, amivel drága Zsoltunk a pezsgős poharat lesi! (gyengébbek kedvéért: balra:))


Itt már meg is kóstolták. Szilveszternek kevésbé jött be, de Zsolt még ízlelgeti. A képet elnézve Zsoltunknak az járhat a fejében: "Ciki lenne elkérni tőle a maradékot? Neki úgy sem ízlik"


Életkép Az Operaház Fantomja premierjéről. "Édesem, támogass hazáig! Te vezetsz"-mondta feleségének. Reméljük Lilla még nem ivott...


Még egy premier fotó. Láthatóan Zsoltunk már azt sem tudja hol van, a copfos Miller Zoli kénytelen szabadkozni kollégája állapota miatt.


2. helyezett - Miller Zoli és az izzadtság folt
Nyilván a színészek is izzadnak a nyári melegben, egy forró estén a színházban vagy ha túlhajtják magukat, esetleg izgulnak. Én azon a véleményen vagyok, ha izzad az ember a színpadon, akkor vagy úgy izzadjon mint a ló, haja ruhája, mindene csöpögjön,(mert az akár még szexi is lehet.) Vagy rejtse el. Miller Zolinak ajánlanám az Axe-ot, reklám alapján tuti még jobban bomlanának utána a csajok, mert ez a folt nagyon nem jön be :D Ki örülne, ha így akarná átölelni???



1. helyezett - Mészáros Árpi a fehér gatyájával
Sajnálom szegény Árpit! Biztosan valami ügyes túl forrón mosott, ezért összement a kedvenc nadrágja. Vagy ő evett túl sok pacal pörköltet és ezért fér bele nehezebben? Mindenesetre gratulálni tudok neki, hogy beleerőltette magát ebbe a láthatóan nem túl kényelmes gatyóba. És remélem nem hajolgatott vagy ült benne, mert az nem egy életbiztosítás a gatyára nézve. :D Reccs!

;;

Template by:
Free Blog Templates