2009. augusztus 1., szombat

Filmek napjainkban

Valami nem stimmel. Igen, erősen nem stimmel. De kezdem is az elején. Amióta az eszemet tudom, rajongok a filmekért. Nehezen tudnám összeszedni az összes kedvencemet, mivel annyi van. Meg ez hangulatfüggő is, mert van amikor egyiket jobban szeretem, máskor meg a másikat. Mindenesetre van egy elég hosszú listám ezekről az alkotásokról és az a bajom, hogy mostanság ez nem-igen bővül.

Mindig is rajongtam azokért a nagy hollywoodi produkciókért, amikben sok-sok nagy sztár szerepel. Példának okáért ott az X-Men négy része, Sweeney Todd, Az angol beteg, a Közelebb, Moulin Rouge, Chicago, Gyűrűk ura trilógia, Trója, Pearl Harbor stb. stb. nem ezek felsorolásával tölteném ki itt a helyet. Tulajdonképpen mindig felcsillant a szemem, ha egy ilyesmi nagyszabású produkció került a mozikba és egyből ugrottam a Nagy Sándorra, Hideghegyre, Vágy és vezeklésre, Az utolsó szamurájra, kicsit korábban a Gladiátorra… És én szeretem ezeket. Tudom, hogy igazi amerikai álomgyári gagyi, de mégis értem miről szól, átélem, jól szórakozom, netán meghatódom és szívesen megnézem még egyszer, nemcsak a jól mutató (és többségében jól is játszó) színészek miatt.

Azt hiszem, minden rossz az Aviátorral kezdődött. Az Alien vs. Predator után életem legrosszabb mozis élményeként maradt meg bennem. Pedig hol itt a baj? Leonardo DiCaprio, Cate Blanchett, Kate Beckinsale, Alec Baldwin, sőt Jude Law is két percre. Viszont hosszú, vontatott, unalmas, fárasztó, humortalan… Itt-ott már kínomban mosolyogtam pl. a főhős üveggyűjteményén, amiben ugye nem túl gusztusos dolgokat tartott. És úgy jöttem ki a moziból, hogy ezt a filmet soha többet, és mindenkit lebeszélek róla, aki meg akarná nézni. Felhúzott, hogy ennyi nagy névtől egy ekkora nullát kaptam. De mint említettem, ez még csak a kezdet, jöjjenek szépen sorban a nagyobbnál nagyobb csalódásaim!

Életrajzi filmek (szerintem): Úgy gondolom, hogy azért életrajzi egy film, hogy a néző számára kiderül, miért is lett az a főhős, az aki. Könnyen értelmezhetően, feszültséget végig fenntartva mutatja be, akár valóságtól kissé elrugaszkodottan is. Klasszikus példa erre az Arthur király, a Szerelmes Shakespeare vagy az Iris.
I’m Not There – Bob Dylan életei: végig sem bírtam nézni és Bob Dylanről sem tudtam meg kicsoda is valójában és mit csinált amiért meg kellett filmesíteni az életét: ott volt Heath Ledger, Christian Bale, Cate Blanchett meg állítólag Richard Gere is de addig már nem bírtam. Lehet, hogy ezernyi arca van, de akkor sem értettem ezt a megoldást, hogy miért kell ennyi színésznek játszania. Annyira más volt mind, hogy össze sem kapcsoltam, hogy ez ugyanarról az emberről szól, csak akkor, amikor olvastam egy ismertetőt. Számomra ez a film érthetetlen és kusza, akárki akármit, én akkor kapcsoltam ki, amikor Cate Blanchett megpróbált férfit játszani…

A szerelem határai Dylan Thomasról: csak kínkeservesen értem a végére, mivel annyira unalmas, hogy az ember az életét is elunja rajta. Ez azért nem nézhetetlen kategória, mint a Bob Dylan, mert azért valami lejön Dylan Thomasról, de valahogy mégsem az igazi.

A nyughatatlan Johnny Cashről: ez az a film, amiért drága Dr. Szöszink bezsebelte az Oscarját. Én igazából nem értettem miért, teljesen áltagosat alakított és a film is abszolút az volt. Ebben is megtudtam valamit Johnny Cashről, de nem úgy volt tálalva, amire azt mondanám, hogy „hú de jó film, ezt még ezerszer” és rohanok megvenni DVD-n.

Drámák: nekem a dráma azért dráma, mert van benne valami, ami a mindennapokból származik és a film megtekintése után talán bölcsebb leszek, hogyha szembejön velem egy hasonló probléma mit kell és mit nem kell tennem. Minden drámának van valami levonható tanulsága. Pl. Amerikai szépség, Az órák, Veszedelmes viszonyok
A szabadság útjai: amikor meghallottam, hogy újfent Leonardo DiCaprio és Kate Winslet, rögtön készülni kezdtem rá. A Titanicban annyira bevált páros voltak, és alig vártam az újabb katarzist. Ami a Titanic-kal el is süllyedt. A szabadság útjai egy fájdalmas film, annyira, hogy nekem is fájt. Nem tudtam azonosulni senkivel, nem értettem, hogy mi lett jobb nekem ettől a filmtől, szabályosan rossz érzésem volt és a színészek is csak vergődtek benne.


Margot az esküvőn: Nicole Kidman egyik melléfogása. Jön benne egy nő, aki tönkreteszi húga esküvőjét és ő dicsőül meg. A történet ennyi, a film pedig időben nem hosszú, de nagyon annak tűnik. Szinte semmi sem történik benne.

Szégyenfolt: Ms. Kidman másik mellényúlása. Kedvenc ausztrálunk itt egy korosodó tanárral (Anthony Hopkins) gyűri a lepedőt és előjön egy kis rasszizmus is, aztán mindketten meghalnak. Lehet, hogy velem van a baj, de számomra ez is érthetetlen és csak időpazarlásnak tűnik. Se ebben, se az előbbi Margotban nincs semmi, ami megfogott volna.

A fiók: Keira Knightley rossz film, number one. Adrian Brody a film főhőse, aki több idősíkban szenved, hol Keirával, hol nélküle. A film végére már végképp elvesztettem a fonalat, hogy most éppen mi történik, mi a valós és mi nem

A hercegnő: Keira Knightley rossz film, number two. Ebben Ralph Fiennes a partnere, de legalább annyira szenvedtem rajta a filmen, mint maga a főhősnő. Igaz, hogy ez valamelyest életrajzinak készült és el is tudom képzelni, hogy a valóságban is megeshetett, hogy csak fiú trónörökös szülésére tartották a nőket, de mégsem jött át. Nem a színészekkel volt a gond, annál inkább a forgatókönyvíróval és a rendezéssel. Úgy kellett volna megcsinálni, hogy a főhősnő szimpatikus legyen a néző szemében, mert nekem inkább szánalmasnak tűnt. Szinte csak a negatív dolgokra volt kisarkítva a film.

Bizonyítás: Anthony Hopkins, Jake Gyllenhaal és Gwyneth Paltrow neve sem garancia, hogy valami jót kapunk kézhez. Jól indult a dolog, de egy idő után nagyon ellaposodott és nem tért vissza, sőt meg sem közelítette a kezdeti várakozásaimat.

Kétely: Azért néztem meg, mert a témája is felkeltette az érdeklődésemet, meg az a sok-sok filmes gálán való jelölése. A szememben az egyház lejáratása ez a film. Mindenki tudja, hogy vannak bizonyos szabályok, amiket be kell tartani. És nem értem, hogy miért azt a szereplőt állítják be gonosznak, aki csak követi az ezeréves szentírást? Miért kell felhígítani az egyházat, ha évszázadokig működni tudott a saját elvei alapján? Meryl Streep vonalas karaktere pedig teljesen hiteltelenné vált az utolsó jelenetben, amikor a kétely kezdte gyötörni.

Filmek a semmi határán: ide meghatározhatatlan műfajú, számomra totál érthetetlen, nézhetetlen alkotásokat szedtem össze, amikkel mostanában volt dolgom.
Magnólia: nem bírtam végignézni, az első fél óra után csak bele-bele néztem, hátha történik valami érdekes, de semmi nem kötötte le a figyelmemet. Mondhatják nekem, hogy ennyire meg annyira jó film, de nekem az nem jó film, amitől elunom magam és nem értem miről szól.

Traffic: dettó mint a Magnólia. Sok nagy név és kuszaság, aztán unalom és kattintgatás…

Multik haza (I Heart Huckabees): Jude Law, Dustin Hoffman, Naomi Watts, Mark Wahlberg. Casting alapján kötelező alkotásnak tűnt, aztán amiután megnéztem, rögtön jó mélyre el is raktam az original DVD-met, nem hinném, hogy valaha újra előveszem. Igazából nem értettem miről szól, kinek szól, milyen műfajúnak szánták stb. Ha valaki kéri, szívesen odaadom a DVD-t ajándékba neki :)

Kisördögök: Matthew McConaughey, Kate Beckinsale, Gary Oldman ide vagy oda, de tömören és velősen fogalmazva „sz@r”. Valami komolyabb dologról akart szólni és újdonság is a témája, mivel a törpenövésűek problémáiról emlékeim szerint még nem láttam filmet. De a Kisördög annyira félresikerült, hogy megtekintését épelméjű embernek nem ajánlom.

Erőszakik: Igazából nem is értettem, hogy ez most krimi vagy vígjáték vagy dráma vagy mi a fene. Az viszont lejött, hogy nem éppen szépirodalmi nyelven beszélnek. Maga a sztori meg nagyon lassan bontakozott ki, annyira, hogy már nem is nagyon hozott izgalomba, mi lesz főhősünk sorsa.

Akció-dús és izgis filmek: igen, az én női lelkületem is kívánja néha ezeket a típusú filmeket,
Imádom a képregény filmeket, mint a Pókember, az X-Men, Sin City és az újabbik Hulk film is telitalált. Aztán vannak az ilyen Egy becsületbeli ügy meg a Ha ölni kell stílusú krimik amikért rajongok, néhány kalandfilm mint A Gyűrűk ura vagy pongyolább kiadásban A smaragd románca illetve 1-2 horror is belefér, mint A kör két epizódja. Lássuk csak, mi a kínálat mostanság!

Képregény filmek: mostanság jönnek ilyen bugyuta Transformersek, amiktől a hatéves unokatesóm jön izgalomba, a Batman – A sötét lovag, amiben igazi drámai feszültséggel próbálnak ellátni egy mégiscsak bugyuta képregényt, no meg a Watchmen, amiben azért megláttam valamit, de mégsem annyit, ami különösképpen megfogott volna.

Krimis jellegű filmek: egyből felcsillant a szemem a Clive Owen – Julia Roberts párosféle Kettős játéktól. Hát, mit mondjak: szerintem valahogy emberbarátabb történet kellett volna, mert igen hamar el lehet veszíteni a fonalat. Akárcsak szintén Owenes Belső emberben.

Kalandos filmek: Nagy reményekkel vártam a Tintaszívet, hogy végre valami érdekes film, de közel sem azt kaptam, amit vártam. Nem volt pörgős, inkább elnyújtott és abszolút kiszámítható. A sztori pedig első olvasásra sokkal érdekesebb, mint magában a filmben. És ebben a kategóriában jöjjön egy western, az Appaloosa, ami Ed Harris rendezése vele, Viggo Mortensennel és Renée Zellwegerrel a főszerepben. Nos ez is az a prototípus, mint az Aviátor: ennyi jó színész és ennyire unalmas film. Egyszerűen fájdalmas, amilyen lassan történik benne bármi is és az a bármi sem túl sok.

Horror jellegű filmek: Megnéztem Anne Hathaway és Patrick Wilsonféle A 109. utast. Kissé déjá-vu érzésem volt, mert a film csattanója kb. ugyanaz, mint a Másvilágban, egyszóval lerágott csont. És nem volt benne elég izgalom sem, sőt egyetlen jelenet sem, amitől megijedtem volna. Horror kategóriában említésre méltó A titkok kulcsa, Kate Hudsonnel. Egyszerűen nem volt jó a történet, a kivitelezés meg gagyi…

Romantika: nem titkolom, ez a kedvenc műfajom, ha vígjáték, ha drámai jellege van. Bármilyen romantikus, érzelemdús filmre kapható vagyok, főleg ha kosztümös. Kedvenceim pl. a Napsütötte Toszkána, Vágy és vezeklés, Hideghegy, Bridget Jones naplója, A csábítás elmélete stb.

Keith: azt hallottam róla, hogy egy felejthetetlen, megható film Titanic szerű hatással. Nekem viszont nagyon is felejthető. Ez is lerágott csont: Séta a múltba vagy az Itt, a Földön is ugyanez a sztori, de akár a Love storyt is említhetném.

Az új világ: Pocahontas története megfilmesítve Colin Farrellel és Christian Bale-lel. Két és fél óra hosszúságú és abszolút nem az, amit az ember várna tőle. Hihetetlenül unalmas és annak ellenére, hogy ilyen hosszú, még sincsenek kibontva rendesen a kapcsolati szálak.

Kárhozott szeretők: Szintén Colin Farrel nomeg Salma Hayek főszereplésével készült igencsak elbaltázott romantikus dráma. Vontatott, unalmas és műmájer érzelmekkel teli alkotás ez és a film végén sincs semmi katarzis, csak a nagy semmi.

Mamma Mia!: valahogy küldetésemnek érzem, hogy minden netes fórumon, ahol megfordulok kifejtsem a filmmel kapcsolatos érzelmeimet, mert annyira irritál, hogy egy ekkora sz@r ennyire népszerűvé vált. Abszolút pozitív hozzáállásom volt eredendően: az isteni Meryl Streep kedvenc James Bondommal és az imádnivaló Mr. Darcyval egy filmben, ráadásul az ABBA dalokat is nagyon kedvelem. Aztán megnéztem és kiborult a bili: érthetetlen, hogyan tudtak ekkora mínusz történetet kitalálni és hogy vették rá ezeket a nagy színészeket, hogy énekeljenek! Mert azt nem igazán kellene egyiküknek sem. Most lehet azt mondani, hogy ez a film egy nagy buli meg vidámság, de komolyan! Senkit nem zavar az olyan blőd történet, hogy a csajszi nem tudja ki az apja, aztán a végére meg azok megállapodnak, hogy egyaránt a lány apjai lesznek?! ÁÁÁÁÁ!!!!!!!

A felolvasó: amiért Kate Winslet hazavihette első Oscarját. Erre azt tudom mondani, hogy inkább ezért, mint A szabadság útjaiért, ha már adni kell neki. Félreértés ne essék, nagyon kedvelem Kate Winsletet és figyelemmel követem munkásságát, de ez nem élete szerepe volt, az biztos. Maga a film sem rázott meg annyira, mint amennyire kellett volna. Ebben sem tudom mi volt a probléma, de valami biztos volt. Nekem a holokausztos téma már kissé lerágott csont, meg ezt a fiatal srác, érett nő dolgot se nagyon értettem, miért kezd ki egy harmincas nő egy kamasszal. A film második része, a tárgyalás meg annyira eltért az előzőektől, mintha egy másik filmet láttam volna. Olyan ambivalens az egész, minden tekintetben.


Gettómilliomos: Ez is olyan kettős érzelmekkel teli számomra, mint az előbbi filn. Mert ahogy indult a film, az abszolút nincs összhangban a végkifejlettel. Ez egy igazi nyálas sztori, amibe egy kis nyomort meg gettót akartak vinni. Csak azt nem értem, ha annyira jól ábrázolják szegénységet meg a nélkülözést, mégis mennyire reális, hogy főhősünkből milliomos válik? De a barátja is eléggé feltört, a lányról nem is beszélve. Ez az a film, aminek a végére nem pozitív kicsengést vártam volna és mégis azt kaptam.

A forrás: Egészen rendben van ez a film, csak amiután meghalt a főhősnő, valahogy elvesztettem a fonalat és semmit nem értettem, miért történik.

Ausztrália: nagyon vártam legkedvesebb ausztrál színészeim filmjét. Igazából ez kicsit ki is lóg a sok-sok rossz film sorából, mert tetszett, csak éppen nem azt kaptam, amit vártam. Én kb. ilyen Hideghegy vagy Pearl Harbor szerű érzelmekre vágytam, de az előbbieknél sokkal könnyedebb volt. Nem nevezném romantikus vígjátéknak, mert azok általában nem kosztümösek, de valami olyasmi.

Nagyjából ennyi, ami igen érzékenyen érintett. Egyik filmtől sem azt kaptam, amit vártam. Talán olyan ez, mint ami a festészetben működik: évszázadokon keresztül azt ábrázolták, amit látni lehetett, aztán jöttek az impresszionisták, akik elkezdtek maszatolni és eljutottunk odáig, hogy egy négyzetet vászonra festeni is műalkotás. És az a vicces, hogy valamelyik nap a kezembe került a Tanulj, tinó 1994-es B-kategóriás film, ami Brendan Fraser és fiatal Sheperd doki főszereplésével készült, a címe alapján el is siklottam mellette jó sokáig, aztán megnézve mégiscsak olyan érzéseket váltott ki belőlem, amelyeket egy sem tudott a fentebbi nagy sztárok nagy filmjei közül. Pedig ebben még mindenki kezdőnek számított…Viszont zárógondolatom az, hogy még nincs minden veszve. Elvétve még találok olyat, ami tetszik.

Életrajzi filmek kategória:
-Elvis Presley életét bemutató Elvis című film;


-a nagy Houdiniről szóló A halál mágusa Catherine Zeta-Jonesszal;

-Becoming Jane: Jane Austen életéről Anne Hatheway-jel és James McAvoy-jal.

-Milk a főhős karakter megformálásáért Oscart nyert nagyszerű Sean Penn-nel.



Dráma-romantika:
-A másik Boleyn lány fantázia VIII. Henrik szerelmi életéről;

-Benjamin Button különös élete, amely feledhetetlen hangulatot áraszt;

-a több szálon futó, mégis érthető Lélegzet;

-az Alkonyat, ami egy szeretetre méltó romantikus film

-az Elcserélt életek + Gran Torino, Eastwood mester legújabb alkotásai.



-Rachel esküvője: Anne Hathaway drámázik, a többiek asszisztálnak neki, de mégsem lehet unatkozni közben

-A csajok háborúja: igazi hamisítatlan romantikus vígjáték, csak csajoknak

-Miért éppen Minnesota: szirupos sztori Renée Zellwegerrel, de mégis olyan kultikus jeleneteket tartalmaz, ami miatt kihagyhatatlan

És újabb készítésű filmek is tudnak izgalmakkal, meglepetésekkel és nem látott elemekkel szolgálni:
-Elrabolva, egy izgalmas krimi Liam Neesonnel;

-Az esemény, egy újabb elgondolkodtató Shyamalan film;

-horrornak ott a Hívatlanok ami annyira félelmetes, hogy felkapcsolt lámpánál is félve néztem; (talán az volt a trükk, hogy a film elején közölték, hogy megtörtént esemény alapján készült)

-kalandfilm gyanánt tökéletes választás a Da Vinci-kód előzménye, az Angyalok és démonok a nagyszerű Tom Hanksszel és Ewan McGregorral

-illetve kedvenc Farkasunk életét feldolgozó X-Men: Kezdetek,

-meg drága Harry Potterünk legújabb epizódjáról se feledkezzünk meg, amiben nemcsak testileg, hanem színészileg is felnőttek a feladathoz a varázslótanoncok…

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates