2009. november 13., péntek

Színészportré - Vágó Bernadett

Ezúttal a színészportré rendkívüli formájával ismerkedhetünk meg. 2007-ben készítettem a következő interjút, bár a valóságban az alábbiakból csak egyetlen kérdést tettem fel Dettinek – maradjon az én titkom melyik ez. A többit, hogy úgy mondjam, innen-onnan ollóztam. Célom az volt, hogy összeállítsak egy –számomra legalábbis- hiteles képet Dettiről, mivel ha őt csak látásból is, de családját van szerencsém közelebbről ismerni csaknem tizenöt éve.

Akkor jöjjön az interjú, amihez annyit tennék még hozzá, hogy elkészülte óta a Tavaszébredés és a



Szép nyári nap főszerepeit is elnyerte, továbbá



tavaly az Év Musical Énekese cím birtokosa lett a Magyar Operett Napján.



Egy naiva sikertörténete – interjú Vágó Bernadettel

A fiatal színésznő olyan főszerepeket tudhat maga mögött, mint a Rómeó és Júlia Júliája, a Rudolf Vetsera Máriája, A Szépség és a Szörnyeteg Belle-je és az Elisabeth Sissy-je. Pedig csak két éve debütált az Operettszínházban. Vágó Bernadettel pályakezdésről, jelenlegi és jövőbeli szerepeiről beszélgettem.

-Mikor kezdtél énekléssel foglalkozni?
-Már egész pici koromban. Úgy kezdődött, hogy visszadúdoltam szüleimnek az altatódalokat. Zenei iránti fogékonyságom később is megmaradt, úgyhogy szüleim a szekszárdi zenei általános iskolába írattak, ahol sorra nyertem a népdal versenyeket, hegedülni tanultam. Aztán a gimnáziumi évek alatt kezdtem más pálya felé orientálódni.

-Miért?
-Szüleim nyitottak egy gyógyszertárat és szerették volna, ha én is értek valamelyest hozzá. Ezért érettségi után Pestre kerültem és gyógyszerész asszisztensi képesítést szereztem. Emellett magán úton továbbra is tanultam énekelni, de úgy gondoltam még akkor, hogy ez megmarad hobbinak.

-Nem érezted úgy, hogy kötelességed tovább vinni a családi vállalkozást?
-Nem, a család nem erőltetett volna semmit, ha nem láttak volna bennem fantáziát. Szeretem ezt a pályát is, az egyetemi évek alatt úgy gondoltam, hogy az otthoni gyógyszertárban maradok. Nagyon megkedveltem azt a kis patikát, ott töltöttem a nyári gyakorlatomat is. Persze már akkor titkos álmom volt, hogy musical-énekesnő legyek, de nem rendelkeztem semmiféle kapcsolattal, ismertséggel, szinte a semmiből jöttem.

-De az álom mégis valósággá vált. Hogyan folytatódott ezután a karriered?
-Felvételiztem a Bartók Béla Konzervatóriumba, ahol klasszikus éneklést tanultam. Aztán Kovács Brigitta tanárnő hívta fel a figyelmemet, hogy Toldy Máriának és az Operettszínháznak működik egy közös iskolája, ahol nemsokára felvétel lesz. Gondoltam megpróbálom.

-És felvettek.
-Igen. Szorgalmasan tanultam mindent, igyekeztem a legjobb tudásom szerint megfelelni a rám rótt feladatoknak. Nagyon jó kis társaság jött össze és a tanáraimat is csak dicsérni tudom.

-Az iskola elvégzése után könnyen megtaláltak a nagy szerepek?
-Nem. Meghallgatásról meghallgatásra jártam. A nagy fordulópontot 2005. augusztus 13-a jelentette. Ugyanis akkor volt a Szegedi Dóm téren a Rómeó és Júlia egyik előadása. Előző nap egy próbán Szinetár Dóra bokája megsérült, az orvosa szigorú pihenést rendelt neki. Így engem kerestek meg, mivel a vizsgaelőadásunkon két hónappal korábban én játszottam Júliát.

-Milyen érzés volt annyi ember előtt játszani?
-Hatalmas erőt adott, hogy egy színpadon állhattam a tanáraimmal, Földes Tamással és Szabó P. Szilveszterrel. Hirtelen történt minden, szinte fel se fogtam. De a nézők lelkesedése nagy örömmel töltött el.

-Ezután szerződtettek?
-Igen, hivatalosan is én lettem Szinetár Dóra mellett a másik Júlia.

-Aztán nemsokára újabb főszerepet kaptál, nem is akármilyen darabban.
-Frank Wildhorn megállapodást kötött a színházzal, hogy itt mutatják be először a világon a Rudolf című musicalét. Jelentkeztem Vetsera Mária szerepére. Meghallgatás utolsó rostájába is bejutottam, a zeneszerző órákig énekeltett engem Dolhai Attilával együtt. Jól éreztük magunkat, de nem hittem volna, hogy ekkora dolog történhet velem.

-Milyen érzés volt mikor megtudtad, hogy világpremier főszereplője leszel?
-Pont énekóráról mentem a színházba és összefutottam egy kedves kolléganőmmel, aki lelkesen gratulált. Kérdeztem tőle, hogy mégis mihez. Mondta, hogyha nem tudom, akkor ő nem mond semmit, nézzem meg a kiírást a portánál. Alig akartam hinni a szememnek, hogy első szereposztást fogok játszani, sírva fakadtam. Először édesapámat hívtam fel. Utána pedig Dolhai Attilát, akivel a Rómeó és Júlia után újra egy szerelmes párt alakíthattunk.

-Hogy zajlott a próbafolyamat?
-Nagyon érdekes volt, ugyanis a zeneszerző előttünk alakítgatta át a dalokat. Mikor belekezdtünk a próbákba még készen sem volt a darab vége. Erre mindenki nagyon kíváncsi volt, mert hivatalosan a mai napig nem tisztázott, milyen körülmények között halt meg Rudolf és Mária.

Frank Wildhorn nagyon elégedett volt a társulattal. Mondta is, hogy nem erre számított. Mikor jött Pestre, a repülőn a „nem” szót gyakorolta, mert biztos volt benne, hogy bele kell majd szólnia mindenbe. Szerencsére tévedett. Viszont az égiek valamiért nem akarták ezt a darabot. Először szalmonella fertőzés miatt nem tudtunk próbálni. Bemutató után pár héttel az egyik próbán, az utolsó jelenetben, előbb nyitották szét a hidat, mint kellett volna és Dolhai Attilával együtt három métert zuhantunk. Attila kisebb zúzódásokkal megúszta, nekem viszont eltört a medencecsontom. Két hónapot kellett kihagynom.

-Baleset ide vagy oda, mégis sorban kaptad ezután a jobbnál jobb főszerepeket.
-A következő a Szépség és a Szörnyeteg Belle-je volt. Nem titok, a mai napig ez a kedvenc szerepem. Kislányként is imádtam a rajzfilmet, és óriási megtiszteltetésnek éreztem, hogy én játszhatom el a főszerepet.

-Arról nem álmodoztál, hogy Sissy-t eljátszhasd?
-Ha ezek után nem kaptam volna más szerepet, akkor is elégedett lettem volna. Viszont így még hálásabb vagyok a sorsnak. Ez nagy kihívás éneklés és játék tekintetében is. A darab végigköveti a Sissy életét kislány korától haláláig. Lelkileg sem könnyű megélni, hogy két és fél óra alatt lepereg az élet.

-Hogyan tudsz egy ilyen szerep után kikapcsolódni? Szinte minden darabban meghalsz.
-Hazamegyek, és ugyanazt teszem, mint a többi ember. Vacsorát készítek a páromnak, mosogatok.

-Jelenleg miben láthatunk még a színházban?
-Októberben debütáltam a Mozart!-ban Nannerl szerepében. Ez egy kisebb szerep, Wolfgang nővérét alakítom. Tipikusan az én szerepköröm, naiva szerep.


-Jövőre a színház új bemutatói közül játszol valamiben?
-Igen, nem is egyben. Abigél musical változatában formálom meg a főszerepet, ami márciustól látható a színházban. Július végén, Szegeden a Szentivánéji álomban szintén főszerepet kaptam.

-Van még valamilyen szerepálmod?
-Azt hiszem, bármit kérnem szemtelenség lenne, de szívesen játszanám el Anna Kareninát például.

-Ezek után csak sok sikert szeretnék kívánni ehhez az évadhoz!
-Köszönöm!

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Betti nagyon kedves és aranyos ezután az interjú után ez még nyilvánvalóbbá vált számomra. Bevallom először nagyon nem szerettem, (mert szerintem "nagyon nyomatták" és hát nekem még mind a mai napig Dóri a Júlia,) de ez már nincs így, mégpedig olyannyira nincs, hogy már Betti Zsuzsival együtt a kedvenc színésznőim lettek Dóri mellett.
Kíváncsi lennék, hogy milyen Belle. Elisabethként nagyon jó=)

Megjegyzés: bocsi, h beleszólok, de a Szép nyári nap főszereplői Szabó Dávid és Vágó Zsuzsi. Csak gondoltam szólok.

Névtelen írta...

Sziasztok!
Egyszerűen imádom.
Ennyi...

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates