2010. január 26., kedd

Broadway Szilveszter 2009

Szilveszterkor az Operettszínház gondolt azokra is, akik nem vágynak rá vagy nem tehetik meg, hogy a színházban köszöntsék az újévet, hanem otthon, családi körben, a televízió előtt. Nos, én ha nem is a közvetítés időpontjában, de másnap megnéztem a műsort, hiszen mindig is szerettem az ilyen gálákat, legjobb dalokból történő válogatást. Kicsit csalódott is voltam, másrészt némely részével nagyon elégedett. Nézzük csak bővebben!

Íme a hangoló videó:
Broadway Szilveszter Bevezető

Tulajdonképpen e műsor két nagy részre oszlott: az éjfél előtti másfél órára és az éjfél utáni csaknem két órára. Már azzal is probléma volt, hogy meddig tart a műsor, mert a TVR-Hét szerint fél órával korábban véget ért, mint a valóságban és így is, hogy + 20 percet rátettem a dvd-felvevőmre, a legvége pont lemaradt. De végülis ezért van az MTV videótár, nem? :)

Szóval az első nagyobb egységben kb. negyedórás musical és operett blokkok váltogatták egymást. Leginkább azt vártam volna, hogy a színház népszerű darabjainak népszerű slágereit halljam újra, ám közel sem így történt. Például emlékeim szerint az Elisabethből, Abigélből, Oltári srácokból, Tavaszébredésből semmi nem volt, viszont a már nem repetoáron lévő Rudolfot elővették, illetve a My fair lady-t, sőt Szabó P. Szilveszter is készült egy meglepetéssel, ami igaz, hogy tökéletesen illett hozzá és az akutális dátumhoz, viszont szerintem a musical vagy operett gálához és színpadhoz abszolút nem. Másrészt pedig a dalok között hallható rövid interjúk döntő többsége reklám értékkel bírt, mivel minden érintett a Rebeccáról beszélt, de véletlenül sem láthattunk vagy hallhattunk belőle részletet.

Íme néhány megtekinthető videó:

Az éjfél előtti rész operett egyvelege is igen változatosnak tűnt. Egyrészt a nemsokára bemutatandó Madame Pompadourból és A víg özvegyből kaphattunk egy kis ízletőt. Aztán Zerkovitz Béla legnagyobb slágereinek egy saját blokkot szántak, bár talán éppen a legnépszerűbb darab legnagyszerűbb dala maradt ki (Csókos asszony muzsikus lelkeire gondolok itt). Továbbá láthattunk egy Bajadér blokkot, illetve a Menyasszonytánc klezmermusical is idekeveredett. Nem tudom, hogy időben hogyan jött ki, de az volt az érzésem, hogy az operett éjfél előtt több időt tett ki, mint a musicales zenék.

Ezekből is gyűjtöttem egy csokorra való videót:
Bordás Barbara, Fischl Mónika, Geszthy Veronika, Kalocsai Zsuzsa, Lukács Anita, Oszvald Marika, Cselóczki Tamás, Homonnay Zsolt, Peller Károly, Szabó Dávid, Vadász Dániel, Vadász Zsolt: A víg özvegy és Madame Pompadour részletek
Bordás Barbara, Fischl Mónika, Geszthy Veronika, Kalocsai Zsuzsa, Lukács Anita, Oszvald Marika, Cselóczki Tamás, Homonnay Zsolt, Peller Károly, Szabó Dávid, Vadász Dániel, Vadász Zsolt: Hogy a nőkkel, hogy kell bánni (A víg özvegy)
Miklósa Erika, Dolhai Attila: Szerelmi duett (Bajadér)
Miklósa Erika, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Csere László, Dolhai Attila, Kerényi Miklós Máté: Shimmy (Bajadér)
Lehoczky Zsuzsa, Dolhai Attila, Felföldi Anikó, Bereczki Zoltán, Kovács Zsuzsa, Mészáros Árpád Zsolt: részlet a Maya című operettből

Aztán eljött az éjfél. Az eddig nagyjából korrekt, bár némi hiányt (legalábbis a repetoár darabokat tekintve) magával hordozó válogatást felváltotta a magyar nóta, amit végképp nem értek, hogyan került ide.

Erről is találtam két videót illusztráció gyanánt:
Mulatós - Szendy Szilvi
Mulatós - Janza Kata

"negyed óra alatt kiderült, az Operett társulatába nem a szokott módon, tehetség, mozgás, hang alapján válogatják a tagokat. Azon lehetett csupán vitatkozni, hogy ki is a legborzalmasabb: a férfiak közül a meglehetősen hamisan és nagyon jelentéktelen hangon éneklő Peller Károly, az ijesztő Szerényi László vagy a folyton izgágáskodó Kerényi Miklós Máté. A hölgyeknél Janza Kata igyekezett a legközönségesebb közreműködő címet elnyerni, és mindehhez még valami agg, ódivatúan lötyögő vibratóval énekel, persze mélységesen méy érzéssel. Még további két botrányos hangú, a mulatást tántorgással összetévesztő hölgy hívta föl magára a figyelmet: Szendy Szilvi és Peller Anna. az utóbbi produkcióját emelte a direktor úr mellékszereplése, aki azt akarta eljátszani, hogy "micsoda nő, eldobom az agyamat", de az agya helyett a mikrofonját dobta el, így aztán további örjöngés helyett szerelgetnie kellett a zakója hajtókáját..." - állítólag e szavakkal kommentálta Fáy Miklós az Operettszínház szilveszteri műsorát, legalábbis annak mulatós részét, hiszen csak erre irányult a kritika. Őszintén szólva én nem fogalmaznék ennyire szókimondóan, meg kicsit másképp is gondolom: magával azzal a ténnyel volt bajom, hogy mi a fenét keres a magyar nóta az Operettszínház kapuin belül. Az már más tészta, hogy a színészeknek megmondták, hogy ezt kell énekelni, így kell viselkedni, aztán mindenki megpróbálta kihozni magából a legjobbat - kinek így, kinek úgy sikerült, de tulajdonképpen se az operetteseknek, se a musicaleseknek nem zsánere a nótázás.

Miután szerencsésen vége szakadt a legalább félórás nóta blokknak, jött egy Szentivánéji álom egyveleg. Dolhai Attila felvezetője (Majd én megmutatom) nagyon jó ráhangolódás volt a worldmusicalre és magam is elgondolkoztam, hogy lehet, hogy itt lenne az ideje megnézni végre a darabot.

Íme néhány részlet a blokkból:
Csengeri Ottília, Janza Kata, Vágó Bernadett, Dolhai Attila, Vörös Edit, Bálint Ádám, Németh Attila, Sánta László, Szabó P. Szilveszter: Minden szólam együtt szól(Boleró)
Csengeri Ottília, Németh Attila, Pálfalvy Attila, Petridisz Hrisztosz: Ünnep lesz itt, emberavató
Csengeri Ottília, Vágó Bernadett, Dolhai Attila, Vörös Edit, Bálint Ádám, Németh Attila: Jöhet a lagzi tényleg végre!

A Szentivánéji álom után újabb operettes rész következett: mondhatni a legnagyobb slágerekkel, mint a Te rongyos élet, Jaj, lányok nélkül élni (anno Jaj, cica), vagyis csak a Csárdáskirálynőből származó dalokkal. Ezután befejezésképpen jött a Szép nyári nap blokk, ami legalább olyan hosszú volt mint a magyar nótás rész. Volt ami tetszett, volt ami kevésbé, az igazat megvallva, a Szentivánéji álom megtekintéséhez több kedvet kaptam, mint a Neoton musicalhez. Valahogy olyan felemásnak éreztem a dolgot: egyrészt vannak ezek a nagy Neoton slágerek, amik amúgy jól szólnak (talán csak a Latin szerenád feldolgozásda nem tetszett), de az adott szituációba erőltetettek. Másrészt a ruhák között is van, ami igazi rertro a másik részük meg leginkább csak a képzelet szüleménye, mert senki nem öltözött úgy annak idején. Aztán ott van Csepregi Éva, aki szerintem már elénekelte a hangját, ennek ellenére mégis úgy mutat a színpadon mintha lenne valaki. Viszont a Pago Pago rész annyira jól sikerült, hogy talán a legmókásabb rész volt az egész szilveszteri műsorban.

Ebből is szolgálok némi részlettel:
Vágó Bernadett, Szerényi László, Peller Anna, Kerényi Miklós Máté: Szép nyári nap

Összegzésként annyit tudok mondani, amit már az elején: egyrészt tetszett, másrészt nem. Kicsit úgy éreztem, hogy az egész műsornak olyan reklám jellege volt - azokból a darabokból amik amúgy is népszerűek, háttérbe szorultak, az újabbak, illetve az előzőekhez képest nem annyira menőkből viszont aránytalanul sok részlet volt. Az viszont pozitívum, hogy a színház olyan tereit is megismertük, amik amúgy a hétköznapi néző előtt zárva vannak. Szerintem a színvonalban abszolút nincs probléma, legfeljebb a koncepcióval. Ha igazi szilveszteri műsort akartak volna, ami a nézőkért van, akkor más repertoárt állítottak volna össze, ami nem ennyire bevétel-orientált. Másrészt ezt a négyórás műsoridőt kicsit soknak éreztem: általában az szokott lenni a probléma, hogy kis időbe túl sok mindent zsúfolnak bele, itt pont az ellenkezője volt a helyzet. Szerintem mindenkinek sokkal kellemesebb élmény lett volna, ha leadnak egy másfél-kétórás gálát, musical és operett nagy slágerekkel, illetve egy-két dal erejéig ízelítőt az új bemutatókból. Legalábbis szerintem :)

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Fáy Miklós nem normális... mindig a legjobbakat fikázza, most pl. Szerényi László Kerényi Miklós Máté vagy Peller Anna...

Névtelen írta...

Én azon háborodtam fel a leginkább (attól eltekintve, hogy a mulatós résznél falnak ugrottam), hogy a Broadway Stúdiósokat tették be pincérkeni.. elhiszem hogy spórlunk,de ezt már megalázónak találom

Névtelen írta...

ti nem vagytok teljesen épek!Kedves Bernadette nem tudom h tudsz e énekelni de csak egy viríts olyat mint a Peller Károly, vagy bármelyik másik operettes és után a jártasd a szád...előre is thx...és ha nem tetszik a műsor nem kötelező végignézni.Van a TV-n egy kikapcsolás gomb is!

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates