2010. január 27., szerda

Az eddigi Oscar-történelem során még egy olyan embert nem hordott hátán a föld, mint Meryl Streepet: 15 alkalommal jelölték a díjra, ebből kétszer haza is vihette az aranyszobrocskát. Legutóbb tavaly történt meg, hogy szerepelhetett a jelöltek listáján, a Kétely című dráma konzervatív nővérének megformálásáért. Emellett a tavalyi szezon legnagyobb sikere, a Mamma mia! is az ő nevéhez fűződik, ahol Abba slágerekkel hódította meg a nézőket. Idén is két filmet tette le az asztalra, bár a katolikus igazgatónő és a diszkókirálynő anyuka szerepének kontrasztja kimaradt: két romantikus vígjátékot hozott, amelyek a műfaj ellenére mégis valósak és szívmelengetők. Íme a 60. évét betöltött Meryl Streep 2009-es arcai:


Julie & Julia - Két nő, egy recept


Egyszerűen bonyolult

A Julie & Julia bemutatója volt az első Meryl Streep premier 2009-ben. Tulajdonképpen egy életrajzi filmről van szó: Julia Child szakácsnő életének egy szakaszát és a jelenkorban egy fiatal feleség önmegvalósítását ismerhetjük meg. Meryl Streep partnere ezúttal újra a Bűbájjal egy csapásra ismertté vált Amy Adams, akivel már a Kételyben is együtt dolgoztak, mondhatni összeszokott párosról van szó, bár ezúttal nincsen közös jelentük. A két nő sorsa a címből adódóan is "egy recepttel" fonódik össze, ami igazából több száz recept: arról van szó, hogy a fiatal hölgy kitalálja, hogy egy év alatt elkészíti Julia Child összes receptjét, erről blogot vezet. Emellett pedig Julia Child sikerének történetét is megismerhetjük, amikor férjével Franciaországba költözik, elkezd megismerkedni a francia konyha gyönyöreivel és kitalálja, hogy szakácskönyvet ír (mert a francia nyelvű könyvekkel nehezen boldogul), ami végül meg is jelenik.

Tulajdonképpen ez a Julia Child egy trampli: legalább 190 centi magasra nőtt, testesebb asszony, aki úgy beszél mint egy debil. Vagyis Meryl Streep így mutatja meg, és igazán szórakoztató és mulatságos e karakterben nyújtott alakítása. Az ember nem tudja nem szeretni Julia Childot, akármennyire is elüt az átlagtól. További érdekesség a filmmel kapcsolatban, hogy Meryl Streep a valóságban 168 centi körül van, amíg a férjét játszó Stanley Tucci 172. És nézzük meg az alábbi képeket, ülve és állva is lényeges az eltérés :)

A bravúros kamerabeállításokon és az alápárnázott üléseken kívül csak Hugh Jackman Lipton reklámjának praktikus trükkje lehet a megoldás: egy sámli :)

Szóval Meryl ide, Meryl oda, ez a film könnyed szórakozást ígér, néhol megnevettet, néhol elgondolkoztat. Volt, hogy kicsit leült a sztori, aztán megint belelendült és a végére teljesen kellemes élménnyel tölti el a nézőt. Azért főzni senki nem fog megtanulni belőle, viszont ajánlott gyomrunkat megtömni mielőtt megnézzük, mert a sok finomság láttán könnyen csorogni kezdhet az ember nyála. :)

Meryl Streep e szezonjának második filmjében testhez állóbb karaktert kapott, mint Julia Child. Legalábbis annyiban, hogy egy hatvan körüli nő ügyes-bajos dolgait, csetlését-botlását mutatja be - az elvált dolog a valóságban nem stimmel. A film alaptörténete a következő: a több éve elvált asszony egyik csemetéjének diplomaosztóján összefut ex-férjével. A dolog nem is lenne "egyszerűen bonyolult", ha nem kezdene el udvarolgatni a férfi, a nő pedig a hosszú évek cölibátusa után lángra lobban. És a helyzet pikantériája, hogy az ex-férj már újból valakinek a férje, főhősnőnk pedig utálja az ilyen megcsalós sztorikat. De hát igen, megvan miből adódik a film címe.

Viszont a néző nem egy szimpla vígjátékot kap, amiben a férfi elválik az új asszonytól, aztán újból elveszi régit. Van benne egy-két csavar is. Ugyanis egy meghiúsult randi után a mérges ex-asszony lakberendezője csábításának is enged, így egy harmadik, vagyis egy negyedik személy is kerül a képbe. A film bővelkedik a kellemetlenebbnél kellemetlenebb, viccesebbnél viccesebb szituációkban. Viszont talán a történet megoldása az, amiért azt lehet rá mondani, hogy ez egy jó film. Amellett, hogy szórakoztat, mégis van valami mondanivalója, ami által bölcsebb lehet a néző.

Az Egyszerűen bonyolult tulajdonképpen jutalomjáték mind a három nagyágyúnak: Meryl Streepnek, Alec Baldwinnak és Steve Martinnak, akik sziporkáznak e szerepeikben. Korban összeillenek, korban nekik való karaktereket formálnak meg egy rendkívül jól megírt forgatókönyvben, aminek sikere garantált a poénok és a tartalom csodálatos összhangjának köszönhetően. Igazság szerint nem akartam megnézni a filmet Steve Martin miatt, mert annyira rühellem a nevével fémjelzett vígjátékokat. Viszont itt egyrészt nincs olyan nagy szerepe, másrészt ő is megöregedett és talán ennek köszönhetően kicsit visszavett idiótaságából - meg ez a mamlasz karakter sem nagyon ad neki teret ilyen hajlamai kibontakoztatására. Alec Baldwin, az egykori szépfiú nemcsak megöregedett, hanem meg is hízott, de éppen ezért remek ez a film: arról szól, hogy a szereplők is idősebbek lettek, megváltoztak, akárcsak a normális, hétköznapi emberek is teszik ezt a valóaságban. Senkinek nem jut eszébe, hogy le kellene adnia pár kilót, vagy hogy Meryl plasztikai sebészhez forduljon ráncai felvarratása révén (ezt a lehetőséget a filmben is elveti). Az Egyszerűen bonyolult nagyon is valóságszagú, mégis kellemes szórakozás, a befejezése pedig nagyszerű. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates