2010. február 25., csütörtök

Valentin nap

Sosem szerettem a Valentin-napot. Erről írtam már korábban is. Viszont valamilyen különös oknál fogva minden évben megnézem az aktuális hollywoodi filmajánlatot, amit kifejezetten február 14-re, valakivel kéz a kézben terveztek... Akárcsak tavaly a Nem kellesz eléggé-re, idén a Valentin napra is legkedvesebb mozizós barátnémmel mentem el - persze nem pont február 14-én, mivel aznap mindketten otthon kuksoltunk és msn-en gyűlölködtünk mindenki miatt, aki ma ünnepel... Nem azért, mert savanyú a szőlő, hanem mert legalább ennyiben abszolút felnőttnek érezzük magunkat, hogy jogot formáljunk ama véleményünkre: "Vesszen Valentin-nap!"
Sosem merült fel a kérdés egyikünkben sem, hogy kihagyjuk ezt a nagyszerű filmet, mivel barátném hihetetlen mértékben Taylor Lautner fanatikus, én pedig a romantikus filmekért vadulok meg, főleg ha Patrick Dempsey vagy Bradley Cooper is játszik benne - utóbbi miatt hajba kapnánk egymással. Illetve közösen megbeszéltük, hogy Ashton Kutchert és Eric Dane-t is szeretjük, Jamie Foxx-ot és a nagy öregeket tiszteljük, a csajok közül pedig Anne Hathawayt fogadnánk barátnőnknek, Queen Latifah-t és Julia Roberts-et jó színésznőnek tartjuk, a két Jessica (Alba és Biel) jó ruhákat szokott hordani a Cosmo szerint - Jennifer Garner meg Taylor Swift pedig az ellenségünk, de reméljük jól megkapják a filmben. :) Oh, és azt még nem is mondtam, hogy a kedvenc Micsoda nőnk és Neveletlen hercegnőnk rendezőjének számlájára írható a Valentin nap - ami szintén tökéletes ajánló levél.
Szóval az elvárásokkal nem volt probléma: legalább féléve, hanem több ideje készültünk eme szuper sztárparádét felmutató alkotásra. Ahogy elképzeltük lelki szemeinek előtt, valami nagyon szirupos, ömlengős, sok-sok virágot, szívet és plüssmacit felvonultató vicces szituációkban bővelkedő, irigylésre méltó szerelmáspárokat felvonultató romantikus komédiára tippeltünk. Nagyjából félig-meddig lett igazunk, mivel egy olyan február 14. eseményeit láthattuk, ami (nem túlzottan meglepő) fordulatokat, (kissé mesterkélt) izgalmakat tartalmaz - de van történet, mondanivaló és abszolút jól sikerült, ahogy a sok-sok nagy színész kapcsolatai összefonódtak - mármint itt nemcsak szerelmire kell gondolni, hanem hogy ki-kinek-kicsodája.
Tehát egyetlen nap eseménye és sok ember, aki valamilyen formában ismeri egymást - a film végére minden letisztul. Van, akinél eljegyzésre kerül a sor, másik szakít, harmadik nagyon szerelmes, negyedik a szüzességét készül elveszíteni és emellett a szingliket is megjelenítik, akik természetesen utálják ezt a napot - és még sorolhatnám. Sok szereplő, bonyolultnak tűnő kapcsolatok és február 14. - erről szól ez a film, nem zeng dicshimnuszt a Valentin napról, az emberekre helyezi a hangsúlyt és az őszinte és tiszta viszonyokat részesíti előnyben. Nincsenek benne rendkívüli mélységek, talán nem is kell. Viszont kellemes kikapcsolódásnak tökéletes, még azoknak is tetszeni fog, akik velem egyetemben, ki nem állhatják febr. 14-et. És beszéljünk a színészekről és szerepeikről is!

Anne Hathaway neve egybeforrt a Neveletlen hercegnőjével, mindenhol ezt említik elsőként legismertebb szerepeként, pedig már régóta próbálkozik a kitöréssel - szerintem nagyon jól. A Rachel esküvőjében nyújtott alakításáért Oscar-díjra is felterjesztették, amit ugyan nem kapott meg, de ajánlólevélnek tökéletes. A Becoming Jane-ben az írónő, Jane Austen megformálásakor kapaszkodott fel kedvenc színésznőim sorába és igaz, hogy volt egy-két felejthető filmje azóta, mint A csajok háborúja vagy a 109. utas, de már Az ördög Pradát viselben megmutatta, hogy igencsak kinőtt a csacska Mia hercegnő szerepéből és ígéretes jövő áll előtte. Egyértelműen a jól sikerült filmei sorát erősíti a Valentin napban játszott karaktere, ahol ő egy -hogy is mondták?- táv-erotikus-előadóművész, azaz telefonszex-szel foglalkozik és ennek a dolognak a kiszivárgása mérföldkövet jelent frissen kialakuló kapcsolatában. Anne nagyon jól komédiázik, talán az ő jeleneteikor dőlt legjobban a röhögéskor a mozi közönsége.

Ashton Kutcher párja Jessica Alba. Nyugi, nem cserélte le Demi Moore-t, csak e filmben játszanak menyasszonyt és vőlegényt - ők szolgáltatják a térdre borulós leánykérős jelenetet, de aztán a kezdeti álomba illő kapcsolat érdekes fordulatot vesz. Ashton egy virágbolt vezetője és mondhatni ő a film kulcsfigurája, ő áll kapcsolatban a legtöbb szereplővel, szerintem idő szerint is ő látható a legtöbbet a vásznon. Szimpatikus, kellemes karakter, lelkiismeretességével mindenki szívébe zárja. És többek között legjobb barátja Jennifer Garnernek.
Jennifer Garner nagyon szerelmes, úgy érzi bekopogtatott hozzá a nagy ő egy sebész, azaz Patrick Dempsey személyében (igen, ő ezúttal is sármos orvos játszik). Viszont ez a kapcsolat is azok sorát erősíti, amelyeknél úgy tűnik tökéletes az összhang, aztán valami mégis elrontódik, amit vagy helyre lehet még hozni, vagy nem - a film végére kiderül. Nem is tudom, miért nem szeretem Jennifer Garnert, de ez az alakítása sem bizonyította be az ellenkezőjét. Van benne valami erőltetett és ellenszenves is. De azt el kell mondanom, hogy a baseball-ütős jelenetében megtestesült minden Valentin-nappal kapcsolatos elfojtott vágyam. :) Szóval ott azért szerettem.
Jennifer Garner barátnőjét a szingli Jessica Biel játszotta, aki a kiöregedő sportoló, Eric Dane sajtósa is egyben - de ők nem egy pár, csak üzleti kapcsolatban állnak egymással. Jessica Biel nem nagyon tudtam eddig hová tenni, többet olvastam a ruháiról mint a színésznői tevékenységéről, de ezúttal kifejezetten szimpatikusnak találtam. Kicsit idióta és eltúlzott karaktert játszott, de megértettem miért van ez így - e karikatúra sugallja a nézőnek, hogy bizony mégiscsak jobb párkapcsolatban élni.
Eric Dane pedig karrierje vége felé járó sportolót alakít, aki úgy dönt, hogy bejelent valami fontosat a nagyvilágnak. Gondolkodik a visszavonulásán, családot szeretne - és neki van a legtöbb olyan jelenete a filmben, amikor félmeztelen és a csajok megsóhajtoznak a látványától. Egyik barátosném kérdezte miután megnézte a filmet, hogy "a Sloannak (így hívják a Grace Klinikában) ki a csaja?" Mondtam neki a nevetéstől előtörni akaró könnyeimmel küzdködve, hogy "nézd meg a filmet, és emlékezz vissza erre a kérdésedre". Ugyanis Eric Dane nevéhez fűződik az a jelenet, amitől se a mozizós barátnőm, se én nem tértünk napirendre a mindmáig szakadunk a röhögéstől rágondolva - azt tudom mondani, ha csak ez az egy jelenet fogott volna meg a filmben, már ezért is érdemes lett volna megnézni - régen nevettem ilyen jóízűt, mint amikor lelepleződött, hogy ki a párja.
Bradley Cooper és Julia Roberts repülőznek és beszélgetnek - talán ha 10 percet szerepelnek a filmben, ezzel is sokat mondok. Már első ránézésre is fura párosításnak tűnnek, nézz csak rájuk itt alant! Szerepük szerint nem nagyon érthető, hogy ők hogyan kapcsolódnak az eseménysorba, kihez tartoznak, de a film végére ők is a helyükre kerülnek, abszolút nem lógnak ki a történet sodrából. Julia egy férfiért egy napra hazautazó katonanőt játszik, Bradley pedig a tőle megszokott sármőr szerepben tetszeleg, aki éppen túl van egy szakításon.
A Valentin nap a fiatalabb korosztályt is meg szeretné hódítani, ezért két tinipárt is felsorakoztat. Az első egy első szexre készülő párocska, akinek az egész suli drukkol, hogy jól sikerüljön az akció. Természetesen a helyzet komikumokban ezúttal sincs hiány és kissé népnevelő szándék is észrevehető a szereplők sorsát tekintve.

A másik tinipár Taylor és Taylor (Swift és Lautner) a suli menő párocskája, az az eset, amikor a legmenőbb csaj és pasi együtt vannak - ugye mindenki emlékszik még erre a középsuliból? Szóval két népszerű tini imádja egymást és még a televízióban is megmutatják a világnak, hogy mekkora is az ő szerelmük. Nos, Taylor Swift szerintem maradjon csak az éneklésnél, mert elég csapnivaló színésznő - az egyetlen értékelhető egyedül a magyar hangja, Oroszlán Szonja volt. Taylor Lautner, az Alkonyat saga vérfarkasa pedig semmi újat nem csinált a Twilight-hoz képest: mutogatta a testét, mosolygott és ugrált. Hát ők voltak a film leggyengébb láncszemei, kifejezetten idegesítettek a jeleneteik (szerencsére nem volt sok) - talán azért volt rájuk szükség, hogy a néző rájöjjön, hogy nem is olyan jó dolog a suli legmenőjébbnek lenni. Ja és mielőtt elfelejtem: Taylor és Taylor összejöttek a forgatás alatt...
Aztán itt volt még Jamie Foxx. Ilyen arcberendezéssel és tekintettel, kizárt, hogy ő valaha hősszerelmes szerepet kapjon - ezúttal sem volt erről szó. Egy rámenős sportriportert játszott, akivel kitolt a főnöke, Kathy Bates (legalábbis ő úgy érezte) és a legtutibb sport események helyett egész nap a Valentin napi eseményekről kellett tudósítani. Járt Ashton virágboltjában, a gimiben Taylornál és Taylornál is - aztán bepróbálkozott a szingli Jessica Bielnél, hogy bejuthasson Eric Dane nagy bejelentését meghallgatni. A többi részlet pedig a filmből kiderül...
Tulajdonképpen még így sem értem a szereplők ismertetésének végére (kimaradt az időskori érzelmek és gyerekszerelem megjelenítése) és nem titkoltan azokat a bizonyos fordulatokat is kihagytam. Ugyanis minden hölgynek csak ajánlani tudom a Valentin nap megtekintését. Régen láttam ennyire jó romantikus vígjátékot, nem tudom mikor nevettem ennyit moziban mint ezen a filmen - illetve bizonyos nagy jelenetein. Igényes kivitelezés, parádés szereposztás, nagyrészt tökéletes színészi alakítások, szuper poénok, érzelmek - mi kell még? Ja igen, egy valami - a fiúkat hagyjátok otthon, mert ez tipikusan az, amitől a falra másznak. :)

2010. február 24., szerda

V. László élete

Apja halála után négy hónappal, 1440. február 22-én látta meg a napvilágot Komáromban V. László, Habsburg Albert magyar király és Luxemburgi Erzsébet gyermeke. Így egyes források Utószülött Lászlóként emlegetik. Életének rövid 17 éve igen mozgalmas volt, tele cselszövéssel és ármánykodással.

Hazánkban V. László volt a második Habsburg-házból származó király és a történelemben az egyetlen Habsburg uralkodó, aki magyar földön született. Három hónapos korában koronázták királlyá, de ténylegesen csak 1444-ben vált Magyarország uralkodójává. Tizenkét éven keresztül Stájerországban tartózkodott III. Frigyes osztrák császár felügyelete alatt. Ez időben Hunyadi János volt Magyarország kormányzója. 1452-ben fegyveres erők hatására III. Frigyes Cillei Ulrik grófra bízta V. Lászlót.

Enea Silvio, sienai püspök beszámolója következőképp festi le az ifjú király egy napját ekkortájt: „Reggel, alighogy ágyából felkel, görög csemegeborral és cukorba főtt dióval kínálják, mely után misét hallgat, majd amikor termeibe visszatér, terített asztal várja, szárnyas sültekkel és magyar borral. Ebédre mindig legalább tizenhárom fogást és erős osztrák borokat szolgálnak föl, ezalatt bohócok, énekesnők és táncosnők előadásaikkal a király érzékiségére hatnak, míg gyenge elméjét hízelgő udvaroncok a nagyság álomképeivel töltik meg. Ebéd után a király pihen. Mikor felébred, erős bor és gyümölcsbefőtt az érzékeket új gyönyörökre teszik fogékonnyá. Ekkor a király néha a tanácsosokkal tart megbeszélést, de legtöbbször a városba lovagol kecses hölgyek látogatására. Visszajövet készen találja a vacsorát, mely válogatott gyönyöreivel késő éjjelig tart. És ennek dacára lefekvés előtt újból borral és cukros gyümölccsel kínálják.”

1455. jelentős év volt V. László életében, mivel uralkodása alatt ekkor látogatott először Budára, de nem a várt fogadtatásban részesült. Hunyadi János 1456-os halála után csak fokozódott az elégedetlenkedés a főurak között. Hunyadi László, a volt kormányzó fia egy rövid szóváltás után megölte Cillei Ulrikot, a királyt pedig kísérete nélkül a nándorfehérvári várba zárta. Kényszer hatására V. László esküt tett Szilágyi Erzsébetnek, hogy egyik Hunyadinak sem esik bántódása, de nem állta a szavát: Lászlót lefejeztette, Mátyás megkezdte prágai fogságát. Ez az időszak az utókor alkotóit több ízben megihlette. Erkel Ferenc Hunyadi László című operája illetve Arany János V. László című balladája is ezt a kort dolgozza fel.

V. László ezután elhagyta az országot és menyegzőjének előkészületeibe merült. 1457. november 23-án három napig tartó rosszullét után váratlanul életét vesztette tizenhét évesen. Halálának körülményei nem tisztázottak: felmerült mérgezés gyanúja, bubópestis lehetősége és akkortájt fehérvérűség néven ismert leukémia sem zárható ki.

„A tömeg összecsődítésének nincs annál egyszerűbb módja, mint közhírré tenni, hogy egy bizonyos időpontban, egy bizonyos helyen valaki megpróbál valamit, s ha nem sikerül, az életével fizet"- vallotta Harry Houdini szabadulóművész.

Harry Houdini minden kétséget kizárva 1874. március 24-én Budapesten a VII. kerületben született Weisz Erik néven. Egyes források szerint pár napos korában, mások szerint kettő vagy négy évesen költözött családja az Egyesült Államokba. A Wisconsin állambeli Appleton nevű városban telepedtek le, amit Houdini a szülőhelyének nevezett egész életében.

Édesapja rabbi és jogtanácsos volt. Otthon magyarul, jiddisül vagy németül beszéltek, angolul sosem. A család szegénységben élt ezért Houdininek már egész fiatalon munkát kellett vállalnia. Dolgozott cipőpucolóként, újságkihordóként és munkásként egy nyakkendőgyárban.
Különös képességeire akkor derült fény, amikor süteményt szeretett volna szerezni a konyhából és ehhez ki kellett nyitnia egy zárat. Kilenc évesen beállt egy vándorcirkuszba és kártyatrükkökkel szórakoztatta a nézőket. Testvérével szemtanúja volt egy spirituális jellegű előadásnak, amelyben a megbilincselt előadó egy lezárt láda belsejéből szellemekkel kommunikált. Houdini szkeptikus volt a produkció valóságtartalmát illetően és ezután határozta el, hogy szabadulóművész lesz.

Tizenhét évesen hagyta el a szülői házat és ekkor vette fel a Harry Houdini nevet. Harry az Erik-Ehrich-Ehrie becézéséből származott, a Houdini pedig egy francia bűvész (Robert Eugen Houdini) után. Fizikailag erősítette magát, futott, súlyokat emelt, úszott, fürdőkádban gyakorolta a levegő visszatartását. Szabadulásait nagy részben erejének, hajlékonyságának és fájdalomtűrő képességének köszönhette. Akár négy percig képes volt víz alatt maradni és a lábával át tudott fűzni egy cérnát egy tűn. Ezen képességei tették minden idők legnagyobb szabaduló művészévé. George Bernard Shaw szerint a világon a három legtöbbet emlegetett név Jézus Krisztus, Sherlock Holmes és Houdini.

Houdini olyan mutatványokkal kápráztatta a közönséget, hogy kötelekből, láncokból, bilincsekből, zubbonyokból szabadult ki a legbizarrabb körülmények között (magasból, fejjel lefelé lógva, víz alól, börtönből). 1918-ban, a New York-ban eltüntetett egy elefántot, a legnagyobb dolgot, amelyet bűvész addig is láthatatlanná tett. Houdini soha sem állította, hogy mutatványait természetfeletti képességek segítségével hajtotta volna végre (sőt erőteljesen fellépett a sarlatánok ellen), viszont mutatványainak állandó veszélyeire, azok esetleges káros következményeire mindig tudatosan hívta fel a nézők figyelmét. Houdini nem csupán a bűvészetben volt úttörő: 1916 és 1923 között öt filmet is készített. Valószínűleg csak halála akadályozta meg abban, hogy hangosfilmekben is szerepeljen.

Halála legalább olyan bizarr, mint élete nagy része. A McGill egyetem hallgatóinak tartott bemutatón kijelentette, hogy hasizmai olyan erősek, hogy bárki hasba ütheti, akkor sem lesz baja. Az egyik diák kapott az alkalmon és váratlanul hatalmas ütést mért Houdini hasára. A bűvész még egy esti fellépést is tartott, de a hotelbe érve rosszul lett. Kiderült, hogy az ütéstől gyakorlatilag szétrobbant a vakbele és mérgezőanyagokkal árasztotta el testét. Műtét után még napokig öntudatánál maradt, de elkapott egy fertőzést, amit már ő sem tudott legyőzni. 1926. október 31-én Detroitban érte utol a halál.

A New York Times Houdinit a modern idők legnagyobb showman-jei közé sorolja. Houdini néhány kivétellel maga találta ki trükkjeit, és csak négy legközelebbi segítőtársa tudta a legnehezebb mutatványok megoldását. Egy-két olyan számának azonban csak ő tudta a titkát, hiába is próbálnák utánozni. Produkciói olyan nehezek voltak, hogy sokszor csupán pillanatokon múlt az élete, de szívesen vállalta a veszélyt. Minden idők legnagyobb bűvésze szeretett volna lenni, s elmondható, hogy ez a vágya teljesült is: híres szabadulásainak titkát sohasem fejtették meg.

2010. február 22., hétfő

Rebecca-jegyek

Egyetlen premierre sem vettem meg olyan korán a jegyemet, mint a Rebecca - A Manderley-ház asszonyára. Már december elején a kezemben tarthattam az első két előadásra, azaz március 19-re és a 20-i délutánira. Tulajdonképpen mindkét szereposztásban vannak olyan emberek, akik miatt kihagyhatatlannak érzem a darabot, kíváncsi vagyok mit nyújtanak ilyen meg olyan szerepben. Ezért gondoltam úgy, hogy nyilván az első két előadás különböző szereposztással fog futni. Mindössze a sajtópremiert felejtettem ki a számításból - így lett két tökéletesen egyforma színészgárdájú Rebeccám.

Vágó Zsuzsi - "Én"
Szabó P. Szilveszter - Maxim de Winter
Bálint Ádám - Jack Fawell
Náray Erika - Mrs. Van Hopper
Pálfalvy Attila - Frank Crawley
Janza Kata - Mrs. Danvers
Nádasi Veronika - Beatrice
Sánta László - Ben
Dézsy Szabó Gábor - Julyan ezredes
Marik Péter - Frith
Oláh Tibor - Robert
Csuha Lajos - Giles
Péter Richárd - Horridge
Arányi Adrienn - Mrs. Rutherford



Viszont arra gondoltam, ha már megvettem a jegyeket, megpróbálkozom cserével - legvégső esetben eladom őket, aztán majd egy későbbi időpontban megnézem a Szinetár - Bereczki párossal és Mázzsal...
Szóval, amit kínálok:
március 20. 15:00, földszint 15. sor, jobb old. 3-4. szék, 4500 Ft/db
Amit kérnék cserébe:

március 20. 19:00, két darab egymás mellé szóló jegy akárhová a 4500 Ft-os árkategórián belül

Akit netán érdekel a csere, hagyja meg alul egy megjegyzésben az elérhetőségét, aztán majd jelentkezem!

2010. február 18., csütörtök

Két bejegyzéssel ezelőtt olvashattatok már egy világízlést felvonultató filmes sikerlistát, de most jöjjön egy olyan, amely a hazai olvasók/nézők értékelése alapján állt össze. Így már az én arányom is javulóban van (ld. piros szín), sőt legkedvesebb filmjeim közül többet megleltem itt, mint az előző listán.

A legjobb filmek

1.
Forrest Gump (1994)
2.
Hetedik (1995, Se7en)
3.
Keresztapa (1972, The Godfather)
4.
Volt egyszer egy vadnyugat (1968, C'era una Volta il West)
5.
Ryan közlegény megmentése (1998, Saving Private Ryan)
6.
Az elit alakulat (2001, Band of Brothers)
7.
Az élet mindig drága (1995, Die Hard With a Vengeance)
8.
A bárányok hallgatnak (1991, The Silence of the Lambs)
9.
True Blood - Inni és élni hagyni sorozat (2007, True Blood)
10.
Gladiátor (2000, Gladiator)
11.
Szemtől szemben (1995, Heat)
12.
Casino (1995)
13.
Kelly hősei (1970, Kelly's Heroes)
14.
Terminátor 2. - Az ítélet napja (1991, Terminator 2: Judgment Day)
15.
Leon, a profi (1994, Léon)
16.
Nagymenők (1990, GoodFellas)
17.
A jó, a rossz és a csúf (1966, Il Buono, il Brutto, il Cattivo)
18.
A vér kötelez (1993, Bound by Honor)
19.
Halálsoron (1999, The Green Mile)
20.
A Birodalom visszavág (1980, Star Wars: Episode V - The Empire Strikes Back)
21.
Amerikai história X (1998, American History X)
22.
A Jedi visszatér (1983, Star Wars: Episode VI - Return of the Jedi)
23.
Vissza a jövőbe (1985, Back To The Future)
24.
A Gyűrűk Ura - A király visszatér (2003, The Lord of the Rings: The Return of the King)
25.
Indul a bakterház (1979)
26.
Elrabolva (2008, Taken)
27.
A Gyűrűk Ura - A két torony (2002, The Lord of the Rings: The Two Towers)
28.
Schindler listája (1993, Schindler's List)
29.
Dexter sorozat (2006)
30.
Szenvedélyek viharában (1994, Legends of the Fall)
31.
Vuk (1981)
32.
Esőember (1988, Rain Man)
33.
Hair (1979)
34.
A Gyűrűk Ura - A gyűrű szövetsége (2001, The Lord of the Rings: The Fellowship of the Ring)
35.
A profi (1981, Le Professionel)
36.
Blöff (2000, Snatch)
37.
24 sorozat (2001)
38.
A tizedes meg a többiek (1965)
39.
Ébredések (1990, Awakenings)
40.
Csillagok háborúja (1977, Star Wars)
41.
Ötödik pecsét (1976)
42.
A halál 50 órája (1965, Battle of the Bulge)
43.
Tizenkét dühös ember (1957, 12 Angry Men)
44.
Volt egyszer egy Amerika (1984, Once Upon a Time in America)
45.
Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981, Raiders of the Lost Ark)
46.
A bolygó neve: Halál (1986, Aliens)
47.
A hét mesterlövész (1960, The Magnificent Seven)
48.
Doktor House sorozat (2004, House, M.D.)
49.
A piszkos tizenkettő (1967, The Dirty Dozen)
50.
A tanú (1969)
51.
Nyomás utána! (1983, Go for It)
52.
Pillangó-hatás (2004, The Butterfly Effect)
53.
Drágán add az életed! (1988, Die Hard)
54.
Gran Torino (2008)
55.
Ál/Arc (1997, Face/Off)
56.
A sebhelyesarcú (1983, Scarface)
57.
Halálos fegyver (1987, Lethal Weapon)
58.
Hatodik érzék (1999, The Sixth Sense)
59.
Pomádé (1978, Grease)
60.
Egy asszony illata (1992, Scent of a Woman)
61.
A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átka (2003, Pirates of the Caribbean: The Curse of the Black Pearl)
62.
Szakasz (1986, Platoon)
63.
Két pasi - meg egy kicsi sorozat (2003, Two and a Half Men)
64.
Shrek (2001)
65.
Szigorúan bizalmas (1997, L.A. Confidential)
66.
Száll a kakukk fészkére (1975, One Flew Over the Cuckoo's Nest)
67.
Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag (1989, Indiana Jones and the Last Crusade)
68.
Nincs kettő négy nélkül (1984, Non c'c due senza quattro)
69.
Keresztapa 2. (1974, The Godfather: Part II)
70.
Így jártam anyátokkal sorozat (2005, How I Met Your Mother)
71.
Harcosok klubja (1999, Fight Club)
72.
Pár dollárral többért (1966, Per Qualche dolloro in piu)
73.
A palota ékköve (2003, Dae Jang-geum)
74.
Jóbarátok sorozat (1994, Friends)
75.
A tengeralattjáró (1981, Das Boot)
76.
A remény rabjai (1994, The Shawshank Redemption)
77.
Sivatagi show (1974, Animals are Beautiful People)
78.
A szeretet szimfóniája (2007, August Rush)
79.
Ponyvaregény (1994, Pulp Fiction)
80.
Lúdas Matyi (1979)
81.
A zongorista (2002, The Pianist)
82.
Az oroszlánkirály (1994, The Lion King)
83.
Egy maréknyi dollárért (1964, Per un Pugno di Dollari)
84.
Ben Hur (1959, Ben-Hur)
85.
Keith (2008)
86.
A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső (1998, Lock, Stock & Two Smoking Barrels)
87.
A szökevény (1993, The Fugitive)
88.
Csengetett, Mylord? sorozat (1988, You Rang, M'Lord)
89.
Bűnvadászok (1976, Crime Busters)
90.
Jane Austen magánélete (2007, Becoming Jane)
91.
A pletykafészek sorozat (2007, Gossip Girl)
92.
Elfújta a szél (1939, Gone With the Wind)
93.
Otthonunk (2009, Home)
94.
Kincs, ami nincs (1981, Chi trova un amico, trova un tesoro)
95.
Odaát sorozat (2005, Supernatural)
96.
Tom és Jerry sorozat (1965, Tom and Jerry)
97.
Maffiózók sorozat (1999, The Sopranos)
98.
Las Vegas sorozat (2003)
99.
Sok hűhó semmiért (1993, Much Ado About Nothing)
100.
A rettenthetetlen (1995, Braveheart)
101.
És megint dühbe jövünk (1978, Pari e dispari)
102.
My Fair Lady (1964)
103.
Szerelmünk lapjai (2004, The Notebook)
104.
Férfiak póráz nélkül (1975, Amici miei)
105.
Ragadozó (1987, Predator)
106.
Másnaposok (2009, The Hangover)
107.
David Gale élete (2003, The Life of David Gale)
108.
Batman - A Sötét Lovag (2008, Batman: The Dark Knight)
109.
Legbelső félelem (1996, Primal Fear)
110.
A tökéletes trükk (2006, The Prestige)
111.
Sleepers - Pokoli lecke (1996, Sleepers)
112.
Gyilkos elmék sorozat (2005, Criminal Minds)
113.
Horgász a pácban (1958, Ni vu, ni connu)
114.
Lesz ez még így se! (1997, As Good As It Gets)
115.
Jégkorszak (2002, Ice Age)
116.
Monty Python Repülő Cirkusza sorozat (1969, Monty Python's Flying Circus)
117.
Bronxi mese (1993, A Bronx Tale)
118.
Vissza a jövőbe 2. (1989, Back to the Future Part II)
119.
Avatar (2009)
120.
Good Will Hunting (1997)
121.
A leggyorsabb Indian (2005, The World's Fastest Indian)
122.
A szökés sorozat (2005, Prison Break)
123.
Vaklárma (1989, See No Evil, Hear No Evil)
124.
A szépség és a szörnyeteg (1991, Beauty and the Beast)
125.
Rekviem egy álomért (2000, Requiem for a Dream)
126.
Kockán nyert szerelem (1987, A Hazard of Hearts)
127.
A szív hídjai (1995, The Bridges Of Madison County)
128.
A muzsika hangja (1965, The Sound of Music)
129.
Rosencrantz és Guildenstern halott (1990, Rosencrantz and Guildenstern are Dead)
130.
Szigorúan titkos (1984, Top Secret!)
131.
A holló (1994, The Crow)
132.
Death Note - A halállista sorozat (2006, Desu noto)
133.
Elcserélt életek (2008, Changeling)
134.
Halálos fegyver 2. (1989, Lethal Weapon 2)
135.
Stargate: The Ark of Truth (2008)
136.
Philadelphia - Az érinthetetlen (1993, Philadelphia)
137.
Közönséges bűnözők (1995, The Usual Suspects)
138.
Róma (2005, Rome)
139.
A jövő kezdete (2000, Pay It Forward)
140.
Psycho (1960)
141.
Agymenők sorozat (2007, The Big Bang Theory)
142.
Cinema Paradiso (1989, Nuovo cinema Paradiso)
143.
Az élet szép (1997, La vita é bella)
144.
Az ördög ügyvédje (1997, Devil's Advocate)
145.
Az óceánjáró zongorista legendája (1998, La Leggenda del Pianista Sull'Oceano)
146.
Hogyan kell egymilliót lopni? (1966, How to Steal a Million)
147.
Veszedelmes viszonyok (1988, Dangerous Liaisons)
148.
Kaliforniai álom sorozat (1992, California Dreams)
149.
Van, aki forrón szereti (1959, Some Like It Hot)
150.
Aladdin (1992)

Operabál 2010

Mindenki tudja, hogy február a farsang és egyben a báli szezon ideje. Minden bizonnyal fantáziámat is ez mozgatja/mozgatta meg, hiszen e hónapban már kifejtettem mindenféle vágyamat: ha nagy sztár lennék, miért adakoznék Haiti-nek, miért mennék el az Arany Málnára vagy miért költöznék Londonba. Írtam már a Golden Globe-ról sok képpel, fejtegettem az Oscar esélyeket... Így most jöjjön egy kis ízelítő a legrangosabb hazai mulatságról is, ami nem más, mint az Operabál! Természetesen én is befektetnék egyszer a legalább 75 ezres belépőbe, ami csak az estélyen való részvételt és a korlátlan italfogyasztást foglalja magába - ruháról és miegymásról még szó sincsen. És kemény viselkedési előírások is vannak ám, amelyek az Operabál honlapján olvashatók. Előbb nézzük át ezeket, aztán jönnek a képek a Velvetről és Nana.hu-ról.

"A belépők egyénként 75 ezer forinttól kezdődnek (az ár tartalmazza „a belépést, szabad italfogyasztást a térítésmentes italválasztékból, továbbá falatkákat a kínálatból”.), páholyokat 200 és 325 ezer forint között lehet foglalni (ez tartalmazza „a szabad italfogyasztást a térítésmentes italválasztékból; a páholyban felszolgált, menüválasztásos, 3 fogásos hideg vacsorát; páholyonként saját felszolgálót az est során; továbbá á la carte italválasztási lehetőséget a fizetős itallapról, helyszíni fizetési lehetőséggel).

És ha letettük a pénzt, mindenképpen tanulmányozzuk az operabálozás 13 alapszabályát, melyeket a 2010-es Operabál hivatalos oldalán találtuk.

1. Minden alkalomra, így az Operabálra is pontosan kell érkezni.
2. Az öltözködésnél gondoljunk arra, hogy a kevesebb, minőségileg több lehet. Az estélyi ruhaköltemény, az ékszerek mennyisége és mérete, a frizura és a smink, ne lépjék túl a jó ízlés határát. Operabáli meghívón a White Tie előírás szerepel. A White Tie és az Ultra-formal még a Black Tie-nál (szmoking, estélyi ruha) is elegánsabb. A nőkre ilyenkor a nagyestélyi való. Az uraknak ez frakkot jelent, ehhez fehér mellény vagy selyem cummerbund – azaz övsál – az előírás, és fehér csokornyakkendőt kell kötni. Feketét tilos! A frakkhoz fekete lakkcipő dukál (lehetőleg fűző nélküli) és fekete selyem térdzokni, lábon a fehér tilos!
3. Legyünk fesztelenek és könnyedek, de kerüljük a feltűnést!
4. Az asztalhoz érve, (akár a saját asztalunk, akár táncba vinni szeretnénk valakit), illik bemutatkozni, annak ellenére, hogy rendszerint névkártyák minden terítéknél kint vannak.
5. Egy asztalnál ülők meg kell, hogy táncoltassanak minden ott ülő hölgyet.
6. Tánc közben nincs lekérés, és maximum két zeneszámot szokás táncolni.
7. Hölgyeknek a táncnál tilos felkérést visszautasítaniuk, illetve ha ezt megtették, akkor azt a táncot utána már mással sem táncolhatják!
8. Tánc közben a férfiaknak illik beszélgetést kezdeményezni, szórakoztatni a hölgyet, amit nem helyettesít a hamis dúdolás, vagy partnerünk hátának ütemes érintése. Kezdetnek próbálkozhatnak az urak egy bókkal, ez legtöbbször beválik. Kerüljük az olyan figurákat, amit a partner még nem tud: táncoljunk a partner szintjén! Sose hibáztassuk őt, ha valamit elront! A tánc közti szünetekben ne hagyjuk magára a hölgyeket.
9.Legyen annyi önbizalmunk, hogy elfogadjuk és meg is köszönjük a felénk irányuló kedveskedést, bókot. A protokoll egyik alapvetése: fölösleges az álszerénység, visszatetsző úgy reagálni, mintha nem is volnának értékeink.
10. Legyünk tekintettel a táncparkett méretére, és a többi táncosra. Ne taroljunk, és ne tolakodjunk.
11. A báli vacsora nem a gyomor megtöltését célozza, sokkal inkább kulináris ünnep.
12. Cigarettát, ételt ne vigyünk a táncparkettre!
13. Túl korán, éjfél előtt nem ildomos távozni." forrás

100 legjobb film - IMDb

Teljesen véletlenül akadtam rá erre a listára, ami minden idők 100 legjobban sikerült filmjét tartalmazza az IMDb (Internet Movie Database) olvasói/szavazói véleménye alapján. Még ha nem is mindennel értek egyet (néhány nagy kedvencem kimaradt), de elismerem, hogy akad még pótolni valóm (pirossal jelöltem, amit már láttam). Íme a lista:


A világ 100 legjobb filmje az IMDb szavazatok alapján:


1 A keresztapa
Godfather, The, 1972
(r.: Francis Ford Coppola)


2 A Gyűrűk Ura: A király visszatér
Lord of the Rings: The Return of the King, The, 2003
(r.: Peter Jackson)


3 A remény rabjai
Shawshank Redemption, The, 1994
(r.: Frank Darabont)


4 A keresztapa II.
Godfather: Part II, The, 1974
(r.: Francis Ford Coppola)


5 A hét szamuráj
Shichinin no samurai, 1954
(r.: Akira Kurosawa)


6 Schindler listája
Schindler's List, 1993
(r.: Steven Spielberg)


7 Casablanca
Casablanca, 1942
(r.: Michael Curtiz)


8 A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége
Lord of the Rings: The Fellowship of the Ring, The, 2001
(r.: Peter Jackson)


9 A Gyűrűk Ura: A két torony
Lord of the Rings: The Two Towers, The, 2002
(r.: Peter Jackson)


10 Csillagok háborúja
Star Wars, 1977
(r.: George Lucas)


11 Aranypolgár
Citizen Kane, 1941
(r.: Orson Welles)


12 Száll a kakukk fészkére
One Flew Over the Cuckoo's Nest, 1975
(r.: Milos Forman)


13 Csillagok háborúja V: A Birodalom visszavág
Star Wars: Episode V - The Empire Strikes Back, 1980
(r.: Irvin Kershner)


14 Ponyvaregény
Pulp Fiction, 1994
(r.: Quentin Tarantino)


15 Hátsó ablak
Rear Window, 1954
(r.: Alfred Hitchcock)


16 Dr. Strangelove
Dr. Strangelove or: How I Learned to Stop Worrying and Love the Bomb, 1964
(r.: Stanley Kubrick)


17 Az elveszett frigyláda fosztogatói
Raiders of the Lost Ark, 1981
(r.: Steven Spielberg)


18 Közönséges bűnözők
Usual Suspects, The, 1995
(r.: Bryan Singer)


19 Memento
Memento, 2000
(r.: Christopher Nolan)


20 A Jó, a Rossz és a Csúf
Buono, il brutto, il cattivo, Il, 1966
(r.: Sergio Leone)


21 Tizenkét dühös ember
12 Angry Men, 1957
(r.: Sidney Lumet)


22 Észak, Észak-Nyugat
North by Northwest, 1959
(r.: Alfred Hitchcock)


23 Isten városa
Cidade de Deus, 2002
(r.: Fernando Meirelles)


24 Psycho
Psycho, 1960
(r.: Alfred Hitchcock)


25 Arábiai Lawrence
Lawrence of Arabia, 1962
(r.: David Lean)


26 Az élet csodaszép
It's a Wonderful Life, 1946
(r.: Frank Capra)


27 Amélie csodálatos élete
Fabuleux destin d'Amélie Poulain, Le, 2001
(r.: Jean-Pierre Jeunet)


28 A bárányok hallgatnak
Silence of the Lambs, The, 1991
(r.: Jonathan Demme)


29 Nagymenők
Goodfellas, 1990
(r.: Martin Scorsese)


30 Sunset Boulevard - Alkony sugárút
Sunset Blvd., 1950
(r.: Billy Wilder)


31 Volt egyszer egy Vadnyugat
C'era una volta il West, 1968
(r.: Sergio Leone)


32 Amerikai szépség
American Beauty, 1999
(r.: Sam Mendes)


33 Szédülés
Vertigo, 1958
(r.: Alfred Hitchcock)


34 Mátrix
Matrix, The, 1999
(r.: Andy Wachowski & Larry Wachowski)


35 Egy makulátlan elme örök ragyogása
Eternal Sunshine of the Spotless Mind, 2004
(r.: Michel Gondry)


36 Apokalipszis, most
Apocalypse Now, 1979
(r.: Francis Ford Coppola)


37 Ne bántsátok a feketerigót!
To Kill a Mockingbird, 1962
(r.: Robert Mulligan)


38 A zongorista
Pianist, The, 2002
(r.: Roman Polanski)


39 A dicsőség ösvényei
Paths of Glory, 1957
(r.: Stanley Kubrick)


40 A harmadik ember
Third Man, The, 1949
(r.: Carol Reed)


41 Harcosok klubja
Fight Club, 1999
(r.: David Fincher)


42 Chihiro Szellemországban
Sen to Chihiro no kamikakushi, 2001
(r.: Hayao Miyazaki)


43 Taxisofőr
Taxi Driver, 1976
(r.: Martin Scorsese)


44 Ének az esőben
Singin' in the Rain, 1952
(r.: Stanley Donen & Gene Kelly)


45 Van, aki forrón szereti
Some Like It Hot, 1959
(r.: Billy Wilder)


46 Meggyónom
Double Indemnity, 1944
(r.: Billy Wilder)


47 Das Boot - A tengeralattjáró
Boot, Das, 1981
(r.: Wolfgang Petersen)


48 Kínai negyed
Chinatown, 1974
(r.: Roman Polanski)


49 M - Egy város keresi a gyilkost
M, 1931
(r.: Fritz Lang)


50 Szigorúan bizalmas
L.A. Confidential, 1997
(r.: Curtis Hanson)


51 Hetedik
Se7en, 1995
(r.: David Fincher)


52 A máltai sólyom
Maltese Falcon, The, 1941
(r.: John Huston)


53 Mindent Éváról / Lábuk előtt hever a világ
All About Eve, 1950
(r.: Joseph L. Mankiewicz)


54 A vihar kapujában
Rashômon, 1950
(r.: Akira Kurosawa)


55 Híd a Kwai folyón
Bridge on the River Kwai, The, 1957
(r.: David Lean)


56 Rekviem egy álomért
Requiem for a Dream, 2000
(r.: Darren Aronofsky)


57 Kill Bill 1
Kill Bill: Vol. 1, 2003
(r.: Quentin Tarantino)


58 Gyalog galopp
Monty Python and the Holy Grail, 1975
(r.: Terry Gilliam & Terry Jones)


59 Ryan közlegény megmentése
Saving Private Ryan, 1998
(r.: Steven Spielberg)


60 Dühöngő bika
Raging Bull, 1980
(r.: Martin Scorsese)


61 A nyolcadik utas a Halál
Alien, 1979
(r.: Ridley Scott)


62 Leon, a profi
Léon, 1994
(r.: Luc Besson)


63 Amerikai História X
American History X, 1998
(r.: Tony Kaye)


64 Óz, a csodák csodája
Wizard of Oz, The, 1939
(r.: Victor Fleming)


65 A mandzsúriai jelölt
Manchurian Candidate, The, 1962
(r.: John Frankenheimer)


66 Becsületből elégtelen - Mr. Smith Washingtonba megy
Mr. Smith Goes to Washington, 1939
(r.: Frank Capra)


67 A Sierra Madre kincse
Treasure of the Sierra Madre, The, 1948
(r.: John Huston)


8 A nagy balhé
Sting, The, 1973
(r.: George Roy Hill)


69 Modern idők
Modern Times, 1936
(r.: Charlie Chaplin)


70 A gonosz érintése
Touch of Evil, 1958
(r.: Orson Welles)


71 Az élet szép
Vita c bella, La, 1997
(r.: Roberto Benigni)


72 A mechanikus narancs
Clockwork Orange, A, 1971
(r.: Stanley Kubrick)


73 A rakparton
On the Waterfront, 1954
(r.: Elia Kazan)


4 2001: Űrodüsszeia
2001: A Space Odyssey, 1968
(r.: Stanley Kubrick)


75 Kutyaszorítóban
Reservoir Dogs, 1992
(r.: Quentin Tarantino)


76 Ran
Ran, 1985
(r.: Akira Kurosawa)


7 Amadeus
Amadeus, 1984
(r.: Milos Forman)


78 A nagy szökés
Great Escape, The, 1963
(r.: John Sturges)


79 Némó nyomában
Finding Nemo, 2003
(r.: Andrew Stanton & Lee Unkrich)


80 Legénylakás
Apartment, The, 1960
(r.: Billy Wilder)


81 Annie Hall
Annie Hall, 1977
(r.: Woody Allen)


82 Cápa
Jaws, 1975
(r.: Steven Spielberg)


83 A hetedik pecsét
Sjunde inseglet, Det, 1957
(r.: Ingmar Bergman)


84 Nagyvárosi fények
City Lights, 1931
(r.: Charlie Chaplin)


85 Metropolis
Metropolis, 1927
(r.: Fritz Lang)


86 Délidő
High Noon, 1952
(r.: Fred Zinnemann)


87 A bolygó neve: Halál
Aliens, 1986
(r.: James Cameron)


88 Ragyogás
Shining, The, 1980
(r.: Stanley Kubrick)


89 Rettenthetetlen
Braveheart, 1995
(r.: Mel Gibson)


90 Tigris és Sárkány
Wo hu cang long, 2000
(r.: Ang Lee)


91 Fargo
Fargo, 1996
(r.: Joel Coen)


92 Idegenek a vonaton
Strangers on a Train, 1951
(r.: Alfred Hitchcock)


93 Donnie Darko
Donnie Darko, 2001
(r.: Richard Kelly)


94 A generális
General, The, 1927
(r.: Buster Keaton)


95 Szárnyas fejvadász
Blade Runner, 1982
(r.: Ridley Scott)


96 A diktátor
Great Dictator, The, 1940
(r.: Charlie Chaplin)


97 Cinema Paradiso
Nuovo cinema Paradiso, 1989
(r.: Giuseppe Tornatore)


98 A vadon hercegnője
Mononoke-hime, 1997
(r.: Hayao Miyazaki)


99 A Hihetetlen család
Incredibles, The, 2004
(r.: Brad Bird)


100 A hatodik érzék
Sixth Sense, The, 1999
(r.: M. Night Shiyamalan)

;;

Template by:
Free Blog Templates