2010. március 8., hétfő

Oscar-díjasok 2010

Mégis csak van Isten - gondoltam az idei Oscar eredményei láttán. Már korábban is latolgattam az esélyeket és két dologban voltam biztos: Christoph Waltznak nyernie kell, az Avatar reklámkampánya pedig nagyon erős, a nominációk számát túlzásnak éreztem. Nos, Waltz jött, látott, győzött - mint Julius Caesar - az Avatar beégett, 3 viszonylag semleges díjat vitt haza a 9-ből. Igen, ennek így kellett lennie - Tom Hanks sem teketóriázott a Legjobb film díjánál: egyszerűen csak felolvasta a The Hurt Locker címet. A bombák földjén tarolt - viszont 6 Oscar ide vagy oda, de biztosan nem nézem meg, egyszerűen nem bírja a gyomrom a realitások talaján mozgó háborús filmeket. És az is bebizonyosodott az amúgy elég laposra sikerült gálán, hogy az aktuál politika még mindig fontos mozgatórugója az Oscar-díjátadónak. De Christoph Waltznak teljes szívemből gratulálok és örömömet még azzal is tetézte ez az osztrák úriember, hogy ő volt az egyetlen, akinek egytől-egyig minden mondatát megértettem - igazi sikerélmény ez nekem. :) (Igen, így szokott lenni, hogy akinek nem anyanyelve az angol, könnyebben boldogul azokkal, akik szintén tanulták...)

Ami az Oscar-jelöltes cikkem óta változott, az annyiban áll, hogy a legjobb 10-es filmpakkból még hármat megnéztem: az Egek urát, a Fel!-t és a District 9-t. Előbbi előtt emelem kalapom, utóbbi kettőn csodálkozom, hogyan kerülhettek erre a listára... Valamilyen oknál fogva sosem kedveltem George Clooney-t, de már egy ideje rájöttem, hogy színésznek jó - ebben az Egek ura is megerősített. Viszont azt sosem értettem, miért döglenek utána a nők, hiszen évről évre őszebb és nincs semmi karakteres sem az arcában, olyan átlagosnak tűnik. Ám történt valami, ami mindent megváltoztatott és Clooney titka lelepleződött előttem! Őszintén szólva a sztárok vörösszőnyegen történő bemeneteléért képes voltam hajnali 2-ig bámulni az élőközvetítést - de a gálára már nem voltam kíváncsi. Szóval, itt esett meg, hogy 2 előtt 5 perccel jelent meg George Clooney, akit gyorsan el is kapott pár szóra a riporter: mégis hogyan érzi magát, mit vár az estétől blablabla. Aztán magam is meglepődtem, hogy a kedves riporter hölgyemény hirtelen arra kérte, hogy búcsúzzon el a nézőktől, mert mindjárt lejár a közvetítés ideje. Ő pedig állítom, hogy sokkal esdeklőbb tekintettel nézett a kamerába, mint amit a kajáért könyörgő pincsikutyám tud (pedig az se semmi), és ezt a szomorú szempárt tetézte egy igazán macsósnak ható "Goodbye-jal". Igen, azt hiszem éppen ez a tekintet az, amiért rajonganak érte a nők - mostmár én is, értem. Sőt, az egész jelenetet azzal zárta Clooney, hogy mondta: az otthonülők se szomorkodjanak, ad nekik (nekünk) ajándékot és a szmokingja zsebéből előhúzott egy ezüst flaskát - lenne 1-2 tippem, hogy milyen itóka lehet benne. :P Szóval George, így állunk - sikerült egy újabb csajt levenni a lábáról a boci szemeiddel és az eszelős humoroddal. :)

Tulajdonképpen már csak egy dolgot szeretnék a gálával kapcsolatban megemlíteni - a többit az előző havi jelöltes irományomban már elmondtam. Szóval, azt nem tudom, hogy milyen kategóriában, de a díjat Gerard Butler és Bradley Cooper adta át. Azt hiszem ők ketten napjaink legkelendőbb agglegényei Hollywoodban - óriási ez a párosítás. Egyik macsóbb a macsónál, a bulvárlapokban mindig más hírességgel hozzák őket összefüggésbe és mindenféle hódításokról cikkeznek - és pont ők a legérdekesebbek, róluk szól a legtöbb ilyen jellegű hír manapság. Igen, ez fura dolog, amikor valaki attól válik kívánatossá, férfiassá és az adja a sármját, hogy minél több nő ágyában volt dolga - bezzeg, ha ez egy nővel történik, akkor mindenféle utca sarkinak elmondják... Na, de eléggé elkalandoztam az Oscar-gálától: csak annyit akartam ezzel, hogy ez a két jóember ebben a szép szmokingban és csokornyakkendőben, mindehhez borostásan megjelenve egyszerűen több a soknál - nálam abszolút kiverik a biztosítékot, persze a pozitív értelemben. :D


A legviccesebb dumák a gálán:
5. Már a vörös szőnyegen elindult a mókázás, Sherri Shephard riporter például bevallotta George Clooneynak - aki barátnőjével, Elisabetta Canalisszel érkezett -, hogy mennyire odavan érte, amire a hölgy meglepően nyugodtan reagált. George magyarázata?
"Elisabetta nem tud angolul, különben már megölt volna. A tűsarkújával nyírt volna ki."
4. "Neil Patrick Harris vagyok. Tudom - mit keresek én itt?"
Az Így jártam anyátokkal sztárja, Neil Patrick Harris volt a show meglepetés-vendége, és ő nyitotta meg az egész műsort is. Talán a közönség nem örült neki?
3. Ben Stiller nem teljesen normális, és most sem csalódtunk benne. A sztár stílusosan na’vinak öltözött, és így adta át a legjobb smink díját az Avatarnak, ám előtte még egy kis na’vi-szöveget is lenyomott, majd közölte:
"Ez a próbán még jobb ötletnek tűnt! De ez és egy náci egyenruha közül kellett választanom, és úgy tűnt, hogy már kicsit sok a Hitler a showban!"
2. Ugyanúgy hozta a formáját Steve Carell is, aki Cameron Diazzal adta át a legjobb animációs film díját.
"Ha olyan gyönyörű vagy, mint Cameron vagy én, akkor olyan filmekben szerepelni, ahol nem látják az arcodat, valahol az irónia és a tragédia között van!"
1. A legjobb beszólás díját kapja… az Oscar műsorvezetői, Steve Martin és Alec Baldwin! Ennek oka nem más, mint hogy a két sztár Taylor Lautnert és Zac Efront pécézte ki magának!
"Jól nézzetek meg minket srácok. Így fogtok kinézni öt év múlva!"

A nyertesek listája:
Legjobb film: A bombák földjén
Legjobb rendezés: Kathryn Bigelow – A bombák földjén
Legjobb férfi főszereplő: Jeff Bridges - Crazy Heart
Legjobb női főszereplő: Sandra Bullock – The Blinde Side
Legjobb férfi mellékszereplő: Christoph Waltz – Becstelen brigantyk
Legjobb női mellékszereplő: Mo’Nique – Precious
Legjobb idegen nyelvű film: El Secreto de Sus Ojos (Argentína)
Legjobb operatőr: Avatar, Mauro Fiore
Legjobb animációs film: Fel
Legjobb eredeti forgatókönyv:A bombák földjén, Mark Boal
Legjobb adaptált forgatókönnyv: Precious, Geoffrey Fletcher
Legjobb látványterv: Avatar
Legjobb jelmez:Az ifjú Viktória királynő, Sandy Powell
Legjobb dokumentumfilm:The Cove, Louie Psihoyos
Legjobb rövid dokumentumfilm:Music by Prudence, Roger Ross Williams és Elinor Burkett
Legjobb animációs rövidfilm:Logorama, Nicolas Schmerkin
Legjobb rövidfilm:The New Tenants, Joachim Back és Tivi Magnusson
Legjobb hangvágás:A bombák földjén, Paul N.J. Ottosson
Legjobb hangkeverés:A bombák földjén, Paul N.J. Ottosson és Ray Beckett
Legjobb vizuális effektusok:Avatar, Joe Letteri, Stephen Rosenbaum, Richard Baneham
Legjobb vágás:A bombák földjén, Bob Murawski és Chris Innis
Legjobb smink:Star Trek. Barney Burman, Mindy Hall és Joel Harlow
Legjobb filmzene:Fel!, Michael Giacchino
Legjobb betétdal:The Weary Kind (Crazy Heart)

Összesítve a legtöbb díjat nyert filmel:
6 díj: A bombák földjén
3 díj: Avatar
2 díj: Crazy Heart, Precious és a Fel!

És jöjjenek a képek!

Akiknek kijutott a jóból:









Jelöltek - akik üres kézzel távoztak:











Emberek és ruhák:
































0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates