2010. március 28., vasárnap

Rebecca átka

Baleset történt az Operettszínházban március 25-én. A premier után egy héttel a Rebecca első jelenete után a főszerepet játszó Vágó Zsuzsi nekiütközött egy kilengő díszletnek és betört a feje. A függöny legördült, hangosbemondón kértek türelmet a nézőktől, majd a darab rendezője, aztán a színházigazgató is megjelent: kiderült, hogy Vágó Zsuzsi járt szerencsétlenül, de nagyon elszánt és szeretné folytatni az előadást, csak ellátja az orvos, ami eltart egy ideig. A baleset után azonnal riasztották Szinetár Dórát - a másik szereposztás Én-jét - aki hamar megérkezett a színházba, de nem volt rá szükség: Zsuzsi fél órával az ütközés után bekötött fejjel a színpadon állt és végigjátszotta a darabot. Az előadás után a zenés meghajlásnál minden szereplő és a karmester egy szál fehér rózsával a kezében jött ki, megköszönni a nap hősének a megmentett Rebeccát. Zsuzsi nagyon meghatódott, ráhajtotta a fejét Mrs. Danvers, azaz Janza Kata vállára, Szabó P. Szilveszter pedig elkezdte tapsolni Zsuzsit, majd minden szereplő csatlakozott hozzá, mindenki őt ünnepelte. Vágó Zsuzsit az előadás után kórházba szállították, két hét kényszerpihenőre ítélték, de április 10-én már újra Manderley-ben lesz, remélhetően nyoma sem lesz sérülésének. És abban is bízhatunk, hogy a díszletek sem akarnak mostanában közelebbről megismerkedni vele.

Személyesen nem voltam tanúja az esetnek, csak a többiek beszámolója alapján gyűjtöttem össze a lényeget. Szerintem mindenki rendkívül hálás lehetett Zsuzsinak, hogy megmentette az előadást: nem kell visszaváltani a jegyeket, másik időpontot keresni vagy összezavarni a nézőket az egy darab belül alakot váltó 'Én'-ekkel. Másrészt egy színész azért nem tud kibújni a bőréből: neki is fontos, hogy megmutassa magát, befejezze azt, amit elkezdett. Nyilván erősködhetett volna Zsuzsi, ha az orvos úgy ítéli meg, hogy azonnal vigyék kórházba, de ő vállalta, hogy bekötött fejjel is végigjátssza a darabot, pedig nem feltétlenül lett volna rá szüksége. Mint korábban megírtam, elég összetett és nehéz szerepet játszik mind színészileg és zeneileg, rendkívül nagy koncentrációs képességre volt szüksége, hogy egy ilyen baleset után visszazökkenjen. És ahogy hallom, hozta a formáját, bravúrosan vette az akadályokat.


Egy ilyen döntés meghozására tiszta fejre és kiváló önismeretre van szükség - úgy látszik, Zsuzsi ebben is jó. Nagy felelősség van ilyenkor a színészen, főleg ha főszerepet játszik, hiszen a darab sikere nagyban tőle függ. Ezért nem kockáztatta meg senki felette álló, hogy meghozza a döntést helyette, hiszen leginkább az ember maga tudja, hogy hol vannak a határai, mennyire képes, mennyit bír el. Nyilván volt ebben egy kis gőgösség Zsuzsi részéről, hogy 'csak azért is befejezem', mivel ha az előadás után kórházba kellett mennie, akár a baleset után közvetlenül is megtehette volna, hogy biztosra menjen. Különösen veszélyesek ezek a fejsérülések és ahogy hallom, ő elég csúnyán beüthette a kobakját, nagyon vérzett. Ám ha az orvos is engedte neki, akkor nyilván nem lehetett akkora a baj és csak a biztonság kedvéért kellett kórházba mennie.

Viszont így ő lett a nap hőse, e módon is sikerült legyőznie Rebeccát. A sors érdekes fintora, hogy éppen egy ilyen sötét hangulatú, rejtélyekben bővelkedő, halott személy által áthatott légkörű előadáson történt mindez, ráadásul a legszerencsétlenebb karaktert játszó színésznővel, akit jóformán még az ág is húz Manderley-ben. Az pedig nagyon megható, ahogy a kollégák egy emberként izgultak Zsuzsiért és ennyire megbecsülték hősiességét. Mindenképpen jár neki a taps az estéért, nem is akármekkora.

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez a lány egy hős. Igazi kincs! Szeretünk Zsuzsi, gyógyulj meg mihamarább!!!

Mariann

Névtelen írta...

minden elismerésem Zsuzsinak - ám hozzá kell tennem, h én már elég "öreg" vagyok ahhoz, h azt mondjam az ember egészsége sokkal többet ér, mint egy elvesztegetett színházjegy, vagy a darab pillanatnyi sikere!
Hál' Istennek, h nem történt komolyabb baj - egy fejsérülés órákkal később tud igazán veszélyessé válni...

Zsuzsi, pihenj, gyógyulj!

Névtelen írta...

persze, de extázisban az ember nem mindig tud reálisan dönteni (pl sportoló akkor is nekifut, ha szét van menve a lába lásd atlantai olimpia) és szerintem ők egy-egy ilyen előadáson kb ilyen állapotban lehetnek (legalábbis egy ekkora szerep birtokosai)

Névtelen írta...

Egyet értek veled teljesen. És milyen fura az élet, mi volt a leállás után Mrs. Van Hooper szövege? "Hol voltál ennyi ideig, már mióta várlak!" (Persze nem szó szerint, de vmi ilyesmi volt...) Ebben a helyzetben furcsán passzoltak a szavak... :)

Névtelen írta...

Nem kell ahoz olimpia hogy ne vedd észre mid fáj. Elég egy egyszerű meccs ahol nagy az adrenalinszinted és észre se veszed kb hogy elszakadt a bokaszalagod. Csak ha már vége a feladatodnak:) Szóval el tudom képzelni hogy Zsuzsi nem is igazán fogta fel mit vállal. Csak érezte hogy csinálni kell és menni fog. Bár gondolom a függönylegördülés után kb helyben esett össze. De hogy elkezte érezni a feje lüktetését az tuti.

Névtelen írta...

nyilván!
ezeket az eseteket, utólag érdemes átbeszélni, levonni a tanulságot és a későbbiekben aszerint eljárni, ha történne hasonló (ne történjen, soha, senkivel!)
pl. ha Dóri bement, akkor sztem a nézőtéren senki nem tért volna ki a hitéből, ha Ő játssza tovább a szerepet...

egyébként nagy teljesítményekre tud sarkallni egy ilyen szitu (lásd!), de tényleg lehetett volna akár a végére egy agyödémája is...(nem lett!)

szóval éljen Zsuzsi!!!

Névtelen írta...

Csodálatos volt Zsuzsi, nagyon köszönöm neki ezt a gyönyörű előadást (jó hogy végigtudta játszani a baleset ellenére). Nagyon jól játszott és főleg ahogy énekelt. Már Rudolfban is bizonyított, no meg Abigélben ahol szinte le se jön a színpadról és amilyen magasságokat kiénekel hát nem semmi. Persze mindez a Rebekára is igaz az éneklés is meg a játék!
Jobbulást neki!!!! Le a kalappal előtte!!
A balesetről annyit, hogy elénekelte az első számot (egy álom már csak Manderley) kiment a színpadról, jött Szulák jelenete kereste a hotelbe de nem jött, kérdezte hol van a társalkodónője, válasz nem tudom (gondolom ez eredetileg is így van a darabban és csak később jön be "Én") de nem jött, süsü elment oldalra és integetett a díszlet mögül ezerrel utánna átment a másik oldalra és lehúzták a függönyt. Bejött a rendező és mondta h. türelmet kér. Aztán jött Kero és mondta h a főszereplővel történt baleset egy díszletelemmel amit mi ugye nem láthatunk, de azt mondta h Zsuzsi hősisesen vállalja az előadást csak leápolják.
Meg kell mondjam mikor lement a függöny Szulák jelenetéből sejtettem h Zsuzsival lehet valmi. Megilyedtem h riasztani kell Szinetárt és sokat várni, de szerencsére nem így lett.
Szóval fél óra után folytatták Szulák jelenetével:kereste a hotelbe és megjött, rögtön hatalmas tapsot és sikongatást kapott!!!! Azt hiszem nem zökkentette ki a baleset a darabból, folytatta mint ha mi se történt volna. Tényleg HŐS!!!!
Az arcán a bal szeme alatt volt nagy (félarcnyi) ragtapasz, az orra oldalát is érintette meg a homlokán középen szintén ragtapasz így a mikrofonját a jobb szeme fölé odébbrakták.

Névtelen írta...

szerintem meg tudta,h ünnepelni fogják,és ezért csinálta az egészet,h mindenki felnézzen rá! de azért hős is...de sztem ez is ott van a háttérben...

Névtelen írta...

de, én bizony megőrültem volna, ha Dóri folytatta volna... inkább mentem volna máskor, amikor Zsuzsi játszik

Névtelen írta...

úristen, hogy lehetsz ekkora bunkó????
nem tudom, h mennyire ismered Zsuzsit, de ő olyan, aki nem csinál ilyet csak azért, h mindenki rá figyeljen. nem kell neki ehhez baleset...annyira utálom, amikor valaki ekkora baromságokat ír...

Névtelen írta...

Szerintem nagyon hálásak lehetünk Zsuzsinak, h ilyen baleset után is kiállt a színpadra!! tuti, h az előadás így is nagyon jó volt és köszönjük Zsuzsinak a remek szereplést(csak hallottam róla hogy így is tökéletes volt, én nem voltam ott)

Névtelen írta...

ekkora baromságot,rég olvastam,hogy valaki direkt betöreti a fejét,hogy így szerezzen népszerűséget ! van szerencsém személyesen ismerni zsuzsit,így hát nagyon jól tudom milyen ember ő.
és bár téged nem ismerlek "kedves névtelen ",rólad is lett egy véleményem.. nem túl hízelgő...
éva

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates