2010. március 20., szombat

Rebecca - musical

Régóta készültem erre az estére. Egyrészt, mert ez volt életem első színházi premiere, másrészt kíváncsi voltam, milyen is a Rebecca magyar verziója. Számos előismerettel rendelkeztem: olvastam a könyvet, láttam a filmet és a musical angol demoját is meghallgattam jó párszor, német nyelven pedig hébe-hóba. A Broadway Fesztiválos ízelítő után már csak a végleges magyar szöveg és a legkedvesebb színészeim hiányoztak ahhoz, hogy teljes legyen számomra is a Rebecca-mítosz.

Kapunyitáskor az elsők között sétáltam fel az emeletre, még mindig bámulatba ejt milyen szép az Operettszínház. Hihetetlenül különleges élményben volt részem: kevesen voltak még fent, szinte némaság uralkodott a folyosón és kihallatszott bentről, ahogy beénekeltek a színpadon. Ez kellően megadta a hangulatot az estéhez.
Daphne Du Maurier regényének bemutatásakor már ejtettem pár szót a történetről - ezt nem szeretném elismételni, akit érdekelnek ezek a gondolatok ide kattintva elolvashatja. Tehát, március 19-én este, a hivatalos bemutatón a névtelen főhős hölgyet Vágó Zsuzsi játszotta, Maximot Szabó P. Szilveszter, a démoni házvezetőnőt Janza Kata, a bohókás sógornőt Nádasi Veronika, a "kedves" Jack Fawellt Bálint Ádám és az amerikai asszonyságot Náray Erika.

Manderley. Sokat hallottam ezt a nevet - ennél többször talán csak a regényben láttam leírva. Úgy képzeltem el, mint egy álombeli kastélyt, a maga rejtelmeivel és titokzatos légkörével. Ehhez leginkább egy olyan nő járul hozzá, akinek nevét legalább annyiszor halljuk mint a házét, ha nem többször: Rebecca de Winter. A nő, akiről beszélnek, de a színlapon hiába keresnénk nevét, hiszen egyszer sem jelenik meg - már halott. A történetbe ott kapcsolódik be a néző, amikor úgy tűnik: Rebecca a síron túlról is kísért és rendesen felkavarja főhőseink amúgy sem egyszerű életét. Borongós, ködös Anglia, sötét titkok - e világtól távol áll az érzelgősség, akárcsak az abszolút happy end.

Vágó Zsuzsi - az általa megformált névtelen ("Én") karakter az alfa és az omega, vele kezdünk és fejezzük be a darabot, tulajdonképpen minden eseményt az ő szemével látunk. Egy fiatal, árva lányról van szó, aki egy amerikai dáma társalkodónője. Monte Carloban pihennek éppen, amikor beköszönt a szerelem az életébe. A könyvben rendkívül szívmelengetőre sikerült "Én" és Maxim összeismerkedésének és kapcsolatuk elmélyülésének (no meg a leánykérésnek) leírása - a musical verzió sem okoz csalódást e téren. Amikor egy hirtelen hazaút miatt úgy érzi a lány, hogy többé nem látja szerelmét egy csodaszép szólót énekel. Sose voltam az a színházban sírós típus, de meg kell vallanom - e jelenetben, ami talán a kezdés után fél órával se volt - fojtogatott a sírás. Vágó Zsuzsi gyönyörűen énekelt, a hangja tökéletesen illett e szerephez, mintha rá öntötték volna. Nem tudom miért, de nem kedveltem korábban Zsuzsit, pedig szinte minden nagyobb szerepében láttam már. Ezen az estén viszont a negatív előítéleteim ellenére is azt kell mondanom, hogy ha akarnék se találnék kifogásolnivalót - bravúros volt a játéka, az ének pedig lenyűgöző. "Én" szerepe teljesen az övé volt, se nem kevés, se nem sok - egyszerűen tökéletes volt.

Szabó P. Szilveszter, azaz Maxim de Winter. Ahogy egyre előrébb haladtam a könyvvel, egyre inkább az volt a meggyőződésem, hogy ezt a karaktert neki találták ki, mondhatni rutinmunka számára. Maxim zárkózott, tépelődős figura, egy igazi, titokzatos angol gentleman, akinél azért nagy ritkán el tud szakadni az a bizonyos cérna. Szilveszter igen gyakran játszik efféle karaktereket, gondoljunk csak Tybaltra, a Szörnyetegre, a Halálra, Jonelre vagy Colloredora. Olyan szempontból nem okozott meglepetést, hogy biztos voltam benne: ő lesz az, aki nem fog hibázni és tökéletes lesz minden, ami vele kapcsolatos. Így is lett: egyszer megmosolyogtat és én is hozzámennék feleségül, akármilyen sután is kérne meg, másszor meg rettegek tőle, amikor ordít mérgében. Írtam már a Broadway-es Jégmosolyról, hogy milyen hatást gyakorolt rám: nos, a Rebeccában legalább kétszer annyi ideig tart a dal, így még jobban bele tud mélyedni Szilveszter és rengeteg érzelmet tud átadni - számomra az a darab tetőpontja, utána már csak a végkifejlet jön.

Janza Kata - Mrs. Danvers. Legjobban erre a karakterre voltam kíváncsi, mennyire lesz félelmetes. Azt kell mondanom, hogy rettentően az volt, szegény "Én"-t nagyon megkínozta. Imádtam minden jelenetét amikor színre lépett, a kedvencem a nem Rebeccás szólója - olyan érzésem volt, mintha szellemidézés történne. Janza Kata nagyon jó színésznő, ez nem titok, nem is vitatom. Viszont az este folyamán ő volt az egyetlen a szereplők közül, akinek a hangjával nem voltam megelégedve. Nem hinném, hogy csak a hangosításra, esetleg egy lappangó betegségre lehetne fogni, mert már a mélyebb torokhangok sem voltak olyan erőteljesek mint kellett volna, a magasak meg még annyira sem. Amennyire találónak tűnt Vágó Zsuzsinak meg Nádasi Veronikának a hangfekvés, Katának annyira nem - egyszerűen gyengébbnek látszott a két említett kolleginájához képest.

Nádasi Veronika formálta meg Maxim nővérét. Nagyon szeretem a hangját, sajnáltam, hogy keveset hallottam az este, mivel Beatrice nem sok vizet zavar a darabban és kevés jelenetben tűnik fel. Viszont az este folyamán több duetett is hallhattunk, volt mindenféle szerelmi meg ellenségeskedős stb., de nekem legjobban Vera és Zsuzsi duettje tetszett. Csodaszépen szól együtt a hangjuk és a duettben abszolút méltó partnerei voltak egymásnak. Az jutott eszembe, hogy amit ők ketten produkáltak abban a pár percben, az a musical-éneklés magasiskolája.

Bálint Ádámot szeretem, az Operettszínház színészei közül őt ismerem legrégebb óta. Hihetetlen milyen fejlődésen ment át az elmúlt pár évben - mennyit változott a Megasztár óta. Jack Fawell egy velejéig romlott karakter, mások zsarolásából tartja fent magát, mivel egyedül a gyanús dolgok kiszagolásához van tehetsége - és okoz pár kellemetlen pillanatot főhőseinknek. Ádámot nem láttam még negatív szerepben, nem hallottam ennyire indulatosan kiabálni, de minden elfogultság nélkül is megállapítható, hogy kis szerepe ellenére rendesen kidolgozott alakítást láthatunk - nem lehet rá rosszat mondani, felelőssége teljes tudatában, rutinosan mozgott a színpadon, hiszen kulcsfigurát játszik. És még azt is megjegyezném, hogy nekem kicsit mélyebbnek tűnt a hangja, mint ahogy emlékeztem, vagy másképp képzi a hangokat, mint korábban - mindenesetre tetszik ez a változás.

Náray Erika - I am american woman: ennyivel is el tudnám intézni a jellemzését. A darab elején inkább idegesítőnek, mint viccesnek találtam ezt a minden lébe kanál nőszemélyt, aki alkalmazta "Én"-t. Viszont a Manderley bálon már nagyon élveztem a nagy szólóját, annak ellenére, hogy stílusát tekintve kilógott a sorból. De igazság szerint ez a nő is ugyanúgy kilógott a társaságból, úgyhogy nyilván ez lehetett a koncepció.

A Rebecca a Mozart! és az Elisabeth alkotóitól származik. Szerintem utóbbi kettőben lehet közös vonásokat találni, ám a Rebecca kilóg ebből a sorból. Amíg az előzőek teljesen kidolgozottak, zeneileg átgondoltak, addig a Rebecca kicsit összecsapottabbnak tűnik. Természetesen egyszerűbb a történet a regénynél - bizonyos dolgok kevésbé kifejtettek, mások viszont értelmetlenül hangsúlyozottabbak. Például én Beatrice-t úgy kihagytam volna a musicalből, ahogy van, mivel nem több, mint időhúzás a jelenléte. És akármennyire jó volt az I am american woman, eredendően meg sem hívták ezt a pletykás nőszemélyt Manderley-be - úgy tűnik, hogy a szerepet játszó színésznőknek akartak adni legalább egy saját, ütős slágert a szerzők. Aztán Mrs. Danvers Rebecca dalával sem voltam teljesen megelégedve: nekem kicsit sok volt, hogy háromszor is ugyanaz visszatért.
Viszont az jutott eszembe, hogy mégiscsak jól vannak megírva ezek a Rebecca-dalok, sőt, több mint jól, kifejezetten nehezek. Lehet, hogy én voltam túl régen színházban, de úgy éreztem, hogy ez a darab hemzseg az olyan számoktól, ahol a színészeknek mindent ki kell adniuk, ami beléjük szorult, saját korlátaikkal kell játszaniuk. És ha már ezért kapják a fizetésük, akkor igenis énekeljenek ki mindent, ami kikívánkozik - én rajongok az ilyen "torokgyilkos", kiabálos musicalbetétekért. :)

Sokat lehetett arról hallani, hogy mennyire lenyűgöző díszlet lesz. Nos, szerintem a színház nívójának megfelelő díszletről beszélhetünk - ehhez képest mondom, hogy nem volt rendkívüli. Tetszett a nagy lépcső meg Max dolgozó szobája. Viszont Beatrice szólójánál az az óriási családi kép egyszerűen borzalmas volt. Meg a tenger és a felhők ábrázolása sem tetszett annyira. Nyilván színpadon nem lehet ezt másképp megoldani... Ami viszont nagyon bejött, az a Manderley-ház égése. Emeletről láttam, hogy terjed át a füst a nézőtérre és ér fel végül hozzánk. Rendkívüli látvány volt.

Nagyjából így zajlott az első premierem. Nem messze ült tőlem a nézőtéren az egyenes hajú Vágó Bernadett, a csodaszép kék ingben feszítő Muhari Tomi és Szabó Dávid társaságában, de ahogy hallom, a földszinten is lett volna kivel összefutni...
A történetben nagy meglepetés nem ért - megvolt az már a könyv elolvasásakor. Viszont az este folyamán a színészek játéka teljesen lenyűgözött. Emellett a dallamok is tetszettek - abszolút pozitív az összhatás. Írtam ugye pár negatívumot is, de ez talán szőrszálhasogatás és nem von le a darab értékéből. Izgalmas, fordulatos, lenyűgöző. Szívesen visszatérnék máskor is Manderley-be, megnézném a másik szereposztást is.
Ami pedig az első premierem fényét emelte, az Lévay Sylvester (a darab egyik megálmodója) egyetlen mondata a nézőkhöz: "Önök a mi életünk." Kerényi Miklós Gábor sok mindent összehordott a gazdasági válságtól a nagyszerű társulatig a tökéletes csapatmunkán át sok dologról hallhattunk tőle kicsit se füle, se farka beszédet - ám fel sem ért Lévaynak azzal az egyetlen mondatával.

12 megjegyzés:

Agnetha írta...

Eddig kicsit idegesített, hogy lépten nyomon Rebecca plakátokba botlottam a belvárosban, de így már értem miért ez a nagy felhajtás - leírásod alapján kedvet kaptam hozzá. Köszönöm!

Névtelen írta...

Tetszett ez a kritika, nagyrészt egyetértek vele. Bár szerintem Bálint Ádám nem volt annyira fenomenális, legalábbis szerintem, és Era az elejétől fogva vicces volt, azokat a kacagásokat nem tudná bárki megcsinálni. Katón meg nem vettem észre mindezt, nekem mindenhogyan tökéleteset nyújtott.

Névtelen írta...

én most fogom megnézni és nagyon izgulok, hogy milyen lesz. biztosan jó azt én tudokm előre garantálni

Samantha írta...

tegnap láttam az előadást, fenomenális volt, a szereposztás miatt csalódott voltam, a Szinetár házaspárt vártam, az előadás ennek ellenére óriási élményt nyújtott, fantasztikus díszlet, a szereplők, na és Janza Kata....örülök, hogy láttam az előadást.
Samantha

Névtelen írta...

Kedves Bernadett!

Olvastam a kritikát, s rögtön az elején megragadta a figyelmem, hogy több oldalról is jártas vagy a témában. Gondolok itt a könyvre, valamint az angol és német változatokra!
Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy esetleg tudod-e azt, hogy az angol dalszövegeket merre lelem hozzá!
Konkrétan a "Jöjj, szörnyű az éj" kellene nekem, melynek angol címe "Help me through the night". Az is nagy segítség lenne, ha a dal maga meglenne angol nyelven, mert sajnos nem jártam sikerrel akármilyen keresési opciót is választottam!
Amennyiben tudnál nekem segíteni, kérlek jelezd az alábbi e-mail címen!
dodokda@gmail.com

Jó éjszakát!

Köszönettel:

Dorina

Névtelen írta...

Nagyon tetszett a kritika. Én sajnos még nem láttam a SzPSz és Vágó Zsuzsis verziót, de engem a Bereczkis Jégmosoly is nagyon elragadott. Remegve mentem ki az előadásról. Engem a zene a színházban nem fogott meg annyira, de amikor visszahallgattam a youtube-on a dallamába is bele szerettem. Ma már minden reggel Jack Fawell-re ébredek...

Dorottya

anne írta...

Megtudja valaki mondani, hogy mikor játszák a Vágó Zsuzsis-Szabó P. Szilveszteres változatot az Operettszínházban? Hiába keresem :(

Névtelen írta...

http://www.youtube.com/watch?v=hzRkon1I3GA
Sajnos még nem láttam a darabot, de ebbe a számba rögtön beleszerettem :") Oooolyan szép^^

Névtelen írta...

Nekem viszont komoly problémáim vannak ezzel a kritikával 2 ponton is. Janza Kata szerintem kitűnően énekelte a szerepet! Ami nálam nagyon kivágta a biztosítékot, az Bálint Ádám méltatása. 2 színész barátommal néztük az előadást és mind hárman ki voltunk akadva Bálint Ádám,nevezzük nevén, Tehetségtelenségén! Szerintem borzasztó gyenge színész. Lehet , hogy fejlődött, de akkor viszont bele sem merek gondolni milyen lehetett régen...

Kikisell írta...

Nos, én tegnap láttam az Operettszínházban - ami kétségkívül gyönyörű épület -, de engem nem nyűgözött le a darab. Számomra nem volt semmi meglepetés annak ellenére, hogy egyáltalán nem ismertem, kiszámítható volt a sztori, az elején túl gyorsan történtek dolgok, persze a színházban valahogy muszáj belesuvasztani abba a rövid időbe, de mégis. A legjobb szerep az én véleményem szerint nem a főszereplők, hanem Ben volt, és az őt alakító színész remekül játszott, a zenekar ugyancsak dicséretet érdemel. Persze a színészek hangi képességeivel semmi bajom, remek színészek remek hanggal, csak a sztori, túl egyszerű, túl kiszámítható és túl sok volt a feszültségen a cukormáz, amitől a feszültség nem eléggé jött át... Ha dráma, krimi, akkor az legyen olyan, hogy ökölbe szorul tőle a kezem és kaparom a tenyerem, itt ez nem történt meg. Az első órában konkrétan unatkoztam. Esélyes, hogy nekem a könyv jobban tetszene, mint a színpadi változat, de majd meglátjuk.

Névtelen írta...

Én imádom a Rebeccát és örültem hogy szinházban is láthatom.Azóta ezt nézem mindenhol ahol csak lehet.

Névtelen írta...

Én nagyon szeretem a színészeket, nagyon jól eltudják játszani a szerepüket. Remélem nem fogják abbahagyni a színpadi munkákat.

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates