2010. április 14., szerda

Case 39 - szerelem a forgatáson 2.

Folytatva a szerelem a forgatáson sorozatot, most egy 2009-es film kerül terítékre, amely a Case 39 (39-es eset) címet viseli, Renée Zellweger főszereplésével. Egy mellékszerepben Bradley Cooper is feltűnik és éppen ez adja a dolog pikantériáját, hiszen annyira egymásra talált a két színész, hogy mostanság már eljegyzésről is irogatnak a pletykalapok. Tehát nézzük meg részletesebben, milyen film közben lobbant fel ez az új hollywoodi szerelem!

A történet középpontjában egy munkától túlterhelt családon belüli erőszakkal foglalkozó szociális gondozó áll. 39. ügyének megkap egy olyan esetet, ahol a szülők megpróbálják a sütőbe dugni egyetlen lányukat. A nő annyira megsajnálja a gyermeket, hogy vállalja felügyeletét, amíg nem találnak neki megfelelő örökbefogadó szülőket. A főhősnőről még talán annyit érdemes tudni, hogy sanyarú gyerekkora volt, egyedül él - bár kialakulóban van kapcsolata egy pszichológussal, akit Bradley Cooper alakít - de még nem kötelezte el magát és igen furcsa dolog tőle, hogy ennyire ragaszkodik a kislányhoz, akit magához vesz.

Ám rövidesen érdekes fordulatot vesz a történet, furcsa dolgok derülnek ki a kislányról és egyre hátborzongatóbb lesz az egész eset. Azok miatt, akik még nem látták, nem bocsájtkoznék részletekbe, mert szerintem ez egy olyan film, amit valóban érdemes megnézni. Két másik film jutott eszembe róla: egyik a Naomi Watts-os A kör, a másik pedig a Nicole Kidmanes Másvilág. A Case 39 nemcsak azért hozható párhuzamba ez előzővel, mert egy szőke nő és gyermeke körül forog a történet, hanem hasonlóan rejtélyes dolgok történnek, ugyanolyan szép és izgalmas ívben bontakozik ki az egész eset, mint A kör első részében. Nagyon hasonlít a két film hangulata, mégsem éreztem koppintásnak. A Másvilág pedig inkább az anya-gyermek kapcsolat miatt jön ide, amikor Nicole Kidman kezd gyanakvóan tekinteni családjára. Igaz, hogy a Case 39-ben nem szellemekről van szó (ezzel talán nem lövök le semmilyen poént), de bizonyos jelenetek és fordulatok kísértetiesen - hogy stílusos legyek:) - emlékeztetnek a Másvilágra.

Renée Zellwegert még nem láttam ilyen filmben ezelőtt. Szerintem nemcsak én vagyok vele így, de a Bridget Jones-szal lopta meg magát szívembe a színésznő és bármilyen filmjét szívesen megnézek, sosem csalódok benne - az ő neve garancia a színvonalas szórakozásra. A Chicago és a Hideghegy (amiért Oscart kapott) mellett még a Miss Potter is nagy kedvecem tőle. Tehát amikor tudomást szereztem róla, hogy egy horrorszerű filmben játszik, kicsit felhúztam a szemöldököm - biztos voltam benne, hogy ezt meg kell néznem. Hát mit mondjak, abszolút nem okozott Renée csalódást, a műfajhoz képest igazán jó alakítást láthattunk tőle. Hiteles volt, érdekes figurát játszott, végig fenn tudta tartani a feszültséget és teljes mértékben el tudta nyerni a néző szimpátiáját. Végülis nem is tudom, mit vártam, Renée mindig jól játszik. :)

Na és igen, most térnék rá arra a bizonyos szerelmi dologra. Bradley Coopernek ezúttal nem jutott nagy szerep, de mindenképpen emlékezetes jelenet jutott neki - amiben bizonyos bogarak szerepelnek. Amúgy egy jólelkű gyerekpszichológust játszik, szerintem ez is legalább olyan jól áll neki, mint amikor beképzelt másnapos tanár volt. :) És a film szerint nagyon bejön neki Renée karaktere, de ő egy igazi úriember, nem sürget semmit, kivárja amíg a nőnek is megfelelő már a közelebbi ismerkedés. Így egyrészt a nézőhöz is, másrészt a főhősnőhöz is közel kerül ez a pszichológus, aztán történik, ami történik...

Tettem ide két paparazzi képet a Zellweger-Cooper párosról, szerintem nagyon jól mutatnak az életben egymás mellett, nemcsak a vásznon. :)

Szerintem a Case 39 nemcsak e páros miatt marad emlékezetes film - amúgy is az átlagon jócskán felülire sikeredett. Nyilván a horror műfajt meghallva sokan elutasítanak egy-egy filmet, de a Case 39 nem az a tipikus vérfürdős sorozatgyilkosság sztori, hanem inkább krimi jellegű. Hogy mitől is horror, azt nehéz megmondani - talán azért, mert van benne néhány ijesztő jelenet, végig feszültséget kelt, sőt a gyilkosságok és az azokért felelős személy is rémisztő tud lenni.

Mit mondhatnék még? Nekem nagyon tetszett, izgalmas volt, nem volt sablonos, jó színészeket szedtek össze benne, akik hozták a szokott formájukat. Azért senki ne számítson annyira jelentős alkotásra, mert mégis csak horror és inkább a feszültségre helyeződik a hangsúly, sem mint az épületes tartalomra. De szerintem rendkívül szórakoztató, kikapcsolódás gyanánt mindenkinek csak ajánlani tudom.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates