2010. április 18., vasárnap

Válás Adagio-módra

Másfél hete az RTL Klub Fókusz című műsorában adtak le egy riportot, melyből kiderült, hogy a sikeres Adagio együttesből kiválik Nagy Sándor. A riportot itt meg lehet nézni. Az indok nagyjából annyi volt, hogy Sanyi a Madách Színházban újabb feladatokat kap, egyre többször mutathatja meg magát prózai szerepben és inkább erre szeretne koncentrálni - egyszerűen vagy az egyikre vagy a másikra jut ideje, energiája, és ő a színház mellett döntött. Így megcáfolta azokat a feltételezéseket, -amelyeket talán csak reklámfogásból talált ki a keresekdelmi csatorna- hogy összevesztek az együttes tagjai. A válás tehát teljesen békésen zajlott, hogy az Elisabeth egyik legszebb dalából idézzek: "Fáradt gályák éjnek tengerén, de a célunk már más, arra mész te, s erre én."

Az Adagio honlapján közölt Balczó Péter nyilatkozatból a következőket tudhatjuk meg a megcsonkult csapat jövőjét illetően: "Sanyi valóban kivált, de ez nem befolyásolja a zenekar létezését, mert Homonnay Zsolt és köztem első perctől meg volt az egyetértés a felől, hogy tovább visszük az együttest ." Balczó Péter azt is elmondta, hogy Nagy Sándor távozásával egyidejüleg menedzsmentváltás is végbemegy, és folyamatosan keresik a legalkalmasabb énekest Sándor helyére. "Egyelőre a casting fázisában vagyunk, a legmegfelelőbb embert szeretnénk megtalálni, aki, elvárásaink szerint, ne csak jól tudjon énekelni, de szeresse is ezt a stílust, és legyen humorérzéke, mert ez az egyik fontos alapköve a leendő közös munkánknak."

Akárki is legyen az újabb harmadik, nem lesz egyszerű megtalálni. Sanyi és Zsolti voltak az Adagio alapítói, ezzel a kiválással rendesen megbomlott a csapat egysége. A casting azért lesz elég kemény meló, mivel egyrészt elég speciális pozícióra keresnek tagot: Sanyi képviselte hármuk közül a nem klasszikus stílusban történő éneklést, a crossover musicalesebb vonulatát. Tehát valaki olyat kell keresni, akinek kellemes, képzett bariton hanggal rendelkezik, amit profimódon tud használni, rendelkezik annyi gyakorlattal, hogy a kisujjából rázza ki a többszólamú éneklést. Emellett passzolnia kell a másik két taghoz is, nemcsak emberileg, hanem megjelenésében is. Hogy ki lesz a megfelelő egyén, kíváncsian várom. Lehet, hogy már ismerjük, lehet, hogy még nem hallottunk róla - mindenesetre nemsokára kiderül.

Ám a kellemes idő beköszöntével a fellépések is megsűrűsödnek, így kellett keresni az Adagionak is egy beugrót, akit Merán Bálint személyében találtak meg. Merán Bálint a szekszárdi Német Színház tagja volt éveken keresztül (ahol drámától operettig minden repetoáron volt), majd a fővárosban prózai darabokban mutatta meg színészi tehetségét, ismertségre pedig leginkább a Vámpírok bálja Krolock grófja hozta meg neki - amit szintén Nagy Sándor után kapott meg, aki leadta eme szerepét. Hogy ő lesz-e a végleges befutó, vagy csak átmeneti szerep jut neki az Adagio történetében, még homály fedi. Balczó Péter is határozatlannak mutatkozott e témában: "akár az is elképzelhető, hogy Bálint a legalkalmasabb számunkra, de semmiképp sem akarunk elhamarkodott döntést hozni, több embert ki szeretnénk próbálni ."

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szerintem még nem ment el Sanyi, mikor Bálint megkapta Krolockot.

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates