2010. május 29., szombat

Egy hét Daniel Craiggel

Kedvet kapva az előző havi Gwyneth-film szérián, ugyanígy csökkentettem eddig még nem látott filmeim listáját, amelyet ezúttal Daniel Craig (kisebb-nagyobb szerepbeli) feltűnése kötött össze. Továbbá ezekhez hozzávettem még két olyan alkotást (München és Casino Royale), amelyeket már régebben láttam, de szerepeltek az újranézendők között – éppen Craig miatt. Előbbi azért, mert nem emlékeztem rá, mit játszott benne; utóbbi pedig azért, mert elsőre nézhetetlennek tituláltam a Brosnan-es Bondokhoz viszonyítva – ám azóta már a Quantum csendjével megváltozott a véleményem a Craig-féle 007-esről. Íme a filmlistám:

1. hétfő – Flashbacks of a fool (2008)

2. kedd – Ellenállók (2008)

3. szerda – Torta (2004)

4. csütörtök – Arkangyal (2005)

5. péntek – Casino Royale (2006)

6. szombat – München (2005)

7. vasárnap – Tíz perc: cselló (2002)


Így utólag – de elöljáróban - annyi megállapítást tennék, hogy annak ellenére, hogy Craig nem tartozik – legalábbis szerintem – a tipikusan jóképű színészek közé, legfeljebb sármos, viszont a fenti filmek mindegyikében vetkőzött. Ha nem is teljesen csupaszon, de legalább félmeztelenül mindegyikben volt pár jelenete – a hölgyek legnagyobb örömére, hiszen nem véletlenül mutogatja ilyen bőszen magát. Éljen a brit exhibicionizmus! :) Ám mielőtt belemélyednék eheti filmes élményeimbe, írnék még pár szó előzményt is. Pár hónapja úgy készítettem el az amúgy is igen terjengős Craig életrajzot, hogy filmjeiről csak pár szót ejtettem, ami lényeget takarta – viszont szerény véleményem kimaradt. Így pótlásként megemlíteném az eddig látottakat pár mondattal fűszerezve:



1. Quantum csendje - bővebben itt. Talán ezzel kezdődött el barátságunk.

2. Sylvia – bővebben itt. Ezzel pedig mindenképpen folytatódott barátságunk.

3. Invázió – korábbi élmény, ám de ekkor már tudtam hová tenni Craig-et. Nicole Kidman oldalán játszott, egy egyszer mindenképpen megnézhető alkotásban. Ha többször nem is érdemes megtekinteni, de elsőre tudtam rajta izgulni és drukkolni a főhősnőnek. Viszont a meglepetések és váratlan fordulatok tudatában már nem igen-érdemes másodjára végigülni e sci-fit. Meg annyira nem is nagy dobás.

4. A fiók - ez az a film, ahol igen hamar elvesztettem a fonalat. Össze-vissza ugrálnak az időben, nem is jöttem rá, mi a valóság illetve a képzelgés. Számomra túlzottan is elvont és kavarcos volt e film. Emlékeim szerint Craig egy kisebb, mellékszerepet játszott benne.

5. Elizabeth – ez a Cate Blanchett-es film. Igen kicsi szerep jutott benne Craignek, ám annál csúnyábban végzi benne.

6. Lara Croft: Tomb Raider – Angelina Jolie mellett talán ő volt a legfontosabb szereplője a filmnek. Azon talán lehet szórakozni, hogyan próbálkozik angol létére az amerikai akcentussal – de a film alapjában véve nagyon ócska.

7. A kárhozat útja – ennek majd a későbbiekben külön bekezdést szánok, mert rendkívül jó filmről van szó.

8. Az arany iránytű – szintén fogok vele a későbbiekben is foglalkozni, mivel erről a témáról igencsak van mit beszélni.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates