2010. május 20., csütörtök

Rebecca CD

A következő hír áll az Operettszínház oldalán:

"2010. május 22-én, az esti előadás után dedikálják a főszereplők a Rebecca - A Manderley-ház asszonya című CD-t a Budapesti Operettszínházban.Lévay Szilveszter és Michael Kunze hatalmas sikerű musicaljének 16 dala jelenik meg CD-n a Universal és a Pentaton Koncertügynökség kiadásában. Olyan slágerek is helyet kaptak az albumon, mint az Egy álom már csak Manderley, Az új Mrs. de Winter, a Mégis él tovább, az I'm an American Woman, az Úgy kísért e jégmosoly, a Nem szól szám... vagy a Jöjj, szörnyű az éj.A lemez legelőször a Budapesti Operettszínház Operett Shopjában vásárolható meg - május 20-ától. Két nappal később, szombaton pedig az esti előadás után az albumon hallható művészek, a produkció főszereplői dedikálják a kiadványt a teátrum előcsarnokában. Ellátja kézjegyével a CD-t Szinetár Dóra, Bereczki Zoltán, Polyák Lilla, Földes Tamás, Füredi Nikolett, Mészáros Árpád Zsolt és Pirgel Dávid."

Nos, erről a Világ és egyéb katasztrófák blognak is van véleménye :)


Azt hiszem a musical-rajongók körében senkit nem ért meglepetésként, hogy a Rebecca CD formájában is elérhetővé válik, hiszen ugyanez történt eddig az összes Lévay-Kunze darabbal illetve a legnagyobb népszerűségnek örvendő előadásokkal is. Inkább abban áll érdekessége, hogy - egyéni felmérésem alapján - a kevésbé népszerű szereposztás énekelhette fel a lemezt. Természetesen az alkotók, színészek stb. azt elmondják minden létező fórumon, hogy nincs első vagy másodszereposztás, hanem van egyik meg másik. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy eddig egyedi módon a Rebecca két plakáttal hirdetődik: egyiken Szabó P. Szilveszter, Vágó Zsuzsi és Janza Kata látható, a másikon pedig Bereczki Zoltán, Szinetár Dóra és Polyák Lilla. A premier pedig úgy nézett ki, hogy utóbbi debütált a sajtóvetítésen, előbbi pedig a nagyközönség előtt - ezen nekem is szerencsém volt részt venni.


Mivel az egyik szereposztást már ismertettem, így bemutatnám a másikat is, a véleményemet nem rejtve véka alá. El kell mondanom azt is, hogy élőben nem volt szerencsém a Szinetár-Bereczki páros előadásához, viszont eljutott hozzám egy bizonyos hangfelvétel, amely alapján már lehet azért korrekten ítéletet alkotni. A látványt, jelmezeket amúgy is ismerem már, illetve csomó előadáskép készült - így együttvéve lelki szemeim előtt látom a másik verzióban is a darabot. Ha a darab négy meghatározó figuráját vesszük, (Ént, Maximot, Mrs. Danverst és Jack Favellt) hogy ki alakítja jobban az adott szereposztásokban, nálam az alábbi eredmény jött ki, melyet a továbbiakban bővebben kifejtem:

Én - Vágó Zsuzsi, Szinetár Dóra
Maxim - Szabó P. Szilveszter Bereczki Zoltán
Mrs. Danvers - Janza Kata Polyák Lilla
Jack Favell - Bálint Ádám Mészáros Árpád Zsolt döntetlen


Annak idején, amikor kiderült a Rebecca szereposztása, egyedül Szinetár Dóra neve hallatán kaptam fel a fejemet. Én nekem abszolút nem Szinetár Dóra. Én fiatal, ártatlan, naív, szinte gyermek, Szinetár Dóra meg már látványra is egy érett nő - túl idős a szerepéhez. Innentől pedig a feje tetejére is állhat, de akkor sem lesz számomra hiteles Én. Továbbá azt tapasztaltam, hogy a hangkészlete sem megfelelő a darabhoz: nem tudott minden magas hangot kiénekelni vagy megtartani, sőt azt is megkockáztatom, hogy többször hamis. Emellett az én füleimnek nem szól szépen az énekhangja - erőltetett hol affektáló, hol orrhangnak tűnik. Viszont azt el kell ismernem, hogy prózában erős Ént produkál - és a Rebeccának a próza is legalább annyira meghatározó része, mint a zene. Szerintem ezért kapta meg Én szerepét - viszont így teljesen butaságnak tűnik vele felvenni a CD-t. Főként, hogy váltótársa, Vágó Zsuzsi gyönyörűen, szívbemarkolóan énekli Ént.


Bereczki Zoltán, mint Maxim de Winter is furcsa választásnak tűnt, bár benne láttam a lehetőséget, hogy akár jót is ki tudna hozni a karakterből. Gyakran emlegetik, hogy Zolinak nem ez a szerepköre - pedig ott van neki az Elisabeth Ferenc Józsefje, ami szerintem nagyon is hasonlít Maximhoz. Egy tépelődő férfi, akire környezete szörnyű nyomást gyakorol. Viszont a hanganyagot meghallgatva azt éreztem, hogy ez a karakter túl sok Zolinak. Rendkívüli akaraterőről és koncentrációról tett tanúbizonyságot, de mégsem bírkozott meg Maximmal. Rá kellett jönnöm, hogy legalább annyira nem az ő szerepe, mint Dórinak Én. A Jégmosoly egyszerűen borzalmasnak hatott: a jelenet tetőponján szinte ordított nem is énekelt - az is megfordult a fejemben, hogy egyszerűen kevés a hangja ehhez a szerephez. Szilveszter sokkal jobban ráérzett az árnyalatnyi fokozás technikájára és arra, hogy kell igazán feszültséget kelteni - ami az ő szereposztásának hanganyagán is tökéletesen átjön, nemcsak a színpadi látvány miatt. Így szintén butaságnak tartom, hogy Zoli énekli Maxim szerepét a megjelenő Rebecca CD-n.


Amikor beszámoltam a Rebeccás színházi élményemről, egyedül Janza Kata volt az, akitől nem haltam el. Így szólt kritikám:az este folyamán ő volt az egyetlen a szereplők közül, akinek a hangjával nem voltam megelégedve. Nem hinném, hogy csak a hangosításra, esetleg egy lappangó betegségre lehetne fogni, mert már a mélyebb torokhangok sem voltak olyan erőteljesek mint kellett volna, a magasak meg még annyira sem."
Viszont a másik szereposztásban Polyák Lillát tartom a legerősebb karakternek mind énektechnikailag, mind prózában. Többektől hallottam, hogy túl aranyos az arca Mrs. Danvers-nek - szerintem meg tökéletes. Van valami cserfesség, titokzatosság a tekintetében, a gesztusaiban, ami miatt szerintem rendkívül jó Anna Karenina is. Mrs. Danvers pedig azért áll jól neki, mert ő is egy agyafúrt nőszemély, nála is ott az a cserfesség és titokzatosság amiről beszéltem: sorozatosan igyekszik Énnek keresztbe tenni, viszont hihetetlen módon szenved Rebecca elvesztése miatt. Lilla hangja pedig gyönyörűen és kristálytisztán szól - le a kalappal előtte. Lilla esetében fel sem merül bennem kérdőjelezni, hogy helyes döntés volt-e az ő hangját adni a Rebecca lemezhez.


Mészáros Árpád Zsolt - róla már sokszor, sokat és leginkább szépeket szoktam írni. Feltűnt, hogy az utóbbi időben a kifejezetten gennyes szerepek jutnak neki, mint az Abigél Kuncz Ferije, az Elisabeth Luchenije - és most a Rebecca Jack Favellje. Szerintem ezek is legalább olyan jól állnak neki, mint a drámai főhős karakterek - mi több, a negatív karaktereket rendkívüli élvezettel szokták alakítani az ilyen Mázs-típusú színészek, akik számtalan jellemű figurát eljátszhatnak. Ahogy ezt a megátallkodott Favellt alakította, az jutott eszembe: egyszerűen zseniális. Árpi tökélyre fejlesztette a gonoszkodást, teljesen magáévá tette, az övé lett e karakter: amellett hogy rendkívül jól színészkedik, látszik mennyire szereti játszani Favellt és e szerepe mentes mindenféle ripacskodástól - ami néha megesik vele. Mindössze annyi a probléma, nem tudom eldönteni, őt vagy Bálint Ádámot szerettem-e jobban e szerepben. Árpi zseniálisan és Mázsosan hozta a velejéig romlott pasit, Ádám pedig a papírforma szerinti, ám de professzionális képességekkel megdobott Favellként jelent meg. A dilemma az, hogy mindkettejüknek a zsigereiben van Favell és igazságtalan lenne ezúttal azt mondanom, hogy ez vagy az a jobb. A Rebecca CD ezúttal Árpival Favelljével lesz hallható.



Összességében kinek a pap, kinek a papné. Nekem inkább a másik szereposztás tetszik és biztosan nem fogom megvenni e CD-t. Úgy érzem, ez egy tuti marketing-fogás, mert az átlagembernek, aki nem jár sokszor színházba, mégis többet mond Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán neve, mint Szabó P. Szilveszteré vagy Vágó Zsuzsié.

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

Dettó egyet tudok érteni veled, sajnos a színház is egyre inkább bevétel-orientált és nem a közönségért van.

Névtelen írta...

"Összességében kinek a pap, kinek a papné."- itt a kulcs. És pont ezért nem lehet kijelenteni,hogy nem a közönségért van.

Névtelen írta...

Teljesen egyet értek veled! Zoli és Dóra nem ebbe a szerepbe való.

Névtelen írta...

Igazad van, én teljes mértékben megelégedtem volna a CD-vel, ha a Jégmosolyt-Szil, Palackba zárt időt-Zsuzsi és az Elmúlt az éjt-Zsuzsi/Szil énekelte volna.....de hát ez álom már csak....

Névtelen írta...

Amikor ősszel elolvastam a regényt, ami alapján készült a musical (ajánlom mindenkinek, eléggé jó mű)a szemem előtt az alábbi szereposztás alakult ki:
1. Én - Szinetár Dóra, Vágó Zsuzsi
2. Maxim - Homonnay Zsolt (nem értem, hogy miért nem kapta meg legalább második szereposztásban????)
3. Házvezetőnő - Polyák Lilla (egy istennő ebben a szerepben, eddig vele kétszer láttam, de bármikor megnézném vele szívesen)- Janza Kata
4. Jack Fawell - Bereczky Zoltán és Bálint Ádám

Szinetár Dórával a premier utáni vasárnap délutáni előadást láttam, és valami megfogott az Ő énjében, prózája olyan, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az énekhangja is sokat fejlődött, nem kell róla lemondani. Bereczky Zoltánban személy szerint én azt szeretem, hogy minden szerepében átlényegül arra, akit éppen alakít. Amikor énekelte a Jégmosolyt leesett az állam. Ilyen színházi élményben már régen volt élményem. Vágó Zsuzsi művésznőt nagyon kedvelem a színpadon, nagyon nagy tehetség, szerintem még sok szerep áll előtte. Prózában még fejlődnie kell. Szabó P. Szilveszter művészúr amit csinál a színpadon valahogy nekem személy szerint nem tetszik. Egyéni,saját véleményem. Modoros, minden szerepében a halál karakterét akarja belecsempészni. Semmilyen új alakítást nem visz bele az előadásába. Ha látom a színpadon engem nagyon idegesít. De elismerem, hogy a halál szerepében nagyot alakít(vele láttam kétszer, de szívesen megnézném még párszor). A házvezetőnő: Polyák Lilla-ez az ő szerepe, mind hangilag, mind színészileg,; Janza Kata - vele még nem láttam, de hallottam tőle a nagy számát, szerintem nagyon modorosan adja elő. De most vasárnap délután vele fogom megnézni, és akkor jobban tudom megítélni. Azt pedig, hogy ki fog a cd-n énekelni az várható volt. És az is hogy az Operett Színház nem fog két cd-t kiadni, mert az nekik nem éri meg. Én vasárnap megfogom venni a cd-t, mert szerintem nagyon jó lett. Akik pedig itt azt írják, hogy nem veszik meg, azok meg majd letöltik valahonnan. És örülök hogy Szinetár Dóra, Bereczky Zoltán és Polyák Lilla játssza a színpadon és énekli a cd-n ezeket a számokat. Egyet azért sajnálok, hogy BONUS Tracként nem énekel legalább egy számot Vágó Zsuzsi és Náray Erika. Megérdemelték volna. Most lehet engem fújolni, lenézni de ez az én saját véleményem. Nevemet is vállalom ehhez a kritikához: Nagy Gábor

Névtelen írta...

Lillát még nem láttam a darabban, csak hangfelvételen meg a werkfilmben hallottam, de nekem pont az a bajom vele, h túl szép ő is és a hangja is ehhez a szerephez. és én egyébként nem szeretem Katát, pont a hangja miatt, de ebben a szerepben szerintem ez a jó, ahogy ő és Vera éneklik. de minden mással egyet értek.
Nagy Gábornak pedig üzenem, h én sem fogom megvenni, de nem is fogom letölteni, mert köszönöm szépen, nincs szükségem olyan cd-re, amin Szinetár Dóra énekel...

Névtelen írta...

én is csak egyetérteni tudok!!!
Sajnálom, hogy így alakult. Tuti nem veszem meg a cd-t!
Végre lett volna lehetőség, hogy megismerjék az igazi tehetségeket is a vidékiek, és nem csak a celebeket, de megint a kapcsolatok voltak a mérvadóak.... (ugye Bereckiék sajtósa tudjuk ki!)

Névtelen írta...

Háth igen... Nekem meg van a CD... Szerintem nagyon jó... Nekem tetszik!
Csak valahogy nekem is sok már a Bereczky-Szinetár párosból... Szívesen meghallgatnám a második szereposztásban is... Illetve meg is nézném a musicalt...
Egyébként egyet értek druszámmal, Gáborral... :)

Névtelen írta...

Sziasztok!

Szerintem igazságtalanok vagytok!
Igenis zseniális páros Dóri és Zoli, remek a hangjuk és az előadásuk is.
A musicalt én Zsuzsival és Szilveszterrel láttam, lenyűgözőek voltak! Valóban az ő hangjukkal is ki lehetett volna adni, ki kellett volna adni a CD-t, jelen esetben tényleg nem másodszereposztásról van szó, hanem teljesen egyenértékű mindkét páros. A előadásmód más, de mindkettő nagyszerű!
Janza Katát is meg kell, hogy védjem, mert szuper volt a játéka és a hangja is a Rebeccában. Óriási volt az alakítása, nagyon jól formálta meg Mrs. Danvers karakterét.
Véleményem szerint az Operett színházban most az egész gárda elképesztően erős, hihetetlen tehetségesek, és amit csinálnak, az egyértelműen világszínvonalú! Úgyhogy csak gratulálni tudok az egész csapatnak!
Í.Zsuzsa

Névtelen írta...

Sziasztok!
Én ma este látom a Rebeccát, imádom a könyvet, a filmet két feldolgozásban is láttam, de őszintén megmondom, nem ebben a szereposztásban szerettem volna látni - Szinetár, Bereczki...- bár Janza Katát nagyon szeretem, most ide sikerült jegyet szerezni. Nekem is túl sok már a Sz-B párosból, túl van kicsit lihegve a tehetségük, hangjuk. Mindenkinek figyelmébe ajánlom a Magyar Színházban a Vámpírok bálja c. előadást, fergeteges, ötször láttam. A legjobb előadás Budapesten. Na ott is le tud esni az áll:-)

Névtelen írta...

Tegnap láttam a Szinetár-Bereczki párossal. Szeretem őket és "a másik kettőt" is, akit igazán látni-hallani akartam, az Polyák Lilla. Ezek után kifogtam a harmadik Mrs. Danverst, Nádasi Veronikát. Nem mondom, hogy nem birkózott meg a feladattal, igen erőteljes hangja van, de P.L.-lel egy napon se lehet említeni. Ma a YouTube-on vígasztalódtam, és még inkább éreztem a különbséget, mint tegnap, élőben. Lillának amellett, hogy gyönyörű hangja van, ritka szépen intonál, minden szótag érthető, ami a száját elhagyja. A színházban néha az volt az érzésem, ha nem ismerném a történetet, nem tudnám, miről is van szó...
Régi bánatom, hogy az ember nem döntheti el, kit szeretne látni a többezer forintért váltott jegyével. :-(

Névtelen írta...

Én mind2 szereposztást megnéztem és Dóriéké nagyon jó volt!Látszik hogy az életben is egy pár mert nagyon egymásra voltak hangolódva a színpadon!Mind a kettőnek csodálatos hangja van!Remekül játszák a szerepet Dóri ráadásul úgy néz ki mint egy 20éves fiatal lány!És nem azért az velük adtál ki a cd-t mert őket ismerik!Én pl eddig is tudtam hogy ki az a Vágó Zsuzsi és Szabó P.Szilveszter őket is nagyon szeretem de valjuk be őszintén a Szinetár-Bereczkis Rebecca sokkal jobb!És nem hanganyag után kell ítélni mivel élőbben minden más..

Névtelen írta...

na szóval. mi az hogy Dóri meg Zoli csak ordibál, meg rossz ?!? Magyarul szarok a szerepben. EGYÁLTALÁN NEM ÍGY VAN!!!! ;))
És nem csak azért mondom mert fanatikus vagyok, még velük nem láttam, csak 2szer Sziliékkel, és én is örülnék egy olyan cdnek amin ők énekelnek.. Lilla pedig fantasztikus. Őt is láttam és Verocsot is...Mindkettő nagyon jó!
Tökéletes az első és második szereposztás is..SZóval Zolit meg Dórit nem kell bántani, még ha valaki utálja is őket:) Ízlések és pofonok..

Névtelen írta...

Kedves Blogszerkesztő nem tudom kicsoda!

Hogy gondolod hogy leszólod a másik szereposztást amit nem láttál csak hanganyagformájában hallottál, ami ezek szerint nem a legjobb minőség??? Az ember akkor mondjon véleményt ha megnézte mind2 szereposztást és ért is a dolgokhoz! Mi az hogy Bereczki Zolinak nincs hangja a Jégmosolyhoz? Én nem tudom te mit hallottál de a Cd-n egyáltalán nem ordibál, sőt nagyon is átéléssel énekel! A másik pedig hogy aki ilyeneket mond az vagy süket vagy nem ért az ilyenekhez!!! Mellesleg csak ugy mondom hogy Szinetár Dóra 2 és fél év kihagyással ment vissza a színházba! Ezt is figyelembe kell venni! Ja és mi az hogy nem való neki Júlia meg "ÉN" szerepe? Te talán jobban értesz hozzá ugye? Akkor figyelmedbe ajánlom hogy meghallgatások alapján osztják ki a szerepeket!!! Ha valaki nem megfelelő a szerephez az egyértelműen nem kapja meg azt!
Mindkét szereposztás tökéletes! Ezt szerintem mindenki elmondhatja aki látta mindkét szereposztással ÉLŐBEN!!!!

Névtelen írta...

A blogírónak elég szegényes a látóköre, nem kell vele foglalkozni. Dóri nagyon fiatalos, kinéz 21éves fiatal lánynak, valójában akármennyi is (és itt jegyzem meg, ha neki nem való Én, akkor Marának se Belle, Bettinek és Zsuzsinek se Júlia, se Gina, mert ők KISLÁNYszerepet alakítanak, Dóri meg egy NŐt.. szóval azért.. ilyen arccal, fiatalossággal kit alakítson, nagyanyót??? Nem pont egy fiatal nő való neki??) Színészileg is sok mindent követel az előadás, és Dóri az Operettszínház egyik legjobb, hanem a legjobb színésznője. Hangliag mindent kitud énekelni, bár néha ő is ki fog rossz napokat.
Szóval a cikkírónak a korról kapcsolatban még üzenném, hogy 30 felett nem kell temetni a színésznőket. Főleg ha fiatalosak. Anno arra is panasz volt, amiért 30 évesen Júliát játszik.. Csak megemlíteném, hogy Betti másfél hónap múlva lesz 32, rá senki se panaszkodik, pedig egy nappal se tűnik fiatalbb Dórinál.. Ha egyszerűen csak ellenszenves, inkább ne írj róla, ne égesd magad..

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates