2010. június 26., szombat

Lady Gaga új albuma

Lady Gagáról már sok mindent hallottam: botrányhős, drogos, férfi, divatikon - és azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy napjaink zenevilágának egyik meghatározó egyénisége, aki maga írja és szerzi dalait. Amellett, hogy elektronikus zenével hódít - amit nem igazán kedvelek - mégis imádom a számait, mi több: karakteres hangja van és még énekelni is tud. Ez nagy szó manapság...

És íme a hozzáfűződő legfrissebb hír:


Elkészült új albumával Lady Gaga. A hivalkodó ruháiról és dalairól ismert 24 éves extravagáns énekesnő 2011 elején tervezi a lemez megjelentetését - olvasható a Rolling Stone magazinban.

Lady Gaga a lapnak elmondta: az album címét a testére akarja majd tetováltatni, az erről készült fotót pedig a lemez borítójaként akarja felhasználni. "Hónapokig dolgoztam a lemezen, és most úgy érzem, végeztem. Nagyon gyorsan ment. Néhány művésznek ez évekbe telik, de nekem nem: én minden nap zenét írok" - nyilatkozta a lapnak az énekesnő.

Lady Gaga, azaz Stefani Germanotta utalt arra is, hogy az új album sokkal komolyabb lett, mint első lemeze, amely a világ egyik legnagyobb sztárjává tette.


Az album megjelenéséig pedig nézzünk csak pár meghökkentő darabot az énekesnő ruhatárából:

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Imádom! Már alig várom az új lemezét!!!! :DDD

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates