2010. július 31., szombat

Blogos dolgok

Van pár közlendőm, ami talán megér egy külön bejegyzést. Először is: Borostyánnak köszönhetően két díjat is elnyertem - amiket mostan megosztok, illetve továbbadok:

1. DÍJ

Szabály:
Meg kell nevezni 10 könyvet, amit a legjobban szeretek, és tovább adni 5 bloggernek a lehetőséget.

Íme a legkedvesebb 10 könyvem - a sorrend nem tuti, de bónuszként fűzök megjegyzést, hogy miért kedvenc :)

-Ernest Hemingway: Akiért a harang szól - az első könyv, amin sírtam
-Stendhal: Vörös és fekete - az első könyv, aminek nem akartam, hogy vége legyen
-J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk ura - könyvek és filmek is örök szerelmeim
-Truman Capote: Hidegvérrel - eddig legmeghökkentőbb olvasmányom
-Michael Cunningham: Az órák - nemcsak ezért az idézetért, de nagyon megfogott: "Nem hiszem, hogy bárki boldogabb lehetett volna, mint mi ketten voltunk."
-Ian McEwan: Vágy és vezeklés - kb. ugyanaz nekem mint Charles Frazier Hideghegye, mindössze azért a másikat jelölöm kedvencként, mert a film és könyv egyaránt ugyanolyan szívszorító, megható és fordulatos (míg a másik esetében a mozgóképes verziót jobban szeretem)
-Gaston Leroux: Az Operaház fantomja - a legnagyobb meglepetés, amit valaha olvastam (musical alapján mást vártam tőle, viszont sose volt még ennyire pozitív meglepetésben részem az elvárásokhoz képest)
-Kosztolányi Dezső: Édes Anna - kedvenc regényem a magyar irodalomból (és a kötelező olvasmányok közül is)
-Szabó Magda: Abigél - szerintem mindig is volt bennem egy kis Vitay Georgina
-J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly- az elejétől a végéig legtöbbször olvasott könyvem

A lehetőséget tovább adom nekik:

2. DÍJ

Szabály:
1. Meg kell köszönni.
2. A logót ki kell tenni a blogomra.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagyni
náluk.
7. El kell árulnom magamról 7 dolgot.


Akiknek továbbadom:

7 dolog magamról - amit eddig nem árultam el a blogban:
1. már említettem, hogy újságíró vagyok, sőt azt is kiderült vmelyik Tommal folytatott kommentelés során, hogy a PPKE-BTK-n végeztem, de az új infó, hogy ősztől most már biztosan a PTE-BTK-n folytatom egyetemi tanulmányaimat
2. 2008. óta vagyok a NEMbulvár munkatársa - a blogolás amolyan pihentető levezetés unalmas perceimben :)
3. családom, barátaim, ismerőseim stb. nem tudnak eme hobbimról - kivéve a Világ és egyéb katasztrófák értelmi szerzőjét, aki ma már nem ír e blogba, viszont több helyen fellelhető és személyesen is volt már szerencsénk találkozni, nem is egyszer ;)
4. a személyigazolványban nem szerepel a Bernadette név semmilyen változata
5. szeretek víz- mi több, tengerparton lenni, viszont bepánikolok a mélyvíztől, ahol már nem ér le a lábam
6. félek a pókoktól és mindenféle bogártól - még a hirtelen repülni kezdő katicabogártól is megijedek
7. kiskoromban sokat szerepeltem színpadon: énektagozatra jártam, énekkaros voltam, népitáncoltam is, viszont legnagyobb alakításomnak mindig a gimis gólyabált szoktam említeni, ahol filmparódiát adtunk elő: A bárányok hallgatnak blokkban szerepeltem, ahol harmad magammal báránynak öltözve a színpadra másztunk négykézláb és csak várni kellett, amíg el nem sétált előttünk táblával a kezében egy ember, amin a következő szöveg szerepelt: "A bárányok hallgatnak"


Akkor ennyit a díjakról. A következő bejelentenivalóm, hogy a nyaralási szezon engem is utolért, és wifi nélküli helyre megyek 2 hétre, úgyhogy júliusi bejegyzéseim száma ezúttal nem a megszokott 30 lesz, hanem csak 20. Viszont augusztusban igyekszem újra visszatérni a régi kerékvágásba.

Továbbá. Még mindig vannak lekötetlen energiáim, így belefogtam egy másik blogba is, amely Bernadette világa néven fut. Az leginkább a legkülönbözőbb témáim kedvenceit tartalmazó toplistákból áll. Eddig felkerültek rá kedvenc színészeim és színésznőim, terveim szerint minden hónapban 1-2 bejegyzéssel bővülni fog. Ha kedvetek tartja, nézzetek be oda is, több minden kiderül rólam.

Végül, nincs más dolgom, minthogy kellemes nyarat kívánjak mindenkinek! :)

3 megjegyzés:

Nancy írta...

Szia! Köszönöm a díjat! :)

Csak egy ember. írta...

Szia
Köszönöm :)

Eszti írta...

Igazán köszönöm, örülök, hogy olvasol :) De szerintem bőven kiderül a blogomból, hogy milyen vagyok, úgyhogy nem élnék ezzel a lehetőséggel :)

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates