2010. július 18., vasárnap

Elvis Presley: Young and Beautiful

Elvis Presley-vel kapcsolatban volt már két korábbi bejegyzésem e blogban. Elsőként - postjaim közül is az elsők között - megismerhettük a legújabb életrajzi filmjét Jonathan Ryhs-Meyers-szel a főszerepben, amelybe beleszőttem egy s mást a filmen kívüli Elvisről is. Legutóbb pedig pünkösdkor foglalkoztam vele, amikor is kezem ügyébe akadt a Wooden Heart című dalának film-verziója és ezzel kapcsolatban írtam erről-arról. További terveim között szerepel - mivel augusztusban esedékes halálának évfordulója - Elvis cikkeket megjelentetni, ugyanis tartogatok talonban két életrajzit is: egyik átfogó jellegű - és minden szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy újságírói pályafutásom egyik legkiemelkedőbb cikke (többek véleménye alapján is) - a másik pedig a Király utolsó éveivel foglalkozik.

Talán kicsit elfogult is vagyok Elvis-szel kapcsolatban, hiszen általában legkedvesebb zenészeivel mindenki az szokott lenni: imádom, ahogy énekel, amiket énekel és nem mellesleg esztétikai látványnak sem utolsó. Életrajza is rendkívül érdekes és tanulságos számomra, továbbá eddig 2 filmjéhez is volt szerencsém: a King Creole annyira nem kötött le, viszont a Jailhouse Rock (Börtönrock) annál inkább. Utóbbit nemrég láttam először - de biztos nem utoljára - magam is meglepődtem, mennyire tetszett (talán ez is megér majd egy külön bejegyzést). Ebből a filmből hoztam most egy dalt - az alábbi videó a zárójelenet - de maga a Young and Beautiful összesen 3-szor is felcsendül a filmben. Nézzük meg, alig több mint 2 perc!



Alig több mint 2 perc, de ennyire gyönyörűt nem minden nap hall az ember! Elvis szerelmes dalai mindig is a kedvenceim közé tartoztak: van egy olyan titkos vágyálmom is (ami most már nem is annyira titkos), hogy ha egyszer férjhez megyek és a polgári szertartáson bevonulok a terembe a vőlegényemmel, akkor addig Elvistől a Can't Help Falling In Love With You fog szólni. :) Szóval Elvist mindig is szerettem és szerintem fogom is, sokat szoktam hallgatni, ezért magam is meglepődtem, hogy a Young and Beautiful mindeddig elkerülte a figyelmemet - úgyhogy ezt sürgősen pótoltam és beszereztem Elvis Presley: The Greatest 50 Love Songs című albumot és innentől már nem érhetnek sztem meglepetések Elvis és a szerelmes dalok viszonylatában. :)

Azt szeretem Elvis szerelmes dalaiban, mint ebben a Young and Beautifulban is, hogy annak ellenére, hogy végtelenül csöpögős a dalszövege, mégis annyira érzelmekkel átfűtve, olyan érzékien tudja elénekelni, hogy egy percig nem merül fel bennem, hogy ő ezt nem gondolja komolyan. Gyönyörűen és őszintén énekel: ez a dal arról szól, mit szeret a lányban. Annyira egyszerű, annyira rövid és mégis annyira szép. Szerintem nem túlzás azt állítani, hogy az egyik leggyönyörűbb szerelmes dal a filmzenék történetében.

You're so young and beautiful and I love you so
Your lips so red, your eyes that shine
Shame the stars that glow
So fill these lonely arms of mine
And kiss me tenderly
Then you'll be forever young
And beautiful to me

You're so young and beautiful, you're everything I love
Your angel smile, your gentle touch
Are all I'm dreaming of
Oh take this heart I offer you
And never set me free
Then you'll be forever young
And beautiful to me

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates