2010. július 20., kedd

Robbie Williams újra a Take That-ben

Robbie Williams és a kilencvenes évek sikerzenekarának másik négy tagja – Gary Barlow, Howard Donald, Jason Orange és Mark Owen – tavaly szeptemberben találkoztak, új albumukat várhatóan idén novemberben jelentetik meg. Az egykori tinibálványok a tervek szerint turnéra is indulnak, pontos időpontokat azonban egyelőre nem közöltek.

„Hogy ismét mind az öten együtt legyünk egy szobában, nagy álmunk volt, de úgy tűnt, sohasem válik valóra" - tette közzé Owen közleményében. Hozzátette: igazán élvezték, hogy ismét több időt tölthetnek el Robbie-val.


Williams is elismerte, hogy nagyon izgatott volt, amikor újra együtt voltak. „Olyan érzés volt, mintha hazaérkeztem volna" - vallotta be a popzenész.

A Take That a kilencvenes évek elején hatalmas sikereket ért el az egész világon, lemezeikből mintegy 80 millió példány fogyott. Robbie Williams azonban 1995-ben elhagyta az együttest, hogy szólókarrierbe kezdjen. A zenekar egy évvel később teljesen fel is oszlott.

Robbie Williams világsztár lett, mintegy 57 millió albumot adott el, több brit zenei díjat kapott, mint bármely más előadó. Az egykor a csapat fenegyerekeként számon tartott zenész sokáig szóba sem állt egykori csapattársaival. A Take That 2005-ben Williams nélkül újraalakult, népszerűsége az elmúlt években magasba szárnyalt, míg Robbie Williamsé kissé megtorpanni látszott. - MTI


Kifejezetten érdekesnek találtam a fentebbi MTI-hírt, mikor először olvastam. Számos kérdés felvetődött bennem, kezdjük is az elején! Robbie Williams napjaink egyik legnépszerűbb és legismertebb angol énekese: lemezeit úgy viszik, mint a cukrot, legyen az pop, swing, rockosabb vagy elektronikus zene. Karrierje a Take That fiúbandával indult, de igazán nélkülük vált azzá, ami szerintem minden énekes álma: ismertség, lemezszerződések, koncertek és sok-sok bevétel. Igaz, hogy idén még nem sokat hallatott magáról, de Robbie Williams a zeneipar olyan kaméleonja, mint Madonna: mindig visszatér valami tőle szokatlan és aktuális divatot követő stílussal, ám mégis megmarad zenejében az a tipikus védjegy, amiért mindenki szereti. Szóval, ezek után mint derült égből villámcsapás ért a hír, hogy Robbie visszatér a Take That-be.

És jönnek a kérdések! A fiú bandák ideje lejárt, egyenesen cikik, miért gondolja, hogy ez jót tesz neki? Miért van szüksége erre? Ennyire nem menne neki a szekér szólóban? (Effelől kétségeim vannak!) Sokáig nem is állt szóba csapattársaival, akkor most miért készít velük együtt lemezt? Ha az újraalakult banda nélküle is népszerű volt, miért kellett Robbie-nak belépnie? Ennyire rossz lenne szólóban énekelni? Igazából azt tudom, hogy Robbie Williams - bármennyire hihetetlen - depresszióval küzködik régóta: ha nincs színpadon, üres és sivár az élete, állítólag barátnője hatására javult egy kicsit a helyzet az utóbbi időben. De ez akkor sem indok, sztem Take That-es korszakában is ugyanígy megvolt a depressziója, sőt akkor még drogozott is, ha lehet a pletykáknak hinni.

Egyetlen magyarázat - bár nekem ez is elég sutának tűnik - hogy a rajongók nyomásának engedett, akik újra együtt kívánnák látni a híres ötösfogatot. Ha belegondolok, akik annak idején annyira rajongtak a Take That-ért, már 30 körül járhatnak, kisebb problémájuk is nagyobb, minthogy éppen mit csinál tinikori kedvenc bandájuk. Amúgy meg mint mondtam, manapság ciki fiúbandában nyomulni és ugrabugrálva dalolászni - persze ha hangszer is van a kezükben úgy már más, de ezek a tipikus 90-es évek fiúcsapatai mára nevetségessé váltak. Nem is értem, ki vette meg a Take That lemezét 2005-ös újraalakulása után és abszolút felfoghatatlan Robbie mit csinál velük. Ő szólóban lett az, aki, úgy szerették meg milliók, sokkal magasabbra szárnyalt mint amit elérhetett volna a banda tagjaként - egyszerűen nem értem, miért tért vissza a gyökereihez. Mindössze abban bízom, hogy talán a Take That mellett szólóban is lesz lemeze - mert arról nem szól a fáma, hogy azt feladta volna, mindössze, hogy újra tagja a csapatnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates