2010. augusztus 19., csütörtök

Alkonyat - Napfogyatkozás

Ezúttal egy nagy hiányosságomat pótolnám: már július 23-án megtörtént, hogy moziban megtekintettem az Alkonyat – Napfogyatkozást, a híres vámpíros sikerszéria 3. darabját. Mivel tudtam, hogy mire számítsak – hiszen olvastam a könyvet, ami nem lett a kedvencem a négy kötet közül – nem rohantam a bemutató táján moziba, sőt megtekintése után csak egy hónappal írok róla. Pedig nem volt ám ennyire rossz, ahogy ezek az adatok mutatják, vagy amennyire a kritikusok lehúzzák.


A második résznek valahol ott lett vége, hogy Bella választott Edward és Jake közül, nagy happy end volt – és mindenki sejtette, hogy biztosan lesznek még a későbbiekben bonyodalmak. A harmadik részből kiderül, hogy Bella döntése mégsem áll annyira biztos lábakon – hiszen két csók is elcsattan a farkasgyerekkel – illetve feltűnik egy régi ismerős Victoria személyében. Továbbá több vámpírt és több vérfarkast is megismerhetünk, kicsit jobban elmélyül a sztori az eddig nem túl sok vizet zavaró pár mellékszereplő előéletében. Mindez két óra leforgása alatt…


Szerintem a könyvet nagyon jól visszaadja a film: ami hibát felróttak a kritikusok a filmnek, az csakis a könyvnek tudható be. Szóval, ami a következőkben olvasható lesz a sztori döccenőivel kapcsolatban, azt már a könyv olvasása után is megmondtam, moziban már nem is húztam fel magam rajta. Tehát: az volt az érzésem, hogy dramaturgiailag a 3. rész eseményeinek már a másodikban meg kellett volna történnie.


Victoriának már akkor meg kellett volna halnia, Jake-nek már akkor meg kellett volna csókolnia Bellát – mindez egy elnyújtott, kiszenvedett történet, amiről a Napfogyatkozás szól. A legrosszabb pedig, hogy végig szereplőink felett lebeg a nagy csata, mindenki fél tőle, csak erről beszélnek – maga az összecsapás meg tényleg összecsapott lett: nagyon sokára jött és nem tartott sokáig.



Azok tévednek, akik Edward meg Bella kapcsolatát a 3. részben unalmasnak találják (ezt nemcsak kritikusok, hanem nézők is kifogásolták): már nem is tudom hol hallottam, hogy a boldogság megjelenése már nem annyira izgalmas a képernyőn (vagy könyvben), mint a bonyodalmak. Edward és Bella pedig szerelmes egymásba, mindig is azok voltak – most miért kellene nem a néző tudtára adni, hogy kapcsolatuk rendben van és szeretik egymást? Bella karakterében mindössze annyi nem stimmel, hogy Jake megzavarja nyomulásával – mivel Bella eddig barátjának hitte, ő pedig már döntött egy férfi mellett, ezért nem nagyon tud mit kezdeni az új helyzettel. Én ilyen elmezavarnak tudom be azt a bizonyos csókot, ott a hegyekben.



Ezzel az egész dologgal mindössze az a bajom, hogyha Bella már döntött, még az Újhold végén Jake tudtára adta választását, akkor miért kell még egy teljes részen át ezen lovagolni? Szerintem teljesen felesleges, mindössze időhúzás, oldalkitöltés volt. Akárcsak a nagy vámpír & vérfarkas vs. ifi vámpír összecsapás felvezetése.



Mindennek ellenére szerettem a filmet – igen, ezt magam is furcsálltam. Jót szórakoztam, mikor Bella úgy pofonvágta Jake-et, hogy kis híján eltörte a kezét, nem unatkoztam a vérfarkas történelem ismertetésén – amit a könyvben szépen átlapoztam egy idő után, aztán újfent megállapítottam, hogy e mezőnyből magasan Robert Pattinson a legjobb színész továbbra is. Taylor Lautner is pozitív meglepetés volt az Újholdhoz képest: nem arra épült a film, hogy a meztelen felsőtestét mutogatja és szerintem egyértelműen jobban játszik, sokat fejlődött egy év alatt.




A Napfogyatkozás közben egyszer sem néztem az órámra, nem unatkoztam egy pillanatra sem, teljes mértékben lekötött. Azt is pozitívumnak értékeltem, hogy a Riley vámpírt megtestesítő fiúka igencsak könnyedén megkedvelhető arcberendezéssel van megáldva – már ha szabad ilyen komoly kritikába 23 éves fejjel ennyire tinis, és kizárólag külsőségekre hagyatkozó megjegyzést beszúrnom: „helyesebb Robertnél” XD



Ami egyedül nem tetszett, az Kristen Stewart parókája. Szerintem nagyon feltűnő volt, hogy nem a saját haja volt a fején, még a megszokott hajvakarása is olyan természetellenesnek tűnt. Amúgy Kristennel most nem volt komolyabb bajom, csak azt kaptuk tőle, amit eddig megszokhattunk Bella-ként (az előző, The Runaways kritikából kiderül, mit is). Amúgy azt hiszem éppen az előbb említett film miatt kellett Bellaként parókát kapnia, mivel Joan Jett-ért levágatta és befestette a haját.



Alkonyat – Napfogyatkozás: igen, ez a rész valóban az Alkonyat széria ötlettárának fogyatkozására utal. Szerintem arra épül, hogy aki eddig elolvasta a könyveket, megnézte a filmeket, biztosan kíváncsi lesz a következőre is, így muszáj valami mondva-csinált csavarokat is beletenni a történetbe – hogy az kívülről tökéletesnek tűnjön. Leginkább azoknak ajánlanám e filmet, akik látták az első két részt is. Azt is meglehet, hogy nem éri őket csalódás – ahogy engem sem – mivel filmen szerintem sokkal jobb a harmadik rész, mint könyvben. Látványos, nekem nem volt sem unalmas, sem vontatott, a színészek a megszokottak (kivéve az új Victoriát, de szerintem külsőleg ő is hasonlít elődjére, amúgy meg nem sok teret kap, hogy bemutassa színészileg mennyire különbözik tőle).



Továbbra is tartom azt az álláspontot, hogy az első rész a legjobb, utána folyamatosan romlik a Twilight-saga színvonala: az Újhold még mindig jobb a Napfogyatkozásnál, de nem közelíti meg az Alkonyatot. Mindenesetre én biztosan ott leszek a moziban a Hajnalhasadás mindkét részén is – ha már könyvben sikerült kiszenvednem. :P

2 megjegyzés:

Lia20 írta...

Ezzel a kritikáddal is egyetértek. Magasan az Alkonyat a legjobb a szériából. Szerintem egyedibb volt, a rendezőnő sokkal inkább művészibb mozit faragott. Lehet, hogy ezek a filmek jobban közönségcsalogatók, de számomra már nem annyira "twilightosak". Nem mondom azt, hogy rosszak, csak annyi, hogy már átlag tinikedvenc marháskodássá váltak.

Ancsi írta...

Érdekes, én könyvben nagyon szerettem a Napfogyatkozást. Talán pont azért, mert "nem történt benne semmi", vagyishogy úgy éreztem, csak úgy beletekinthetünk Bella és a Cullen-család, illetőleg a farkasok hétköznapjaiba. Szerettem a nem mehetsz/csakazértis megyek LaPush-ba csikicsuki játékot, a lassú, elnyújtott jeleneteket.
A film pedig ehhez képest kicsit összecsapott lett. Szeretem, mert nagyon klassz a színvilága, isteni a zenéje, és mert szeretem a főszereplőket, de igen. Az Alkonyat borzongását már nem adja vissza, nekem hiányzik az az izgalom, ami ennek a világnak a felfedezésével járt.

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates