2010. augusztus 6., péntek

Gertrude Ederle, a Tengerek Királynője

”Nem akarom feltétlenül megérinteni a Holdat, amíg láthatom a csillagokat” – mondta Gertrude Ederle, aki az első nő volt, kinek sikerült átúsznia a La Manche csatornát pontosan nyolcvannégy évvel ezelőtt.

Gertrude Ederle 1906-ban született egy német származású amerikai családban. A kislányt szörnyű baleset érte: hét esztendős korában majdnem vízbe fulladt a nagyszüleinél Németországban. Így apja kegyetlen lépésre szánta magát: New Jerseyben található nyaralójuk melletti folyóhoz vitte gyermekét, ahol egy kötelet kötött a derekára és bedobta a vízbe. A kis Gertrude kutyaúszással próbált a felszínen maradni és apja módszere abszolút sikeresnek bizonyult, mivel tizenévesen már többszörös amerikai bajnok és világcsúcstartónak mondhatta magát. Az 1924-es párizsi olimpiáról három érmet is hazavihetett: bronzot száz és négyszáz méter gyorsúszásban, illetve aranyat száz méteres váltóban.



Egy év múlva a tizenkilenc éves Gertrude úgy döntött, hogy átússza a La Manche csatornát, amit előtte csak férfiak és mindössze ötször tudtak véghez vinni. 1925-ös próbálkozása azonban sikertelennek bizonyult, mivel a harminchárom kilométeres táv kétharmadánál edzője kihúzta a háborgó vízből a félájult és átfagyott úszólányt.

Gertrude nagyon elszánt és makacs volt, így nem hagyta annyiban a dolgot. Elsőként kirúgta akkori edzőjét és felfogadta az öt csatornaúszó egyikét (akinek tizennegyedik próbálkozásra sikerült átszelnie a tengert), hogy segítse felkészülését. Bár korábban csak mellúszásban jutottak át a szoroson, Gertrude mégis bízott a gyorsúszó tudományában, így ezt fejlesztette. Nagy problémát okozott az úszónő számára a kísérlethez szükséges pénz előteremtése, így kénytelen volt elfogadni egy bizonyos szempontból előnytelen ajánlatot. Ugyanis a Chicago Tribune újság vállalta, hogy exkluzív tudósítás fejében állják minden költségét, ám ez azt jelentette, hogy Gertrude elveszti amatőr úszói státuszát és nem indulhat többet olimpián. Végül hosszas gondolkodás után elfogadta az ajánlatot.



1926. augusztus 6-án jött el a nagy nap, amikor újra nekivágott a La Manche csatornának. Gertrude reggel hétkor a nővére által tervezett fürdőruhában, úszósapkában és úszószemüvegben indult a francia partoktól (Gris Nez-től). Testét különböző olajokkal kenték be, hogy védje a tengeri csillagok csípéseitől és a hidegtől. Gertrude a rajt előtt kikötötte: inkább belefullad a vízbe, minthogy újra kudarcot valljon. Eleinte kedvező fogott ki, ám délutánra eső, viharos szél és hat méteres hullámok akadályozták, így volt miért aggódnia a családjának. Végül este fél tíz körül elérte Anglia partjait. A szakértők véleménye szerint a sodrás és a hullámzás miatt majdnem hatvan kilométert úszott az eredeti harminchárom helyett. Gertrude emberfeletti teljesítményével az akkori csúcsot két órával javította és az ő női rekordját csak harmincöt évvel később sikerült túlszárnyalni.



Gertrude sikere elképesztő hírnevet szerzett neki: a new yorki kikötőben gőzösök kürtjei szólaltak tiszteletére, az égből virágokat szórtak autójára és mintegy kétmillió ember dobálta szirmokkal, mikor elhaladt sorfaluk előtt. Az elkövetkező hetekben adott interjúiból és körútjaiból annyi pénz folyt be, ami élete végéig biztosítani tudta jólétét.

Ám mégsem volt teljesen felhőtlen magánélete. Tulajdonképpen egy hónapig sem birtokolta az egyetlen La Manche csatornát megjárt nő címét. Másrészt a sok úszástól korábban is akadtak fülproblémái, amin csak rontott a la manche-i kísérlet, és az évvégére teljesen megsüketült. Úgy tűnt, le kell mondania úszóedzői karrierjéről, ám megtalálta érvényesülésének módját: siket gyerekeket tanított úszni. Soha nem ment férjhez és 2003. november 30-án, kilencvenhét évesen egy New York melletti gondozóintézetben álmában érte a halál.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates