2010. augusztus 8., vasárnap

Jaj, cica - oroszul

Amióta meghallgattam Peller Károly: Ez operett! című lemezét, azóta szívesen előveszem újból és igazán megkedveltem ezeket a nagy slágereket. Egyik kedvencem róla a Jaj, cica örökérvényű sláger A Csárdáskirálynőből, ami azon a lemezen Jaj, lányok nélkül élni... címen és új szöveggel fut. Szóval ennek egy orosz nyelvű előadására bukkantam a Youtube-on, amit szerintem érdemes e blogban is bemutatni. Nézzünk meg figyelmesen! ;)



Elsőként az tűnt fel, hogy mennyire furcsa idegen nyelven hallani. Aztán azon is gondolkodtam, hogy akár Puskin nyelve, akár nem - nekem nem tetszik az orosz és örülök, hogy már az a generáció vagyok, akinek nem kellett iskolában tanulnia. De persze nem sok időt hagyott ilyeneken elmélkedni ez az orosz úriember, hiszen a refrénnél igencsak belelendült a táncba - amit a későbbiekben csak fokozott és mindennek a kicsúcsosodása az a spárga volt a legvégén.
Az jutott eszembe, hogy ennek az embernek minden bizonnyal gumiból vagy rongyból van a lába: hihetetlen mit művel! A bejegyzések alapján azt hiszem, hogy aki feltette vagy megnézte, kb. viccnek tartja ezt az egészet. Nem mondom, nekem is elkerekedett a szemem és kicsit megmosolyogtam az előadást, mikor először láttam. Aztán arra jöttem rá, hogy ezek az oroszok mégis tudnak valamit: nem mintha annyira jártas lennék az operett műfajában, de összehasonlítottam a fentebb emlegetett Peller Károly előadásával. Ezt is beteszem ide:



Szóval, a magyar sztárnak szerintem kellemesebb orgánuma és jobb megjelenése van: viszont egyértelműen nehézkesebben mozog. Azt nem tudom, hogy hivatalosan mitől lesz jobb egy előadás: ha jóképű ember szépen énekel és elfogadhatóan táncol vagy egy átlagos ember korrektül énekel és lenyűgözően ropja. Talán úgy teszek igazságot, hogy az mp3-lejátszómon továbbra is Peller Károly marad, viszont ha Youtube-ra tévedek és Jaj, cicát szeretnék nézni, akkor valószínűleg az orosz verzió mellett döntök. Valamiért úgy gondolkodom ezekről az operettslágerekről, hogy azért vannak, hogy jobb kedvem legyen ha meghallgatom vagy ha megnézem őket - és abban talán mindenki igazat ad nekem, hogy ennél az orosz Jaj, cica előadásnál viccesebbet nem nagyon lehet találni. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates