2010. augusztus 30., hétfő

Roald Dahl - Karcsi és a nagy üveglift

Hogyan is jutottam el a Karcsi és a nagy üvegliftig? Valahol ott kezdődött az egész, hogy hallottam egy bizonyos Tim Burton nevű rendezőről, aki megbolondított eszelős humorával és agyament filmjeivel. Én személy szerint a legelborultabb jelzővel a Charlie és a csokigyár című alkotását illetném - amely magyarul könyvben korábban Karcsi és a csokoládégyár címen látott napvilágot az ismert gyermekíró, Roald Dahl tollából. És mindennek a folytatása a Karcsi és a nagyüveglift - természetesen Vonka Vilmossal és az első részből megismert kisfiúval és családjával együtt.

Már régóta vadászom a csokoládégyáras könyvre, ám eddig nem sikerült beszereznem - viszont az üveglift már annál könnyebben meglett. Úgy voltam vele, hogy végtére is filmen láttam már az első részt, így talán nem okoz gondot, ha a másodikkal kezdem. Ez bizony így is lett, a gyerekkönyvek esetében nem annyira rizikós fordított sorrendben olvasni. :)


Azért egy kicsit megmosolyogtam magam, amikor kezembe vettem a frissen vásárolt könyvet itthon és borító hátoldalán megpillantottam a "7 éven felülieknek" feliratot. :) De nincs is ezzel probléma, hiszen már háromszor annyi is elmúltam 2 éve, nem kell ezért szégyenkezni. :D Tehát eljutottam odáig, hogy végre belefogtam ennek a gyerekkönyvnek az olvasásába. Tetszett a gyerekbarát betűméret - komolyan, én inkább több pénzt kiadok egy könyvért, ha nagyobb betűkkel van és így több oldalra kifér, csak ne kelljen silabizálnom a Times New Roman 10-es betűméretet meg az egyszeres sortávot... De visszatérve Karcsira: szerettem olvasni e könyvet, egyrészt a kivitelezése miatt. A betűk mellett kiemelném, hogy az újabb kiadásban aranyos rajzok is találhatók, én is szívesen nézegettem őket olvasás közben. A gyerekek is biztos értékelik, emlékszem én is hogy szerettem kiskoromban az illusztrált könyveket. És nem mellesleg gyorsan lehetett haladni vele: az első ránézésre vaskosnak tűnő 170 oldalt pár óra alatt leküzdöttem.

Maga a történet nem volt annyira nagy dobás, mint a csokoládégyáras, de azért ebben is voltak ütős poénok és szituációk. Röviden arról szól, hogy Vonka Vilmos űrutazásra viszi Karcsiékat és mindenféle kalandba keverednek az űrben is, meg otthon a megérkezés után is okoznak kalamajkát a csokigyáros kotyvalékai. Vonka Vilmos alakja valami zseniális, és azt hiszem Burton is jól megragadta filmjében, mert itt is teljesen ismerős volt ez a figura. Rengeteg bölcsességet lehet tanulni tőle: a filmből már megtudtam, hogy a hajfixáló arra kell neki, hogy fixálja a haját, a liftesben amit meg egyből megjegyeztem, hogy a váróteremben szoktak várni és nem jó dolog ha az ember korát kivonják, mert könnyen Mínuszországba kerülhet. XD De persze ez közel nem adja vissza az olvasás élményét, amikor úgy a nagy semmiből előjön 1-1 ilyen poén - hát én rengeteget röhögtem rajta. Továbbá adnék egy óriás piros pontot a könyv fordítójának, nemcsak az ütős poénokért, hanem az olyan belecsempészett sorokért, mint a "szó fennakad, hang megszakad, antenna megszegik". És igen, ebből is látszik, hogy nemcsak gyerekeknek szánták, hiszen A walesi bárdok már gimis harmadikos tananyag...



Régen olvastam ennyire jó mesét! Alig várom, hogy végre beszerezhessem a Karcsi és a csokoládégyárat, mert mindenki azt mondja, hogy az még ennél is jobb. Nagyon szeretem a könyv humorát, a stílusát, hogy semmi nincs túlbonyolítva benne, érthető, nem veszik el az olvasó a sorok között - mert bizony amikor Lewis Carroll Alice Csoda- és Tükörországbanját olvastam vagy Ted Hughes Vasemberét, néhol megesett, hogy lassabbra kellett vennem a tempót, netán visszalapozni. Nyilván azért a kortárs dolgokra jobban ráérez az ember, hiszen 1972-es műről van szó. Azt hiszem, ha lesz egyszer gyerekem, ezt mindenképpen fel fogom olvasni neki. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates