2010. augusztus 19., csütörtök

A Single Man

Értetlenül állok a tény előtt, miszerint még mindig nem jelent meg kis hazánkban semmilyen forgalmazásban az A Single Man című 2009-es dráma, melynek főszerepe alakításáért Colin Firth minden fontosabb filmes díjat bezsebelt (az Oscart és a Golden Globe-ot kivéve, de mindkettőre nominálták). Először csak ennyit tudtam róla, aztán mielőtt odakerültem, hogy megnézzem, vhol olvastam róla két dolgot: kihagyhatatlan film és melegek is vannak benne. Igazából egy percig nem hezitáltam a film megtekintésével kapcsolatban, végtére a Túl a barátságont is megnéztem elejétől a végéig és egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy abbahagyjam akármelyik jelenetnél vagy tovább pörgessem. Tehát, aki el tudja fogadni, hogy meleg férfiakat lát egy filmben (akik szeretik egymást), azoknak rendkívüli élményben lesz részük, ha megnézik az A Single Mant.


Mikor elkezdtem a filmet nézni, már az első képeknél is tudtam, hogy írni fogok róla a blogban - és elhatároztam, hogy ezzel fogom kezdeni: "megdöbbentő képsorokkal kezd". Azt hittem, ez egy olyan film lesz, amit elég így háttérből nézni, mellette pakolászhatok, msn-ezhetek - aztán az első jelenetet látva rájöttem, hogy egy fenét: a monitor elé bilincselt az első percektől kezdve egészen a legvégéig. Ugyanis azzal kezd, hogy Colin Firth megcsókol egy halott férfit - természetesen ez a dőlt betűs mondat közel sem adja vissza azt az élményt, amit a látvány és a zene együttese nyújt.


Valamiért titkon abban reménykedtem, hogy Colin Firth mégsem játszhat meleget: hiszen milyen édes volt a Mamma mia!-ban, a Bridget Jonesban vagy az Igazából szerelem-ben. Meg ránézésre is az a kifejezetten angol úriemberes típus, akiről senki nem feltétlezné, hogy homoszexuális. Aztán rájöttem a film megnézése után, hogy melegnek lenni nem bűn, nem is visszataszító két férfi szerelme - és minderre talán nem eszméltem volna rá, ha nem Colin Firth játssza a főszerepet: egy olyan ember, akié minden elismerésem és aki kedves szívemnek.


Igazából nehéz ezt jobban megfogalmazni, mert nem akarom azt mondani, hogy eddig undorítónak találtam két férfi egymás iránti vonzalmát és a film nyitotta fel a szememet, hogy az ő érzéseik sem különböznek a heteróktól vagy hogy a melegek mindig idétlenül és kihívóan öltözködnek és innen tudtam meg, hogy nem feltétlenül... Mint említettem, láttam már a Túl a barátságont és együtt éreztem Heath Ledgerrel és Jake Gyllenhaallal, akiknek cowboy és családos ember létükre titkolni kellett amúgy őszinte és gyengéd szerelmüket - de valamiért mégis a hideg futkosott a hátamon, amikor együtt töltötték az éjszakát a sátorban a hegyek között. Ám az A Single Manben, amikor Colin Firth csókolt meg egy férfit, vagy láttam felcsillanni a szemében a vágyakozást iránta, egyszerűen nem döbbentett meg: természetesnek tűnt. Az ő karaktere egy olyan ember, akit akár én is ismerhetnék (egyetemi tanár) és ugyanúgy öltözködik és viselkedik mint bármelyik hétköznapi halandó, ugyanúgy érez és nekem is fájdalmat okoz látnom, hogy mennyire szenved szerelme halála miatt.


A film róla szól: ha jól emlékszem 17 évet élt békességben és szeretetben élettársával, akit egy autóbalesetben vesztett el. A film jelenje a haláleset után játszódik: amikor letelt a gyászév, de a fájdalom semmit sem változott, ugyanolyan üres és reménytelen élete van főhősünknek. Így elhatározza, hogy véget vet neki - ám éppen ezen a napon érik olyan hatások, amelyek talán meg tudják változtatni döntését. Annyira tetszett, ahogy a lelkiállapot változását érzékeltették színekkel: nagyrészt minden szürkés és tompa volt, ám néhány jelenetben minden élénk és vibráló lett. A kérdés pedig az, hogy az utolsó jelenet milyen színt öltött: nos, nem fogom elárulni - mivel rendkívüli hatással volt rám a végkifejlet (egyszerre éreztem megkönnyebbülést és szomorúságot is). Ez a film gyönyörű és magával ragadó.


Colin Firth sosem okozott eddig csalódást, mindig is tudtam, hogy ő jó színész. Ám ezúttal szerintem pályafutása legjobb alakítását nyújtotta - érdekes, hogy éppen egy ilyen szereppel, ami elsőre idegennek hat tőle. Viszont másodszorra, amikor a néző valóban látja, hogy mit és hogyan játszik, mindent elhisz neki, semmi sem hat mesterkéltnek tőle e filmben. Lenyűgöző a játéka, mindenkinek csak ajánlani tudom, aki egy jó színészt, jó filmben, jól játszani szeretne látni. Magam részéről én biztos nem most láttam utoljára: Az órák és a Benjamin Button különös életével tudnám egy kategóriába sorolni hangulatát, érzelemvilágát és nézőre gyakorolt hatását tekintve.

1 megjegyzés:

KisAnna írta...

Nem hallottam még erről a filmről, de kedvet kaptam hozzá a postod után. Szeretem az érzelmes filmeket.

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates