2010. augusztus 21., szombat

Trockij és a jégcsákány

Trockij igen mozgalmas életet élt, az orosz történelem meghatározó figurája volt, mégis leginkább a huszadik század egyik leghírhedtebb merényletét kapcsolja nevéhez az utókor: pontosan 70 éve gyilkolták meg Trockijt egy jégcsákánnyal.

Lev Davidovics Bronstein 1879. november 7-én született Ukrajnában, a herszoni kormányzóság jelizavetgrádi járásának egy kis falujában, Janovkán. Apja, David Leontyijevics Bronstein jómódú, zsidó származású, de vallását nem gyakorló gazdálkodó volt, bérlő. Két testvére is volt. 1888-ban szülei Odesszába küldték tanulni, ahol egy liberális ellenzéki beállítottságú, nagy műveltségű távoli rokonnál lakott, itt került szoros kapcsolatba a könyvekkel, a kultúrával. A numerus clausus miatt gimnázium helyett a Szt. Pál reáliskolában folytatta tanulmányait. A 7. osztályt már Nyikolajevben végezte, itt került először kapcsolatba forradalmi eszmékkel. Kezdetben a számára radikálisabbnak tűnő narodnyikizmus volt rá hatással, és a marxizmus ellenfelének tekintette magát.



1897-től részt vett a későbbi bolsevik forradalmár a Délorosz Munkásszövetségben. Itteni tevékenységében egyre inkább szociáldemokrata hatás érvényesült. 1898-ban letartóztatták, több évig börtönben ült, majd négy évi kelet-szibériai száműzetésre ítélték, amit1900-ban kezdett meg. A száműzetésben vált marxistává. Egy irkutszki naródnyik újságba kezdett álnéven (Antid Oto) cikkeket írni, már marxista szellemben és ragyogó stílusban, ezeknek híre az emigráns szociáldemokrata vezetőkig is eljutott. Írt az orosz paraszti életről, Hauptmannról, Ibsenről, Nietzschéről, Gorkijról.1902-ben került kezébe az Iszkra néhány példánya, olvasta Lenin Mi a teendő?-jét. Úgy érezte, kinőtte a forradalmi szervezkedés helyi kereteit, és még ebben az évben megszökött száműzetéséből. Hamis útlevelét volt börtönőre, egy bizonyos Trockij nevére állította ki, és ez a név egy életen át elkísérte. Kezdetben az Iszkra oroszországi stábjával került kapcsolatba, majd Lenin sugalmazására külföldre szökött. Kalandos úton jutott el Bécsbe, majd tovább, Zürichbe. 1902 őszén Párizson keresztül Londonba érkezett, ahol találkozott Leninnel és ő felismerte a 23 éves fiatalember nem mindennapi tehetségét, intelligenciáját. Mindezek ellenére Trockij nem rokonszenvezett Lenin centralizáló szervezeti elveivel, elutasította a „hivatásos forradalmárokból” álló élcsapatpárt gondolatát.



Trockij 1905-ben tért haza, és a szentpétervári szovjet elnöke lett. Nemsokára életfogytiglani száműzetést kapott, de ismét megszökött, s előbb Bécsben, majd Spanyolországban és az Egyesült Államokban élt. 1917-ben tért vissza ismét hazájába, tagja lett a bolsevik pártnak, s mint a pétervári szovjet elnöke részt vett a szocialista forradalom előkészítésében. A győzelem után a párt vezető testületének, a központi bizottságnak, a legszűkebb vezető grémiumnak, a politikai bizottságnak tagja volt, hadügyi népbiztosként tevékenykedett, s fontos szerepet játszott a Vörös Hadsereg polgárháborús harcainak vezetésében.

Leninnel 1920-ban ellentétbe keveredett, s a vezér halála után népbiztosi tisztségéből leváltották. Trockij a szocialista építés több fontos kérdésében a hivatalostól eltérő nézeteket vallott, emiatt 1927-ben kizárták a pártból. Száműzték, ezért külföldre távozott. Több országban élt, végül Mexikóban telepedett le, ahol egy spanyol férfi - az újabb kutatások szerint Sztálin megbízásából - 1940. augusztus 21-én Mexikóvárosban meggyilkolta.



1940 májusában szeretőjének, Frida Kahlónak, a híres mexikói festőnőnek a házában követték el ellene az első merényletet. A támadást szerencsésen túlélő Trockij ezután minden lehetséges óvintézkedést megtett biztonsága érdekében. A házból erődítményt építettek: vasajtókat szereltek fel, több ablakot befalaztak, és éjjel-nappal testőrök vigyáztak rá. Ramon Mercader segítséget kért tőle, így jutott be az amúgy gyanakodó volt forradalmárhoz, akit egyetlen, hátulról a fejére mért ütéssel ölt meg – egy jégcsákánnyal. Mercadert elfogták, a gyilkos fegyvert pedig lefoglalták a hatóságok, de annak utóbb nyoma veszett. Viszont 2005-ben meglett a fegyver, amellyel a huszadik század egyik legismertebb gyilkosságát elkövették. A mexikói titkosszolgálat egy volt tisztjének lányától került elő az a bizonyos hegymászóeszköz, amelyen állítólag még látható volt az orosz forradalmár vérének nyoma.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates