2010. augusztus 29., vasárnap

Yesterday, when I was young

Az utóbbi pár hétben kevesebb új filmet néztem, viszont csaknem minden estére jutott 1-1 régi kedvenc. Így néztem meg második alkalommal A Hírhedt című filmet, amely Truman Capote életének egy szeletét mutatja be, méghozzá a Hidegvérrel megírásának körülményeit - ahogy eddig sose láthattuk. A filmet még mindig nagyon megrázónak és egyben zseniálisnak tartom, elejétől a végéig élveztem minden percét. Szóval, az egyik jelenetben hangzik fel az alábbi dal, Dusty Springfield előadásában a Yesterday, when I was young. Amúgy nagyon erős a filmzenei felhozatala A Hírhedtnek, a filmes kritikában már Gwyneth Paltrow nyitódalát is kielemeztem, sőt Daniel Craig-éről is tudnék írni egy önálló postot. De most a Yesterday, when I was young-ról van szó, hallgassuk meg:



Szerintem nagyon jól dal, a zene és szöveg teljesen összhangban van és a hatás sem marad el. Akár a film betétdalának is kinevezhették volna: mintha Truman érzéseit mutatná be egy az egyben. Ugyanis a szám az elmúlásról szól: hogy milyen volt fiatalnak lenni, terveket szövögetni, élvezni a nagybetűs életet és milyen amikor már idős, tudja, hogy nem valósul meg sosem minden terve és nem sok van neki hátra az életből. A Hírhedt éppen ezt sugallja Capote életével kapcsolatban: megszerzett mindent, ami minden író vágya, imádta azt a nagyvilági életet, ami neki megadatott és még merészebbet álmodott - létre akarta hozni élete fő művét. Ez lett a Hidegvérrel, amibe ő is belehalt egy kicsit: elvesztett egy hozzá nagyon közel álló személyt, aki nélkül üresebbnek tűnt az élete, egyre mélyebb depresszióba süllyedt, önpusztító életmódot élt és a későbbiekben sem tudott pályáján maradandót alkotni - azon az egy nagy művön kívül. Szomorú história, akárcsak a dal. 1968-ban Roy Clark énekelte először (később pl. Charles Aznavour), a szövegét Herbert Kertzmernek köszönhetjük. További anekdota a dalhoz kapcsolódóan, hogy a híres baseball játékos, Mickey Mantle temetésén is elénekelte Clark, mivel ez volt a sportoló kívánsága, úgy érezte, hogy róla szól a dal.

"It seems the love I've known,
has always been the most destructive kind.
I guess that's why now,
I feel so old before my time."

Yesterday, when I was young,
The taste of life was sweet, as rain upon my tongue,
I teased at life, as if it were a foolish game,
The way the evening breeze may tease a candle flame

The thousand dreams I dreamed, the splendid things I planned,
I always built, alas, on weak and shifting sand,
I lived by night, and shunned the naked light of day,
And only now, I see, how the years ran away

Yesterday, when I was young,
So many happy songs were waiting to be sung,
So many wild pleasures lay in store for me,
And so much pain, my dazzled eyes refused to see

I ran so fast that time, and youth at last ran out,
I never stopped to think, what life, was all about,
And every conversation, I can now recall,
Concerned itself with me, and nothing else at all

Yesterday, the moon was blue,
And every crazy day, brought something new to do,
I used my magic age, as if it were a wand,
And never saw the worst, and the emptiness beyond

The game of love I played, with arrogance and pride,
And every flame I lit, too quickly, quickly died,
The friends I made, all seemed somehow to drift away,
And only I am left, on stage to end the play

There are so many songs in me, that won't be sung,
I feel the bitter taste, of tears upon my tongue,
The time has come for me to pay,
For yesterday, when I was young

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hi there! I just would like to give an enormous thumbs up
for the good information you may have right
here on this post. I will probably be coming back
to your weblog for extra soon.

Feel free to surf to my web blog :: cosmetic surgery prices in dominican republic

Névtelen írta...

Hey! I just wish to give an enormous thumbs up for
the nice information you could have right here on this post.
I will likely be coming again to your blog for more soon.


my web site: tijuana plastic surgery costs

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates