2010. szeptember 13., hétfő

Alessandro Baricco: Novecento

Érdekes dolog, hogy már ez a második Baricco könyv, amihez szerencsém van, mégis egyiket sem akartam különösebben magamévá tenni - csak egyrészt hallottam, mennyire népszerűek, másrészt megtetszett rövidségük (mert ha nem tetszik, sem fogok bánkódni, hogy pazaroltam az időm, hiszen annyira gyorsan fogyasztható). Szóval, a Selyem után ugyanígy jött nekem, hogy elolvassam a Novecentot - pontosabban meghallgassam, mert hangoskönyv verzióban szereztem be (nem árt néha a szemnek a pihenés).


Az óceánjáró zongorista történetével valamilyen szinten tisztában voltam a könyv olvasása előtt. Az 1998-as filmet annak idején, mikor először játszani kezdte az HBO, elkezdtem nézni egyszer - de emlékeim szerint eluntam és nem jutottam a végére. Nyilván azért lehetett ez, mert akkor tizenéves korom elején járhattam, és még nem volt ennyire kifinomult az ízlésem. :P Szóval, arra emlékeztem, hogy volt egy fiú, aki egy hajón született, ott is élt és zongorázni kezdett. Utólag rájöttem, hogy röviden és tömören a könyv elfogyasztása után is ilyen egyszerűséggel össze lehet foglalni a tartalmát - de természetesen Baricco-nál teljesen más világba csöppen az olvasó és e pár szó megfogalmazásakor is sok-sok érzés kering bennünk, amiket nehéz szavakba önteni, hiszen csak azok érthetik meg igazán, akik már szintén gazdagodtak eme Baricco-élménnyel.


A Novecento volt a 3. hangoskönyv, amin túlvagyok. Érdekes volt ez a folyamatosság, hogy az első, A zongorista annyira egyszerű kivitelű volt, hogy hallani lehetett, amikor a felolvasó lapozott a könyvben, aztán a Bridget Jones naplójánál már néhány zenei aláfestést is hallhattunk - most pedig nemcsak aláfestő zene volt, hanem zongorajáték mint kifejezési eszköz, hiszen egy zongoristáról szól a történet. Azért ez már totálisan lebutított verziója a könyv-élménynek, mivel nemhogy nem az én gondolataimban állnak össze a betűk szavakká, a szavak mondatokká, hanem valaki felolvassa helyettem őket, ráadásul nem az én képzeletemben hallom Novecento bravúros zongorajátékát, hanem a lejátszó megmutatja őket. Ennek ellenére le voltam nyűgözve ettől az egész világtól, a hangulat teljesen rám ragadt, beszippantott a hajó légköre és csodálattal néztem erre a nagyszerű férfire, aki ennyire keveset látott a világból, még is be tudta hozni minden gyönyörűségét arra a hajóra - és a szívem szakadt belé, hogy sosem szállt le. Gyönyörű történet, Baricco mester immár másodjára is teljesen beletalált a közepébe, imádtam. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki valami rendkívül színvonalassal, elgondolkodtatóval szeretné tölteni szabadidejét.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates