2010. szeptember 13., hétfő

Az óceánjáró zongorista legendája

Az előző bejegyzés Alessandro Baricco Novecentojáról szólt (érdemes elolvasni a filmkritika előtt), és ennek mozgóképes verzióját is bemutatnám pár bekezdésben. Pár dolgot már elárultam a korábbiakban a történet és jómagam viszonyáról a korábbiakban - ezeket most nem szeretném megismételni. Onnan folytatnám, hogy a könyv után szinte azonnal megnéztem a filmet is - mondhatni felelevenítettem. Az első próbálkozáshoz képest most egyáltalán nem találtam unalmasnak, első perctől az utolsóig csüngtem a képernyőn és arra a megállapításra jutottam, hogy régen láttam ennyire szép filmet.


A Novecento-val összehasonlítva annyi különbséget találtam, hogy a filmben Nineteen Hundred-nak (magyar szinkronnal talán Ezerkilencszáznak) hívják a főhőst, nem az olasz verzió maradt. A történet pedig szinte szóról szóra nyomon követhető a mozgóképes verzióban. A kerettörténetet talán egy kicsit részletesebben láthatjuk: 1900 trombitás barátja néha-néha megszakítja jelenkori eseményekkel a történet mesélését, így szinte a legvégsőkig két síkon fut a cselekmény, ami az utolsó pár jelenetben kapcsolódik össze és alakul egy egésszé. Szerintem rendkívül jó adaptáció Az óceánjáró zongorista legendája, és külön boldogságot okozott, amikor viszont hallottam és felismertem a szó szerint a könyvből átvett párbeszédeket. (persze nem mind volt ilyen, de sok emlékezetes mondat visszaköszönt :))


Amikor a könyvnél kiemeltem, hogy mennyire jó hangulatot tudott varázsolni Baricco és hogyan be tudja szippantani olvasóját, nos ugyanez igaz a filmre is. Sőt, valamiért úgy érzem, hogy a film még kedvesebb a szívemnek, mint az írott verzió - itt még jobban megmerítkeztem a személyszállító hajó minden porában, 1900-at még közelebb éreztem magamhoz és annyira beleéltem magamat az egész történetbe, hogy igazán fájt, amikor vége lett. Szívesen néztem volna tovább azt a letűnt kort, amit a film megelevenített és még inkább megutáltam a háborút, ami véget vetett mindennek.
Gondolkodtam azon is, hogy vajon boldog élete volt-e 1900-nak és erre nem igazán találtam választ. Egyrészt boldog volt, mert azt csinálta, amit igazán szeretett, ott élt, ahol szeretett lenni és kiszámítható élete volt - viszont a szerelem fájdalmat okozott neki és hiányérzetet keltett benne. Vajon a szerelem minden? Nem elég azonkívül minden? Valamiért igazán szomorú és megrázó élmény volt látni, hogy egy ilyen nagyszerű ember magányos és meghal - pedig az utolsó párbeszédét tekintve nem úgy tűnt, mintha neki fájna ez az egész. Talán, ha a néző/olvasó is 1900-ként tudna gondolkodni, akkor neki is vidámabbnak tűnne 1900 története és nem viselne meg senkit.


A film főszereplőjéről, Tim Roth-ról is ejtenék pár szót - akinek nem ugrana be hirtelen kiről is van szó, annak elmondanám, hogy az RTL-klub Hazudj, ha tudsz sorozatának főszerepében láthatta és fogja is még vmikor, illetve olyan kultikus filmekben is feltűnt, mint a Ponyvaregény, A majmok bolygója-remake, A varázsige: I love you vagy a legutóbbi (2008-as) Hulk film.
Tim Roth-ról mindig is tudtam, hogy ízig-vérig brit színész a javából, a jelző legnemesebb értelmében. Bármilyen szerepet játszik, egyszerűen élvezet nézni - ez esetben viszont a film is jó, így hatványozottan hatásos az egész. Lenyűgöző arcjátéka van, szuggesztivitása nem ismer határokat, teljesen eggyé vált 1900 szerepével. Nem is tudom, milyen fenomenális szavakkal tudnám illetni még őt - egy biztos: már csak miatta is érdemes megnézni a filmet, ha valakinek nem keltette volna fel a figyelmét a film sztorija. Roth játéka garantáltan megragadja majd azt.


Úgy érzem, a fenti fényezés után teljesen felesleges feltenni a kérdést, miszerint miért érdemes megnézni Az óceánjáró zongorista legendáját. Talán rá lehet húzni a művészfilm kifejezést is - annyiban mindenképpen, hogy művészről szól :P - de a látvány, a történet képi megjelenítése szempontjából is van annyira színvonalas, hogy lehet rá mondani. Viszont zárójeles megjegyzésként hozzáfűznék annyit, hogy nem szoktam kedvelni a művészfilmeket, mert általában meghaladják a befogadási képességeimet, én inkább földhöz ragadottabb vagyok, minthogy megértsem az ennyire elvont dolgokat. DE Az óceánjáró zongorista esetében erről szó sincs. Azt hiszem, elég csak annyit írnom, hogy: "mindenki számára kötelező alkotás."

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates