2010. szeptember 6., hétfő

Veronika meg akar halni - könyv

Mint az eggyel korábbi postban olvasható, már ismertem a Veronika meg akar halni filmet, amikor kezembe vettem a könyvet - virtuálisan. Így akaratlanul is hasonlítgatni kezdtem, és sajnálom, hogy nem az írott változattal kezdtem, mert kíváncsi lettem volna rá, hogy vajon a könyvverzióban is kitaláltam volna Veronika betegségével kapcsolatban az igazságot - ami a filmnél bizony sikerült.


Több szembetűnő különbséget találtam a könyvben a filmhez képest: először is, hogy nem az Egyesült Államokban játszódik, hanem Szlovéniában. Nyilván ez annak tudható be, hogy az amerikai közönség - aki a legtöbb pénzt hozza - jobban kajálja a szülőföldjén játszódó történeteket. Aztán Veronikával kapcsolatban is más volt pár dolog: a könyvben búcsúlevelet hagyott, melyben kifejti véleményét egy szoborról és a tudatlan olvasókról akik az öngyilkosságához vezettek, illetve a szanatóriumban is kicsit visszafogottabban viselkedik mint a filmben. De összességében sem a hangulatban, sem a történetben nem éreztem olyan rettentően nagy eltéréseket, ami rontott volna a könyv és film összhangján - a maga műfajában szerintem mindkettő szuper.


Ami a könyvben mégis kicsit más volt - és számomra zavaróbb - azok Coelho szájbarágós életigazságai. Olvasgattam egyéb olvasói véleményeket is és akiknek nem jött be a könyv, azok Coelho stílusát és megfogalmazásait kifogásolták. Ezzel kicsit egyet is értek: engem az zavart, hogy úgy tárja az olvasó elé a főhős tapasztalatait, mintha azok mindenkire érvényes örökigazságok lennének, amiket bizony meg kell fogadnunk, amennyiben valaha boldogok akarunk lenni. Kicsit idegesített, hogy belém akar sulykolni bizonyos dolgokat, amikkel nem értek egyet - vagy hogy egyáltalán meg akarja mondani nekem, hogy szerinte mi lenne a jó számomra. Szóval ez volt az, ami miatt talán a filmet jobban élveztem, mert az egyértelműen Veronikáról szólt, olvasás közben pedig azt éreztem, hogy kicsit nekem is és meg akarja mutatni a helyes utat - amiből én köszönöm, de nem kérek, magamtól is menni fog. :)


Végezetül jöjjön a kedvenc idézetem a könyvből. Aki kedvet érez, hogy ehhez hasonló bölcsességeket olvasson több mint 200 oldalon át, annak ajánlom a könyvet - aki pedig meg akarja tudni, hogy mi történik Veronikával - anélkül hogy saját életünk is górcső alá kerülne a történet közben - annak a filmet ajánlanám inkább.

"…..Látja, mi van a nyakamban?
– Nyakkendő.
– Helyes. Logikus válasz, teljesen normális emberre vall. Igen, nyakkendő! De egy őrült azt felelné, hogy a nyakamban egy színes rongydarab van, ami nevetséges, haszontalan, és bonyolult módon van megkötve. Akadályozza a fej forgatását, és a lélegzetvételt is megnehezíti. S ha nem vigyázok, bekapja a ventilátor, és meg is fulladhatok. Ha egy őrült megkérdezné, mire való a nyakkendő, azt kellene felelnem: az égvilágon semmire. Még csak nem is díszít különösebben. Valójában a rabszolgaság, a hatalom és a távolságtartás szimbóluma. Egyedüli haszna abban áll, hogy amikor hazaérünk a munkából, végre levehetjük, és úgy érezzük, hogy megszabadultunk valamitől, amit nem tudunk megfogalmazni. De vajon a puszta megkönnyebbülés létjogosultságot ad a nyakkendőnek?
Nem."

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates