2010. november 20., szombat

Janicsák Veca - I have nothing

Amióta Janicsák Veca elénekelte az X-Faktor egyik selejtezőjén Alicia Keys Empire State of Mind (Part II) dalát, azóta kedvelem. Nem tudom megmagyarázni miért, de nekem végtelenül szimpatikus lány - és az összes dalt imádom, amit választ. Hát igen, a hasonló ízlés sokat jelent. Végig drukkoltam neki, hogy jusson minél tovább: és igen, bent van a legjobb 12 között. Aztán történt valami: úgy éreztem, hogy Veca vonzereje, ami olyan megfoghatatlan volt, amiért megkedveltem, fogyóban van... Lassan odáig jutottunk, hogy szinte csak egy volt a sok tehetség között. És jött az a bizonyos párbaj.
A Summer Sisters-szel kellett megvívnia, akikről azt hiszem mindenki, aki nézi az X-Faktort, tudhatja, hogy mennyire nagyszerű hanggal vannak megáldva: egyszerűen lenyűgöző az a képzettség, amivel minden alkalommal a színpadra álltak. Ők voltak talán a leginkább vérprofik az összes döntős közül. És gondolom nem véletlenül, Veca úgy érezte - későbbi nyilatkozatából tudhatjuk - hogy egyértelműen ő fog kiesni. Annyi történt, hogy kiállt a színpadra és úgy énekelte el Whitney Houston I have nothing című slágerét, mintha az utolsó dala lenne.
És megtörtént a CSODA! Néztem, átéltem és a végén még én is elmorzsoltam pár könnycseppet annyira gyönyörű volt! Veca pályafutása eddigi legjobbját nyújtotta, megnyílt, teljes szívét kitárta a nézőknek- és abszolút megérdemelten ő jutott tovább. Azóta pedig egyik ámulatból a másikba esek, annyira szépen énekel minden műsorban. Azt hiszem, most már ő is elhiszi és megtalálta magában az X-Faktort.

Íme az a bizonyos I have nothing, amit akárhányszor kezdek el nézni, mindig úgy magával ragad, hogy nem tudom csak úgy leállítani - végig kell néznem. Maga a dal is annyira illik a szituációhoz - egyszerűen tökéletes választás egy párbajra, gratulálunk innen is Geszti mentor úrnak :P - és leginkább csak ezzel a szóval tudnám jellemezni (magamat ismételve): gyönyörű.



Whitney Houston: I have nothing

Share my life, take me for what I am
Coz I'll never change all my colors for you
Take my love, I'll never ask for too much
Just all that you are and everything that you do

I don't really need to look very much further
I don't want to have to go where you don't follow
I won't hold it back again, this passion inside
Can't run from myself
There's nowhere to hide

Well,don't make me close one more door
I don't wanna hurt anymore
Stay in my arms if you dare
Or must I imagine you there
Don't walk away from me...
I have nothing, nothing, nothing
If I don't have you, you, you, you, you, you...

You see through, right to the heart of me
You break down my walls with the strength of your love mmmmm...
I never knew love like I've known it with you
Will a memory survive, one I can hold on to

I don't really need to look very much further
I don't want to have to go where you don't follow
I won't hold it back again, this passion inside
I Can't run from myself
There's nowhere to hide
Your love I'll remember, forever

Don't make me close one more door
I don't wanna hurt anymore
Stay in my arms if you dare
Or must I imagine you there
Don't walk away from me...
I have nothing, nothing, nothing...

Well,don't make me close one more door
I don't wanna hurt anymore
Stay in my arms if you dare
Or must I imagine you there
Don't walk away from me no...
Don't walk away from me
Don't you dare walk away from me
I have nothing, nothing, nothing
If I don't have you, you
ooohhh,ooooh
if i don't have you...

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Veca a legjobb!

Névtelen írta...

Ma is gyönyörű volt. Neki kell nyernie!!!

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates