2013. április 2., kedd

Egy nap

Amikor beköszönt az ősz, esőssé és egyre hűvösebbé válik az időjárás, jólesik beülni egy szívmelengető filmre a legközelebbi moziban – gondolják a filmgyártók, mivel az év ezen szakaszában elárasztják romantikus alkotásokkal a közönséget. Idén az Egy nap a szezon egyik slágere.



David Nicholls azonos című regénye 2010-ben az év könyve címet is elnyerte Nagy-Britanniában. A szerző maga írta meg a forgatókönyvet, amellyel nem kellett sokat házalnia, hiszen a történet legalább akkora dobásnak ígérkezik a filmvásznon, mint a könyvesboltok polcain. A The Times-ban a következő kritikát kapta a bestseller: „A komikus köntös ellenére az Egy nap valójában a magányról és a sors alapvető vadságáról szól. Arról, milyen tragikus különbségek vannak a fiatalkori álmok és a kényszerűen megkötött kompromisszumok között, amiket viszont mindenképp el kell fogadnunk.”


A történet egy olyan lányról (Emmáról) és fiúról (Dexterről) szól, akik 1988. július 15-én fejezték be tanulmányaikat az edinburghi egyetemen, a következő éjszakát pedig együtt töltötték. A film (és a könyv is) a következő húsz esztendő július 15-it tárja a szemünk elé. Legyenek éppen együtt vagy külön, láthatjuk, amint Dexter és Emma elfoglalja magát ügyes-bajos dolgaival; megismerjük baráti viszonyaikat és különböző vitáikat, reményeiket és elszalasztott lehetőségeiket, mosolyaikat és könnyeiket. Valahol az utazás során a két embernek rá kell jönnie, hogy amit annyi ideig kerestek, és amire olyan régóta vágynak, valójában végig az orruk előtt volt. Amint kiderül számukra, hogy egészen pontosan mit is jelentett az a bizonyos 1988-as nap, megismerik a szerelem és az élet valódi természetét.


David Nicholls regényének megfilmesítésekor az első nehézségekkel a szereplőválogatáson szembesült. Olyan embereket kellett kiválogatni, akik "egyszerre diákok és középkorúak. Azt hiszem, sikerült megtalálnunk a megfelelő megoldást" – mondta az író. Emma megformálójaként Anne Hathaway-t láthatjuk, aki fiatalkora ellenére már számtalan főszerepet magáénak mondhat magáénak. Romantikus vígjátékokkal kezdte pályafutását, mint a Neveletlen hercegnő-széria, Az ördög Pradát visel, A csajok háborúja, Valentin nap, Szerelem és más drogok, emellett drámai szerepekben is megmutatta már tehetségét (Túl a Barátságon, Jane Austen magánélete, Rachel esküvője). Az Egy napban látható meggyőző és szíventaláló alakítása tökéletesen passzol eddigi filmes karaktereinek sorába. A színésznő azt mondta, titokban kapta meg a forgatókönyvet, mert a szigetországban forgató rendező nem akart erre a posztra amerikai származású szereplőt – ám egy személyre szabott dalválogatással sikerült levennie a lábáról. Filmbeli párját, Dextert a kevésbé felkapott (ám egyáltalán nem tehetségtelenebb) angol színész, Jim Sturgess játssza, akinek legismertebb korábbi szerepe A másik Boleyn lány George Boleyn-je. Ám e film segítette a jóképű színész karrierjét beindítani, mivel 2012-ben három új filmmel is debütál a mozikban.


Az Egy napot Skóciában, Angliában és Franciaországban forgatták, Edinburgh szépsége, London nagysága és a francia életérzés is megmutatkozik a képkockákon. A szívszorító szerelmi történet kifogástalanul ágyazódik a különböző helyszínekbe és a városok karakterei megjelenítésnek köszönhetően egyértelműen felismerhető a térbeli mozgás (amit egyébként nem mindig nevesítenek a filmben). A lassan folyó történetmesélés ellenére mégis annyi feszültség és érzelem húzódik meg a sorok között, amely nem engedi a néző figyelmét egyetlen pillanatra sem elkalandozni a párbeszédekről. A romantikus, könnyfakasztó (talán még az ’életszerű’ jelző is ráhúzható) dráma valójában nem tekinthető korszakalkotónak vagy rendkívül egyedinek – viszont mégis van benne valami, amiért emlékezni fogunk rá és nemcsak egy bárgyú film marad a sok közül.


Egy nap (One Day, 2011)
amerikai romantikus dráma
Szereplők: Anne Hathaway, Jim Sturgess, Romola Garai
Forgalmazó: Big Bang Media



Forrás

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates