2013. június 8., szombat

Szerintem mindenki tart talonban olyan filmeket, amik abba a kategóriába esnek, hogy "jó lenne megnézni". Aztán csak halasztódnak... Hirtelen közbejön vmi érdekesebb vagy újabb... Nálam az Ébredések is hasonló okok miatt szorult háttérbe, már nem is tudom, mióta várakozott itthon, hogy megtekintsem. Aztán az adta a végső lökést, hogy mostanában több Robert De Niro filmet is megnéztem és gondoltam, hogy akkor essünk túl az Ébredéseken is. Azt kell mondanom, hogy messze felülmúlta elvárásaimat. Napokkal később is ez járt még a fejemben, annyira, de annyira csodálatos és egyben megrázó élmény volt.
Az alaptörténet, miszerint egy elmegyógyintézetbe kerülő új orvos egy gyógyszer segítségével visszahozza az agonizáló betegeket, nagyon érdekesnek tűnt. Valamiért szívesen nézek pszichológiával vagy pszichiátriával kapcsolatos filmeket, ráadásul ez megtörtént eseten alapszik. Ebben pedig az volt a legjobb, hogy nem mostanában láttam annyira erőteljes alakítást, amit De Niro produkált. Atyavilág, ez az ember tényleg egy zseni. Egyszerűen padlót fogtam tőle, annyira jól játszott. Igazából nem értem, hogy a fenében nem kapta meg ezért az Oscar-díjat (1990-ben Jeremy Irons happolta el előle A szerencse forgandó című filmért - ezt már csak ezért is érdemes lenne megnézni... :)).
Az Ébredések zenéje is nagyon tetszett, gyönyörű aláfestés volt ehhez a szívszorító történethez. Tudom, hogy más tészta, de A nagy Gatsby jutott róla eszembe, mert valahogy az a közös mindkettőben, hogy vannak a múltban olyan pillanatok, amelyeket már sosem lehet visszahozni. Az idő kegyetlenül múlik és minden változik, akármit is teszünk. Ebben a keserédes hangulatban igazi tetőfoknak éltem meg az alábbi jelenetet, melyhez foghatót nem láttam. Talán ez sem jön vissza többet, hogy milyen érzés is volt először nézni a filmet és átélni ezt a jelenetet. Sírhatnékom volt, de tényleg. Annyi háttérinfó kell hozzá, hogy a hosszú évek után felébredt beteg teljesen jól lesz, még a szerelmet is megismeri - és ezen jelenetben búcsúzik, mivel visszafordíthatatlanul rosszabbodik állapota, tudja, hogy nem fogja többet látni a nőt... Nézzétek meg az alábbi videót, ez több mint gyönyörű.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates