2013. augusztus 14., szerda

A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken

Először csak kósza pletykának tűnt a folytatás, majd mindenhonnan érkeztek hírek, hogy a régi szereplőgárdából ki vállalta el a folytatás és ki nem, végül újabb hollywoodi sztárokról is suttogtak, akik felbukkantak a forgatáson – ám most már visszafordíthatatlanul lehorgonyzott a mozikban A Karib-tenger kalózainak negyedik epizódja.


Általában minden folytatásos szériáról szóló ismertetést úgy szoktak kezdeni, hogy hol is hagytuk abba a legutóbbi rész végén. Ezúttal felesleges lenne ilyenekbe bocsátkozni, mivel új időszámítás kezdődött a Karib-tenger kalózainak életében. A három epizódon kibontakozó Orlando Bloom és Keira Knightley románc már annyira múlté, hogy még megemlítés szintjén sem halljuk a negyedik részben. Viszont Jack Sparrow kapitány és a Fekete Gyöngy nevét annál inkább, mi több, még örök ellensége, Barbossa is visszatért – de ezúttal egy lábbal kevesebbel állt a földön vagy a hajón.


Az Ismeretlen vizeken első egysége Londonban játszódik. A menekülős és tipikus Jack Sparrow-s helyzetkomikumokkal tűzdelt jelenetekkel igazán lázba hozzák a nézőt: talán az is felsejlik egyesekben, hogy ez van olyan jó, mint a klasszikus első rész. A romlást az epizódra Penélope Cruz megjelenése hozza: a színészi teljesítményében semmi kifogást nem lehet találni, de az tény, hogy miután feltűnt a vásznon, végeszakadt az izgalmaknak és az egykori nosztalgiának. Kiderült, hogy Jack Sparrow egykori szeretőjéről van szó, akivel még vagy táplálnak gyengéd érzelmeket egymás iránt, vagy nem – erre egyértelműen nem kapunk választ a két és negyedóra alatt. Viszont a nő rákényszeríti kalózunkat, hogy szálljon fel hajójára, amely az ifjúság forrását hivatott megtalálni. Amikor már nincs visszaút, kiderül, hogy az egykori kedves édesapja is a hajón van, aki nem más, mint Feketeszakáll, a rettegett kalóz – aki nem mellesleg eltulajdonította Barbossától a Fekete Gyöngyöt és fél lábát. A bonyodalmak innen indulnak és a megszokott kalózfortélyokon és legendákon kívül új lényekkel is megismerkedhetünk, például a szirénekkel.


A Karib-tenger kalózaival kapcsolatban már többször olvashattuk, hogy csak „egy újabb bőrt akarnak lehúzni”, akár az első rész után vége lehetett volna, úgyis egész maradt volna a történet. Ilyen szempontból egy egészen új megközelítésben tálalták a negyedik epizódot, mivel a történetnek nem sok köze volt a korábbi háromhoz – aki nem látta volna őket, ő is könnyedén felveheti e rész fonalát. Még az az előnye is megvolt például a harmadik résszel szemben, hogy annyira tiszta lappal indult a sztori, hogy odafigyelni se nagyon kellett, szájbarágósan érthető volt minden esemény. Viszont a forgatókönyv elég felszínesre sikerült: az egyetlen dolog ami megmentette az Ismeretlen vizeket, a színészi játék, mivel főszereplőink lubickoltak szerepükben.


Johnny Depp negyedszerre már abszolút rutinból hozta Jack Sparrow-t, viszont még mindig annyira élvezetesen formálja meg e szerepét, hogy nem lehet megunni. Jutalomjáték számára Jack Sparrow, teljesen összenőtt ezzel a karakterrel, ám ugyanolyan profizmussal alakítja, mint a legelején – ez pedig rendkívüli érdem, mivel a folytatásos filmek kulcsfiguráinak színészei legtöbbször kifáradnak már a második rész végére is, nemhogy a negyedikére. Penélope Cruz is jó választásnak bizonyult Angelica szerepére, színészileg méltó párja volt Johnny Deppnek és vele kapcsolatban még azt sem lehet felhozni, hogy itt-ott irritáló lett volna a filmben, mint anno Keira Knightley.


Összességében A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken csalódás is volt, meg nem is. Annyiban negatív az élmény, hogy az első húsz perc, fél óra után nagyon leült a cselekmény és nem azt kapta a néző, amire ezek után számított. Viszont jó volt látni, hogy egy ilyen lapos forgatókönyvből mennyit ki tudnak hozni a tehetséges színészek – és sem az ismerős arcokban, sem az új szereplőkben sem lehetett kifogást találni. A látvány pedig a szokásos volt: hajó, tenger, szigetek, dzsungel némi mitologikus elemekkel megspékelve. Aki kedvelte a korábbi részeket, biztos nem fog rossz szájízzel kijönni a moziból – sőt, talán pozitívabb élményekkel távozik, mint a harmadik epizód után.


A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides, 2011)
amerikai kalandfilm
Szereplők: Johnny Depp, Penélope Cruz, Geoffrey Rush, Ian McShane
Forgalmazó: Fórum Hungary




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates