2013. augusztus 15., csütörtök

Bel Ami - A szépfiú

Divatossá vált a klasszikus szépirodalom remekeit újra leforgatni. Az idei év egyik legjobban várt feldolgozása minden kétséget kizáróan az Anna Karenina lesz, viszont előtte a francia realizmus egyik gyöngyszemét is megnézhetjük, amelyet nem máshol, mint Budapesten forgattak.


Guy de Maupassant A szépfiú című regénye 1885-ben jelent. Főhőse Georges Duroy, egy paraszti sorból származó katona, aki jelentéktelen beosztásban szerez állást Párizsban egy lapnál miután leszerelt. Azonban kihasználja jóképűségét, sármját és a kor zavaros, erkölcstelen, korrupt társadalmi viszonyait, így a társadalmi ranglétrán egyre feljebb menetel. Georges gazdag és befolyásos nőket csábít el mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül, így rangra és vagyonra tesz szert. A férfi gátlástalansága révén szerelmi kalandjai egyre veszélyesebbé válnak. A nők csak Szépfiúként emlegetik,viszont a férjeknek ő válik a legnagyobb ellenségévé. Amíg a pár évtizeddel korábban íródott Vörös és fekete hasonló ambíciókkal bíró főhőse csúfos bukással végezte, ebben a történetben a törtető fiatal megdicsőül a társadalom abszolút egyetértése mellett.


A 2012-es filmadaptáció hűen követi a regény cselekményét. Ezek után ésszerűnek tűnik a kérdés, hogy mégis mi újat tud adni a nézőknek egy film, hiszen akár el is olvashatják, netán már meg is tették. A kulcs a színészekben és a helyszínekben rejlik. Előbbieket tekintve igazi sztárparádéval dicsekedhet a film. A főszerepet az a Robert Pattinson játssza, aki a köztudatban még mindig az Alkonyat vérszívó vámpírjaként él, pedig már régen kinőtte a tini karaktereket. Ezt bizonyítja Georges Duroy figurája is, melynek megformálásával Pattinson talán élete eddigi legjobb alakítását nyújtja. Partnernői között találjuk a szintén tinifilmekből feltört Christina Riccit, a valóságos dámaként tündöklő Uma Thurmant és a nagyszerű Kristin Scott Thomast.


A 19. századi Párizs illusztrálásának legideálisabb helyszínét Budapesten találták meg. Pár évvel korábban óriási szenzációnak mutatkozott, hogy a tinilányok bálványa hazánkban forgat és az Andrássy út környékét ellepték a rajongók. A Bel Ami megtekintése közben nem kell a nézőnek túl szemfülesnek lennie ahhoz, hogy ráismerjen a fővárosi utcákra és épületekre (például az Operaházra). Figyelemre méltóak a belső helyszínek is, rendkívül igényes színvilággal rendelkezik a film és árad belőle a párizsi elegancia.


Azonban a film összességében mégis kicsit felszínesre sikeredett. Pedig minden adott volt hozzá, hogy ebből valami nagyszerű és emlékezetes süljön ki, akárcsak megtörtént már ez a Veszedelmes viszonyok esetében is, ahol John Malkovich olyan hölgyek mellett űzte cselszövéseit, mint Glenn Close, Michelle Pfeiffer és szintén Uma Thurman. A Bel Ami ezzel szemben kissé összecsapottnak tűnik, amelynek oka valószínűleg a forgatókönyvben keresendő. Mindenesetre senki nem veszít semmit, ha megnézi a filmet – már csak Budapest miatt is. Továbbá az sem kétséges, hogy a film üzenete egyértelműen átszűrődik a nézőhöz és biztosan megállapítja majd a moziból kifelé jövet, hogy Maupassant kora óta nem is változott akkorát a világ.


Bel Ami - A szépfiú
Rendező: Nick Ormerod, Declan Donnellan
Főszereplők: Robert Pattinson, Christina Ricci, Uma Thurman, Kristin Scott Thomas
Forgalmazó: Ristretto Distribution Kft.







0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates