2013. augusztus 4., vasárnap

Vasököl

A cím láttán sokukban léphet fel olyan asszociáció, amely egy kemény akciófilmre enged következtetni – ám ezúttal nem egészen erről van szó. A robotok harca eltörpül a film üzenete mellett, amely nem más, mint a szeretet.


A film eredeti címe Real Steel, amely valóban hasonlít a magyar fordításra is – így nem beszélhetünk ilyen bakiról, amely félreértelmezésből adódhatna. Akkor miről is van szó? A bemutatókban és a reklámanyagokban előszeretettel helyezik a film középpontjába a robotokat, amellyel nem is lőttek annyira mellé, hiszen egy bizonyos vasteremtmény a mozgatórugója az eseményeknek – de mégis emberi sorsokkal foglalkozik főként a film és nem a harc vagy az erőszak a mérvadó benne.


Charlie Kenton (Hugh Jackman) egykor bokszolóként tengette mindennapjait (nem is akármilyen sikereket elérve), ám a közeli jövőben játszódó történet szerint karrierjét a 2 és fél méter magas harcoló, acélrobotok megjelenése töri derékba. Őt is magába szippantja ez a világ és egy konzol segítségével úgy irányíthatja robotjait, mintha ő maga lenne a ringben… A film jelenében főhősünk nem több mint egy piti üzletember, aki épphogy elég pénzt keres, hogy egyik meccsről a másikra jusson. Amikor már annyira lecsúszott a lejtőn, hogy mélyebbre nem is kerülhetne, váratlanul a soha nem látott fiát is a nyakába varrják egy nyárra. Ám kiderül, hogy a kissrác ért a robotokhoz és egy leharcolt példányt, Atomot közös erővel eljuttatják a legnívósabb bajnokságra – ez a folyamat pedig esélyt ad nekik, hogy jobban megismerjék és megszeressék egymást.


A Vasököl általában negatív kritikákat kapott a filmes szakemberektől, mivel Stallone-utánérzést vélnek felfedezni benne a Rocky-széria és a Túl a csúcson részéről is, továbbá a harcoló robotok eredetiségét is aláássa a Transformers-saga. Nem hinném, hogy ennyire véresen komolyan kellene venni egy olyan filmet, amely nem remake-nek készült, hanem egy szórakoztató alkotásnak, melyre az egész család beülhet hétvégén a moziban.  Hugh Jackman érdekes karakterének köszönhetően és a kezdettől szimpatikus kisfiú történetével végig leköti a néző figyelmét, nincs benne üresjárat. A robotharcok pedig minderre rátesznek egy lapáttal: az Avatar trükkmesterei által kreált jelenetek igazán látványosak, emellett egy multiplex moziban ülve a hanghatások rendkívül ütősek. A Transformers filmek a robotokról szólnak, a Stallone-filmek a főhősről – a Vasököl viszont apa és fiú kapcsolatáról.


Valójában a Vasökölben Atom és ellenfelei csak háttérként szolgálnak ahhoz, hogy a főhősünk igazi apává érjen és a kisfiú ragaszkodni tudjon hozzá. A Vasököl az összetartásról és a szeretetről szól – ezt igazolja Atom végső összecsapásának eredménye is, mivel nem az a lényeg, hogy mi történt, hanem hogy együtt vannak és közösen élik át az eseményeket. Arról viszont nem szabad megfeledkezni, hogy egy hollywoodi álomgyári filmről van szó, amely klisés fordulatokat is tartalmaz és továbbra is a ’jó győz, rossz bűnhődik’ - elv érvényesül. Amennyiben csak egy szórakoztató filmre vágyunk, lenyelhetők ezek a közhelyek.


A főszereplők is sokat dobnak a filmen. Hugh Jackmant nem igazán kell bemutatni senkinek, hiszen az ausztrál színész napjainkban különösen felkapott, sőt nemrég hazánkban is járt. Egyértelműen nem Charlie Kenton élete alakítása, viszont korrekt módon hozza a figurát – és a női nézők nagy örömére gyakran láthatjuk hollywoodi mosolyát és kigyúrt karját. Viszont a szeme sarkában lévő szarkalábak mutatják, hogy bizony rajta is fog az idő vasfoga. Filmbéli kisfiát Dakota Goyo játssza, aki ezelőtt nem nagyon filmezett, ennek ellenére meglepően tehetséges gyerekszínésznek tűnik – minden bizonnyal még fogunk hallani róla.
Összességében egy igazán szórakoztató filmről olvashattunk fentebb, amelynek van valami értelme is egy szimpla akciófilmhez képest. A szívmelengető történet és a látványos robotok egyvelege mindkét nem képviselőit elégedettséggel töltik el, hiszen mindenki meg tudja találni a neki tetsző elemeket benne. A film rendkívül nagy költségvetése még nem térült meg október óta, viszont már nem jár messze a céltól.


Vasököl (Real Steel, 2011)
amerikai, indiai sci-fi akciófilm, 127 perc
Főszereplők: Hugh Jackman, Dakota Goyo, Evangeline Lilly
Forgalmazó: Fórum Hungary


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates