2013. december 2., hétfő

A Föld után

A Föld után. Milyen érdekesen hangzik. Mi lehet a Föld után? Vagy hogyan? A történet megálmodója, Will Smith és az utóbbi évek legfélelmetesebb thrillerjeinek rendezője közös fába vágta fejszéjét. A végeredmény sokat vitatott lett, de mindenképpen érdemes egy kiadós elemzésre.


A történet a nem annyira közeli jövőben játszódik, amikor a Föld lakhatatlanná vált a környezetszennyezés miatt és az embereket egy másik bolygóra telepítették. Ott azonban nem zavartalan az élet, az úgynevezett ursa lényekkel próbálják elpusztítani az emberiséget. Legyőzésük nem egyszerű: az ursák megérzik a félelmet és ezt kihasználva gyilkolják meg védtelen áldozataikat. Az egyetlen esély a legyőzésükre az, ha valaki nem fél tőlük. Ez az adottság azonban kevesekben található meg.


A Will Smith által alakított karakter az első olyan ember, aki képes ursát gyilkolni. Ezáltal fiával szemben mindenkinek nagy elvárásai vannak - ami leginkább nyomasztja a fiatal srácot és a teljesítménye rovására megy a megfelelni vágyás kényszere. Úgy adódik, hogy apa és fia egy bevetésre indul, azonban egy szerencsétlenség következtében a Földön kötnek ki, ráadásul csak ők ketten élik túl a katasztrófát. Illetve egy ursa. A másfél órás film nagyrészt a Földön játszódik, ahol minden élőlény arra hivatott, hogy elpusztítsa az embereket. Ráadásul a fiúnak szembe kell néznie saját félelmeivel, hogy kijussanak erről a szörnyű helyről.


A Föld után egyik érdekes eleme a félelem bemutatása. Az ursa-gyilkoló főhős azzal bíztatja a fiát, hogy a félelmet valójában saját magunk generáljuk a fejünkben. Azért félünk, mert úgy érezzük, hogy félnünk kell – pedig valójában nem kellene. Érdekes, hogy ezt az alapgondolatot egy sci-fiből kapja meg a néző, nem pedig egy művészibb alkotásból, ami valami nagyot akar mondani. Másrészt elgondolkodtató a Föld sorsa is: minden nappal egyre közelebb jutunk ahhoz, hogy bolygónkat tönkretegyük. Ez nem titok. Viszont a felvillantott jövőkép sem túl szimpatikus: talán jobb lenne itt megállni, elgondolkodni és tenni azért, hogy ne üldözzük el saját magunkat a Földről.


Will Smith és családja találta ki a Föld utánt, az alapkoncepciót, a történetet és csak a megvalósításhoz kértek segítséget. A film rendkívül látványos és nagyszabású lett, tipikusan olyan, amelyben Will Smith szokott játszani. Itt viszont valójában az övé csak mellékszerep és teret enged a fiának, Jaden Smith-nek. Ez is számtalan vitának adott táptalajt, hogy nem lett-e volna érdemes körülnézni további tehetséges fiatalok háza táján. Illetve azt is kritizálják, hogy túlzottan sablonos az egész film. Már az első tíz percben nyilvánvalóvá válik, hogy a fiúnak szembe kell nézni egy ursával és nemcsak az apja, az egész emberiség, de saját maga előtt is bizonyítania kell.


Kétségtelen, hogy a film rendkívül látványos és igényesen kivitelezett. A Föld növényeinek, élőlényeinek vagy tájképeinek bemutatása túltesz minden korábbi elképzelésen. Ez is azt hivatott alátámasztani, hogy mennyire jobb lenne ott mindennek az emberek nélkül. De még itt vagyunk. Próbáljunk kicsit környezettudatosabban élni. És semmiképpen se féljünk. Ez a film üzenete, érdemes mindenképpen időt szakítani rá.


A Föld után (After Earth, 2013)
amerikai sci-fi, 100 perc
Főszereplők: Will Smith, Jaden Smith
Rendező: M. Night Shyamalan
Forgalmazó: InterCom




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates