2014. február 10., hétfő

A hobbit - Smaug pusztasága

A Gyűrűk ura trilógia előzménye már tavaly lázba hozta Középfölde rajongóit, a folytatás pedig pontosan egy évvel később érkezett meg. A hobbit és tizenhárom törp kalandja újabb érdekes fordulatokat vesz mozikban.


A hobbit - Váratlan utazás címen indult útjára Zsákos Bilbó fiatalkorát bemutató trilógia. Nagy várakozások előzték meg már az első részt is, hiszen csaknem 10 évvel A Gyűrűk ura filmek után élesztette újjá Középfölde mítoszát. Így A hobbit első részének bombasztikus sikere után igen nagy elvárásoknak kell megfelelnie a folytatásnak. Nagy általánosságban elmondható, hogy a trilógiák középső része szokott a széria leggyengébb darabja lenni, ugyanis van már előzménye, biztosan egy óriási finálé lesz a folytatása. Tehát semmi esetre sem kerek vagy lezárt a történet, inkább csak afféle töltelék az ígéretes kezdés és a várva várt befejezés között.


Ráadásul A hobbit filmeknek azzal a nehézséggel is számolnia kell, hogy sokkal kisebb alapanyagból építkezhetnek - mivel Tolkien ezen műve nagyjából a harmada annak, amiből A Gyűrűk ura három filmje készült korábban. Tehát a rendezőnek, Peter Jacksonnak elég nagy szabadság jut, mivel is tölti meg a háromszor három órás Hobbit-eposzt. Az első rész kicsit felturbózottnak tűnt a könyvhöz képest (például más Tolkien művekből, függelékekből merítkezett és a cselekmény gördülékenysége és érthetősége végett kiegészítette legjobb tudása szerint), de még tűrhető határokon belül. Viszont Smaug pusztasága esetében igencsak elszabadult Jackson fantáziája. 


Például, kitalálta, mit is csinált Gandalf, amíg a törpök a Bakacsin-erdőt járták, beleemelt olyan korábbról ismert szereplőket, akik A hobbit könyvben nem szerepeltek, illetve karaktereket is kitalált. A Smaug pusztasága legvitatottabb pontja a rendező által beleálmodott szerelmi szál egy törp és egy Jackson kreálta tünde szereplő között. Valószínűleg a harmadik részből derül csak ki, hogy mi sül ki ebből a románcból - egyelőre inkább csak emésztgetni lehet a látottakat, hiszen elég furcsának és érthetetlennek tűnik.


Viszont nemcsak rosszat lehet mondani a középső részről. Például Tóváros minden képzeletet felülmúlóan sikerült és nagyon eltaláltak a lakóik is. A Smaug pusztasága csúcspontja pedig egyértelműen a címszereplő sárkány belépője lett. A magyar szinkronos verzióban nem sokat érzékelünk Benedict Cumberbatch hangjából, viszont enélkül is tökéletesen élvezhető Smaug és Bilbó első találkozása egymással. 


Ám a későbbiekben Jackson túllihegte a Magányos-hegy gyomrában történteket - a könyvben a törpök be sem mentek - és teljesen felesleges, sőt inkább csak fárasztó volt az az akció-áradat, amit a nézőkre zúdított. Viszont ez nem volt meglepő, Jackson minden filmjében láthatunk ilyen túlpörgetett jeleneteket. Ami azonban nagyon tetszett és szintén Jacksonnak köszönhető, hogy más oldaláról is megmutatta a tündéket és teljesen lerombolta az éteri és romlatlan imidzsüket. Legolas karaktere sokkal érdekesebb ebben a filmben, mint A Gyűrűk urában, nála pedig csak édesapja, Thranduil, a tündekirály okoz nagyobb meglepetést, annyira jól sikerült a karaktere.


Biztosak lehetünk benne, hogy a harmadik részben (A hobbit - Oda és vissza) egy óriási csata lesz, amelyet már alaposan előkészítettek. Sőt, Smaug sorsa is eléggé sejthető a filmbeli utalások révén. A többi viszont maradjon meglepetés azoknak, akik nem olvasták a könyvet. Érdemes lesz moziba menni idén decemberben is - addig viszont nézzük meg a második részt, Bilbó, Tölgypajzsos Thorin és barátai ugyanolyan szerethetők, mint amilyennek az első epizódban megismertük őket.


A hobbit - Smaug pusztasága (The Hobbit: The Desolation of Smaug, 2013)
amerikai-új-zélandi fantasy, 161 perc
Főszereplők: Richard Armitage, Martin Freeman, Ian McKellen
Rendező: Peter Jackson
Forgalmazó: Fórum Hungary




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates