2014. február 24., hétfő

Kállay-Saunders András - Running

Íme az a dal, amely 2014-ben képviseli hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Én összességében elégedett vagyok a nézők választásával. Tavaly nagyon kiakadtam és akármilyen helyezést is ért el ByeAlex, szerintem rendkívül égő volt. Idén nem lesz ilyen gond. Nem kell ahhoz kifejezetten vájt fülűnek lenni, hogy megállapíthassuk: az idei induló tud énekelni (a tavalyival ellentétben). 

Azonban úgy érzem, hogy sosem kerüli el a botrány a hazai indulót. Kállay-Saunders András esete ott kezdődik, hogy nem sok híja volt annak, hogy kizárják a legjobb 30 közül, ugyanis csak olyan előadók kerülhetnek be, akik ellen nem folyik büntetőeljárás és nem okoz közbotrányt viselkedésük. Az énekes tavaly májusban keveredett egy olyan verekedésbe, amelyben egy személynek életveszélyes, a másiknak súlyos sérülést okoztak és ő az egyik vádlott a testi-sértés okozásában. Az MTVA méltányosságra hivatkozva engedélyezte végül a szereplését, mivel az eljárás még kezdeti stádiumban van, annak lezárásáig megilleti az ártatlanság vélelme. Ügyvédje szerint önvédelem volt tette, miután őt és társát rasszista indíttatású támadás érte. Az MTVA szerint nemzetközi szereplését nem veszélyeztetné ez az ügy, ha ő lenne a kiválasztott. Ez meg is történt. Szerintem kicsit kényes ez a szituáció, főként, hogy a dal a gyermekek családon belüli bántalmazása és az önkényes erőszak ellen szólal fel. Legyen akármilyen jó előadó Kállay-Saunders András, legyen akármennyire ártatlan az ügyben - szerintem így kicsit meginog a hitelessége.

Másrészt röviden és tömören, részletekbe nem bocsátkozva, mindenki tudja, hogy az Unióban egyre többen tartják hazánkat diktatórikusnak, rasszistának és antiszemitának. Kállay-Saunders András szereplése természetesen minderre rácáfol. Félreértés ne essék, szerintem nagyon jó maga a dal és rendkívüli tehetség az előadója (még annak ellenére is, hogy nekem speciel a tavalyi versenydala jobban tetszett). Mindössze az időzítés nagyon rossz és utálom, hogy így kellett kijutnia, ennyi rosszindulatú találgatásra és szóbeszédre adva okot. De ha már így alakult, nagyon drukkolok neki Koppenhágában és remélem, hogy igazán előkelő helyen végez majd.

2 megjegyzés:

vedadiaquinta írta...

Titanium Keychain - Official Website
This titanium belly rings stainless steel chain is made of titanium alloy. This chain is titanium knife made of titanium oxide. This titanium engagement rings for her is made with aluminum titanium guitar chords oxide, titanium oxide, titanium oxide, $6.95 · ‎Out of 출장안마 stock

Unknown írta...

take a look at the site here realistic sex dolls,dildo,realistic dildo,realistic sex dolls,dog dildo,dog dildo,dildos,custom sex doll,wholesale sex toys additional reading

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates