Hacsi - A leghűségesebb barát

Amikor megláttam e filmnek címét elsőre az jutott eszembe: "már megint egy újabb gagyi családi kutyás film". Aztán amikor Richard Gere nevét olvastam a stáblistán, egyből gondolkodóba estem: ő az, aki semmiképpen sem adja színvonal alatti művekhez nevét - sose volt a legkedvencebb színészeim között, de minden filmet szeretek, amiben játszik. Így gondoltam, teszek egy próbát, és megnézem Hacsi - A leghűségesebb barát című filmjét, hiszen számomra Richard Gere neve garancia a tartalmas szórakozáshoz, másrészt kutyabarát révén szeretem az ilyenféle filmeket. További nyomos érvnek bizonyult, hogy: az IMDb 8826 voksolója 10-ből 8,1 pontra értékelte, ugyanez a Port.hu-n 9,8!!! (Ilyen magas pontokat még sose láttam a Port.hu-n). Azt hiszem, az utóbbi idők legbölcsebb döntésének bizonyult, hogy nem dőltem be a bugyuta magyar címnek.

A történet eleve szimpatikusan indult: egy kedves kisvárosi amerikai családfő a vasúti pályaudvaron egy árválkodó kutyusba botlik - hazaviszi. Próbálja megkeresni az eredeti gazdáját, ám minden hiába: örökre szóló barátság kezdődött, a férfi Hacsit a szívébe zárta és fordítva. Hacsi egy japán akita kutya és nevét a nyakörvén található írásjel után kapja: ami magyarra fordítva 8-at jelent (valószínűleg az alom 8. tagja lehetett) illetve jószerencsét is. Az akita kutyák sajátossága a rendkívüli hűség, gazdáját minden nap elkísérte Hacsi a vasútállomásra és ott várta, mikor az visszaérkezett. Ám egy váratlan tragédia miatt egy napon a férfi nem jött haza az ötórai vonattal... Hacsi viszont örökké várta, minden nap ott ült a vasútállomáson és figyelte a befutó vonatokat - egészen addig, amíg őt is elszólította az örökkévalóság. A film megtörtént esetet dolgoz fel, az eredeti Hacsi szobrát ma is meg lehet nézni Japánban: pontosan ott áll, ahol minden nap várta gazdáját éveken keresztül.

Aki itt nem adta fel a bejegyzés olvasását, hogy mi ez a hatásvadász csöpögés - nos, azt hiszem az járt jól. Mi sem jobb bizonyíték erre, hogy ha csak a néző megríkatására szolgált volna a film, akkor valószínűleg a legelején nyilvánvalóvá teszik, hogy Hacsi megtörtént eseményt dolgoz fel - ám mindez a legutolsó képkockáknál derül csak ki. Ez a történet a barátságról, hűségről, ragaszkodásról, kitartásról és reményről szól - továbbá arról, hogy a kutyák milyen csodálatos teremtmények. Személy szerint régen láttam ennyire megható filmet: olvastam a Port.hu-s hozzászólásokat és ott kérdezte valaki, hogy volt-e olyan, aki egyáltalán kibírta sírás nélkül. Én nem... Az utolsó fél órában végig könnyes volt a szemem, de többször megesett, hogy hangosan zokogtam! Túlzás nélkül állíthatom, hogy ennyire még egy film sem hatott meg - pedig túl vagyok már egy s máson. Ezt a hatást eddig legfeljebb a valós élet eseményei váltották ki belőlem - de hozzá kell tennem, hogy nem mostanában volt, mikor legutóbb ennyit sírtam. És igazság szerint e sorok megfogalmazásakor is könnybe lábad a szemem - bár sose gondoltam volna magam szentimentálisnak, ezt most annak tudom be, hogy még nincs 24 órája, hogy láttam a filmet.

Richard Gere-ről is illene mondanom pár szót. Minden szerepében bennevan az a tipikus Richard Gere-es elegancia és profizmus, amiért megérdemelten tekinthető napjaink egyik legnagyobb világszínvonalú színészének. Szerepeit pedig rendkívüli érzékkel választja: ha akarnék, se tudnék olyat mondani, amivel mellényúlt (pedig jó sok mindent láttam tőle, kedvenceim között van pl. Chicago, Ősz New York-ban, Megszólít az éjszaka, Micsoda nő, Éjjel a parton vagy A hűtlen). És mostantól a Hacsi is erősíti ezt a listát: igazi profi módjára fogta meg azt a karaktert, akit sztem mindenki ismer az életében - egy szimpatikus, értelmiségi tanár ember, akire felnézünk tudása, gondolatvilága és példamutató életmódja miatt. Olyan érzésem volt, mintha tényleg ismerném már ezt az embert. A kutya pedig csak hab a tortán - legalább annyira szimpatikussá tesz egy férfit, ha kutyával foglalkozik, mintha gyerekkel lenne - itt pedig mindkettő megvolt, ráadásul a felszínesnél sokkal mélyebbről jövően bemutatva.

Sokan hasonlítgatják és témáját tekintve nekem is eszembe jutott róla a Marley & én. Az alapvetően a vígjátékok jegyeit hordozza magán és néha kerülnek csak felszínre azok a dolgok, amik miatt igazán komolyan lehetne venni. Marley története is meghatott, őt is megkönnyeztem, de így Hacsi után azt kell mondanom, hogy a nyomába se ér, mert mindent összevéve elég hollywoodira sikerült. Hacsi története viszont végig komoly, végig reális, akár környezetünkben, mi több: velünk is megtörténhetne mindaz, amit látunk - annyira emberközeli és megfogható. Azt hiszem, ezért szerettem annyira. Mindenkinek csak ajánlani tudom - azoknak is, akik sosem tartottak még háziállatot. Valójában a Hacsit a sok-sok szívszorító jelenet ellenére happy end-es alkotásnak könyveltem el: hiszen a film végén mégis eljön, akire annyira várt és a nyakába ugorhat - csak már egy másik világban.