2013. március 18., hétfő

Fekete hattyú

Az év legjobb filmje címért is harcol az Oscar-gálán a Fekete hattyú, amely egy fiatal balerina megpróbáltatásait mutatja be A hattyúk tava próbafolyamatán keresztül. Darren Aronofsky rendezésének és Natalie Portman bravúros játékának eredménye egy valódi pszichodráma.


„Őrült dolgot álmodtam éjjel: a fehér hattyút táncoltam” – hangzik Nina szájából a film első mondata, in medias res. A fiatal balerina álma hihetetlen gyorsasággal válik valóra: elnyeri A hattyúk tava főszerepét, azt a kiugrási lehetőséget, amelyre sokan egy életen át várnak. Feladata viszont nemcsak az ártatlanság és a kecsesség megformálásából áll, hanem a fekete hattyú érzékiségét és csalfaságát is be kell mutatnia. A francia művészeti vezető biztos benne, hogy technikailag tökéletes alakítást kap Ninától, viszont a fekete hattyú egyéniségét csak foltokban látja felvillanni a lányban – de tudja, hogy képes rá. Ninát igen gyorsan kezdi a szerep felemészteni, végül teljesen a hatása alá kerül és elveszti a kontrollt önmaga felett.


Darren Aronofsky a kortárs lélektani drámák mestere, a Rekviem egy álomért című filmjének párja a Fekete hattyú. A kábítószer- és gyógyszerfüggőség mocskos világával szemben ezúttal az éterinek és tisztának tűnő balettművészetbe nyerhetünk betekintést. Ám kiderül, hogy a felszín alatt nincs sok különbség. Egyrészt az ember hihetetlen sok módon tudja tönkretenni sajátmagát és eltaszítani a segítséget akárhonnan jöjjön is. Másrészt az emberi természet nem a külsőségek függvénye, a lelke mélyén ugyanolyan problémák emésztenek egy drogost, mint egy balett-táncost. Mindenki meg akar felelni valakinek vagy valaminek és Aronofsky filmjei az ebből fakadó kisiklásokra világítanak rá – akár tudomásul vesszük, akár nem, ezek létező problémák.


Aronofsky legújabb munkája ezúttal nem a nyersség bemutatására épül, hanem sokkal kifinomultabb és művészibb eszközökkel interpretálja a megőrülés folyamatát: a balett szépséget visz a sötét gondolatok közé. A Fekete hattyú egyszerre gyönyörű és megdöbbentő, magasztos és hátborzongató, természetesen egy hatalmas katarzissal a végén. Teljes mértékben mellőzi a sablonos hatásvadász eszközöket, a néző úgy vonódik a film bűvkörébe, hogy jóformán észre sem veszi – és minden bizonnyal még a zárójelenet után is ott marad egy ideig. Nem véletlen a számtalan jelölés a különböző filmes díjátadókon.


Natalie Portman pedig már díjra váltotta Golden Globe nominációját – amit az Oscar előszobájának is szoktak nevezni. Natalie fiatalkorában tanult balettozni, viszont még így is kemény munkával jutott el arra a szintre, amit a Fekete hattyúban láthatunk. A táncórák mellett szigorú diétát kellett betartania és speciális edzésekre járnia, hogy fizikailag is egy valódi balerinának tűnjön. Nina megformálása az eddigi legnehezebb feladat volt a színésznő számára. Egyik nyilatkozatában elárulta, hogy tinédzserként egy édesanyjával történt veszekedés után megvágta saját csuklóját és ez az emlék sokat segített neki karaktere megértésében – viszont sok negatív gondolata is támadt a forgatás közben, nagyon megszenvedett ezzel a szereppel testi és lelki értelemben egyaránt. Ám a végeredmény magáért beszél, a Fekete hattyúban lenyűgöző alakítást nyújtott.


A hattyúk tava előadás áll a film középpontjában: minden esemény ekörül forog, maga a filmzene is ebből áll. A táncos és a zene összhangján áll vagy bukik minden, Nina olyan mesterien táncolja a premieren a fekete hattyút, hogy a fehéret már elrontja. Hogyan jutott idáig? Milyen árat kellett fizetnie az álmaiért? És vajon megérte-e? A választ már a néző logikájára bízza a rendező, viszont egy dolgot nem: a Fekete hattyú zárómondata egyértelmű véleménynyilvánítás az egész alkotással kapcsolatban. „Tökéletes volt.”


Fekete hattyú (Black Swan)
amerikai filmdráma, 108 perc
Rendező: Darren Aronofsky
Főszereplők: Natalie Portman, Vincent Cassel, Winona Ryder
Forgalmazó: Budapest Film

2013. március 16., szombat

Sleeping Beauty

Sleeping Beauty, azaz Csipkerózsika. Manapság nagy reneszánszát élik a rajzfilmek élőszereplős változatai, például Hófehérke történetéből idén két film is debütált. És itt van Csipkerózsika! Vagy mégsem?




Talán sokat elárul, hogy a film eredeti címét meghagyták és nem fordították magyarra – csak az angolul beszélők érthetik meg, hogy kiről is van szó. Másrészt a 18-as korhatárra felhívó karika is gyanús lehet a film tartalmát tekintve. Valójában a történetnek vajmi kevés köze van Csipkerózsika mesés életéhez, mindössze annyi közös vonás található a két hősnő között, hogy mindegyikük életében fontos szerepet tölt be az alvás. Nézzük csak, milyen is ez a 21. századi Csipkerózsika!

A film főhősnőjét Lucy-nek hívják. Az orvosi karon tanuló egyetemista lány, akinek egyetlen célja, hogy kifizesse a lakása bérleti díját, mivel családjára és barátaira nem számíthat. Súlyos anyagi gondokkal küzd, mivel lakótársa állandóan követeli tőle a lakbért, bliccelnie kell a metrón és ellenőrzi a telefonfülkéket, hátha valaki hagyott visszajárót benne. Megélhetése érdekében számtalan dolgot megtesz: hol egy éjszakai bárban ajánlkozik fel pénzért akárkinek, hol egy zavart férfinek szolgál társaságul fizetség fejében, vagy „tisztességes” munkái közé sorolható, hogy takarít egy étteremben és egy irodában fénymásol. Azonban egy visszautasíthatatlan lehetőséget kap, mely abból áll, hogy nevetségesnek tűnő szexuális játékokban vesz részt: privát partikon meztelenül pincérkedik idős urak előtt. Hamarosan a ranglétrán sikeresen feljebb lép, ami azt jelenti, hogy altató-drogokat kell bevennie, amelyektől álomba zuhan, és amíg alszik, idős férfiak mellébújnak és mindössze ahhoz a szabályhoz kell igazodniuk, hogy „a behatolás tilos”. A kábítószer hatása alatt töltött órák Lucy mindennapjai részévé válnak, azonban egyre kíváncsibb lesz, hogy mi is történik vele, mialatt alszik.

A Sleeping Beauty valójában egy ausztrál művészfilm, amely rettentő lassan folyik a képsorról képsorra egyre meghökkentőbbé váló történet során. Számtalan miért és hogyan kérdés vetődhet fel a nézőben, amelyek 101 perc alatt sem válaszolódnak meg. És ez a 101 perc is egy örökkévalóságnak tűnik, mivel a hosszú snittek mellé háttérzenét sem kap a néző. A filmet a szexuális túlfűtöttség, a többértelmű párbeszédek és jelmezt viselő férfiak révén némileg párhuzamba lehet állítani Stanley Kubrick Tágra zárt szemek című alkotásával. Azonban a fő különbség abban áll, hogy Kubrick filmjében egy nagyszerűen felépített történet rajzolódik ki, eljuthatunk A pontból B-be, mire véget ér a film. Mindez a Sleeping Beauty-ról nem mondható el.

Azonban az egyértelmű, hogy a film középpontjában a női kiszolgáltatottság áll és erről szeretne valamit elmondani az első filmjét készítő rendezőnő – csak az már nem igazán derül ki, hogy pontosan mit is. Néha végletekig szarkasztikusnak hat a történet, hirtelen átcsap drámába, majd irónia vegyül belé, aztán jön egy Kubrick-párhuzam… A legnagyobb probléma talán az, hogy a rendező túl sokat bíz a néző fantáziájára, így túl sok űr keletkezik a történetben, amelyet a közönség vagy meg akar tölteni tartalommal, vagy nem. Nem meglepő módon a filmet csak művész mozikban vetítik és kizárólag 18 éven felülieknek ajánlott megtekintése.

Sleeping Beauty
Rendező: Julia Leigh
Főszereplő: Emily Browning
Forgalmazó: ADS Service Kft.

2013. március 15., péntek

A nyomorultak (2012) musical filmkritikám mellé már számos képet csatoltam, viszont ebbe a bejegyzésbe összegyűjtöttem pár olyat is, amelyek a forgatás szüneteiben készültek és kellően vidámak is.


















Ez a képsorozat talán külön magyarázatot igényel. Nekem azért tűnik viccesnek, mert olyan szerencsétlenül álldogálnak a barikádon - sőt a kép tanulsága szerint ellenőrzik, hol van a pisztolyuk, hogy lehet elővenni, illetve használni. Sőt, az egyik képen olyan, mintha Eddie a tenyeréből puskázná a szöveget. :D











2013. március 14., csütörtök

Egy hét Marilynnel

A herceg és a színésznő című 1957-ben készült angol romantikus vígjáték forgatási helyszínére kalauzol minket a valós eseményeket feldolgozó film, melyben nemcsak a világklasszis színészek idéződnek meg újra a vásznon, hanem egy szerelmi történet kibontakozásának is szemtanúi lehetünk.



Marilyn Monroe életét a mai napig is számtalan pletyka és legenda övezi. Az Egy hét Marilynnel című 2011-es film is jeles bizonyítéka, hogy a világhírű színésznőről még ennyi év elteltével is lehetséges újdonságot mutatni. Az életrajzi alkotás Colin Clark naplóján (melynek kiadása bestsellerré vált) alapszik, és ami az akkor 23 éves harmadasszisztens és a hollywoodi szexszimbólum között szövődő románcot dolgozza fel. A filmben olyan kultikus figurák elevenednek meg Marilyn Monroe mellett, mint Arthur Miller, Sir Laurence Olivier vagy Vivien Leigh – mi több, a kortárs színészvilág közismert figuráinak prezentálásában láthatjuk őket, például Kenneth Branagh, Julia Ormond, Judi Dench, Michelle Williams vagy Emma Watson nagyszerű játékával.



A történet kezdetén 1956-ot írunk, a friss diplomás Colin Clark pedig harmadasszisztensként kapott munkát a brit színészfejedelem, Sir Laurence Olivier rendezésében és egyben főszereplésével készülő filmben, melyre sikerült leszerződtetni Hollywood legfényesebb csillagát, Marilyn Monroe-t. Az egy héten át tartó forgatás kezdetén nyilvánvalóvá válik, hogy a friss házas Marilyn komoly önértékelési problémákkal küzd, ami karaktere megformálásának szempontjából is súlyos problémát jelent. Mindössze egyetlen ember társaságában tud menedéket és örömet találni, aki nem más, mint a fiatal Colin. Az együtt töltött csodálatos hét alatt a férfi minden erejével próbálja segíteni Marilynt és rábírja, hogy folytassa munkáját a felé áradó ellenszenv közepette. A forgatás időtartama alatt egy rendkívül szomorú és magányos színésznő portréja rajzolódik ki, aki nem vágyott másra, csak a szeretetre.


Az Egy hét Marilynnel minden karaktere más és más életszakaszt jelenített meg a filmgyártás kívülről csillogónak tűnő világából. Michelle Williams lenyűgöző alakításának köszönhetően Marilyn fenntartja a néző érdeklődését az első megjelenésétől kezdve. Érdekes módon a filmcsillag mellett jelentéktelen harmadasszisztens karaktere is labdába tud rúgni, Colin ugyanis a fiatalságot és ártatlanságot testesíti meg. Az ő sorsát figyelemmel kísérve az első szerelem felemelő érzését, majd fájdalmas búcsúját is láthatjuk. „Az első szerelem édes kín, Colin” – mondja a Judi Dench által megformált idős és bölcs színésznő, aki szintén érdekes színfoltja a filmek. Vele ellentétben áll Vivien Leigh karaktere, aki nehezen tud beletörődni az öregedésbe és elmúlásba. Férje, Laurence Olivier egy szintén különböző sorsot képvisel és Kenneth Branagh ragyogó játéka által az ő nézőpontja is érthetővé válik, amiért a Marilyn Monroe-jelenséget nem szívelte. Alakításukért Oscar-díjra jelölték Michelle Williams-t és Kenneth Branagh-t is.


A film középpontjában mégiscsak az egy hét alatt szövődött szerelem áll, amely már kezdete pillanatában halálra ítéltetett. A film talán legmegkapóbb jelenetében felcsendül a Hulló falevelek című örökzöld angol nyelvű verziója, amely tökéletesen visszaadja a film hangulatvilágát: „A két szemét még most is látom, könny nélkül sírt, csak nézett vádlón. Egy percig állt, sebzetten, bénán, nem szólt egy szót, csak elment némán. Hervadt falevél hullt le a fákról, elvitte őt az őszi szél. Mégis minden este vissza - visszavárom, mert szívem csak őérte ég…”


Egy hét Marilynnel (My Week with Marilyn, 2011)

angol-amerikai filmdráma

Rendező: Simon Curtis

Főszereplők: Michelle Williams, Eddie Redmayne, Kenneth Branagh

Forgalmazó: Fórum Hungary

2013. március 13., szerda

Kényszerleszállás

Denzel Washington főszereplésével került mozikba a nagyszerű dráma, amely egy repülőgép-szerencsétlenség körülményeit dolgozza fel. A sokkoló katasztrófa jelenet által új értelmet nyerhet a néző számára a légi közlekedés.




Robert Zemeckis rendező legújabb filmje nagyszerűen illeszkedik korábbi munkásságához illetve az aktuális trendekhez is. Zemeckis nevéhez számtalan kasszasiker fűződik (pl. Vissza a jövőbe trilógia, A smaragd románca vagy a Jól áll neki a halál), viszont drámai alkotásait tekintve is bravúros karriert futott be, hiszen ő rendezte minden idők egyik legkedveltebb filmjét, a Forrest Gumpot, továbbá a Kapcsolatot, Temetetlen múltat és a Számkivetettet is. Utóbbi műveiben közös vonás, hogy milyen lélekfejlődésen mennek keresztül főhősei: az emberi természet sokszínűségét ismerhetjük meg filmjeiből és általában valamilyen nagy jelentőségű külső erő (pl. űrbéli üzenetek, repülőgép-katasztrófa vagy világháború) eredményezi a sorsfordító eseményeket. Másrészt az idei Oscar-gála jelöltjei között több hasonló típusú katasztrófa-eseményből kiinduló drámát találhatunk. Például A lehetetlen a 2004-es cunami pusztítását reprezentálva egy lélegzet-elállító jelenetsorral szegezi a székhez a nézőt vagy a Pi életében egy hátborzongató óceáni vihart láthatunk, amely elsüllyeszti a főszereplőt szállító hajót.

A Kényszerleszállás történetének középpontjában egy pilóta áll, aki bravúrosan lehoz egy meghibásodott, zuhanásban lévő utasszállító gépet. Több mint száz ember életét menti meg, hatan azonban meghalnak. Mint ahogy lenni szokott, a hivatalos szervek nyomozása megindult, hogy megtalálják a felelőst. Miközben a pilóta szuperhőssé vált az emberek szemében, úgy kell szembenéznie saját démonaival – és alkoholizmusával. Kiderül, hogy repülés előtt (sőt közben is) vodkát ivott, illetve kábítószert is kimutattak a szervezetében. A Kényszerleszállás sokkal inkább dráma, mintsem katasztrófa film, melyben a főhős ráébred saját szenvedélybetegségére és a néző elgondolkozhat, hogy mekkora felelősséggel járhat akárcsak egy pohár alkoholos ital elfogyasztása is.

Az alkoholista pilóta főszerepét az Oscar-díjas Denzel Washington alakítja, akit e filmben nyújtott játékáért újra nomináltak a nívós filmes kitüntetésre (bár az idei mezőnyben nem ő tűnik a befutónak). Zemeckis korábbi filmjeihez hasonlóan egy erős színészt választott főszereplőnek, aki képes annyira szuggesztív alakítás nyújtani, hogy a filmmel azonosítsák és miatta váljon emlékezetessé. Ez többé-kevésbé a Kényszerleszállás esetében is sikerült, nem Denzel Washingtonon múlott, hogy nem múlta felül például a Forrest Gump nagyszerűségét vagy a Számkivetett karakterábrázolását.

A forgatókönyvben keresendő leginkább a probléma, néhol ellaposodik a film és nem történik a végére sem semmi meglepő vagy kiszámíthatatlan. Viszont a katasztrófajelenet annyira megrázó élményt nyújt a nézőnek, hogy emiatt kihagyhatatlan. Összességében a Kényszerleszállás nem nyújt katartikus élményt, sőt a végkicsengése sem sugall semmi pozitívot, ami miatt feltöltődne a néző vagy jóérzéssel jönne ki. Azonban kétség sem merülhet fel, hogy mennyire elgondolkodtató alkotás és kifejezetten az a típusú film, amit nem a moziteremben élvez az ember, hanem késleltetett hatással dolgozik – és már sosem tudjuk eldönteni, hogy ki miért hibáztatható.


Kényszerleszállás (Flight, 2012)

amerikai filmdráma, 138 perc

Főszereplők: Denzel Washington, Kelly Reilly, Rhoda Griffis,Nadine Velazquez, John Goodman

Rendező: Robert Zemeckis

Forgalmazó: UIP-Duna Film


2013. március 7., csütörtök

A nyomorultak - új kiadás

Mint a musical film nagy rajongója, minden érdekel minden, ami ezzel kapcsolatos. Nemrég az egyik nagy könyvesboltban nézelődtem és megakadt a szemem a következő borítón! Mindössze annyi volt a gyanús, hogy 'mindössze' 2999 Ft-ba került, annak ellenére, hogy milyen vastag, illetve, hogy mennyire felkapott mostanság, sőt még a borítója is igen friss... Mindenesetre elégedetten nyugtáztam, hogy mennyivel szebb az otthon lévő Világirodalom Klasszikusai kiadásom és jobban is illik a lenyűgöző történethez. Majd a pénztár környékén jött a sokk!



Az aktuális top 10-es listát tartalmazó polcon volt egy kibontott példány belőle. Komolyan mondom, ennyire igénytelen könyvet már régen láttam... A filmes borító mindössze egy szabadon kivehető kb. A4-es méretű, félbehajtott fényes papír, mögötte pedig a Populart Füzeteket megidéző színvilágú címlap mindkét köteten, a belseje pedig kb. Times New Roman 10-es betűmérettel íródott, igen keskeny sortávolsággal. Összesen 1010 oldal, amit én olvastam, csaknem 2000 oldal. Szóval mindenkit lebeszélnék ezen kiadás megvételéről (itt látható a Bookline-os oldala, hogy pontosan tisztázzuk, miről is van szó) és bátorítanék mindenkit, aki meg szeretné vásárolni, hogy inkább nézzen körül egy antikváriumban és válasszon egy szebb külsejű kiadást. Amúgy pedig érdemes megvenni és elolvasni, bemásolnám a Moly-on olvasható értékelésemet! :)

"Talán ilyen hosszú könyvet még sosem olvastam (függelékek nélkül 1800 oldal, amúgy meg kb. 2000), viszont nagyjából egy hónap alatt teljesíteni mindezt, talán nem is olyan kis dolog. Általában esténként volt időm rá és az utóbbi hetekben gyakran megtörtént, hogy este 10 és hajnali 2 között a kislámpámat égetve, a takaró alá bújva merültem el Jean Valjean kalandjaiban. Velem volt karácsonykor és szilveszterkor is, az év legszebb időszakaiban. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy A nyomorultak olvasása nálam egy abszolút hiánypótló dolognak számít, mivel egyetlen filmes feldolgozását sem láttam korábban és a sztoriról sem tudtam semmit, a főszereplők neve derengett csak homályosan. 

Viszont minden kétséget kizáróan most újra divatba jött A nyomorultak – hiszen két ünnep között debütált a mozikban a musical feldolgozása, amelyet ráadásul számtalan filmes díjra is nomináltak. És örülök neki, hogy éppen ekkor olvastam én is. Nagyjából a könyv 2/3-ánál járhattam, amikor nem bírtam tovább a feszültséget és megnéztem moziban a musicalt – így nem értek akkora meglepetések a könyv további eseményeit illetően, de bizton állíthatom, hogy a film által még nagyobb lendületet kaptam és vagy 2-szer akkor sebességgel olvastam a hátralévőket. 

A nyomorultakat megjelöltem kedvenc könyvemnek, méghozzá triplán is kiérdemelte: 
1. Eddigi olvasmányaim során ezelőtt mindössze egyszer cselekedtem úgy, hogy direkt halogattam a kezembe venni a könyvet, hogy minél tovább tarthasson – amikor meg végre rászántam magam, csak úgy faltam az oldalakat és sajnos egyre fogytak a lapok. :) 
2. Az utolsó 2 fejezetet olvasva sírtam – ez sem egy gyakori jelenség nálam a könyveket tekintve, bár amúgy sem vagyok egy sírós fajta. :) 
3. Sosem hittem a véletlenekben és ez a könyv talált rám éppen a megfelelő időben. Szenteste is olvastam és a történetben is éppen szentestéhez értem akkor. Hihetetlen, nem? :) Azt hiszem, ennek így kellett lennie – sosem tapasztaltam még ilyet korábban. 

Szó, mi szó, ez a műalkotás teljesen lenyűgözött, gyönyörű a történet, sokat lehet meríteni belőle és talán az a legszebb az egészben, hogy Victor Hugo olyan klasszikust hozott létre, amely akármelyik korban megértő szemekre vagy fülekre talál. Köszönöm."

Ehhez pedig még annyit tennék hozzá, hogy valahol olvastam, hogy ebben a történetben minden benne van, amit az életről tudni kell - és én is osztom ezt a véleményt, akárki is fogalmazta meg előttem. :)

2013. március 4., hétfő

ByeAlex és az Eurovízió

Ezt a bejegyzést már tegnap meg akartam írni - de akkor még nem tértem magamhoz a döbbenettől... Először is, tekintsétek meg ByeAlex Kedvesem című produkcióját (én soha többet sem teszem meg), majd mesélek egy történetet.



Minden ott kezdődött, amikor megláttam az elődöntőben ezt a dalt. Már akkor bökte a csőrömet, hogy az istenbe lehet bejutni ennyire zéró hanggal, egy ennyire monoton "dallal", egy ennyire visszataszító jelenség előadásában, ráadásul én személy szerint falra mászom a "kedvesem" kifejezéstől. Lehet azt mondani, nyilván savanyú a szőlő, ha az embernek éppen nincs "kedvese", de nem erről van szó. Nem tehetek róla, idegesít a "kedvesem" - de legalább ugyanannyira a "párom" is. Nekem csak úgy szimplán "barátom" szokott lenni, az érzelmeket kifejező becéző megszólításokat meghagyom a magánéletünknek - habár akkor sem hívok senkit a "kedvesemnek".

Amikor továbbjutott a középdöntőbe, már akkor is kiakadtam, de úgy voltam vele, hogy végül is ott is ki kell esnie valakinek, hogy helyet hagyjon a még jobbaknak a döntőben. Hát nem így történt, szinte lekapartam a falat is, hogy nem igaz, hogy harmadszorra is meg kell hallgatnom ezt a borzadályt... Aztán még nagyobb döbbenetemre a zsűri bepontozta a legjobb négy közé. Arra gondoltam, még viccnek is rossz ez a lehetőség, hogy megnyerje a versenyt ez a dal és "ez" képviselje hazánkat 160 millió néző előtt. A végső eredményhirdetésnél valami olyasmiről beszéltek a műsorvezetők, hogy most a nézők szavazatainak sorrendjében derül ki az eredmény és hogy van itt második, harmadik és negyedik helyezett is. Amikor ezek után elhangzott ByeAlex neve, azt hittem, hogy ő lett a negyedik. Majd a nagy ovációt hallva ráeszméltem, hogy ő nyerte meg! Atyaúristen... Amikor rákezdett - immáron negyedszerre - is a szuperslágerre, kikapcsoltam a tévét.

Mélységesen fel vagyok háborodva. Hogy a fenében lehetséges ez, hogy egy énekelni nem tudó ember ezzel a - kimondom - szar számmal képviselje a magyar nézők akaratát? Ráadásul ez a ByeAlex annyira unszimpatikus: legszívesebben képen töröltem volna, annyira flegmán nyilatkozott minden egyes adásban. És azt sem értem, hogyan vette a bátorságot, hogy jelentkezzen egyáltalán A dalba? Hogyan is említhetnék egy lapon akár Radics Gigivel vagy Keresztes Ildikóval? Ennél a ByeAlexnél mindenki jobb volt ebben a versenyben, minden tekintetben. Gratulálok a kedves nézőknek, hogy a sok rossz közül sikerült a legrosszabbat kiválasztani. Nyilván lehet itt mondani, hogy szavaznom kellett volna - nos, én meg is tettem és véletlenül sem a ByeAlexre. És ezt a nagy felhajtást sem értem, amit a műsorban is emlegettek, nem érzékeltem környezetemben, hogy bárki is kedvelné ezt a dalt. Annyit azért elmondhatok róla, hogy egyértelműen emlékezetes alkotás, hiszen már a legelső adásban is felfigyeltem rá - de csakis azért, mert botrányosan borzalmasnak tűnt...

Én pedig ezennel befejeztem az idei Eurovízió követését, nem asszisztálok ahhoz az égéshez, amit ByeAlex kiküldése jelent. Ráadásul ma olvastam valahol, hogy azt nyilatkozta ez a ByeAlex, hogy magyarul fogja énekelni ezt a csodaszámot Malmőben - nos a kutya nem fogja érteni, miről szól. Úgy gondolom, ha ennyire nulla a dallamvilág és ennyire szánalmasan gyenge az előadó, az a minimum, hogy angolul szóljon, hogy legalább a szöveg tetsszen a nézőknek... Őszintén meglepődnék, ha túljutna Malmőben az első fordulón ez a produkció. Szerintem rettenetesen nagyot égünk vele. Mindig vannak ott vicces produkciók és komolyabbak egyaránt - nos, ez viccesnek nem vicces, komolynak pedig komolytalan. Érthetetlen, de tényleg, a szó minden értelmében...

2013. március 3., vasárnap

A 2013-as ceremónia néhány meglepetést tartogatott, viszont a győztes névsor a papírforma alapján került ki.


Az Oscar-díjátadó magyar idő szerint hajnali fél háromkor kezdődött Los Angelesben a Kodak Theatre-ben – és csaknem negyed hétig tartott. Az idei gála házigazdája Seth MacFarlane volt, aki a hazai közönség körében kevésbé ismert: a Family Guy sorozat alkotógárdáját erősíti, tévésorozatokban tűnt fel epizódszerepekben, illetve a tavaly nagy sikert aratott Ted című vígjáték plüssmackójának kölcsönözte hangját. MacFarlane most debütált először a show házigazdájaként és elképzelhető, hogy utoljára is. Mint elmondta, ez az a megtiszteltetés, amit mindenki szeret visszautasítani. A show első felében érezhetően feszült volt és izzadtságszagú poénokkal szórakoztatta a közönséget – de amint egyre kevesebb időt kellett a színpadon eltöltenie, annál inkább felszabadultabbá vált.

A legelső díjat a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában osztották ki, amely Christoph Waltz vehetett át a Django elszabadulban nyújtott alakításáért. Waltz szekrényében már ez a második Oscar-díj és az első is Tarantino-val közös munka gyümölcse – így ezúttal sem győzött hálálkodni a nagyszerű rendezőnek.

A gála témaköre ezúttal a musical volt: a 10 éve taroló Chicago-ból is láthattunk egy részletet az akkor Oscar-díjat nyert Catherine Zeta-Jones előadásában, a hasonlóan nyertes Jennifer Hudson is énekelt egy lenyűgöző dalt a Dreamgirls-ből, melyet állótapsos ováció övezett, illetve az idén több díjra nominált A nyomorultak teljes főszereplőgárdája felvonult és énekelt. 


Az este folyamán A nyomorultak elnyerte a legjobb hangkeverés és a legjobb smink díját. Illetve nem meglepő módon a legjobb női mellékszereplő kategóriában Anne Hathaway is győzedelmeskedett, aki második jelölését váltotta ezúttal díjra. Köszönőbeszédében elmondta, hogy reméli, hogy az általa alakított éhező és kiszolgáltatott Fantine története a jövőben csak fikció formájában lesz ismert.


A gála másik témaköre a James Bond filmek 50. évfordulója köré csoportosult. Láthattunk egy egyveleget a film betétdalaiból, illetve Adele is előadta a Skyfall-t, amelyért egy Oscar-díjat is bezsebelt az este folyamán. Emellett a legutóbbi James Bond film elvitte a legjobb hangvágás díját is.


Az este csúcspontjához közeledve kiosztották a legjobb eredeti forgatókönyv díját, amelyet Quentin Tarantino vehetett át a Django elszabadul-ért. Tarantino bizonyult talán a legmeglepettebb, de egyben a legboldogabb nyertesnek és rendkívül jó kedélyűen köszönte meg azt. A legjobb rendezőnek ebben az évben Ang Lee bizonyult, aki a Pi életéért részesült az elismerésben.


A legjobb női főszereplő díját Jennifer Lawrence vehette át a Napos oldalban nyújtott alakításáért. A színésznő most is emlékezetes belépőt produkált: pár hete a Golden Globe-on a színpadra felfelé menet elszakadt a ruhája és elhagyta az uszályát egy pillanatra, most pedig szimplán elesett mielőtt felért volna. A 22 éves színésznőnek ez már a második jelölése volt, viszont most vehette át először az Oscar-díjat. 



A legjobb férfi főszereplőnek idén Daniel Day-Lewis bizonyult, aki Abraham Lincoln-t formálta meg. Rendkívül meghatottan mondott egy eléggé csapongó köszönőbeszédet, melyben saját furcsaságára is tett utalást. Day-Lewis egy filmtörténeti bravúrt is végrehajtott, mivel ő az első olyan színész, aki háromszor is elnyerte a díjat a legjobb férfi főszerepéért.


Végül a legjobb film díját is odaítélték: Jack Nicholson konferálta fel a jelölteket, viszont a borítékot a Fehér Házban bontotta fel Michelle Obama és előtte mondott pár dicsérő szót is, hogy mennyire büszke az idei felhozatalra. Az Argo-akció bizonyult 2012 legjobbjának, Ben Affleck a film rendezője, producere és főszereplője vehette át a díjat a film másik két producerével, George Clooney-val és Grant Heslovval egyetemben. A gála közben Affleck többször volt pellengérre állítva, miszerint szakállával álcázni próbálja magát, azért nem jelölték a legjobb rendező díjára mert a CIA eltitkolta, hogy ki a rendező, illetve, hogy senkit sem lepne meg, ha legközelebbi nagy visszatérésekor már Benjamin Affleck néven jelenne meg. Affleck köszönőbeszéde kissé hektikusra, viszont nagyon hosszúra sikerült.


Az idei gálán valóban rendkívül sok nagyszerű alkotást jelöltek és a díjazások is ezt bizonyítják, hogy mennyire szoros volt az állás, hiszen hasonló arányban oszlottak meg filmenként a szobrocskák és nem egyetlen alkotás vitte el az összes „nagy” díjat. A Pi élete négy Oscart nyert, 3-3 díjat Az Argo-akció és A nyomorultak, 2-2-t a Lincoln, Skyfall és a Django elszabadul. Akik pedig ezúttal lecsúsztak az Oscar-szobrocskákról, valószínűleg nem búsulnak, mert az Akadémia egy 10 millió forint értékű ajándékcsomaggal vigasztalja őket. A vigaszdíj tartalma a következő: luxusutazás Mexikóba, Hawaii-ra és Ausztráliába, egy millió forint értékű arc lifting-kezelés, akupunktúra és személyi edző utalványok, cirkuszi artista képzés, eredeti Dan Duff-festmény, haj- és bőrápoló luxustermékek, desinger-cipő, elektromos cigaretták, egy üveg tequila, óvszerek díszcsomagolásban, takarítószerek és műanyag szösztelenítő.



Végül következzen a nyertesek teljes listája:

LEGJOBB FILM
Az Argo-akció

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ
Daniel Day-Lewis (Lincoln)

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ
Jennifer Lawrence (Napos oldal)

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ
Christoph Waltz (Django elszabadul)

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ
Anne Hathaway (A nyomorultak)


LEGJOBB RENDEZŐ
Ang Lee (Pi élete)

LEGJOBB EREDETI FORGATÓKÖNYV
Django elszabadul (Quentin Tarantino)

LEGJOBB ADAPTÁLT FORGATÓKÖNYV
Az Argo-akció (Chris Terrio)

LEGJOBB IDEGEN NYELVŰ FILM
Szerelem (Ausztria)


LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM
Merida, a bátor

LEGJOBB LÁTVÁNY
A nyomorultak

LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS
Pi élete (Claudio Miranda)

LEGJOBB JELMEZ
Anna Karenina


LEGJOBB VÁGÁS
Az Argo-akció

LEGJOBB SMINK
A nyomorultak

LEGJOBB ZENE
Pi élete (Mychael Danna)

LEGJOBB BETÉTDAL
007 – Skyfall (Adele, Paul Epworth: “Skyfall”)


LEGJOBB HANGKEVERÉS
A nyomorultak

LEGJOBB HANGVÁGÁS
007 – Skyfall
Zero Dark Thirty – A bin Láden-hajsza

LEGJOBB VIZUÁLIS EFFEKTEK
Pi élete


LEGJOBB DOKUMENTUMFILM
Searching for Sugar Man

LEGJOBB RÖVID DOKUMENTUMFILM
Inocente

LEGJOBB RÖVID ANIMÁCIÓS FILM
Paperman

LEGJOBB RÖVIDFILM
Curfew

;;

Template by:
Free Blog Templates