2013. július 28., vasárnap

The Master

Az idei Oscar-szezon hemzsegett a nagyszerű filmektől és lenyűgöző alakításoktól – így a nagy számok törvénye alapján 1-2 érdemleges film kiesett a díj-szórásból. A The Master is erre a sorsa jutott, pedig a rendkívül felkavaró alkotás egy átlagos évben akár tarolhatott volna.


A TheMaster már a bemutatója előtt is nagy port kavart, mivel elterjedt róla, hogy a szcientológia történetét mutatja be és annak tanait erőlteti majd rá a nézőkre. A végeredményben azonban nyoma sincs a szcientológiának, viszont annál inkább a poszttraumás stressz betegségnek és a szekták tudatformáló erejének. A film rendezője az a Paul Thomas Anderson, aki öt évvel ezelőtt a Vérző olajat rendezte és második Oscar-díjához segítette az idén filmtörténelmet írt Daniel Day-Lewist. Akiknek tetszett a Vérző olaj, a The Master is kötelező alkotás. Akik azonban lehangoló élményként gondolnak vissza az elmúlt évtized legnyomasztóbb filmjére, számukra is ajánlott az újabb Anderson alkotás – mivel ilyen szempontból kicsit visszafogottabb. Viszont a nagyszerűségében igen is hasonló.


A történet középpontjában egy második világháborús veterán áll, aki képtelen felvenni a hétköznapi élet fonalát. Nem tud visszailleszkedni a társadalomba és problémái enyhítése végett az italba menekül. Azonban az utolsó utáni pillanatban egy hajón találja magát, ahol megismerkedik egy szellemi vezetővel. Miközben egyre inkább a mester bűvkörébe kerül, egyértelműen a gyógyulás útjára lép – bár a cél még mindig csak a szeme előtt lebeg, semmint elérhette volna. A mester családja ágállása ellenére a szívén viseli a megtört veterán sorsát. A filmben egy igen érdekes „barátság” történetét láthatjuk, amelynek a közvetlen környezeten kívül a mentális állapot is útjában áll. Továbbá bepillantást nyerhetünk egy pszichológiai eszközökkel dolgozó csoportosulás (nevezhetnénk közhelyesen szektának) felépítését és működését – ahol nem feltétlenül az a szellemi vezető és a főnök, akinek a nevével fémjelzik az újszerű tanításokat és aki az újságokból vagy a könyvek borítójáról visszamosolyog ránk.


Paul Thomas Anderson továbbra is azon rendezők sorába tartozik, aki minden színészéből képes kihozni a maximumot. Ha pedig világklasszisokkal dolgozik, akkor határ a csillagos ég. A The Master mindhárom főszereplőjét Oscar-díjra jelölték, amelyet habár egyikük sem nyert el, viszont semmiképpen sem nevezhetők veszteseknek. A háborús veteránt Joaquin Phoenix alakítja, akinek immár harmadik Oscar-jelölését hozta meg a film (A nyughatatlan és a Gladiátor után). Phoenix játéka egyszerűen döbbenetes, egyetlen pillanatra sem esik ki a görnyedt hátú, örökké őrült tekintetű karakterből. Véleményem szerint, ha nem Daniel Day-Lewis lett volna a vetélytársa Lincolnként, akkor mindenhol tarolhatott volna. Az idei gálán a férfi főszereplő kategóriában különösen erős volt a mezőny, hiszen ott volt Denzel Washington alkoholista pilótája, Hugh Jackman Jean Valjean-ja, Bradley Cooper bipoláris hőse mellett – és egy átlagos évben akár mindegyikük nyert volna, így idén szerencsétlen volt a csillagok állása számukra.


A mester szerepében az Oscar-díjas Philip Seymour Hoffmant láthatjuk (Capote című film főszerepéért nyert, Kételyért és Charlie Wilson háborújáért jelölték) és filmbéli feleségét Amy Adams alakítja (akit korábban A harcosért és Kételyért jelölték). Mindebből látszik, hogy Hoffman és Adams már többedjére játszott együtt (a színésznő is érintett a Charlie Wilson háborújában) és mindig sikerül maradandót alkotniuk és eljutniuk a legnívósabb díjátadókra – nomináltakként. Ez a The Master esetében sem történt másként és talán nem is ez lesz az utolsó közös filmjük. Talán Hoffman a korábbiakhoz képest inkább rutinból játszott és nem hozott annyira meglepő alakítást mint azt megszokhattuk tőle – bár ez csak annak az átka, mikor túl sokszor láthattunk egy színészt túl jól játszani. Adams viszont eddig pályafutása talán legjobb formáját hozta és az utóbbi éveket látva valószínűsíthető, hogy hamarosan számára is jut egy aranyszobrocskából. Azonban saját kategóriájuk győzteseivel szemben esélytelenek voltak: a legjobb férfi mellékszereplő díját Christoph Waltz vitte el a Django elszabadulban nyújtott alakításáért, melyet a film rendezője (Quentin Tarantino) kifejezetten neki írta, a legjobb női mellékszereplő pedig Anne Hathaway lett A nyomorultakban nyújtott lenyűgöző és felejthetetlen játékáért.


Tehát, díjak szempontjából a The Master az idei díjszezon egyik nagy vesztese volt. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy európai berkekben mégiscsak nyerő, hiszen a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon elvitte a legjobb rendezés díját és a legjobb férfialakítást is Joaquin Phoenix és Philip Seymour Hoffmant kapta meg. A rendezőre jellemző rendkívül különös légkör ezt a filmjét is áthatja: a sötét hangulat érzékeltetése a színvilággal és az idegtépő zenével egyszerűen zseniális. Így mindenképpen érdemes megnézni a The Mastert, mivel legalább annyira világklasszis mint az idei győztesek. Mindössze rossz időpontban készült el.


The Master (2012)
Amerikai filmdráma, 144 perc
Rendező: Paul Thomas Anderson
Főszereplők: Joaquin Phoenix, Philip Seymour Hoffman, Amy Adams
Forgalmazó: Budapest Film Zrt.

Forrás

2013. július 26., péntek

A hónap képei

Összeszedtem pár képet, amikre mostanában bukkantam és nagyon tetszenek.

Hugh Jackman és Anne Hathaway
Hugh Jackman Facebook oldalán tette közzé ezt a képet, amely emlékeim szerinte azon az Oscar-gálán készült, amelyen Hugh volt a házigazda (talán 2009-ben?). Itt még nem biztos, hogy tudták, pár év múlva már egy csodálatos közös munkán lesznek túl és mindketten jelöltekként izgulhatják végig a díjátadót. Mindenesetre az összhang már itt is látványos. :)

Comic Con az X-Men sztárjaival
(Hugh Jackman, James McAvoy, Michael Fassbender (!), Jennifer Lawrence, Nicholas Hoult)
Ha már szóba került Hugh Jackman, itt egy hétvégi kép a Comic Con nevű képregényes fesztiválról, melynek meghívottai között szerepeltek az X-Men sztárjai - méghozzá a következő, forgatásra váró epizód szereplői. A kép érdekessége egy fehér farkas maszkos férfi - aki nem más, mint Michael Fassbender, a fiatal Magneto. :) Nem tudni, hogy a film történetéhez köze van-e megjelenésének és két farkast terveznének-e a sztoriban.

Oscar-díjas X-Men csajok
(Anna Paquin, Jennifer Lawrence, Halle Berry)
Még mindig a hétvégi Comic Connál maradva, megakadt a szemem ezen a képen, amelyen az eljövendő X-Men film 3 sztárja látható - és mindhárman már Oscar-díjasok. A nagyszerű szereplőgárdához még tartoznak Oscar-jelöltek is (Hugh Jackman vagy Ian McKellen). Ebből is látszik, hogy milyen nagyszerű képregény film szériáról van szó, hiszen nem akárkik versengenek az adott karakterek megformálásáért.

Bradley Cooper és Charlotte
Az Oscar-jelölteknél maradva, jöjjön egy kép az idén nominált Bradley Cooperről és Charlotte nevű kutyájáról, akit menhelyről fogadott örökbe. A képen leginkább a kutya a lényeg, nézzétek meg, mennyire boldog a tekintete, és hogy hozzábújik gazdájához.

Eddie Redmayne, Gemma Arterton, Stonehenge (Egy tiszta nő, BBC)
Az utóbbi években Eddie Redmayne is megjelenik különböző filmek kapcsán az Oscar-gálákon (A nyomorultak, Egy hét Marilynnel). Ez a kép az Egy tiszta nő című BBC sorozat kapcsán készült, melyben ő játssza az egyik főszerepet. A szürke ötven árnyalata kapcsán igazi reneszánszát éli az Egy tiszta nő története (mivel a főszereplő Anastasia kedvenc és sokat emlegetett könyvéről van szó). Az érdeklődőknek pedig nyugodt szívvel ajánlanám ezt a feldolgozást. Gyönyörűek a díszletek és könnyen megkedvelhetők a főszereplők.

Jude Law és Catherine Zeta-Jones
Végül, de nem utolsó sorban, itt egy kép két kedvenc színészemről. Valószínűnek tartom, hogy a Mellékhatások kapcsán készülhetett ez a kép (talán egy premier utáni partin), amelyben mindketten szerepelnek. Nem tudom, miért, de tetszik ez a fotó, jól mutatnak egymás mellett. Szerintem nemcsak egyszerű pózolásról van a testbeszéd alapján, hanem szimpatizálhatnak is egymással.

2013. július 19., péntek

Három filmről szeretnék beszélni, amelyeket mostanában tekintettem meg. 

Szombat esti láz (1977)
Flashdance (1983)
Mindhalálig zene (1979)

Mondjuk a '70-es évek kategóriából kilóg a Flashdance, viszont abszolút ugyanazt a korszakot mutatja be. Az az érdekes, hogy úgy igazából egyik sem tetszett. A Szombat esti lázban a hideg rázott a fiatal srácok külsejétől és magától az életvitelüktől is. Eszembe jutott róluk a Diszkópatkányok, hogy a Butabi fivérek is hasonló értékrenddel bírtak, hasonlóan gusztusos megjelenéssel. Mondjuk a különbség annyi, hogy John Travolta kicsit profibban táncol... :) Amúgy olyan szempontból meglepetés volt a film, hogy valami sokkal blődebb sztorira számítottam (mondjuk a Grease-ből kiindulva), viszont ebben volt rendesen dráma és bizonyos szintű korrajz a nagyvárosi szegény fiatalokról, egyik kis West Side Story beütéssel (ugyanis itt is a latinokkal bajlódtak). A legjobban az a jelenet tetszett, mikor Travolta egy híd történetéről mesélt a táncpartnerének. De összességében eléggé lehangolt az alkotás és rájöttem, hogy nem bírom a BeeGeest egy nap/ egy dal aránynál nagyobb mennyiségben... :)


Ezután jött a Flashdance. Nos, ennek a sztorija volt az a blődség, amire a Szombat esti láznál számítottam. Viszont a három film közül ez tetszett a legjobban és sokat dobott rajta az, hogy imádtam a zenéjét - ellentétben a BeeGees hanghatástól. Amúgy azért is voltam rákattanva most a Flashdance-re, mert a mozikban most futó (és szerintem imádnivaló), Gyakornokok című filmben a két főszereplő (VinceVaughn, Owen Wilson) ezt a filmet hozza fel állandó példának arra, hogy kitartással minden sikerülhet. És ahogy a Gyakornokok fiataljainak, úgy nekem sem volt sok lövésem, hogy miről szól ez a film vagy miért érdemes megjegyezni - így itt volt az ideje, hogy megnézzem. És akár újra megtenném - bár ebben a filmben szereplő férfiakat szintén undorítónak találtam.


A végére hagytam a Mindhalálig zenét, amelyről sokan mondják, hogy a kedvenc zenés filmjük. Hát nekem nem lett az, viszont azt érzékeltem, hogy művészi igényességgel készült az egész és komolyabb a másik kettőnél. Meg ez olyan késleltetett hatással dolgozik, mert amikor megnéztem, abszolút nem tetszett - majd miután aludtam rá egyet, akkor jöttek olyan gondolatok, hogy ez egész nagyszerű volt, annak ellenére, hogy még mindig nem szerettem meg. A főszereplő haldoklása a kórházba kerüléstől hatott rám leginkább. Amúgy meg gyönyörű táncos jelenetek vannak benne.

2013. július 17., szerda

Oklahoma és Hugh Jackman

Igaz, nem új ez a musical, csak nálam került éppen most sorra. Az Oh What a Beautiful Morningot már korábban ismertem, méghozzá egy gálaműsoros felvételről. Így az eredeti musicales verzió is úgymond újdonság volt. Maga a sztori annyira nem ragadott meg, illetve a zenétől sem haltam el. Viszont Hugh Jackman játéka miatt szívesen újranézném. Ugye nem titok, hogy nagy rajongója vagyok, több bejegyzésben is méltattam már itt a blogban és ott van a top 3 kedvenc színészem között. Eddig is tudtam, hogy a megnyerő külső mellett nagyszerű színész és csodásan énekel. Viszont ebben a feldolgozásban számomra abszolút újszerű arcát mutatta meg. A nyomorultakban a drámai musicalénekest ismerhettem meg, ezúttal pedig a könnyed oldalát mutatta. Emlékszem, hogy az idei Oscar-gála környékén nyilatkozta, hogy legközelebb szívesebben játszana egy vidámabb musicalben és teljes mértékben érthető, hogy miért. Az alábbi két felvétel is tanúsítja, hogy mennyire élvezi, amit csinál, egyszerűen jó nézni. A játéka annyira kifinomult, hogy erre nem is találok szavakat. Tökéletesen eltalálja, hogy az adott pillanatban éppen mit kell csinálnia, sosem esik túlzásba vagy véletlenül sem válik unalmassá. Szóval abszolút nem erőltetett, teljesen természetesen mozog a színpadon - még annak ellenére, hogy egy úgymond vígjátékról van szó, sok helyzetkomikummal, ami csak úgy vonzaná a ripacsságot. De ő véletlenül sem az. Talán ezért is szeretem annyira. :)




2013. július 16., kedd


Ma néztem meg a Szőkék előnyben (Gentlemen Prefer Blondes) című 1953-ban készült filmet, melynek egyik főszereplője Marilyn Monroe. Egyszerűen imádtam a filmet és őt is benne. Szerintem ezt a szerepet mintha rá írták volna, annyira jól játszotta a butus szőkét. Igazából ez a Marilyn Monroe rejtély, sosem derül ki, hogy valóban egy butus szőke volt-e vagy csak annak gondolta magát. Számomra a filmből is ugyanez jön ki, hiszen Marilyn karakterének is volt esze a céljai eléréséhez, bizonyos dolgokban nagyon tudatos volt, máshol meg fájdalmasan naiv. A film legismertebb jelenete óriási, nézzétek csak az '50-es évek legnagyobb sztárjának brillírozását! :)


2013. július 15., hétfő

Idézet

"Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból, okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna. Öleltem, hogy védelmet nyújtsak és nevettem, mikor már nem bírtam tovább. Szereztem örök barátokat. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni. Repkedtem a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet, esküdtem örök hűséget, de volt, hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Sírtam zenehallgatás vagy fényképalbum lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját. Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek. Sokszor éreztem, meghalok a vágytól és féltem, elveszítek valakit, aki nagyon fontos számomra, a végén mégis elvesztettem. DE TÚLÉLTEM! És még most is ÉLEK! Az életet nem csak túlélem és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd. ÉLJ! A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel veszteni és merészen győzni, mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon."

(Charlie Chaplin)

2013. július 14., vasárnap

A némafilmes

A 10 Oscar-jelölésről terjengő pletykák nem tévesek: 2011. egyik legnagyobb dobásának egy fekete-fehér némafilm ígérkezik, amely ráadásul a némafilmekről szól.


Amikor már mindenki megszokta, hogy a 21. század napról napra fejlődő technikai vívmányai között élünk és lelki szemei előtt látja, hogy a 3D-s filmeké a jövő, éppen ekkor érdekes gondolat egy fekete-fehér némafilmet készíteni. Nem meglepő módon a kulturális kifinomultságáról híres francia filmgyárnak jutott eszébe a nagyszerű ötlet megvalósítása. A jelölésekből ítélve az Akadémia fejet hajtott az európai filmművészet előtt és a többi filmes díjátadó eredményeit tekintve is nagy eséllyel pályázik például a legjobb film, legjobb rendező vagy legjobb férfi főszereplő díjára is.


A történet Hollywoodban játszódik és a némafilmek virágkorába, az 1920-as évekbe kalauzolja vissza a nézőt. Főhősünk egy ünnepelt filmsztár, akit megcsap a szerelem szele – így kezdődik a film. Ebből az egyszerű műalkotásból, amelyben mindössze mozgóképek sorából foghatjuk fel az eseményeket, újból ráeszmélhetünk, hogy a filmek fővárosában sem egyszerű az élet, a csillogás és pompa mögött komoly harcok dúlnak, melyeket inkább anyagi érdek mozgat, mintsem a művészet nagyságának dicsérete. Ráadásul, ambivalens módon épp egy 2011-es fekete-fehér némafilmből rajzolódik ki az az örökérvényűnek szánt igazság, hogy a korral haladni nem bűn.


Főhősünk drámáját az okozza, hogy a hangos filmek megjelenésével munkája folyamatosan elértéktelenedik és szép lassan ő maga is a feledés homályába merül. A helyzetet súlyosbítani látszik, hogy éppen egy olyan felemelkedőben lévő filmcsillag szorítja ki az élvonalból, aki az ő tanácsával vált híressé. „Ha színésznő szeretne lenni, kell valami olyan, ami másnak nincs” – olvasható a felirat a némafilmben, majd főhősünk egy szemceruzával rajzolt szépség pöttyel ajándékozza meg a félszeg leányzót. Nem kell mély elemzésbe bocsátkozni ahhoz, hogy a néző felismerje: A némafilmes a mi világunk működését is szimbolizálja. Amit bemutat 1929-ből, ugyanúgy a mi jelenünknek is a része. Ráadásul, ha napjaink sztárjaira és a hírnév múlandóságára gondolunk, akkor sem sok változást lehet észrevenni az elmúlt 80-90 évhez képest.


A némafilmesből visszaköszönő gondolatokat a filmgyártással és filmvilággal kapcsolatban kár lenne felsorolni és megmagyarázni – helyette inkább nézzük meg a filmet. A némafilmes üzenete és végső kicsengése, hogy a technikai fejlődés nem jelent valami sátáni dolgot, mindössze a régi értékek tiszteletben tartására kell figyelnünk. Attól, hogy nem korszerű technikával készült, még nem biztos, hogy idejét múlt – hiszen már régen megtanultuk és lelkünk mélyén tudjuk is, hogy „ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”. A némafilmes semmiképpen sem ódivatú, mi több, régóta nem láthattunk ennyi velős gondolatot a filmvilág mikéntjéről egyetlen műbe sűrítve.


A némafilmes emellett szórakoztató, megmosolyogtató és egy kedves romantikus történet. Együtt nevethetünk, sírhatunk, izgulhatunk, depresszióba zuhanhatunk vagy megkönnyebbülhetünk főhőseinkkel. Ráadásul az olyan sziruposnak látszó, de mégsem úgy ható hollywoodi közhelyből is jut a nézőknek, miszerint minden rosszból létezik valamilyen kiút. A film szó szerint vett megnézése után garantáltan jó érzéssel jöhetünk ki a moziból. A némafilmes egyetlen hangos mondata sem véletlen: „with pleasure”, azaz „örömmel”. Mi pedig köszönjük.


A némafilmes (The Artist, 2011)
fekete-fehér, feliratos, francia némafilm
Rendező: Michel Hazanavicius
Főszereplők: Jean Dujardin, Bérénice Bejo
Forgalmazó: Fórum Hungary




2013. július 13., szombat

Cicafiúk

Egy francia blogban napról napra frissülő képösszeállításokat láthatunk, amelyeken cicákat és férfiakat fedezhetünk fel, akik igen hasonló módon pózolnak. Ráadásul egyre több sztárfotó is felbukkan, vannak kifejezetten cicafiúk is, akikről több montázs is készült. A nekem legjobban tetszőket összeválogattam itt a blogban, de sokkal többet találhatsz a poszt alján található linkre kattintva. Kellemes nézelődést kívánok! :))







Robert Pattinson

Robert Pattinson

Robert Pattinson

Robert Pattinson

Robert Pattinson

Bradley Cooper

Bradley Cooper

Bradley Cooper

Adam Levine

Adam Levine

Johnny Depp

Johnny Depp

Jude Law

Robert Downey Jr. és Jude Law

Robert Downey Jr.

Colin Firth

Hugh Jackman

Ian Somerhalder

James Franco

Justin Timberlake

Barack Obama

Pierce Brosnan

Ryan Gosling

Viggo Mortensen

William Levy
További képek ITT

;;

Template by:
Free Blog Templates