2013. szeptember 28., szombat

Farkas (4DX)

Az X-Men széria legújabb darabja megérkezett a hazai mozikba. Ezúttal Farkasé az abszolút főszerep, a történet pedig a 3. film, Az ellenállás vége után játszódik, méghozzá Japánban. Vajon az adamantium karmok élesebbek, mint a szamuráj kardok?


Végre elkészült az X-Men széria legújabb darabja, amely már a hatodik film a mutánsokról szóló képregény-adaptációk között. Hogyan is kezdődött? 2000-ben (azaz már 13 éve) jött ki az első X-Men film, A kívülállók. A sorozat története kronologikusan két további részen át folytatódott (2003-ban az X-Men 2 és 2006-ban az X-Men: Az ellenállás vége). 2009-ben került mozikba az X-Men kezdetek: Farkas című film, amely a képregény kulcsfigurájának, Farkasnak a korai évet mutatja be. 2011-ben egy másik előzmény filmet mutattak ben X-Men: Az elsők címmel, amelyben X professzor és Magneto megismerkedésének rejtélye oldódik fel. A két előzményfilmben az a közös, hogy számtalan kérdést megválaszol, amely az első 3 X-Men film kapcsán merülhet fel a nézőben. Az összes X-Men filmről pedig elmondható, hogy hűséges a szereplőgárdája (Hugh Jackman például mind a hat filmben játszik). Másrészt nívós is: 3 Oscar-díjas színésznő (Halle Berry, Anna Paquin, Jennifer Lawrence), 2 Oscar-jelölt színész (Hugh Jackman – aki nem mellesleg Golden Globe-díjas – és Sir Ian McKellen), illetve 2 Golden Globe-jelölt színész (James McAvoy, Michael Fassbender) van a csapatban.


A mostani X-Men film nem előzményeket dolgoz fel, hanem Az ellenállás vége után játszódik. Az eddig megismert karakterek közül Farkas mellett csak Jean Grey tűnik fel visszaemlékezésekben (illetve a film utolsó utáni jelenetében, a feliratok után még két másik ismerős arcot is láthatunk, de kilétük maradjon meglepetés). Azonban a Farkas című filmben egyértelműen Farkasé a főszerep. A vadonban találkozhatunk vele, ahol próbálja meglelni lelki békéjét. Majd egy váratlan látogatónak köszönhetően Japánba utazik végső búcsút venni egy régi ismerősétől. A bonyodalmak innen kezdődnek és egy megátalkodott mutánsnak köszönhetően veszélybe kerül Farkas öngyógyító képessége és adamantium karmainak is komoly vetélytársa akad.


Habár a helyszín kicsit meglepő, viszont maga a film hozza a megszokott X-Men színvonalat, mi több, az egyik legerősebb darabnak ígérkezik. A japán kultúra ötvözése Farkas vadságával igen izgalmas és különösen látványos eredményt hozott. Ráadásul ez az epizód is, akárcsak az előzőek, ad némi elgondolkodtató tanulságot: milyen ára van az örökéletnek, megéri-e halhatatlanná válni? A Farkas követi a sorozat azon trendjét is, hogy egy valós történelmi eseményhez kapcsolódik (korábban többször előjött a második világháború zsidóüldözése, illetve a kubai válság), ezúttal Nagaszaki bombázását láthatjuk. A cselekmény rendkívül pörgős, izgalmas és érdekes meglepetéseket is tartogat. Továbbá előrevetít egy következő X-Men filmet – amelyet már hivatalosan is megerősítettek és minden eddig karakter (idős és fiatal önmaga egyaránt) megjelenik benne.


Hugh Jackman is a szokott formáját hozza Farkasként. Jackman nemrég azt nyilatkozta, hogy Farkas szerepe hozta meg neki a világhírnevet és számtalan lehetőséget nyitott meg előtte, így különösen kedves számára ez a karakter – habár nem sok közös tulajdonsággal rendelkeznek. Az idén A nyomorultak főszerepéért Oscar-díjra jelölt színész ezúttal kevesebbet mutatott meg drámai tehetségéből, viszont annál profibban formálta meg immár hatodjára Farkast. A meglehetősen jó karban lévő 45 éves ausztrál színész ugyanúgy akciózik mint 13 évvel ezelőtt. Sőt, a fittségben talán kicsit átesett a ló túloldalára, a karján kidudorodó vénákat látva.


Tehát, a képregény filmek rajongóinak kötelező megnézni ezt a filmet, a kérdés már csak az, hogy milyen formában? A választék széles: hagyományos verzióban, 3D-ben vagy 4DX-ben. Utóbbival kapcsolatos élményeimről tudok beszámolni: most próbáltam ki először a március óta bevezetett 4DX lehetőséget, amely Európán egyedülálló A filmet olyan effektekkel tették életszerűbbé, mint illatok, füst, szél, különböző székmozgások (futás, ugrás, autózás, szédülés vagy lövések, rúgások illusztrálására) és víz. A tapasztalat alapján hazánkban még gyerekcipőben jár az effajta mozizás: például nem mindig volt összhangban az érezhető és látható mozgás vagy Nagaszaki bombázásának ugyanolyan illata volt, mint a japán óceánparti szellőnek. Viszont mindenképpen egy olyan különleges élmény nyújt, amit érdemes kipróbálni.


Farkas (The Wolverine, 2013)
amerikai akciófilm, 126 perc
Főszereplők: Hugh Jackman
Rendező: James Mangold
Forgalmazó: InterCom




2013. szeptember 25., szerda

Ma ünnepli 69. születésnapját egyik kedvenc színészem, Michael Douglas! Isten éltesse sokáig!


Az iménti - talán meghökkentő kép - a Behind The Candelabra (Túl a csillogáson) kapcsán készült, melynek főszerepéért épp a hétvégén vehetett át egy Emmy-díjat. Ehhez is gratulálok! :)

2013. szeptember 24., kedd

Kávézz macskával!

Az ízletes kávé és sütemény mellett tucatnyi macska vonzza a látogatókat egy szeptemberben nyílt párizsi kávéházban.


A divatos Marais negyedben lévő Café des Chatsban (Macskák Kávéháza) tucatnyi cica sétál az asztalok között vagy ugrál a karosszékekre, mihelyst a vendégek falatozni kezdenek.


A párizsiak, akik belvárosi lakásukban nem tudnak állatot tartani, kedvelik a helyet – mondta el Margaux Gandelon, a kávéház vezetője, aki szerint a macskaterápia valóban hasznos az egészségre.


„A dorombolás vibrálást vált ki, amely enyhíti az ízületi panaszokat és a reumát, csökkenti a vérnyomást és a fejfájást” – vélekedett Gandelon. A nyitóhétvégén hosszú sorok kígyóztak a bejárat előtt, helyet már csak novemberre lehet foglalni. Gandelon szerint az állatok jó közérzete elsődleges, tilos a vendégeknek a macskákat indokolatlan stressznek kitenni.


A négylábúak korábban egy elhagyott kedvenceket és kóbor macskákat befogadó otthon lakói voltak.



Ehhez még annyit fűznék hozzá, - mint macskatartó - hogy minden bizonnyal igazi élmény lehet együtt táplálkozni a kis dorombolósokkal. Az én cicám még a pirított kenyeret is kinézi a számból, nemhogy aminek köze van a tejhez. :) Ha pedig nem kapja meg (vagy elég gyorsan), akkor először rám nyávog, majd a kis karmocskáit kinyújtva végigsimít a lábaimon, így meggyorsítva a folyamatot. Persze mindez édes-bosszúság, mert nagyon aranyosak tudnak lenni, és mint a fenti képen látható a teknőc-tarka cicán, ilyen tekintetnek nem lehet ellenállni. :)
Azt pedig külön értékelem, hogy mentett cicákat fogadtak be, nagyon szép kezdeményezés és mindenki csak profitál belőle.

2013. szeptember 23., hétfő

Vannak olyan címek, melyeket egyszerűen képtelen vagyok megjegyezni - ez is ilyen... :) Viszont magával a darabbal is van eredendően némi fenntartásom. Az a helyzet, mint a Jézus Krisztus Szupersztár esetében: számomra a Biblia szent és sérthetetlen és semmiféle adaptációját nem szeretem. A musicaleket pedig különösen nem, mivel a műfajhoz alkalmazkodva kénytelenek bizonyos változtatásokat eszközölni. Meg amúgy sem, Jézus nem énekelgetett... Szóval, a József is hasonlóan elítélendő felfogásomban - de csak azért is, hogy tudjam mit ítélek el - megnéztem a Madách Színházas verzióját. Kicsit jobb volt, mint amire számítottam, de a zenevilága és kivitelezése alapján leginkább ilyen gyerekeknek szóló matiné előadásnak tudnám elképzelni. Volt egy dal, ami annyira a fülembe mászott, hogy még most is ott van. Megosztom veletek is (de csak a zene kedvéért, a történetet inkább olvassátok el, nagyon tanulságos, mint annyi minden más a Bibliában):

2013. szeptember 22., vasárnap

Prometheus

Ridley Scott legutóbbi filmjét soha nem látott felhajtás övezte, már a bemutató előtt számtalan rekordot megdöntött a műalkotás. Ezúttal magát a filmet vesszük górcső alá és kiderül, vajon valóban érdemes volt-e várakozni 2012 egyik legnagyobbnak szánt durranására.


Ridley Scott neve számtalan kasszasikerrel fonódott egybe, gondolhatunk akár a Szárnyas fejvadászra, az 1492 – A Paradicsom meghódítására vagy a Gladiátorra. Azonban a karrierje minden kétséget kizáróan A nyolcadik utas: A Halállal kezdődött. Az Alien filmek legelső darabja nemcsak látványvilágát tekintve számított bravúrosnak, hanem megdöbbentő, hogy mindezt szinte minimális költségvetésből hozta ki a rendező 1979-ben. Így nem csoda, hogy mindenki kíváncsisággal várta, vajon hogyan is muzsikál Ridley Scott, amikor újra előszedte az Alien témakört. Legalábbis ez hírlett a Prometheus-ról, hogy némi köze lesz hozzá.


Az ismertetőkből annyit tudhatunk meg a Prometheusról, hogy egy tudósokból álló expedíció az ember földi életének eredetére utaló nyomokat talál. Ezeket követve indulnak kutatóútjukra, mely az univerzum legtávolabbi, legveszélyesebb vidékére vezet. Olyan tájra jutnak, és olyan ellenségekkel kell szembenézniük, amilyenről ember eddig nem is álmodott. Még a rémálmaikban sem. Egy szörnyű csata vár rájuk, amennyiben alul maradnak, akkor az egész emberiség velük pusztul. Ez a leírás azonban kissé csalóka, mivel a Prometheus egyrészt több mint egy egyszerű sci-fi, másrészt nem tekinthető Alien-filmnek, mivel főhőseink valójában nem is találkoznak a Halállal.


A Prometheust úgy lehetne leginkább leírni, mint egy elgondolkodtató és egyben izgalmas, jövőben játszódó történetet. A felszín alatt olyan kérdésekre keresi a választ Ridley Scott, mint a tudomány és a halhatatlanság keresésének összefüggései és robotmechanika fejlődésének lehetőségei. A válaszok megadásához egészen mitológiai síkig megy vissza, és Prometheustól eredeztet mindent, aki ellopta a tüzet az istenektől az emberek számára.


A filmmel kapcsolatban megoszlik a nézők véleménye: egyesek csalódottak és úgy vélik, hogy bizonyos jelenetek túlzottan emlékeztetnek korábban már látott Alienes részekhez. Szerintem a film lényege és rendkívülisége az elméleti síkon ragadható meg, nagyon jó az alapanyag. Amivel ezt feltöltötte Ridley Scott, az sem sikerült felemásra: minden izgalom és feszültség benne van a történetben, amiért valaki szeretheti az Alien filmeket (habár továbbra sem tartozik a sorozathoz), a látvány kitűnő (3D-ben különösen az), ráadásul nagyszerű színészeket szerződtettek a szerepekre. Michael Fassbender platinaszőke hajjal bravúrosan formálja meg a robotot, Charlize Theron alakítása is rendkívül figyelemre méltó és Noomi Rapace-ról sem szabad elfeledkezni, aki a svéd tetovált lány óta jobbnál jobb szerepekben tűnik fel.


Tehát, beváltotta a Prometheus a hozzáfűzött reményeket? A válasz egyértelműen pozitív. Napjainkban számtalan lenyűgöző látványvilággal megspékelt film kerül moziba, amelyekben a tartalom igencsak elveszik. A Prometheus azon ritka sci-fik egyike, amelyben a mondanivaló sokkal hangsúlyosabb, mint maga a kivitelezés – de természetesen nem probléma, hogy az is rendben van. A Prometheus tehát leginkább az értő közönség számára készült, de azok tetszését is elnyerheti, akik csak egy precízen megalkotott univerzumba szeretnének csöppeni. Az Alien rajongók számára pedig egyértelművé válhat, hogy a Prometheus szervesen nem alkotja a sorozat részét, habár bizonyos szempontból tekinthető az előzményének.


Prometheus
Rendező: Ridley Scott
Főszereplők: Noomi Rapace, Michael Fassbender, Charlize Theron
Forgalmazó: InterCom




2013. szeptember 21., szombat

Az igazság ára

Matthew McConaughey visszatért karrierjének azon szakaszához, amikor nem kocka hasát mutogatja romantikus vígjátékokban – hanem minden hájjal megkent ügyvédként az igazság oldalán áll egy feszültségekkel és váratlan fordulatokkal teli thrillerben.


A ’90-es években virágkorukat élték az ügyvédeket, ügyészeket, esküdteket, vádlottakat, áldozatokat és tanúkat bemutató krimik, amelyek általában egy bestseller után kerültek a mozivászonra (A cég, Az esküdt, A Pelikán ügyirat, Az ügyfél, Egy becsületbeli ügy, Az ördög ügyvédje...) Napjaink a legnézettebb bírósági tárgyalásos történeteket nem a filmszínházban, hanem a televízióban találhatjuk meg, például A hatalom hálójában vagy A férjem védelmében rendkívüli népszerűségnek örvend. Viszont úgy tűnik mégsem teljesen haltak ki a mozikból az ügyvédek: Az igazság ára az elődjeihez méltó lebilincselő krimi, ráadásul meglepetéseket és nem várt csavarokat is tartogat.


Az igazság ára (The Lincoln Lawyer) Michael Connelly azonos című regénye alapján készült adaptáció. „Nincs félelmetesebb dolog egy ártatlan ügyfélnél. Mert ha elszúrod, és börtönbe kerül, sosem tudsz majd elszámolni a lelkiismereteddel. Így csak egyetlen ítéletet kaphat: ártatlan.” – hangzik a film főszereplőjének hitvallása. A történet középpontjában Michael Haller (Matthew McConaughey) áll, aki Lincoln típusú gépkocsija hátsó ülését használja ügyvédi irodájaként. Ám a dörzsölt, kissé beképzelt ügyvéd ezúttal nagy fába vágta fejszéjét, amikor elvállalta egy Beverly Hills-i gazdag ficsúr (Ryan Phillippe) esetét, akit egy prostituált vádol emberölési kísérlettel. Az elsőre pofonegyszerűnek tűnő ügy váratlan fordulatokat vesz és a védőügyvédnek a saját lelkiismeretével is szembe kell szállnia egy idő után.


Maga a történet alapkoncepciója nem hat az újdonság erejével. Viszont előnyére válik az első percektől tapintható feszültség és izgalom, amely egyetlen pillanatra sem hagyja lankadni a néző figyelmét. Az ilyen típusú filmek hátránya szokott lenni, hogy egy idő után túl bonyolulttá válnak, könnyen elveszíthető a történet fonala. Ám Az igazság árában erről szó sincsen, végig tiszta és egyszerűen érthető fordulatokkal és összefüggések megvilágításával bombázzák a nézőt. A sok közeli felvétel a színészek arcáról még inkább bevonja figyelmünket a cselekményszálba. Mindehhez pedig nagyszerű színészekre volt szükség, amelytől nem szenved hiányt Az igazság ára.


Matthew McConaughey számára egyfajta visszatérést jelent ez a film: 1996-ban a Ha ölni kell című krimi ügyvéd főhősének megformálásával robbant be a köztudatba, 15 évvel később, a folyamatosan csökkenő színvonalat mutató romantikus komédiák özöne után újból ügyvédként tért vissza arra pontra, ahonnan elindult karrierje hajnalán. Ám nemcsak a szarkalábak szaporodtak meg a szeme sarkában, hanem az évek igazán kiforrott színésszé tették, aki mintha rutinból hozná a fennhéjázó ügyvéd karakterét. Mellékszereplőként az egykori tinifilm-sztár Ryan Phillippe-t láthatjuk, aki nem sok izgalmasat hozott ki szerepéből, ám ő az egyetlen feledhető momentuma a filmnek. Az Oscar-díjas Marisa Tomei, Josh Lucas, John Leguizamo vagy William H. Macy igen kreatívnak nevezhető alakításokat nyújtott amúgy sablonosnak tekinthető karaktereik megformálásakor.


Hogy mitől válik jó filmmé Az igazság ára, nem könnyű megmondani. Láttunk már hasonló történetet, eddig is tudtuk, hogy az ügyvédek sem tökéletesek, mindig számítunk valamilyen csavarra és nem estünk hasra a színészi bravúrok előtt sem. Viszont Matthew McConaughey valóban az előző évezredben volt ennyire jó színész mint most, a film az első perctől az utolsóig feszültséggel és izgalmakkal teli, ráadásul még a valóságtól sem annyira elrugaszkodott a történet. Tehát Az igazság ára a krimik és thrillerek, illetve Matthew McConaughey rajongóinak kötelező alkotás vagy aki a nyári kánikulában egy forró bűnügyi nyomozásra, ám hűvös tárgyalótermi jelenetekre vágyik, nem fog csalódni eme színvonalas alkotásban.


Az igazság ára (The Lincoln Lawyer)
amerikai thriller, 118 perc
Rendező: Brad Furman
Főszereplők: Matthew McConaughey, Ryan Phillippe, Marisa Tomei
Forgalmazó: Pro Video Film & Distribution Kft.



2013. szeptember 19., csütörtök

Hitchcock

Az ijesztgetés mesterét, Alfred Hitchcockot ebben az életrajzi drámában teljesen más oldaláról ismerhetjük meg Anthony Hopkins bravúros alakításában – ráadásul a filmklasszis Psycho forgatásának kulisszatitkaiba is bepillantást nyerhetünk.


„Kérem, hadd említsek meg négy embert, akitől a legtöbb szeretetet, megbecsülést, bátorítást és együttműködést kaptam. Az első egy vágó, a második egy forgatókönyvíró, a harmadik a lányom, Pat (Patricia Hitchcock) édesanyja, a negyedik pedig egy olyan szakács, aki csodákat művel a konyhában. És az ő nevük Alma Reville.” (Alfred Hitchcock)


Alfred Hitchcock, a filmes feszültségkeltés, a suspense zsenije nem volt olyan magányos alkotó, amilyennek gondoljuk. Az emberi gonoszságot és félelmet mesterien ábrázoló filmrendezőnek volt egy nagy titka, mégpedig a kreatív energiákat felszabadító romantikus kapcsolata hűséges feleségével és munkatársával, Alma Reville-el. Sacha Gervasi rendező Hitchcock-ja most először feltárja előttünk ezt a lenyűgöző és összetett szerelmi történetet. S teszi ezt olyan ravasz és sejtelmes módon, ahogy a legmerészebb filmes kaland, az 1960-as Psycho tette. 


Amikor a legendás és sokat vitatott filmet bemutatták, csak nagyon kevesek tudták, hogy az elkészült mű valójában nem egy, hanem két ember műve. Gervasi Alfred és Alma házasságát olyan izgalmasan akarta bemutatni, ahogy az egy igazi Hitchcock-filmben szokás. Két ember valódi kapcsolatát szerették volna ábrázolni: a zsarnoki, sötét rögeszmékkel rendelkező rendező és a vadul intelligens nőét, aki úttörő volt egy olyan időszakban, amikor a nők kreatív munkája szinte még láthatatlan volt Hollywoodban.


A film főszerepeiben két Oscar-díjas színészt láthatunk: Sir Anthony Hopkins-t és Helen Mirrent. „Mindig lenyűgözött Hitchcock – meséli Hopkins. – Az első profi munkám 1960-ban volt Manchesterben a színházban, és emlékszem, akkor játszották ott a moziban a Psychót. Elmentem megnézni a filmet egy októberi vasárnap este, és nem hiszem, hogy valaha úgy féltem volna életemben. Ez volt talán a legnagyobb film, amit addig láttam. A hátsó ablak és a Psycho a kedvenc filmjeim.” 


A rendező rendkívül elkötelezett híve Hopkins-nak. „Kezdettől fogva nem hasonmást kerestünk. Az volt fontos számunkra, hogy a nagy szellem életre keljen, és Anthony Hopkins mestere az ilyen figurának, hisz olyan ikonikus karaktereket formált meg eddig, mint Nixon, Pablo Picasso. Amikor meglátod, mint Hitchcock, egy másodpercre talán meglepődsz, de ugyanakkor olyan erős és intenzív a színészi jelenléte, hogy néhány mondat után tökéletesen belenyugszol, hogy Tony Hopkins most Hitchcock. Nagyon kevesen képesek ezt megcsinálni. Ő az egyetlen színész, akinek úgy éreztem, hogy sikerülni fog. Valójában, azt mondtam a producereknek, ha nem tudjuk megszerezni őt, nem fog működni a film.” 


Gervasi rendező Helen Mirrenről is szuperlatívuszokban beszélt: „Az ő rugalmas hozzáállása ehhez a karakterhez, mely egyszerre volt hihetetlenül fókuszált és nyitott, nagyon fontos volt. Mirren olyan varázslatot hajt végre, melyet nehéz megmagyarázni az olyan egyszerű földi halandóknak, amilyen például én is vagyok.”


Mirren és Hopkins még soha nem játszott együtt, annak ellenére, hogy hasonló színházi világból jöttek, és számtalan közös ismerősük van. „Mindketten tudtuk, hogy a sorsunkban meg van írva, hogy egy napon együtt dolgozzunk, de azért amikor ez a munka megtalált minket, azt gondoltuk, ’mi tartott ilyen sokáig?’” – elmélkedik Mirren. Mindenképpen érdemes megnézni ezt a nagy találkozást, mivel a tavalyi esztendő egyik legjobb filmje lett.


Hitchcock (Hitchcock, 2012)
amerikai romantikus dráma, 98 perc
Főszereplők: Sir Anthony Hopkins, Helen Mirren, Scarlett Johansson, Jessica Biel
Rendező: Sacha Gervasi
Forgalmazó: InterCom





2013. szeptember 18., szerda

Éjsötét árnyék

Az aktuális trendekhez kapcsolódóan újabb vámpírfilm került a mozikba – azonban a vérszívó téma senkit se tántorítson el, mivel Tim Burton és Johnny Depp vicceskedő keze van a dologban.


Tim Burton rendező és Johnny Depp színész párosa az Ollókezű Edward című korszakalkotó műben alapozódott meg. Ezután elválaszthatatlanokká váltak és olyan sikerfilmek követték egymást, mint az Ed Wood, Az Álmosvölgy legendája, Charlie és a csokigyár, Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya illetve Alice Csodaországban. 2012-es közös munkájuk gyümölcse az Éjsötét árnyék, amely egy vámpír szocializálódását mutatja be az 1970-es évekbe, akinek kiesett kétszáz esztendő. Nyilvánvalóan az alapszituáció is némi humorra enged következtetni, amely Tim Burton stílusban gyakran nem kíméli a rekeszizmokat.


Az Éjsötét árnyék aktualitása több síkon megragadható. Egyrészt a már többször említett vámpíros témaválasztásnak köszönhetően. Viszont az Alkonyat sorozat és társaival ellentétben ezúttal nem tudunk meg eget rengető újdonságokat a vámpírokról: főhősünk koporsóban alszik, füstöl a napsütéstől, néha heves, viszont annyira kifinomult prototípus, aki nem szomjazik hús-vér családtagjaira, ráadásul egy jedit megszégyenítő módon tudja kézmozdulataival manipulálni az emberek gondolatait. Tim Burton tehát összegyűjtött mindent, amit az utóbbi időkben megtudhattunk a vámpírokról – majd a tőle megszokott stílusban szépen pellengérre állította őket és viccesebbnél viccesebb szituációk kerekedtek ki mindebből. Másrészt a retró korszak újraéledéséhez is volt néhány szava a rendezőnek: a film környezete, zenéje, kosztümjei és emberei mindent felidéztek, amit mai szemmel szeretni tudunk az 1970-es évekből. A recept e téren is hasonló az imént taglaltakhoz, mint a korszak karikatúrájának megalkotása. Ráadásul Tim Burton attól sem riadt meg, hogy a két fő vonulatot egymásnak eressze és vámpírunk közelebbi ismertséget kössön a hippikkel.


Aki ismeri a rendező munkásságát, valószínűleg a mesés elemek is eszébe jutnak a jellegzetes humor mellett. Az Éjsötét árnyék alkalmazkodik ezen elvárásokhoz is, mivel a vámpír főhős mellett van egy gonosz boszorkányunk is, aki mindenféle sötét varázslatot bevetve próbálja elcsábítani a halhatatlanná változtatott szerelmét. (Zárójelben megjegyzendő, hogy Eva Green már Az aranyiránytűben is boszorkányt játszott, csak ott jólelkű volt és kevésbé tűnt megszállottnak – nyilván az ő szerződtetése e szerepre sem a véletlen műve.) Michelle Pfeiffer karaktere is telitalálatnak bizonyul, mivel a színésznőt már láthattuk macskanőként, vérfarkasként, boszorkányként vagy tündérként is korábban – és az Éjsötét árnyék közben ez is egy feszültséget ad, hogy vajon ezúttal milyen alakot fog váratlanul ölteni… A rendező megoldása és ezen gesztusa a színésznő felé pedig zseniális és egyben tiszteletreméltó is. A Burton-filmek megszokott színészei sem maradtak ki a sorból: Johnny Depp vámpírja minden kívánalomnak megfelelt, illetve Helena Bonham Carter is hozta a szokásos formáját – ezúttal narancssárga hajkoronával.


Valójában amiben kicsit hiányt szenvednek Tim Burton utóbbi időben keletkezett alkotásai, az az eszmeiség. Szép és jó végignevetni egy filmet, amely jól kifigurázza a vámpírokat vagy a retró-imádatot, viszont a néző nem gazdagodik számottevő szellemi tartalommal. Ez a tendencia az Alice Csodaországban-nal érte el tetőpontját, miszerint a látvány és a humor háttérbe szorítja azokat az értékeket, amely szerint nemcsak egy Tim Burton karakterjegyeket tartalmazó színvonalas vígjátékról beszélünk, hanem valami többről is. Tim Burton a Nagy hal óta mintha letért volna egy bizonyos ösvényről, viszont az Éjsötét árnyék még mutat némi reményt, hogy talán lesznek még a rendezőnek olyan filmjei, amiken érdemes elgondolkozni is, nemcsak szórakozni. Viszont, szó se róla, szórakozásnak abszolút első osztályú, főleg aki kifejezetten agyzsibbasztó poénokra vágyik!


Éjsötét árnyék (Dark Shadows)
Rendező: Tim Burton
Főszereplők: Johnny Depp, Eva Green, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter
Forgalmazó: InterCom



;;

Template by:
Free Blog Templates