Világ és egyéb katasztrófák

1743-ban ezen a napon született Jean-Paul Marat, a francia forradalom hírhedt alakja. Orvos, természettudós és filozófus is volt egy személyben. Meggyilkolása a francia történelem egyik legfelkapottabb témája.

1743. május 24-én a svájci Boudry-ban született Jean-Paul Marat. Tizenhat évesen került Franciaországba. 1789-ig filozófiai, politikai tanulmányokat publikált és háziorvosként is dolgozott. Az önmagát nem kímélő munkatempó miatt többször idegkimerültségben szenvedett. Betegsége súlyosbodott amikor a Francia Akadémia több ízben visszautasította kérelmét, hogy kutatásai révén csatlakozhasson a tagok közé. 1789-ben újságíróként dolgozott és így került egyre közelebb az események sűrűjéhez. Tevékenysége a forradalom előrehaladtával egyre inkább kiszélesedett. Kétszer száműzték és többször betiltották lapját. Katakombákba kényszerült bujdosni egy ideig és itt szerezte bőrbetegségét.

1792-ben a királyság bukásakor tért vissza és a Konvent tagjává választották. Robespierre-rel és Dantonnal együtt elérte, hogy XVI. Lajost halálra ítéljék. Beszédeiben kifejtette a diktatúra szükségességét, bár a jakobinusok hatalomkerülése környékén háttérbe húzódott. Ebben szerepet játszott súlyosbodó bőrbetegsége is, melyhez epilepsziás rohamok is társultak.

Victor Hugo így emlékezett meg Marat-ról az 1793 című művében: „A ’törpe’ egy sárga arcú kis ember volt, aki ha ült, szinte torznak látszott; fejét hátravetette; szeme véraláfutásos volt, beteges foltok mutatkoztak az arcán. Zsíros, lapos haját egy zsebkendővel kötötte le; homloka alig látszott, arcán nagy és félelmes szája uralkodott. Hosszú nadrágot viselt, papucsot, mellényt, mely valamikor fehér szatén lehetett, és e mellény fölé egy övfélét tekert, melyben egy helyen kemény, egyenes kitüremkedés egy odadugott tőrt sejtetett.”

1793 nyarától gyógyvizes kádjában töltötte napjait, ott dolgozott újságján és írt leveleket a Konventnek. Július 13-án két üzenetet kapott egy ismeretlen nőtől, aki egy összeesküvésről írt és segítséget kért tőle. Marat felesége először nem engedte be a hölgyet, viszont amikor este újra megjelent, a beteg kérésére beengedte. Charlotte Corday egyenes Marat kádja felé vette az irányt. Mialatt Marat a Corday által írt levéből másolta a neveket, a nő egy konyhakéssel szíven szúrta és szinte azonnal meghalt. Corday már régóta tervezte, hogy megöli ellenségét, így nagyon büszke volt tettére, még dicsekedett is vele. „Egy embert öltem meg, de ezzel százezer életet mentettem meg” – mondta. Corday meggondolatlanul járt el, mivel az orvosok szerint Marat bőrbetegsége annyira súlyos volt, hogy csupán pár hónappal élhetett volna tovább. Corday elhamarkodott lépése viszont a terror elszabadulását jelentette és őt is kivégezték Marat temetése napján, 1793. július 17-én.

1995. július 14-én nyitották meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot, aminek egyik legfőbb látványossága Feszty Árpád A magyarok bejövetele című körképe.

A körkép műfaját a XVII. század környékén Robert Baker brit festőművész szabadalmaztatta. Lényege, hogy egy végtelenített, kör alakú vászonra festette a képet, melynek középpontjában állva a néző az ábrázolt táj vagy esemény részesének érezheti magát. Ezt az érzést fokozza a festmény és a néző közé épített előtér, amely egy terepasztalhoz hasonlóan összemossa a valóságot a képpel.

Feszty Árpád és körképe története tulajdonképpen 1891-ben, Párizsban kezdődött. A festőművész megnézte Detaille és Neuville kör alakú panorámaképét, a Napóleoni csatát. Akkora hatással volt rá a kép, hogy elhatározta, ő is készít egy ehhez hasonlót. Méghozzá a bibliai özönvíz történetét dolgozza fel. Apósa, Jókai Mór rábeszélte, hogy inkább a magyarok bejövetelét vigye vászonra, mivel közeledik a millenium éve.

Feszty a körkép témájának tanulmányozása végett elutazott a Vereckei-hágóhoz. Hazatérése után nekilátott nagyszabású munkájának, amelyben több festő is segítségére sietett. Négy éven keresztül készült a körkép, amit a nagyközönség a 1894. május 13-án láthatott először a Szépművészeti Múzeum helyén álló üvegkupolás épületben kapott helyet. Óriási közönség volt kíváncsi a képre, amely a maga százhúsz méteres hosszúságával, tizenöt méteres magasságával és a közel kétezer emberalak megjelenítésével egyszerűen lenyűgözte a látogatókat.

A vásznat később lebontották és Londonba szállították a Világkiállításra, ahonnan csak 1909-ben hozták vissza Budapestre. Mivel az épülő Szépművészeti Múzeum már elfoglalta a körkép eredeti helyét, így egy ideiglenes fa épületbe került a városligeti mutatványos bódék szomszédságába. Itt áll egészen a második világháború végéig, amikor egy gyújtóbomba zuhant rá és súlyosan megsebesítette a körképet. 1945. nyarán a megmaradt vásznat nyolc méteres csíkokra darabolták, fahengerekre göngyölték és raktárba szállították.

A tárolás is sokat rontott az amúgy is sérült körkép állapotán, melynek restaurálási folyamatai az 1970-es években kezdődtek. Ugyanis határozat született az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark építéséről, amelynek fő attrakciója a Feszty-körkép lenne. Ám 1979-ben leálltak a munkálatok. 1991-ben viszont egy lengyel restaurátorcsoport elvállalta a helyreállítást. Egy nemzetközi szakértő bizottság felügyelete mellett végezték munkájukat. A hiányzó képrészeket a Feszty család által megőrzött diaképek segítségével vetítették a vászonra, így az eredeti alkotást szem előtt tartva tudták pótolni őket. A körtermet modern technikával is felszerelték, mivel a lenyűgöző festmény és az előtte elterülő terepasztalszerű előtéren kívül hangeffektek teszik még inkább élethűvé.

Az újjászületett körkép felavatása 1995. július 14-én történt meg, majd augusztus 1-től a nagyközönség számára is megnyitották. Az azóta eltelt időben nagyjából hárommillió látogatója volt a körképnek, zömmel Magyarországról. De eddig a világ hatvannyolc országából is jártak vendégek Ópusztaszeren, hogy megnézhessék A magyarok bejövetelét.

264 éve ezen a napon született Francisco Goya, akit a korszak legnagyobb festőjének tartanak. Sokoldalúsága, egyedisége és egyénisége egyaránt megmutatkozott életművében.

1746. március 30-án Francisco José de Goya y Lucientes néven látta meg a napvilágot Zaragoza tartományban, Fuendetodosban. Gyermekkorát e településen töltötte illetve Zaragozában. Goya iskolaévei alatt szoros barátságot kötött Martin Zapaterrel, akivel évtizedekig levelezett, így bő anyagot szolgáltatott a későbbi életrajzíróknak.

Goya soha nem tanult iskolában festeni, bár többször is próbálkozott. Először 1763-ban majd három évvel később is felvételért folyamodott a Spanyol Királyi Akadémiához, de mindkét alkalommal elutasították. Művészi indulása kifejezetten lassúnak mondható, mivel első sikerét csak 1771-ben érte el, méghozzá Itáliában. Egy Párma városában rendezett festészeti versenyen második helyezést ért el.

Ez évben visszatért szülőhazájába és freskókat készített. Ezután gobelinkartonokon kezdett dolgozni a Santa Barbara-i Királyi Kárpitszövő Manufaktúra számára Madridban és az általa tervezett faliszőnyegek a királyi kastélyokban kaptak helyet. Elismerték tehetségét, mivel a Madridi Akadémia tagjává választották, majd 1789-től királyi festő lett. Az uralkodót és családját több ízben lefestette.

1792-ben egy titokzatos betegségen esett át, amelynek következménye, hogy teljes mértékben elvesztette hallását. A mai orvosok azon a véleményen vannak, hogy a festékben lévő ólomtól kapott mérgezést és ez okozta süketségét. Nem meglepő, hogy visszahúzódóvá vált és élete végén művészi világa kifejezetten elkomorodott. Képei félelmetesen gazdag képzelőerőről tanúskodnak, drámai témákat jelenítenek meg sötét színekkel. Ezek az úgynevezett „fekete festmények” gyakran őrülteket, betegeket vagy fantasztikus alakokat ábrázolnak. E képeket saját korában nem értékelték túl sokra.

1798-ban készült művészetének egyik csúcspontja, a San Antonio de la Florida-remetekápolna kisfestése. A freskókban egyesült a barokk lendület, nagyvonalúság a rokokó kecsességével. Goya két legismertebb festménye a Meztelen Maya és a Felöltözött Maya is ekkoriban keletkezett. Előbbi 1797 és 1800, utóbbi 1800 és 1805 között készült. A két festmény ugyanazt az asszonyt ábrázolja ugyanabban a pózban, ruhában és anélkül. Először a meztelen változat készült el, amivel nagy felháborodást keltett. A spanyol társaság követelte, hogy öltöztesse fel a nőt, de Goya inkább festett róla egy újabb képet immár ruhában. A korbeli spanyol festészetben tabunak számított az akttéma, így Goyát az inkvizíció is utolérte. Szerencséjére nem kapott büntetést, de jelezték neki, hogy odafigyelnek rá.

Goya 1824-ben Bordeaux-ban telepedett le és négy évvel később (1828. április 16-án) itt halt meg. Földi maradványait csak 1901-ben szállították haza Spanyolországba. Sokáig nem ismerték el hazáján kívül, pedig egyike a legsokoldalúbb és legegyénibb művészeknek. Goya azt mondta, hogy három tanítója volt: a természet, Velázquez és Rembrandt. Ő lett a modern festészet egyik atyja, akitől ihletet merítettek az impresszionisták és az expresszionisták is.

Igen, így nézett ki Robert Pattinson, mikor először megjelent a filmben. Nyilván akik a "szépsége" miatt vállalkoztak a Little ashes megtekintésére, azok kishíján sírva fakadtak. Szerencsére én nem sorolom magam ebbe a kategóriába, de azért megkönnyebbültem, mikor a film közepe felé stílust váltott és sima arccal, fekete lezselézett hajjal, öltönyben és fehér ingben jelent meg...

Ugye mondtam róla mindenféle kevésbé hízelgő dolgokat az Alkonyat-filmek kapcsán, melyek a színészi képességére vonatkoztak. Ezúttal azt kell mondanom, hogy egyértelműen kezd kikupálódni. Úgy tűnt, hogy maga Robert is annyira kilóg e filmből, mint maga Dali a világból, aztán a baráti kapcsolatok elmélyülésével ő is egyre érdekesebb alakítást nyújtott. Hiteles volt Dalinak és jól megformálta ezt a karaktert, volt arcjáték, ahol kellett, ott humort mutatott, ahol drámát, ott azt kaptuk. Szerintem teljesen rendben volt, és még az angolját sem cikizném, mivel a többi színész spanyolos akcentusa mellett teljesen élvezhető volt. :)