2010. július 31., szombat

Blogos dolgok

Van pár közlendőm, ami talán megér egy külön bejegyzést. Először is: Borostyánnak köszönhetően két díjat is elnyertem - amiket mostan megosztok, illetve továbbadok:

1. DÍJ

Szabály:
Meg kell nevezni 10 könyvet, amit a legjobban szeretek, és tovább adni 5 bloggernek a lehetőséget.

Íme a legkedvesebb 10 könyvem - a sorrend nem tuti, de bónuszként fűzök megjegyzést, hogy miért kedvenc :)

-Ernest Hemingway: Akiért a harang szól - az első könyv, amin sírtam
-Stendhal: Vörös és fekete - az első könyv, aminek nem akartam, hogy vége legyen
-J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk ura - könyvek és filmek is örök szerelmeim
-Truman Capote: Hidegvérrel - eddig legmeghökkentőbb olvasmányom
-Michael Cunningham: Az órák - nemcsak ezért az idézetért, de nagyon megfogott: "Nem hiszem, hogy bárki boldogabb lehetett volna, mint mi ketten voltunk."
-Ian McEwan: Vágy és vezeklés - kb. ugyanaz nekem mint Charles Frazier Hideghegye, mindössze azért a másikat jelölöm kedvencként, mert a film és könyv egyaránt ugyanolyan szívszorító, megható és fordulatos (míg a másik esetében a mozgóképes verziót jobban szeretem)
-Gaston Leroux: Az Operaház fantomja - a legnagyobb meglepetés, amit valaha olvastam (musical alapján mást vártam tőle, viszont sose volt még ennyire pozitív meglepetésben részem az elvárásokhoz képest)
-Kosztolányi Dezső: Édes Anna - kedvenc regényem a magyar irodalomból (és a kötelező olvasmányok közül is)
-Szabó Magda: Abigél - szerintem mindig is volt bennem egy kis Vitay Georgina
-J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly- az elejétől a végéig legtöbbször olvasott könyvem

A lehetőséget tovább adom nekik:

2. DÍJ

Szabály:
1. Meg kell köszönni.
2. A logót ki kell tenni a blogomra.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagyni
náluk.
7. El kell árulnom magamról 7 dolgot.


Akiknek továbbadom:

7 dolog magamról - amit eddig nem árultam el a blogban:
1. már említettem, hogy újságíró vagyok, sőt azt is kiderült vmelyik Tommal folytatott kommentelés során, hogy a PPKE-BTK-n végeztem, de az új infó, hogy ősztől most már biztosan a PTE-BTK-n folytatom egyetemi tanulmányaimat
2. 2008. óta vagyok a NEMbulvár munkatársa - a blogolás amolyan pihentető levezetés unalmas perceimben :)
3. családom, barátaim, ismerőseim stb. nem tudnak eme hobbimról - kivéve a Világ és egyéb katasztrófák értelmi szerzőjét, aki ma már nem ír e blogba, viszont több helyen fellelhető és személyesen is volt már szerencsénk találkozni, nem is egyszer ;)
4. a személyigazolványban nem szerepel a Bernadette név semmilyen változata
5. szeretek víz- mi több, tengerparton lenni, viszont bepánikolok a mélyvíztől, ahol már nem ér le a lábam
6. félek a pókoktól és mindenféle bogártól - még a hirtelen repülni kezdő katicabogártól is megijedek
7. kiskoromban sokat szerepeltem színpadon: énektagozatra jártam, énekkaros voltam, népitáncoltam is, viszont legnagyobb alakításomnak mindig a gimis gólyabált szoktam említeni, ahol filmparódiát adtunk elő: A bárányok hallgatnak blokkban szerepeltem, ahol harmad magammal báránynak öltözve a színpadra másztunk négykézláb és csak várni kellett, amíg el nem sétált előttünk táblával a kezében egy ember, amin a következő szöveg szerepelt: "A bárányok hallgatnak"


Akkor ennyit a díjakról. A következő bejelentenivalóm, hogy a nyaralási szezon engem is utolért, és wifi nélküli helyre megyek 2 hétre, úgyhogy júliusi bejegyzéseim száma ezúttal nem a megszokott 30 lesz, hanem csak 20. Viszont augusztusban igyekszem újra visszatérni a régi kerékvágásba.

Továbbá. Még mindig vannak lekötetlen energiáim, így belefogtam egy másik blogba is, amely Bernadette világa néven fut. Az leginkább a legkülönbözőbb témáim kedvenceit tartalmazó toplistákból áll. Eddig felkerültek rá kedvenc színészeim és színésznőim, terveim szerint minden hónapban 1-2 bejegyzéssel bővülni fog. Ha kedvetek tartja, nézzetek be oda is, több minden kiderül rólam.

Végül, nincs más dolgom, minthogy kellemes nyarat kívánjak mindenkinek! :)

A bombák földjén

A bombák földjént már jóval ezelőtt megnéztem. Arra gondoltam, ha kicsit üllepednek az élmények, akkor nyilván könnyebben tudok majd írni róla. Azt hiszem, tévedtem. Kb. annyi minden van a fejemben róla, ami max. 3 bekezdést tud megtölteni. Pedig legyőztem minden háborús filmek borzalmaihoz kapcsolódó előítéleteimet, erőt vettem magamon és megtekintettem 2009 legjobb filmjét - az Oscar-díjak alapján - de annyira semmit nem mozgatott meg bennem, hogy én voltam a legjobban meglepve. Mert akkor is, ha nem tetszik egy film, arról marad benyomásom, hogy nem volt jó, ha meg az ellenkezője, akkor arról. A bombák földjén viszont annyira unalmas és semleges volt nekem, hogy pár év múlva is legfeljebb csak arra fogok emlékezni, hogy "volt az a bombaszakértős film, ami annyi díjat nyert".


Emlékszem pl. a Mel Gibsonos Katonák voltunk filmre: a foszforgránátos jelenet miatt tuti az életben többet nem nézem meg, akárcsak A sólyom végveszélybent a cafatosra robbant katona miatt. Igen, akármennyire elborzadtam és egy életre belémvésődött eme jelenetek képe, a mai napig megmaradt a film, nemcsak a színészekre emlékszem, hanem a cselekményre - és megállapítottam, hogy soha többet nem nézek ilyen realista háborús filmet. A bombák földjén rendezőasszonysága, Kathryn Bigelow (ex Mrs. James Cameron) bevallása szerint az ilyen típusú filmek inspirálták az ő nagyszerű alkotását is - hát ezek után tényleg sokáig evődtem rajta megnézzem-e avagy sem. Végül a kíváncsiság győzött, illetve pár ismerőssel leteszteltettem, hogy nincs-e benne olyan jelenet, amitől kb. rémálmaim lesznek. Azt mondták nem, nyugodtan megnézhetem. Hát én annyira nyugodtan néztem, hogy egy idő után azon kaptam magam, hogy jobban leköt a szúnyogcsípéseim vakargatása, mint maga a film. Kb. 2 hónapja láthattam és az alábbi dolgokra emlékszem belőle: volt egy bombaszakértő csávó, aki mindenféle lepusztult helyen mászkált, hatástalanított, hazavágyott Irakból, amikor hazament, akkor meg vissza akart menni és így is lett, illetve Ralph Fiennes mellékszereplése, aki elhalálozott a sivatagban. Tanulságnak meg kb. azt szűrtem le, hogy ez az értelmetlen háború az értelmes embereket tönkreteszi, nem tudnak visszatérni a normális kerékvágásba, illetve a háborúnak azt az oldalát próbálja bemutatni, amikor nem folyik a vér, nem repkednek a végtagok, hanem egy hétköznapi, mondhatni "unalmasabb" arcát.


Ennyi. A 6 Oscar-díjas és számtalan egyéb filmes díjat besöprő filmről mást nem tudok kinyögni. Nekem nem tetszett, unalmasnak találtam. Az egy dolog, ha nem nyűgöz le a díszlet: ettől még lehetne jó egy film (pl. Ellenség a kapuknál). Viszont a bravúros színészi alakításokat hiányoltam (pl. Adrien Brody és A zongorista esete), akárcsak a nem feltétlenül meghökkentő, fordulatos, de legalább erős és nem sablonos forgatókönyvet (pl. Ellenállók). A párbeszédek se nem voltak annyira alpáriak mint a Bőrnyakúakban, de nem is annyira kidolgozottak, mint a Testvérekben. Filmkatalóguson nézegettem, hogy miket sorolnak háborús film kategóriába és véleményem szerint A bombák földjén-nél számtalan jobb alkotás készült már e műfajban. Leginkább annak ajánlom e film megtekintését, aki rajong a háborús filmekért és minden ilyen témájút megnéz vagy aki kíváncsi, milyen az, amikor az Oscar-díjakat inkább politikai mintsem művészi érdemekért osztogatják - én azért bízom benne, hogy nem mindig lesz ez így, sőt volt már rá példa nem is egyszer...

2010. július 23., péntek

Ma éjjel táncolnék - na jó, így háromnegyed egy körül, az ágyból pötyögve aligha... Viszont meghallgatom az egyik legtündéribb musical/film egyik legtüneményesebb dalát, amely ezt a címet viseli!

Bed, Bed I couldn't go to bed
My head's to light to try to set it down
Sleep, Sleep I couldn't sleep tonight
Not for all the jewels in the crown

I could have danced all night
I could have danced all night
And still have begged for more
I could have spread my wings
And done a thousand things
I've never done before

I'll never know
What made it so exciting
Why all at once,
My heart took flight
I only know when he
Began to dance with me
I could have danced danced danced!
All night.

Miért hívsz, te buta puha ágy,
Ma éjjel hagyj, egy pici kimenőt,
Tánc kell, a zene és a bók,
A szívem úgy kíván egy csöppnyi jót,

Ma éjjel táncolnék,
Hiszen a tánc oly szép,
Ha ő kér táncra fel.
Felhők közt szállok én,
Szivárványt látok én,
S két kézzel érem el.

Ha ez a láz, ez a varázs,
Mind álom,
Mit bánom, még így is szép.
Jöjj kélj hát, táncra fel,
A szívem szárnyra kel,
Táncolnék még és még és még.

Három verzióját is bemutatnám! Az elsőn Audra McDonald énekel. Teljesen véletlenül kattintottam rá a videóra, miután beírtam a keresőbe az I Could Have Danced All Night címszavakat. Aztán jött a meglepetés: ez a nő Naomi a Dr. Addison sorozatból! XD Mi több, még énekelni is tud! Egy egész csokorra való videót láthatunk tőle vmilyen újévi koncertről, amelyen csupa-csupa filmzenét énekelt - nekem talán ez tetszett a legjobban tőle. Nagyon kellemes hangszíne van: azt már megfigyeltem, hogy akiknek eltér a beszéd- és az énekhangjuk mindig nagyon jó énekesek szoktak lenni - akárcsak itt. Amúgy meg szimpatikus ez a nő, ahogy előadja. Kicsit a sorozatbeli karaktere is előjön nekem, mintha ő is túlstresszelne mindent (kissé idegesen konferál) aztán kiderül előadás közben, hogy nem is volt miért izgulnia - az alábbi videók közül övé a legképzettebb és legszebb hang díja, ő énekli legszebben hármójuk közül.



A második felvétel egy Andre Rieu koncerten készült: nem tudom ki ez a nő, aki énekli. Először is, elég trampli, aztán túl idős e szerephez, és ráadásul még csak nincs is az a kifejezetten szép és ámulatbaejtő hangja. De az a mozgás amit az első I could have danced all night strófától produkál egyszerűen tündéri! Szerintem leginkább ez a táncstílus az, ami a legközelebb áll az eredeti Eliza Doolittle figurához. A három előadó közül neki tetszik legjobban a színpadi jelenléte és előadásmódja - igazán jól hozza a figurát annak ellenére, hogy a külsőségek nem stimmelnek annyira - legalábbis nekem, és az Audrey Hepburnhöz képest.



Végül itt egy Lauren nevű hölgy, aki egy angol musicaltehetség-kutató versenyben énekelte a dalt - nem kisebb nagyság előtt mint Andrew Lloyd Webber - na meg egész Anglia és ki tudja hány ország. Szóval, ránézésre stimmel, szép hangja van, jól énekel, a színpadi koreográfia is jól kitalált - bár talán túlmozgott. De ez a nő hihetetlen nagy ripacs! Azok a gesztusok az arcán, meg a nagy mozdulatok, a legtapasztalatlanabb és legkezdőbb színészeket jellemzik. Igaz, hogy egy tehetségkutató, de egy ilyen jó hangú és kellemes megjelenésű hölgy produkcióját is fel lehetett volna javítani, ha vki megmondja neki, hogy vegyen vissza egy csöppet, nem kell ennyire túlpörögni és mindent szájba rágni. XD Nem tom, lehet velem vitatkozni, de sztem ez egy csapnivalóan rossz színészi produkció.



Szóval, kb. a háromból tudnék egyet összegyűrni: Audra hangja, a szőke nő tánca és Lauren külseje - mindebből lenne vmi Audrey Hepburn (Marni Nixonos hanggal). :D

2010. július 22., csütörtök

Bendtner és a filctoll

Igen, egy újabb videó - természetesen újabb kommentekkel. :) Ennek mindössze annyi különlegessége van, hogy szerénységem töltötte fel a Youtube-re. Mint látható kinyomozható, nem túl sok egyéb videót tettem fel, és egyértelműen az alábbi az, ami viszi a pálmát. Néhány gondolatot is megosztanék róla.

Szóval, minden úgy kezdődött, hogy megnéztem a Japán-Dánia mérkőzést a VB-n, ami elég sajnálatosra sikeredett számomra: újdonsült - épp az előző meccsükön megkedvelt - dán csapatom számára a búcsút jelentette. Viszont, még az elején - kb. amikor bekapcsoltam a tévét - arra lettem figyelmes, hogy Nicklas Bendtner (igen, ő újabban a kedvenc focistám) egy filctollal kiszínezni a zokniját - egy FIFA előírás szerint a zokninak és a sportszárnak egyforma színűnek kell lennie és hirtelen ez tűnt a kézenfekvő megoldásnak a dán csatár számára. Hát igen, ha nem ő tette volna, akkor is szétröhögöm magam, de így meg pláne. És arra gondoltam, hogy megosztom a nagyérdeművel Facebook oldalamon ezt a jelenetet, hiszen jó pár ismerősöm követte nyomon a világbajnokságot és viccesebbnél viccesebb dolgokat firkálgattak a Facebook-os oldalukra. Mit tesz ilyenkor egy született újságíró? Hát rákeres erre a jelenetre a Youtube-on! Az összes eszembejutó nyelven és kulcsszóval kerestem, kerestem, de sehol sem találtam. Így - praktikus gondolkodásomnak köszönhetően - az Indexről levarázsoltam az iménti videót és feltettem Youtubera - hozzátenném, ha az Indexen lehetséges lett volna videókat Facebookra importálni, nem folyamodtam volna ehhez a sztem nem túl legális dologhoz, de hát ez van. XD Kitettem üzenőfalamra, igazán megérte, egy Like és komment érkezett hozzá, de azért gyorsan feltoltam egy Nicklas Bendtner rajongó oldalra, ahol szintén született 2 Like és 1 komment. :D

Aztán azon kaptam magam, hogy e-mail fiókom elárasztották a Youtube-ról származó kommentek értesítői: a mai napig több mint 308 ezren nézték meg a videómat a világ minden tájáról! 158 bejegyzés érkezett vagy 20an feliratkoztak a videóimra, 109-en vették fel kedvenceik közé. Videóm importálása olyan helyekre is megtörtént, mint a Yahoo sporthírei, az Eurosport spanyol oldala, vmi görögbetűs honlap, a Pepsi magyar oldala - hogy vmi hazait is említsek, sőt még a Youtube kezdőlapján is szerepelt. Sőt! Tudom még fokozni! :D Ha beírod a Youtube keresősávjára a Bendtner nevet és beállítod, hogy nézettség alapján hozza ki a találatokat, akkor a legelső az én videóm lesz! Hát igen, az én videóm a legnépszerűbb Nicklas Bendtner videó. :))) Meg is érdemeltem, hogy személyes üzenetet kapjak a videó főszereplőjétől - na jó, nem konkrétan nem nekem címezve és abszolút nem ebben a témában, de én azért magamra vettem. XD (Röviden: Nick írta Facebookos oldalán, hogy nyaral, a sok komment között én voltam az egyik, aki írt, méghozzá azt, hogy szívesen lennék a helyében és mennék már nyaralni - erre nem sokkal később kellemes nyaralást kívánt azoknak, akik még csak tervezik... Hát nem édes? XD Most mondja vki erre, hogy nem nekem szólt?:D) Na, de nagyon elkalandoztam! Jöjjön hát az a híres-neves videó, ami körbejárta a világot! (Ha eddig nem mondtam volna, nem sok időt vesz el senki életéből, ugyanis kemény 10 másodperc! Igen, most lehet röhögni, hogy ezzel vagyok úgy oda :DDDD)

Ezúttal két videót is hoztam összehasonlításképp. Ugyanaz a színésznő ugyanazt énekli: maszkkal és anélkül. Őszintén szólva engem teljesen meghatott a hasonlóság: ebből is kitűnik, ha valaki jó színész, akkor púder nélkül is át tudja adni ugyanazokat az érzéseket. Sőt, hozzátenném: talán egy lehelletnyivel jobban tetszett a jelmez nélküli felvétel.
A Macskák Andrew Lloyd Webber egyik legismertebb musicalje. Az alábbi dal, a Memory (magyarul Éjfél címet kapta) szinte közhelynek számít a musicaltörténelemben: nincs olyan ember, aki ne ismerné. Magáért beszél a dal mondandója is, mindig is univerzális értékeket hordozott és ezután is azt fog - hiszen az idő múlása, az öregedés és az emlékek örökké az ember sajátjai lesznek. Az már más kérdés, hogy hányszor láthatjuk még ennyire profi előadótól e dalt, mint Elaine Paige. De nem is ragoznám ezt tovább, nézzünk meg a két videót, megdöbbentő a hasonlóság...



Memory, turn your face to the moonlight
Let your memory lead you
Open up, enter in
If you find there the meaning of what happiness is
Then a new life will begin

Memory, all alone in the moonlight
I can smile at the old days
I was beautiful then
I remember the time I knew what happiness was
Let the memory live again

Burnt out ends of smokey days
The stale cold smell of morning
The streetlamp dies, another night is over
Another day is dawning

Daylight, I must wait for the sunrise
I must think of a new life
And I mustn't give in
When the dawn comes tonight will be a memory too
And a new day will begin

Sunlight, through the trees in the summer
Endless masquerading
Like a flower as the dawn is breaking
The memory is fading

Touch me, it's so easy to leave me
All alone with the memory
Of my days in the sun
If you touch me you'll understand what happiness is
Look, a new day has begun




Midnight - not a sound from the pavement.
Has the moon lost her memory,
She is smiling alone.
In the lamplight, the withered leaves collect at my feet,
And the wind begins to moan.

Memory - all alone in the moonlight.
I can smile at the old days,
I was beautiful then.
I remember the time I knew what happiness was.
Let the memory live again.

Every street light seems to beat a fatalistic warning.
Someone mutters and the streetlamp gutters,
and soon it will be morning.

Daylight, I must wait for the sunrise.
I must think of a new life,
And I mustn't give in.
When the dawn comes tonight will be a memory too,
And a new day will begin.

Burnt out ends of smokey days,
the stale cold smell of morning.
The streetlamp dies, another night is over,
another day is dawning.

Touch me, it's so easy to leave me
All alone with the memory
Of my days in the sun.
If you touch me, you'll understand what happiness is.
Look, a new day has begun.



Éjfél, sűrű csönd ül a járdán
Mire gondol a vén Hold
Hogy csak mosolyog rám?
Lomha szél fú, rőt avar fut a lábam elé
Tépett ág jajong a fán

Holdfény derűs emléket ébreszt
Újra ébred a régmúlt, minden gyönyörűség
Boldog órák az ifjúságom szép idején
Gyertek hozzám vissza még!

Halvány lámpa villog fenn
Még áldott árnyék rejt el
Szúrós zaj kél, összerezzen a csend
Ha rámtör majd a reggel

Hajnal, ne tarts tükröt a vénnek!
Ha csak emlék az élet, talán szép marad még
Tán a kék éj, a holdvilág még ifjúnak lát
Úgy, mint egykor, régesrég

Füstben barnult új nap kél
A korhadt, pállott széllel
Kihunyt lámpát gúnyol az ömlő fényár
Ha elkullog az éjjel.

Nézz rám! Kicsit érints meg némán!
Maradj még, szelíd emlék
Színes hajdani nyár...
Érj csak hozzám, és feléled a boldog idő!
Jajj, a hajnal pirkad már...

Tulajdonképpen a sorozattal kezdődött minden: kicsit kérettem magam, míg hajlandó voltam belenézni, aztán persze magával rántott és csak úgy faltam mind a 6 évadot. Annyira elvetemült lettem, hogy megvettem egy Szex és New York kulisszatitkos képeskönyvet, megnéztem moziban a filmet és gondoltam egyet: elolvasom Candace Bushnell regényét is, amely az egész mizériát ihlette. Mondhatni kár volt és nagy csalódás.


E könyv nem egy konkrét történetet tartalmaz, hanem tulajdonképpen manhattani felső tízezer életképeit: ki, kivel, mikor és hogyan kavar, mennyire önző és semmibe veszi a másikat és a pénzről szól az egész világ. Igazából ez pontosan ugyanaz, amit a sorozatról hittem mielőtt megnéztem - és amiért óckodtam tőle. Attól még, hogy nem azt kaptam tőle, amit elvártam, nem kellene feltétlenül rossznak lennie - sőt ha végiggondoljuk, akkor igenis egy komoly társadalomkritikát fogalmaz meg, görbe tükröt tartva a könyv szereplői előtt. De ennek ellenére se tetszett. Nem tudom, hogy lehetett ebből ezt a rendkívül jó sorozatot megalkotni, mert a kettő fényévekre van egymástól: a sorozatban azért ha más nem, de a barátság mindenek felett álló értéknek tűnik, a könyvben viszont semmi ilyenről nincs szó. Néha kicsit összecsapott éreztem egy-egy téma bemutatását, máskor meg túlbonyolítottnak - nem volt jó olvasni, a stílusa se jött be. Nem mondom, hogy több lettem a könyv elolvasásától, szerintem tökéletesen meg lettem volna nélküle is - bár akkor meg továbbra is furdalna a kíváncsiság. :P

Ausztrália 2008 - képek

Mi is lesz abból ha Ausztrália legmenőbb sztárjait egy olyan filmben hozzák össze, amely szülőhazájukban játszódik és nem mellesleg az ország neve adja a címet? Igen, ez kétség kívül nagy vállalkozásnak tűnik és annál meglepőbb a kivitelezés. Szerintem elsődleges célja a film létrehozásának - természetesen a kasszasikeren kívül - hogy bemutassa az országot úgy, ahogy eddig nem sokat látták a külföldiek. Igazából magam sem tudtam, mi zajlott ott a második világháború környékén, úgyhogy még valami hasznos is ragadt rám. Továbbá az utóbbi idők egyik legkellemesebb - ám mégis komoly témákat feszegető - alkotásáról van szó: a szereplők viccesen élik meg a szörnyűségeket, a romantika pedig a tetőfokára hág. Hát ez van, amikor összeeresztik Nicole Kidmant és Hugh Jackmant. :) Nagyon szeretem ezt a filmet, szívesen megnézem akármikor.
Véletlenül pár lenyűgöző és kellemes emlékeket idéző képbe botlottam a filmmel kapcsolatban, azokat megosztom itt is.

2010. július 21., szerda

Az operákkal baráti kapcsolatot ápolok, Verdi mester műveivel leginkább, úgyhogy Ifjabb Alexandre Dumas művéről először, mint a Traviata alapját képező történetről hallottam. Mivel a zene mellett a történet is lenyűgözött - hozzátenném, a Moulin Rouge! című film formájában, hiszen erről senki nem beszél, de szinte ugyanaz a sztori - így nem volt kérdéses, hogy előbb vagy utóbb írott formában is lefogyasztom, hiszen mégis csak ez volt legelőször.


Nem nagyon rabolnám az időt és a helyet a történet ismertetésével, hiszen a Traviatával kapcsolatos bejegyzésemnél már bővebben kitértem erre. A könyv sem más, talán apró részletekben van eltérés, mint a nevek, helyszínek vagy tárgyak, jelentéktelen szereplők - de a mondandó, a történet alapjában véve változatlanok. Mindössze annyi észrevételem akadt, hogy az operából kimaradt a kamélia dolog, és a könyvben magyarázatot kapunk a címben szereplő kifejezésre.


A kurtizán és a fiatal férfi szerelmét bemutató könyvről csak jókat tudok mondani. Egyrészt éppen annyira terjedelmes, amennyire szükséges: nincsen benne semmi túlbonyolítva, mindenből a megfelelő mértéknyi mennyiséget és információt kapunk. Érzékletesen és érthetően van leírva benne minden a szerelem kibontakozásáról - véletlenül sem lépi át az érzelgősség határát. Szívszorító a történet, szerintem ha nem ismertem volna több formában, és nem tudtam volna előre ennek meg annak a találkozásnak és szónak a jelentőségét, akkor még inkább megrázott volna. De ez az élmény nekem az operaházban, illetve a moziban jutott - a könyv úgymond könnyed délutáni olvasmány volt, hogy végre ezen is túlvagyok már.


Kicsit visszakanyarodva a szerelmi szálra, szerintem a világirodalom egyik legmeghatóbb kapcsolatát vetette papírra Dumas. Marguerite és Armand kapcsolata mégsem regényi, ha végiggondoljuk kellően realista és a valós életben is bármikor olyan szituációba ütközhetünk, ami próbára tesz minket, hogy elmondjuk-e az igazat vagy sem. Kinek lesz jobb? Megéri-e a feltétlen igazságot átadni, ha fájdalmat okozunk vele? A kaméliás hölgy egyértelműen univerziális alkotás, száz éve is megállta a helyét, ahogy száz év múlva is megfogja.


Aki szereti a szépirodalmi romantikát, annak mindenképpen kötelező darab A kaméliás hölgy. Szerintem az is nagy vonzereje, hogy vékony könyvről van szó, pár óra alatt végezni lehet vele - viszont annál többet ad. Ez is tipikusan olyan történet, amely késleltetett hatással dolgozik, és a befogadás után dolgoztatja meg leginkább az olvasót - ha még nem ismeri előtte az ember a történetet, akkor annál inkább. Csak ajánlani tudom. :)

2010. július 20., kedd

A szupercsapat 2010

A szupercsapat - nem is tudom miért, de amikor először hallottam, hogy ebből a nagyszerű sorozatból filmet csinálnak, egyből elhatároztam, hogy bizony, ezt látnom kell. :) Pedig annak idején nem voltam a sorozat nagy rajongója, néha-néha elcsíptem belőle 1-1 részt és kb. annyi emlékem maradt róla, hogy volt benne egy nagydarab néger, aki félt a repüléstől meg egy Szépfiú nevezetű egyén, aki nem is volt olyan szép fiú. :P Talán leginkább a stáblista kelthette fel érdeklődésemet: Bradley Cooper neve annyira nem is lepett meg egy ilyen produkcióban, viszont Liam Neeson-é annál inkább. Már az Elrabolva is meglepő filmválasztásnak bizonyult részéről, de abban derekasan helyt állt. Ez esetben már nem feltétlenül ennyire jó benyomásaim születtek...


"Egy különleges egység négy tagját olyasmivel vádolják meg, amit nem követtek el. Azóta a csapat többé már nem engedelmeskedik a parancsoknak, megrendelésre dolgoznak, és egyszer talán tisztázzák a nevüket. Hannibal Smith ezredes (Liam Neeson) akkor van elemében, mikor a legkilátástalanabb a helyzet egy bevetés során, és a legagyafurtabb tervet kell kitalálnia a siker érdekében. Ő a főnök. Egyik embere, a karizmatikus Peck hadnagy (Bradley Cooper) a kivitelezésben profi, a másik Baracus őrmester (Quinton Jackson) - többek között - elkerülhetetlen a pofonok kiosztásában, a kicsit őrült Murdock százados (Sharlto Copley) pedig mindent elvezet, aminek szárnya van. A nyomukban a katonai rendőrség lerázhatatlan nyomozójával (Jessica Biel), a közelükben a CIA titokzatos ügynökével (Patrick Wilson) a csapat a túlélésért küzd. És közben még élvezik is." - Olvasható a Port.hu-n a film tartalma - azért nem magam írtam, mert ennél frappánsabban én sem tudtam volna megfogalmazni. :P Amúgy meg nagyon friss bejegyzésról van szó, mivel augusztus 5-én lesz a magyar mozikban bemutatva a film.


Igazából arra számítottam, hogy látok majd vmi humoros, vicces, pörgős akciófilmet. A film elejét nagyon is élveztem még - amikor összeállt a szupercsapat. Viszont azután számomra valahogy leült a sztori és kezdett unalmassá válni. Voltak benne még néha-néha fellángolások, de összességében a vége is nagyon laposra sikeredett. Természetesen előre lehetett tudni, sikerül-e teljesíteni küldetésüket vagy sem, győznek-e a jók vagy ezúttal a csalóknak áll a világ. Annak ellenére, hogy csomó akciójelenet volt, ahol a fiúk kitettek magukért, számomra nagyon egysíkú volt a történet. Az egyetlen jó dolog, amiért érdemes volt megnézni, az a két színész: Bradley Cooper és Liam Neeson.


Ezúttal Liam Neeson olyan akciófilmet választott magának, ami rossz - legalábbis nekem nem tetszett. Viszont ő újra bizonyított, mint akciósztár. Annyira ambivalens ez az egész: ott van Liam Neeson, akire ha ránézek mindig Schindler jut eszembe, méghozzá az a jelenet az említett film végéről, amikor összeroskadt és kifakadt, hogy miért nem tudott több zsidót megmenteni a biztos haláltól. Szóval, ez az ember újabban akciófilmekben játszik: képzeljünk el egy olyan akcióhőst, aki kb. úgy beszél angolul mint egy Shakespeare-színész, olyan ártatlan arca van mint a ma született báránynak - és szivarozik, lövöldözik, bevetésről bevetésre jár. És még ezt is jól csinálja és jól áll neki. Hihetetlen! :D


Bradley Cooper játszotta a Szépfiút - bármennyire is meglepő. :P Szóval igen, legnagyobb erénye is ebben állt e filmben, hogy rendkívül jól nézett ki. Színészileg az elvártnál nem hozott többet - de kevesebbet se. Volt egy kis filmbéli románca Jessica Biellel, ami szintén elég laposra sikeredett, akárcsak az egész alkotás. De komolyan mondom, a női közönséget már csak vele is be lehet csalogatni erre a filmre, ugyanis annyira kívánatos a megjelenése. :D Ráadásul a karaktere is erről szól és szinte mindenhol ott van, úgyhogy ha más nem, hát ez le tudja kötni a figyelmet. Igen, ez mindössze Bradley Cooper számára hízelgő - vagy a stylistjának, aki felel a megjelenéséért - nem a film készítőinek, akik ennyire mínusz forgatókönyvet hoztak össze.


Gondolom feltűnt, hogy nem tetszett a film. Viszont senkit nem beszélnék le róla, sőt szívesen meghallgatnék véleményeket is, hogy mi a jó ebben a filmben. :D Szerintem nem volt annyira humoros, amilyennek szánták, nem volt annyira pörgős és akciódús, amilyennek tűnt. Egyetlen erényének a castingot tudom felhozni, mert nagyon jól választottak: szerintem a szupercsapat mind a négy tagja jól visszahozta az eredeti sorozat karaktereit, Jessica Biel és Patrick Wilson is nagyon jól eltalálta a karaktereit - utóbbit még sose láttam ennyire jó, ám egyben negatív szerepben. Viszont a forgatókönyvvel már komoly gondjaim voltak, szerintem ezt még lehetett volna gyúrni egy darabig, Viszont nekem eléggé folytatás gyanús, nem lepődnék meg, ha pár évben belül jönne a második szupercsapat-film.

Robbie Williams és a kilencvenes évek sikerzenekarának másik négy tagja – Gary Barlow, Howard Donald, Jason Orange és Mark Owen – tavaly szeptemberben találkoztak, új albumukat várhatóan idén novemberben jelentetik meg. Az egykori tinibálványok a tervek szerint turnéra is indulnak, pontos időpontokat azonban egyelőre nem közöltek.

„Hogy ismét mind az öten együtt legyünk egy szobában, nagy álmunk volt, de úgy tűnt, sohasem válik valóra" - tette közzé Owen közleményében. Hozzátette: igazán élvezték, hogy ismét több időt tölthetnek el Robbie-val.


Williams is elismerte, hogy nagyon izgatott volt, amikor újra együtt voltak. „Olyan érzés volt, mintha hazaérkeztem volna" - vallotta be a popzenész.

A Take That a kilencvenes évek elején hatalmas sikereket ért el az egész világon, lemezeikből mintegy 80 millió példány fogyott. Robbie Williams azonban 1995-ben elhagyta az együttest, hogy szólókarrierbe kezdjen. A zenekar egy évvel később teljesen fel is oszlott.

Robbie Williams világsztár lett, mintegy 57 millió albumot adott el, több brit zenei díjat kapott, mint bármely más előadó. Az egykor a csapat fenegyerekeként számon tartott zenész sokáig szóba sem állt egykori csapattársaival. A Take That 2005-ben Williams nélkül újraalakult, népszerűsége az elmúlt években magasba szárnyalt, míg Robbie Williamsé kissé megtorpanni látszott. - MTI


Kifejezetten érdekesnek találtam a fentebbi MTI-hírt, mikor először olvastam. Számos kérdés felvetődött bennem, kezdjük is az elején! Robbie Williams napjaink egyik legnépszerűbb és legismertebb angol énekese: lemezeit úgy viszik, mint a cukrot, legyen az pop, swing, rockosabb vagy elektronikus zene. Karrierje a Take That fiúbandával indult, de igazán nélkülük vált azzá, ami szerintem minden énekes álma: ismertség, lemezszerződések, koncertek és sok-sok bevétel. Igaz, hogy idén még nem sokat hallatott magáról, de Robbie Williams a zeneipar olyan kaméleonja, mint Madonna: mindig visszatér valami tőle szokatlan és aktuális divatot követő stílussal, ám mégis megmarad zenejében az a tipikus védjegy, amiért mindenki szereti. Szóval, ezek után mint derült égből villámcsapás ért a hír, hogy Robbie visszatér a Take That-be.

És jönnek a kérdések! A fiú bandák ideje lejárt, egyenesen cikik, miért gondolja, hogy ez jót tesz neki? Miért van szüksége erre? Ennyire nem menne neki a szekér szólóban? (Effelől kétségeim vannak!) Sokáig nem is állt szóba csapattársaival, akkor most miért készít velük együtt lemezt? Ha az újraalakult banda nélküle is népszerű volt, miért kellett Robbie-nak belépnie? Ennyire rossz lenne szólóban énekelni? Igazából azt tudom, hogy Robbie Williams - bármennyire hihetetlen - depresszióval küzködik régóta: ha nincs színpadon, üres és sivár az élete, állítólag barátnője hatására javult egy kicsit a helyzet az utóbbi időben. De ez akkor sem indok, sztem Take That-es korszakában is ugyanígy megvolt a depressziója, sőt akkor még drogozott is, ha lehet a pletykáknak hinni.

Egyetlen magyarázat - bár nekem ez is elég sutának tűnik - hogy a rajongók nyomásának engedett, akik újra együtt kívánnák látni a híres ötösfogatot. Ha belegondolok, akik annak idején annyira rajongtak a Take That-ért, már 30 körül járhatnak, kisebb problémájuk is nagyobb, minthogy éppen mit csinál tinikori kedvenc bandájuk. Amúgy meg mint mondtam, manapság ciki fiúbandában nyomulni és ugrabugrálva dalolászni - persze ha hangszer is van a kezükben úgy már más, de ezek a tipikus 90-es évek fiúcsapatai mára nevetségessé váltak. Nem is értem, ki vette meg a Take That lemezét 2005-ös újraalakulása után és abszolút felfoghatatlan Robbie mit csinál velük. Ő szólóban lett az, aki, úgy szerették meg milliók, sokkal magasabbra szárnyalt mint amit elérhetett volna a banda tagjaként - egyszerűen nem értem, miért tért vissza a gyökereihez. Mindössze abban bízom, hogy talán a Take That mellett szólóban is lesz lemeze - mert arról nem szól a fáma, hogy azt feladta volna, mindössze, hogy újra tagja a csapatnak.

2010. július 18., vasárnap

Elvis Presley-vel kapcsolatban volt már két korábbi bejegyzésem e blogban. Elsőként - postjaim közül is az elsők között - megismerhettük a legújabb életrajzi filmjét Jonathan Ryhs-Meyers-szel a főszerepben, amelybe beleszőttem egy s mást a filmen kívüli Elvisről is. Legutóbb pedig pünkösdkor foglalkoztam vele, amikor is kezem ügyébe akadt a Wooden Heart című dalának film-verziója és ezzel kapcsolatban írtam erről-arról. További terveim között szerepel - mivel augusztusban esedékes halálának évfordulója - Elvis cikkeket megjelentetni, ugyanis tartogatok talonban két életrajzit is: egyik átfogó jellegű - és minden szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy újságírói pályafutásom egyik legkiemelkedőbb cikke (többek véleménye alapján is) - a másik pedig a Király utolsó éveivel foglalkozik.

Talán kicsit elfogult is vagyok Elvis-szel kapcsolatban, hiszen általában legkedvesebb zenészeivel mindenki az szokott lenni: imádom, ahogy énekel, amiket énekel és nem mellesleg esztétikai látványnak sem utolsó. Életrajza is rendkívül érdekes és tanulságos számomra, továbbá eddig 2 filmjéhez is volt szerencsém: a King Creole annyira nem kötött le, viszont a Jailhouse Rock (Börtönrock) annál inkább. Utóbbit nemrég láttam először - de biztos nem utoljára - magam is meglepődtem, mennyire tetszett (talán ez is megér majd egy külön bejegyzést). Ebből a filmből hoztam most egy dalt - az alábbi videó a zárójelenet - de maga a Young and Beautiful összesen 3-szor is felcsendül a filmben. Nézzük meg, alig több mint 2 perc!



Alig több mint 2 perc, de ennyire gyönyörűt nem minden nap hall az ember! Elvis szerelmes dalai mindig is a kedvenceim közé tartoztak: van egy olyan titkos vágyálmom is (ami most már nem is annyira titkos), hogy ha egyszer férjhez megyek és a polgári szertartáson bevonulok a terembe a vőlegényemmel, akkor addig Elvistől a Can't Help Falling In Love With You fog szólni. :) Szóval Elvist mindig is szerettem és szerintem fogom is, sokat szoktam hallgatni, ezért magam is meglepődtem, hogy a Young and Beautiful mindeddig elkerülte a figyelmemet - úgyhogy ezt sürgősen pótoltam és beszereztem Elvis Presley: The Greatest 50 Love Songs című albumot és innentől már nem érhetnek sztem meglepetések Elvis és a szerelmes dalok viszonylatában. :)

Azt szeretem Elvis szerelmes dalaiban, mint ebben a Young and Beautifulban is, hogy annak ellenére, hogy végtelenül csöpögős a dalszövege, mégis annyira érzelmekkel átfűtve, olyan érzékien tudja elénekelni, hogy egy percig nem merül fel bennem, hogy ő ezt nem gondolja komolyan. Gyönyörűen és őszintén énekel: ez a dal arról szól, mit szeret a lányban. Annyira egyszerű, annyira rövid és mégis annyira szép. Szerintem nem túlzás azt állítani, hogy az egyik leggyönyörűbb szerelmes dal a filmzenék történetében.

You're so young and beautiful and I love you so
Your lips so red, your eyes that shine
Shame the stars that glow
So fill these lonely arms of mine
And kiss me tenderly
Then you'll be forever young
And beautiful to me

You're so young and beautiful, you're everything I love
Your angel smile, your gentle touch
Are all I'm dreaming of
Oh take this heart I offer you
And never set me free
Then you'll be forever young
And beautiful to me

Szendrey Júlia

Szendrey Ignác gazdatiszt leánya 1828. december 29-én született Keszthelyen. A Festetics-birtokról a Károlyi család erdődi uradalmába költözött a Szendrey família. Júlia itt élt 1838-ig, amikor a mezőberényi Wenckheim-kastélyban működő leánynevelő intézet tanulójává vált. 1840 és 1844 között Pesten folytatta tanulmányait, majd visszatért Mezőberénybe.

Szendrey Júlia az úrilányok nyugodt-nyugtalan életét élte ekkortájt. Schöpflin Aladár így fogalmazott: „nyugodtan, mert egyszerű, világos perspektíva állt előtte: falusias érdekek, konszolidált helyzetű család, nagykárolyi, szatmári, debreceni mulatságok, apró flirtök, könyv vagy kézimunka melletti ábrándozások, aztán házasság valami derék, rendezett viszonyok között élő fiatalemberrel, jobbfajta gazdatiszttel vagy közepes birtokossal, a házasságba eseménytelen élet, melynek csendjét gyakori gyereksírás teszi még csendesebbé. Nyugtalanul, mert benne is benne volt a kor romantikus álma, valami imaginárius szép és nagy élet után való vágy, az a méreg, amelyet George Sand oltott bele a kor izgékonyabb asszonyaiba.”



1846. szeptember 8-án a nagykárolyi megyebálon találkozott egy vándorszínész költővel, akibe első látásra beleszeretett. Az érzés kölcsönösnek bizonyult. ”Ez időtől számítom életemet, a világ lételét, azelőtt nem voltam én, nem volt a világ, semmi sem volt; akkor lett a nagy semmiségben a világok milliója és szívemben a szerelem. Mindezt Juliskámnak egy pillantása teremté” - fogalmaz egy Petőfi-levél. ”Én csak mióta te szeretsz, kívánnék tündökölni, vágynék a legjelesebb lenni a világon, vágynék istennő lenni, csak hogy te mondhatnád az embereknek: e hölgy, kit csudáltok, kit ti imádtok, e hölgy enyém! Én bírom e hölgy örök szerelmét.” - Szendrey Júlia leánykori naplójából.

Szendrey Júlia a költő legfontosabb múzsája lett, hozzá írta többek között a Nem csoda, ha újra élek, később a Reszket a bokor, mert…, a Szeptember végén, a Minek nevezzelek? és az Itt van az ősz, itt van újra című verseit. Júlia apja nem nézte jó szemmel szerelmüket, hiszen számára az akkori alszolgabíró, aki szintén udvarolt lányának, megfelelőbb vő lett volna. Mégis miért egyezett bele a házasságba? Ady Endre teóriája szerint: „De bizony én úgy érzem, hogy az öreg Szendrey okosan zordoskodott és komédiázott, már azért is, mert abban az időben a komédiázás volt az őszinteség divatos formája. Gondolta az öreg Ignác úr: ez a leány így is, úgy is bolondot fog csinálni, összekerült egy másik bolonddal, ez a legokosabb megoldás. Legyenek egymáséi, hozomány se kell, támogatás sem, lelkiismeretesség sem, az övék lesz, hála istennek, mindenért minden felelősség.”



Megismerkedésük első évfordulóján házasodtak össze Erdődön. Az ifjú pár a szülőktől semmilyen támogatást és hozományt nem kapott, ennek ellenére meg tudták teremteni saját otthonukat. Mézesheteiket Koltón töltötték, aminek emlékét több Petőfi-vers őrzi. Március 15-én Szendrey Júlia varrta és tűzte Petőfi Sándor mellére a később ismertté vált kokárda első példányát, amit a párizsi trikolór mintájára készített. Petőfi naplójában olvasható, hogy felesége ezen a napon piros-fehér-zöld főkötőt varrt magának, miközben ő a Nemzeti dalt írta. Egyetlen gyermekük, Zoltán 1848. december 15-én született meg.

Petőfi Sándort 1849-ben látta utoljára felesége. Halálhíre után Kolozsváron, majd apjánál, Erdődön élt, és megpróbált információkat szerezni férjéről. Még le sem telt az egy év gyászidő, amikor 1850-ben Horvát Árpád történész felesége lett, később három gyermekük született. Második házasságát országos felháborodás kísérte, Arany János ezek után írta meg A honvéd özvegye című művét.

1856-ban Magyarországon Andersen meséi először nyomtatásban Szendrey Júlia fordításában jelentek meg (például A császár új ruhája és a Rendíthetetlen ólomkatona). 1866-ban férjétől különvált. Pesten egy Horánszky utcai házban halt meg 1868. szeptember 6-án. A Kerepesi temetőben közös sírban nyugszik első férje szüleivel és Petőfi Istvánnal, Sándor öccsével. Annak ellenére, hogy Horvát Árpád feleségeként halt meg, Szendrey Júlia sírjára azt vésték fel: „Petőfi Sándorné, Szendrey Júlia, élt 39 évet.”

Petőfi Sándor

Petőfi Sándor a magyar irodalom egyik legnagyobb költője: nevét gyakran azonosítják e fogalommal. Akárcsak verseit, ugyanúgy életrajzát is ismeri mindenki, és nemcsak Magyarországon. Petőfi életében mindössze két momentum vita tárgya a mai napig: hogyan történt amikor először kinyitotta és amikor utoljára lehunyta szemét.

Az irodalomkönyvekben, lexikonokban és minden hivatalos forrásban az olvasható, hogy 1823. január 1-jén Kiskőrösön született Petrovics István mészárosember és Hrúz Mária egykori cseléd és mosónő első gyermeke, Petrovics Sándor, aki később Petőfire módosította családnevét. Az anyakönyvi kivonat szerint a kiskőrösi evangélikus templomban 1823-ban legelőször megkeresztelt gyermek neve Alexander Petrovics. A születési helyét nem tartalmazza az irat, viszont ez nemcsak az ő esetében volt jellemző. Akkoriban a nők családi házuk tiszta szobájában szültek és a legközelebbi templomban keresztelték meg a gyermeket. Csak azt jegyezték fel az anyakönyvekben, ha a gyermek más településről érkezett és Petőfi esetében ez nem történt meg. Így mi sem bizonyítja jobban, hogy Kiskőrösön látta meg a napvilágot január elsején.



A költő születésének helyszínéről dátumáról legendák keringenek. Az elfogadott álláspont szerint a kis Petőfi annyira gyöngécske volt, hogy a bába is csak pár órát jósolt neki, így azonnal megkeresztelték. Petőfi egyik ismert romantikus elbeszélő költeményében, Az apostolban a főhőst bevallottan magáról mintázta és Szilveszter is Újévkor született. Egyesek viszont vitatják a január elsejei időpontot. Ugyanis nem minden esetben azon a napon keresztelik meg a gyermeket amelyiken született. Petrovicséknak saját tulajdonban lévő házuk volt Szabadszálláson és Kiskőrösön csak béreltek egy mészárszéket. A kor szokásai szerint semmi nem indokolta volna, hogy másik városba menjen szülni Hrúz Mária. Szabadszálláson nem volt evangélikus templom és egy gyöngécske gyermekkel nem biztos, hogy útnak indultak volna a téli hidegben születése napján. Ezért valószínűsíthető, hogy a valóságban 1822. decemberének valamelyik utolsó napján született Szabadszálláson Petőfi.



Kutatók szerint Petőfi mindig Szabadszállást nevezte szülővárosának és rokonai is alátámasztották e feltételezést. Közeli barátainak elárulta, hogy papírjaival és a köztudattal ellentétben december 30-án született. Miért tévesztette volna meg az embereket Petőfi? A kutatók erre is találtak magyarázatot. Az európai folklór szerint aki Szilveszter éjszakáján született, az a szerencse gyermekének tekinthette magát. Petőfi is ismerhette ezt a hagyományt és romantikus lévén fokozott jelentőséget tulajdonított neki. A másik magyarázat amiért keresztelése dátumát születésének is vallhatta pedig az, hogy felesége is így tett. Szendrey Júlia 1828. december 29-én született és január 1-jén keresztelték. Viszont mindketten azt vallották, hogy egy napon születtek.

Mindenesetre a hivatalosan elfogadott verzió szerint Petőfi Sándor 1823. január elsején Kiskőrösön született és az iratok is alátámasztják e feltételezést. A sok találgatás kissé mítikussá teszi Petőfi életét, de semmiképpen sem von le költő értékéből, hiszen nem ez a lényeg. Ahogy Illyés Gyula fogalmazott Petőfivel kapcsolatban: "Egy nagy író attól kezdve nagy író, amikortól fogva állandóan jelen van nemzete eszmevilágában... A Szeptember végént nem lehet lebontani, téglánként kihordani a nemzet tudatából. Vannak szellemi művek, amelyek úgy hozzátartoznak egy országhoz és olyasféleképp működnek benne, akár egy vízesés, mely erőművet hajt."


Petőfi Barguzinban?

1989. július 18-án a Morvai Ferenc vezette magyar-szovjet-amerikai expedíció meglelte Petőfi Sándor földi maradványait a Bajkál-tó körzetében, Barguzinban – közölték a szenzációt az akkori lapok.

Petőfi Sándor a magyar irodalom egyik legnagyobb költője: nevét gyakran azonosítják e fogalommal. Akárcsak verseit, ugyanúgy életrajzát is ismeri mindenki, és nemcsak Magyarországon. Petőfi életében mindössze két momentum vita tárgya a mai napig: hogyan történt amikor először kinyitotta és amikor utoljára lehunyta szemét. Január 1-jén A rejtélyes Petőfi címmel már megjelent a Nem bulváron egy cikk a költő születéséről, így most ezen az évfordulón a haláláról ejtenénk pár szót.



Az irodalmi tankönyvekben napjainkban is a következő olvasható Petőfi életrajzának utolsó bekezdésében: 1849. július 31-én a segesvári csatában tűnt el örökre. „Sokféle visszaemlékezés, hír és rémhír szólt sorsáról, azt igazat azonban mindmáig senki sem tudja. Sírjának helye ismeretlen.” – áll Mohácsy Károly tizedikesnek szóló tankönyvében.

Ám volt egy időszak, amikor úgy tűnt, a rejtély megoldódott. Morvai Ferenc vállalkozó és Kiszely István antropológus 1989. júliusában a Bajkál-tó melletti Barguzin egyik temetőjében kiásta egy Petrovics nevű, Petőfi Sándornak vélt száműzött csontjait. Azokat pedig 1991-ben Moszkvából az Egyesült Államokba küldte elemzésre. A hosszadalmas vizsgálatok éveken keresztül találgatásokra adtak okot.



A feltáró expedíció egyik tagja, Kiszely István állítása szerint már az első laboratóriumi eredmények azt bizonyították, hogy férfi csontjainak maradványairól van szó. Így ők szorgalmazzák a költő édesanyja, Hrúz Mária sírjának felnyitását, hogy elvégezhessék az esetleges rokonságra fényt derítő DNS vizsgálatot. Ezzel szemben állnak azok a vélemények, melyek szerint nem Petőfi Sándor tetemét találták meg. Az MTI információja szerint 1994-ben a maradvány felkarcsontjából vett minta alapján egyértelműen megállapították, hogy női tetemet vizsgáltak. A hivatalos jelentésben szó szerint az állt: „az az ember, akiből a felkarcsont-töredék származik, nőnemű.” A Magyar Tudományos Akadémia is ezen az állásponton van, szerintük a tudományos vizsgálatok minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a barguzini sírban egy női csontvázat találtak.

Akkor hol van Petőfi? Lehet, hogy örök rejtély marad előttünk. Mindenesetre a kialakult Petőfi-mítosz szerves részét képezik a költő életének titokzatos elemei.

Hitler és a Mein Kampf

Adolf Hitler hírhedt könyve, a Mein Kampf (magyarul Harcom) nyolcvanöt éve ezen a napon jelent meg. Ebben fogalmazta meg a Führer a náci párt politikai és ideológiai programját.

Adolf Hitler 1889. április 20-án született a felső-ausztriai Braunau am Inn nevű kisvárosban, Linztől kilencven kilométerre. Már egész fiatalon érdeklődött a festészet iránt és a bécsi Művészeti Akadémián szeretett volna elmélyülni benne. 1905-ben érkezett az osztrák fővárosba és két alkalommal (1907-ben és 1908-ban) felvételizett az akadémiára, sikertelenül. Nagyon érzékenyen érintette, hogy elutasították, ám ezután sem kezdett újabb munka vagy más szakma keresésébe. Festőként próbált Bécsben megélni: képeslapokról másolt festményeire látképeket, amelyeket kereskedők és turisták vásároltak meg. Egyes becslések szerint Hitler nagyjából kétezer ilyen jellegű képet festhetett.



Ez az időszak azért is bír nagy jelentőséggel életében, mert Bécsben kezdte magáévá tenni az antiszemita nézeteket. A fővárosban ekkoriban nagy létszámú zsidó közösség élt, sokan közülük Kelet-Európából odavándorolt ortodoxok voltak. Elszigetelt kis csoportokat alkottak a többi bécsitől, így radikális erők támadásainak volt kitéve. Hitler nézeteire hatással volt Lanz von Liebenfels fajelmélete, a bécsi polgármester, Karl Lueger antiszemita politikája illetve Georg von Schönerer, aki a pángermán mozgalom vezetőjeként tevékenykedett. Hitler elsajátította az ária faj felsőbbrendűségébe vetett hitet és azt a nézetet, miszerint a zsidók az áriák természetes ellenségei és minden gazdasági probléma okozói is. Ez az ideológia alapozta meg Hitler későbbi politikai nézeteit, ám ekkoriban még nem állt ki a nagyvilág elé. Közeli barátja August Kubizek, aki a bécsi időszakban a szobatársa volt, elmondta, hogy emlékei szerint Hitlert sokkal inkább Wagner operái érdekelték, mint az aktív politikai élet.

1913-ban Münchenbe költözött. A környezete és az első világháború (ahol egy mustárgáz támadás miatt átmenetileg elvesztette látását) akkora hatást gyakorolt Hitlerre, hogy 1923-ban elkezdte átszervezni a náci pártot és olyan embereket juttatott kulcspozíciókba mint Joseph Goebbels, Rudolf Hess és Hermann Göring. Az úgynevezett sörpuccsal megkísérleték a hatalomátvételt, ám Hitler emiatt börtönbe zárták.



Egy éves landsbergi fogsága alatt született meg a Mein Kampf, melynek szövegét Rudolf Hessnek diktálta. A Mein Kampf két részből áll: az első Hitler életét és pártját mutatja be, a második a nemzetiszocialista párt eszméit, szabályait és a Hitler-köszönés módját írja le. A könyvben Hitler beszámol életéről, tapasztalatairól, leírja, hogyan alakult ki benne az ideológiája, melyet részletez és ismerteti terveit egy nagy birodalom létrehozásáról. Tulajdonképpen élete későbbi részében a Mein Kampf-ot próbálja a valóságban alkalmazni.

A Mein Kampf erősen rasszista, antiszemita és kommunizmusellenes, az alapjául szolgáló fajelmélet pedig nem tudományos, hanem ideológiai alapokon nyugszik A Mein Kampf 1925. július 18-án jelent meg először. A könyv több országban évtizedeken át be volt tiltva, de mára majdnem mindenhol (így hazánkban is) hozzáférhető.

;;

Template by:
Free Blog Templates