Világ és egyéb katasztrófák

Brasch Bence volt az abszolút favoritom a versenyben, nagyon sajnáltam, amikor kiesett. Így rendkívül örültem, amikor hírét hallottam, hogy megjelenik valamiféle CD-je, még a nagylemez előtti ízelítő a Story mellékleteként. Ami a Csillag születikből kimaradt - olvasható a borítón a legkedvesebb emlékeket idéző, tinikorom nagy slágereinek címei mellett!

Tudniillik, nekem van egy másik életem is. Immár negyedik éve a hétköznapjaimat Budapesten töltöm, a hétvégéket pedig otthon, teljesen más környezetben. Szóval az első évben még csak tátottam a számat, hogy mennyire más az élet a fővárosban, mint vidéken és igyekeztem mindent kipróbálni: színház, mozi, kiállítás, vásárlás, kirándulás, buli stb. Aztán mára sikerült megtalálni a saját helyem, talán kezd bedarálni a nagyvárosi gépezet, annak ellenére, hogy még mindig nem tudok fapofával elmenni a karácsonyi kivilágítás mellett, vagy nem rápillantani a Parlamentre vagy a Budai várra, mikor Combinoval totyogok át a Margit-hídon.

A kissé lehangoló vagy inkább egysíkú hétköznapokba egy kis fényt akartam vinni, hogy december közepére szerveztem az albérletbe egy karácsonyi partit, melyre két barátném volt hivatalos. Tulajdonképpen ők is a pesti életem részei, annak ellenére, hogy voltak már otthon is nálam, illetve az msn sok dolgot egyszerűbbé tesz, mikor több száz kilométer választja el a barátokat egymástól.

Hétalvó lévén nem szeretek újabban 11-nél korábban kelni, de ezen a napon már 9-kor főztem magamnak a reggeli kávémat. Aztán délután kettőig jártam a várost a hulló hóban, hogy beszerezzem a családnak a hiányzó ajándékokat. A lányoknak természetesen már korábban megvettem mindent, sőt már előző este be is csomagoltam. Nem szeretek semmit sem a véletlenre bízni. És úgy tűnik jól is tettem, mivel mire hazaestem, kb. azután 10 perccel csengett is a kaputelefon, hogy egy órával a vártnál korábban megérkezett az egyes számú vendég.

Én még sehol nem tartottam, úgyhogy pillanatok alatt megfőztem a karácsonyi puncsot aztán megterítettem a mézespuszedlimmel és szaloncukorral. A kettes számú vendég pontosan érkezett. Ezután történt az ajándékozás. Igaz, hogy már jócskán felnőttek vagyunk és lassan közelebb leszünk a harmadik X-hez, mint a másodikhoz, mégis mindhármónkat magával ragadott ez az Alkonyat-láz. Így a Jacob-teamet erősítő barátnémnek megvettem a New Moon poszterkönyvet, a Rob-teamesnek pedig a Robert Pattinsonosat. Hát mit mondjak, sunnyogtam a Bookline-ban mikor átvettem e rendelésemet, és pechemre teljesen tömve volt ekkor emberekkel a bolt...



Szóval odaadtam a könyveket és úgy örültek neki, mint macska a farkának. De tényleg. :) Szeretem látni, mikor örömet okozok az embereknek. Na és ők is nekem. Mert mit kaptam tőlük? Egy egyedi 2010-es New Moon naptárat, amelyből csak ez az egy darab létezik. Illetve a kedvenc édességeimmel is megleptek a lányok. Nagyon jó volt a hangulat, feldíszítettem a műfenyőmet, ittuk a puncsot, ettük a puszedlit, Twilight zene szólt a háttérben és megnéztük a legfrissebb Alkonyatos képeket:)

Ám minden jónak vége szakad egyszer, így ennek a mulatságnak is. Rob-team hazament, mert nem akart mozizni, pedig Jacob-teammel foglaltunk jegyet a Westendbe a Poligamyra. Pizzázást is beiktattunk mozi előtt, ez a legújabb közös szokásunk. Továbbá én gyakorlom, hogy kell műanyag késsel és villával enni, mert korábban mindig eltörött valamelyik, ám közös karácsonyunk alkalmával először sikerült evőeszköz-törés nélkül elfogyasztanom a brokkolis pizzám. De ne rohanjunk úgy előre, hiszen van még egy tartozásom!

Ugye, említettem a bejegyzés elején, hogy mennyire aktuális nekem ez a Brasch Bence: Nem jön álom a szememre karácsonykor. Este hatkor mindig tömve van a Westend, bármilyen nap legyen. Nos, mi esetünkben sem volt ez másképp, csak úgy sasoltuk az üres ülőhelyeket, amelyek rejtőzködtek előttünk a kajás részlegnél. A milliónyi ember között megakadt a szemem egyetlen egyen, aki háttal ült nekem. Rögtön az jutott eszembe, hogy akár Brasch Bence is lehetne a Csillag születikből. Őt nagyon kedveltem a versenyben, olyan kedvesen énekelt mindig, és 18 éves kora ellenére kenyérre lehetett kenni engem, mikor őt láttam a tévében. Na és mi történt? Pillanatok leforgása volt: a széken ülő ember egy igen határozott mozdulattal megfordult, tényleg Brasch Bence volt, és rám mosolygott. És igazából ennyi volt az egész, de két telefont is el kellett eresztenem azon nyomban, hogy "na találd ki, ki mosolygott rám az előbb!" :D Tényleg, mint egy tinilány, olyan voltam... Amúgy nem tudom, pontosan mi történt, lehet, hogy szóltak Bencének (mert nagyobb társasággal ült), hogy valaki figyeli és ezért fordult meg. Vagy foglalmam sincs, a lényeg, hogy boldoggá tett XD

Aztán pizza után átvettük a mozijegyet. Lediktáltam a pénztáros srácnak a foglalási kódot és gondolom ekkor megjelent neki, milyen e-mail címről foglaltam. Hogy is mondjam, az egy igen kedves becézése a nevemnek, amit még egy anyuka se mondana a babájának. A srác pedig kajánul vigyorgott egyet és a "biztonság kedvéért" rákérdezett, hogy ez-e az én e-mail címem, nehogy más rendelés jegyét adja oda. Tudom, már sokat gondolkodtam rajta, hogy új címet csinálok magamnak, de gimnazista korom óta ezzel nyomom, szóval nehéz váltani. Mindenesetre a pénztáros srác elérte, hogy fülig vörösödjek, de igyekeztem kedves mosollyal leplezni zavaromat.

Mozi előtt még begyűjtöttünk néhány ajándék szaloncukort a Milka-lányoktól, akik ingyen osztogatták a Westendben. Sosem rajongtam a marcipános dolgokért, de meg kell hagyni, a Milka marcipán rendkívül finom. Aztán vettünk pattogatottkukoricát és beültünk a Poligamyra. Erről már írtam korábban, hogy milyen volt.

Már majdnem este 10 volt, mire elindultam hazafelé. Míg a trolihoz értem, szállingózott a hó. Egyszerűen gyönyörű volt. Akárcsak ez a nap. Néztem a havat, visszagondoltam az egész napomra és kedvem lett volna csak úgy sétálni. Aztán eszembe jutott, hogy éjszaka nem kifejezetten lenne bölcs dolog egyedül mászkálni Pest belvárosában. Úgyhogy hazaértem, megmelegítettem a maradék puncsot, befeküdtem a forró, habos fürdőkádba és megittam mindet szép lassan a karácsonyi börgémből. Szép nap volt...

KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK MINDENKINEK!

A One night only a Dreamgirls című musical egyik legismertebb dala. Amíg nem láttam a filmet, addig a Beyonce-féle Listennel azonosítottam a Dreamgirls életérzést, talán nem is tévedtem vele. Hiszen aki látta a filmet, tudhatja, hogy tényleg az a tetőpont, abban van benne minden mondanivaló. Viszont amikot magát a filmet néztem, Jennifer Hudson One night only-ja volt a másik, aminél libabőrös lettem. Íme egy videó, hogyan is énekli a filmen kívül élőben a nagyszerű Jennifer e dalt:

http://www.youtube.com/watch?v=XDXL2vw94Lc

Semmi kétség-e nem támadhat senkinek afelől, hogy mekkora tehetség Jennifer Hudson. Nem is értem, hol bújkált a Dreamgirlsig. Meg hol van most? Az American Idolban tűnt fel, van egy szólólemeze, játszott a Szex és New York moziban, aztán címlapokra került, hogy édesanyját és testvérét megölték. Szóval ő Jennifer Hudson, aki eddig nem ismerte és ezen oldalt olvassa, feltétlenül pótolja e hiányosságát.

És akkor rá is térnék a lényegre. Íme a "magyar" Jennifer Hudson, aki az idei Csillag születikben tűnt fel. Nézzétek meg:

Ezek után olyan gondolatok is megfordultak a fejemben, hogy akár ő is nyerheti meg a versenyt. Szuggesztivitása vetekszik Jennifer Hudson-ével, mindössze a hangszínükben van különbség. Jenniferé éles és belehasít mindenbe, Balogh Brigittáé pedig lágyabb, de az is igazán mélyreható. Ezt a dalt énekelte az első selejtezőn, alig vártam a folytatást. Viszont a legjobb 30 közül nem jutott már be a 12 közé. Őszintén szólva nagyn meglepődtem. Neki sokkal inkább ott kellene lennie mint... Inkább nem mondok neveket.

Csak a figyelmet szeretném felhívni, hogy ez a One night only gyönyörű dal és nehézsége révén nem mindenkinek sikerül úgy előadnia, ahogy azt kell. Akár minden dalra igaz, de erre méginkább, hogy nem lehet csak úgy kiállni és elénekelni: elő kell adni, érzések kellenek bele. Hiszen maga a One night only is az érzésekről szól.

You want all my love and my devotion
You want my loving so, right on the line
I've had no doubts that I could love you, forever
The only trouble is,
You really don't have the time
You've got One Night Only,
One Night Only that's all we have to spare
One Night Only, lets not pretend to care
One Night Only, One Night Only come on big baby come on
One Night Only we only have till dawn
When the morning this feeling will be gone, has no chance going on
Something so right has got no chance to live
So lets forget about chances,
Its One Night I will give
One Night Only, One Night Only you'll be the only one
One Night Only, then you'll have to run
One Night Only, One Night Only there's nothing more to say
One Night Only, once get in the way
One Night Only, One Night Only, One Night Only

Vannak olyan dolgok, ami mellett nem tud szó nélkül elmenni az ember. A következő videó is éppen ilyen lesz, amely a Csillag születik tehetségkutató verseny ma esti adásából származik. Kérlek, nézzétek meg mielőtt tovább olvasnátok:

Őszintén szólva én ilyet még nem láttam, hogy valaki sírva fakadjon egy dal közben. Ott ültem a tévé előtt és komolyan mondom, hogy én is meghatódtam egy pillanatra. Ki gondolná, hogy a mai zord világban létezik ennyire tiszta és őszinte ember, aki élő adásban millió néző előtt elsírja magát? Ti is láthattátok, ez nem játék, nem színészkedés, egyszerűen a dal hatása alá került. Különben nekem már az élő adásban is feltűnt, de utólag visszanézve abszolút látszik, hogy már az első refrén után a sírás fojtogatja, 1:55 körül még a hangja is elcsuklik egy pillantra. De miért történhetett mindez?

Tabáni István teremőrként dolgozik, első ránézésre is bárki megállapíthatja, hogy egy egyszerű, hétköznapi ember. Viszont ami a torkában van, amiatt van a műsorban. Sok cikk jelent meg már eddig is róla mindenféle lapokban. Valahol azt olvastam, hogy ezt az embert gyerekkorában bántalmazták osztálytársai, mert ő volt az a visszahúzódó, csendes srác, aki nem mert visszaszólni. Aztán úgy alakultak dolgai, hogy osztályt kellett ismételnie, ami azért is volt sorsfordító számára, mert kikerült abból a közösségből és húga osztálytársa lett, aki sok mindenben tudott neki segíteni. István ma harmincegy éves és a szüleivel él. Azt nyilatkozta, hogy ő vágyik komoly kapcsolatra, ám eddig csak pár hónapig jutott. De reméli, hogy a Csillag születik után ezen a téren is megváltozik az élete.

Szóval itt van egy harmincegy éves férfiember, akinek nehéz gyerekkora volt, talán a mai napig visszahúzódó természet. És bekerült a tehetségkutatóba, amit millióan néznek, őt eddig mindig továbbjuttatták, szereti a közönség, a zsűri is, az újságok sem mocskolódnak, mindenki szeretettel beszél róla. Aztán a középdöntő első fordulójában rátalál a Padlás musical egyik dala, amit annak idején Kaszás Attila énekelt. Olvassuk csak el a szöveget még egyszer:

Lehet számtalan hely, ami szebb és jobb a mi Földünknél.
Lehet, létezik ő is,aki többre képes az embernél.
Egyszer ismeretlen távolba vágyom, máskor megriaszt egy álom,
hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tűz,
már nem vigyáz e cseppnyi földre, s el kell mennünk mindörökre.
Fényév távolság,
csak hallgatom,
csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.
Áldott ez a hely, amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet, amit sokszor nem nagyon értünk még.
Néha könnyebb lenne elmenekülni, tiszta fénybe merülni,
de a jel, ami szól, de a hang, ami hív
még nem mond semmit, meddig érek s lesz-e út, hogy visszatérjek.
Fényév távolság,
csak hallgatom,
csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.
Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim…

Ez egy olyan dal, ami mondhatni róla szól. Egy olyan emberről aki bizonytalan, keresi önmagát és csak annyit tud, hogy mit szeretne, és küzd érte. Úgy érzem végtelenül megható pillanatnak lehettünk szemtanúi egy kereskedelmi tévén. Olyan értékes pillanatnak, amely tényleg valóságos és emberi, őszinte és tiszta. A zsűri is igen nehezen jutott szóhoz, tényleg, hogy is lehetne ezután érzelemmentesen bírálni egy versenyzőt. Egyedül Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója mondta neki kedvesen, hogy mint rendező, ő nem lenne teljesen elégedett vele, mert a színpadon nem engedheti meg magának sem színész, sem énekes, hogy az érzelmei eluralkodjanak rajta, minden pillanatban képben kell lennie. Állítólag a színészeket erre is kiképzik, hogyan kell kilépni egy szerepből, hogy saját magaként éljen tovább, ne az adott karakter bőrében.

Ám István nem színész, hanem egy teremőr. Mindig is szívből énekelt, őszinteségével és egyszerűségével illetve rendkívüli tehetségével vívta ki a nézők szeretetét. Ezek után szerintem még inkább a szívébe zárja mindenki. Szeretném, ha sok ilyen szép dallal kápráztatna még el engem és minden jót kívánok neki. És köszönök minden eddigi kellemes élményt és megható pillanatot, amivel televíziós műsor egyáltalán nem, de a hétköznapi életben sem gyakran találkozom.