Világ és egyéb katasztrófák

Azok után, hogy egykori szerkesztőtársam az "Ezt ne nézd meg" kategóriába rakta az Egy boltkóros naplóját, nem is kaptam kedvet hozzá. Aztán tegnap estefelé úgy adódott, hogy a tévé elé szorultam és kapcsolgattam jobbnál jobb műsorokban reménykedve - így láttam meg a HBO-n az Egy boltkóros naplóját. Úgy voltam vele, hogy ha már így alakult, belepillantok egy kicsit, max. ha annyira borzalmas lesz, akkor kikapcsolom. Nem mondom, hogy szívem szerint kivenném a nézhetetlen kategóriából, mert bizonyos értelemben borzalmas volt, viszont azért mégsem nézhetetlen.

Erről a filmről Az ördög Pradat visel jutott eszembe, legalábbis olyan tekintetben, hogy sok-sok divat, újságírás és New York volt benne. A különbség azonban egyrészt a történet mélységében, másrészt a színészi alakítások kifinomultságában rejlett. Az Egy boltkóros naplójának hihetetlenül bugyuta, mondhatni irritálóan ostoba története volt: adott egy kb. síkhülye csaj, aki nem mellesleg megszállott vásárló (a függőség legvégső fázisában), mivel csomó adósságot felhalmoz, eközben sikeresen leépíti baráti körét és szerelmét, elveszti állást - és természetesen a családja marad egyedül számára, na meg jön egy hiper-szuper ötlet a megoldásra, tehát adott a happy end.

A lány zöld sállal - ezt reprezentálja a fenti kép. Ez a dolog a film fontos mozgatórugója: főhősnőnk így akad össze szerelmével, ennek segítségével lép túl függőségén és végül találja meg a boldogságát. Maga ez a metafora jól hangzott, hogy "A lány zöld sállal" (igen, ezt a szimpatikus férfi főszereplő találta ki), de semmiképpen sem illett egyrészt egy pénzügyi szaklap újságírójának nyomtatásban megjelent nevének, másrészt maga a zöld sálas lány cikkei is tűzrevaló színvonalúak voltak - inkább idegesítőek, mintsem jópofák. Talán ez volt a gond az egész filmmel: a Doktor Szöszin legalább jókat tudtam nevetni, viszont itt egy-két fájdalmas poénon kívül inkább a fejem vertem volna a falba, hogy lehet ennyire fogyatékos egy csaj, mint ez a Rebecca. XD

A színészi teljesítményekről is kár lenne beszélni: annyira förtelmes volt minden, amennyire maga a film. Vagy az is lehet, hogy egy ennyire szar alapanyagból nem lehetett mást kihozni - de ez tényleg rettenetes. A főszereplő csajszit ezelőtt semmiben sem láttam és szerintem annyira tucatarca van, hogy nem is biztos, hogy megismerném pár hét múlva. Még John Goodman, Joan Cusack vagy Kristin Scott Thomas mellékszereplése sem dobott sokat az egész alkotáson. Viszont az egyedüli, amiért talán érdemes volt megnézni, azok a szép ruhák. Az alábbi rózsaszín és színes rakottszoknyás ruhát én is elfogadnám - a dalmata pöttyös kabátkát megtarthatja a csaj. :P

Igen, összességében ez elég silány, hogy a ruhák miatt érdemes megnézni, de tényleg ez az igazság. Szépek a ruhák, jók a frizurák. Ha túllépünk a történet irritálóságán - ami a feneketlen mélységű intellektus megmutatkozása után nekem sikerült - akkor végig lehet nézni ezt a csodálatra méltó alkotást, mitöbb néhány poént is meg tudunk mosolyogni. De azért mindent összevéve elég megrázó élmény volt :D

Ezúttal megosztanék 10 bölcsességet, élettapasztalatot melyek a nyáron ragadtak rám ;)

1. Ha délelőtt sokat vagyok napon és délutánra kibírhatatlan fejfájás gyötör, valószínűleg napszúrást kaptam

2. 50 faktoros napvédőkrém sem tuti védelem a leégés ellen, főleg ha a pánt alatt elfelejtem bekenni a vállam

3. Vízparton sok a pók - főleg, ha árvaszúnyogból is sok van

4. A legjobban akkor barnul le az ember, amikor nem számít rá

5. Amikor a gesztenyebarna hajam vizesen is gesztenyebarnának tűnik, akkor minden bizonnyal kifakult a napsütéstől

6. Amikor a gázszerelő bütyköl valamit a sütőn, előfordulhat, hogy utána kicsit erősebb lánggal ég - és megégetheti a muffint

7. Ha nincs nálam a gázspray-m, tuti halálra rémiszt valaki az utcán

8. Az őz és a szarvas között van különbség - biztos Bambi okozott zavart a felfogásomban ezelőtt, mivel ő a könyvben őz, a rajzfilmben viszont szarvas

9. Az oroszlán nagy és félelmetes állat, a puma pedig nem kisebb a hiúznál

10. Az animátor nem rajzfilmekkel, rajzolással vagy fényképekkel foglalkozik

+1 A sárga körömlakk foltot ki lehet szedni nyom nélkül a kék szőnyegből ~ aceton ;)

Amióta meghallgattam Peller Károly: Ez operett! című lemezét, azóta szívesen előveszem újból és igazán megkedveltem ezeket a nagy slágereket. Egyik kedvencem róla a Jaj, cica örökérvényű sláger A Csárdáskirálynőből, ami azon a lemezen Jaj, lányok nélkül élni... címen és új szöveggel fut. Szóval ennek egy orosz nyelvű előadására bukkantam a Youtube-on, amit szerintem érdemes e blogban is bemutatni. Nézzünk meg figyelmesen! ;)

Elsőként az tűnt fel, hogy mennyire furcsa idegen nyelven hallani. Aztán azon is gondolkodtam, hogy akár Puskin nyelve, akár nem - nekem nem tetszik az orosz és örülök, hogy már az a generáció vagyok, akinek nem kellett iskolában tanulnia. De persze nem sok időt hagyott ilyeneken elmélkedni ez az orosz úriember, hiszen a refrénnél igencsak belelendült a táncba - amit a későbbiekben csak fokozott és mindennek a kicsúcsosodása az a spárga volt a legvégén.

Az jutott eszembe, hogy ennek az embernek minden bizonnyal gumiból vagy rongyból van a lába: hihetetlen mit művel! A bejegyzések alapján azt hiszem, hogy aki feltette vagy megnézte, kb. viccnek tartja ezt az egészet. Nem mondom, nekem is elkerekedett a szemem és kicsit megmosolyogtam az előadást, mikor először láttam. Aztán arra jöttem rá, hogy ezek az oroszok mégis tudnak valamit: nem mintha annyira jártas lennék az operett műfajában, de összehasonlítottam a fentebb emlegetett Peller Károly előadásával. Ezt is beteszem ide:

Szóval, a magyar sztárnak szerintem kellemesebb orgánuma és jobb megjelenése van: viszont egyértelműen nehézkesebben mozog. Azt nem tudom, hogy hivatalosan mitől lesz jobb egy előadás: ha jóképű ember szépen énekel és elfogadhatóan táncol vagy egy átlagos ember korrektül énekel és lenyűgözően ropja. Talán úgy teszek igazságot, hogy az mp3-lejátszómon továbbra is Peller Károly marad, viszont ha Youtube-ra tévedek és Jaj, cicát szeretnék nézni, akkor valószínűleg az orosz verzió mellett döntök. Valamiért úgy gondolkodom ezekről az operettslágerekről, hogy azért vannak, hogy jobb kedvem legyen ha meghallgatom vagy ha megnézem őket - és abban talán mindenki igazat ad nekem, hogy ennél az orosz Jaj, cica előadásnál viccesebbet nem nagyon lehet találni. :)

Igen, egy újabb videó - természetesen újabb kommentekkel. :) Ennek mindössze annyi különlegessége van, hogy szerénységem töltötte fel a Youtube-re. Mint látható kinyomozható, nem túl sok egyéb videót tettem fel, és egyértelműen az alábbi az, ami viszi a pálmát. Néhány gondolatot is megosztanék róla.

A kéz a lélek tükre - szabadon Leonardo da Vinci után. Vagy, ahogy a kultikus Szex és New York sorozatban hallhattuk: ´Ismered a mondást: A vastag karúaknak, ... vastag a karjuk...´

Szóval a Velveten mindig találok ilyen jópofaságokat, amikkel viccesen indulhat a napon. Tehát játsszunk egyet! Íme 6 világhíres színész keze: válaszd ki a neked szimpatikusat, majd alul a 'csekkold le' gombra jobb egérgombbal kattintva - megnyitás új lapon v. új ablakban paranccsal a képgalériában megtalálhatod a kéz tulajdonosát. És légyszíves velem is oszd meg a válaszod, mert hitetlenkedve állok a Velveten közölt eredmények előtt: mivel szerintem a legvisszataszítóbb kéz vezet magasan, az én egyetlen favoritom - kétség sem merült fel, melyik tetszik - pedig mindössze a harmadik lett. Amúgy meg annyit, hogy jó ízlésemet dicséri, sikerült így látatlanban is kiválasztani a lenti úri emberek közül a kedvencemet - pedig amikor látom, tényleg nem a kezét szoktam figyelni. ;)

Minap találkoztam Facebook-on a következő nevezetű csoporttal: Ha a májusi eső aranyat ér, akkor Magyarország kilábal a válságból... :D Természetesen egyből tagja lettem, illetve a néhány vicces gondolatom is támadt tőle - meg amúgy is. Szóval én nem vagyok elvileg eső-ellenes, de ami sok, az sok. Ha megkérdeznék tőlem, mi a kedvenc évszakom, nos én a telet választanám: szeretem a hideget, szeretem a havat és a közhiedelemmel ellentétben télen is szokott sütni a nap, nem teljesen depresszív ez az évszak. :) Nyáron sokkal jobban szoktam szenvedni a nagy hőségtől, mint télen a nagy hidegtől. Igaz, hogy a nyár, az ősz és a tavasz sokkal színesebb, de a tél ezekkel ellentétben tisztább. Legalábbis szerintem.

Szerintem egy fülledt nyári napon nincs üdítőbb egy hirtelen jött zápornál. Imádom az eső illatát. Hidegben is megvan a maga hangulata, főleg, ha szép csendben kopog az ereszen és a jó meleg szobából, bentről szemléled. Talán ezt a mai viszonylatban is élvezni tudnám, ha: 1. nem két hete tartana, 2. nem május második felében történne. Ilyenkor már a közelgő nyár előszelét szoktuk élvezni, felavatom az új papucsomat és rövid nadrágomat, illetve a bejáratom és a táskám elhagyhatatlan részévé emelem a szuper Retro napszemüvegemet az óriási tokjával együtt.

Íme, itt van április elseje! Emlékszem, hogy gyermekkoromban mindig iparkodtam a család összes tagjának kieszelni valami tréfát. Mivel alapjáraton elég pihentagyú humorom van, ezért általában jómagam szoktam leginkább derülni a poénjaimon – de rendesen szórom őket, ezt közelebbi ismerőseim is igazolni tudnák. Honnan is jött ez az április elseje? A Sulinet és a Pálfalva megmondja:

Április elseje a bolondság, a tréfálkozás napja. Ilyenkor sok minden megengedhető, és az ötletes tréfákon nem illik megsértődni. Persze, mindennek van határa, és nem jó, ha a bolondozás durvaságba torkollik. Ám a jól irányzott poénok frissítően hatnak az emberre. És azt vajon tudod-e, hogy honnan származik az áprilisi tréfálkozás szokása?

Végre itt az április, ami a szerelem és a bolondozás hónapja. Ezt az időszakot az ókori rómaiak Vénusz istenasszonynak szentelték, mert a naptárt megreformáló Julius Caesar a saját családjának ősanyját tisztelte benne. Vénusz járulékos mellékneve pedig "aprilis" volt, amely szó a latin "aperire", "megnyitni" igéből ered. Mivel a szerelem istennőjéről van szó, a "megnyitás" eredetileg a szülés aktusára vonatkozott, de naptári fogalomként később úgy magyarázták, hogy a konzulok április elsején nyitották meg hivatalosan az esztendőt.

Ám hogy ebből a napból miképpen is lett a "Bolondok napja", azt valójában nem lehet tudni. Rengetegféle találgatás van az eredetéről, ám egyik sem túl meggyőző. Talán az óitáliai Szaturnáliákból származó középkori bolondünnepre vezessük vissza? Az egyetlen szépséghiba csak az, hogy ezt az ünnepet december 28-án vagy újév napján, január elsején tartották.

Egy másik forrás szerint az áprilisi tréfálkozás eredetét Franciaországban kell keresnünk. A régi francia naptár szerint az esztendő április 1-jén kezdődött. Ezen a napon ősi szokás szerint az ismerősök ajándékokkal lepték meg egymást. IX. Károly király 1564-ben azt a rendeletet hozta, hogy az esztendőnek onnantól fogva január 1-jén kell kezdődnie. Így az ajándékozások időpontja is áttolódott január elsejére, de a régi évkezdet még sokáig kísértett az emberek emlékezetében. Eleinte április 1-jén is küldözgettek ajándékokat egymásnak, majd - tekintettel a kettős költségre - az április elseji ajándékozgatás átalakult: értékes meglepetések helyett inkább tréfákat küldtek, s végül kialakult az a szokás, hogy a hamis évkezdetet hamiskodással, vagyis bolondozással ünnepelték meg.

Talán az egyik legrégebbi tréfát Toulouse grófja, XIV. Lajos francia király fia eszelte ki. Áldozatul Gramont márkit választotta. Március 31-ének éjszakáján, mialatt a márki aludt, a gróf cinkosaival kilopatta a ruháit. Minden egyes darabot felfejtettek, majd újra összevarrtak, de szűkebbre. Reggel a márki fel akarta húzni a nadrágját, de nem fért bele. Riadtan nyúlt mellénye után, ám nem tudta begombolni. Ugyanígy járt a kabátjával is. Javában küszködött, amikor rányitotta az ajtót az egyik cinkostárs: "Az istenért, márki, mi történt önnel? Egészen meg van dagadva!" A márkiról gyöngyökben hullt a veríték, hogy miféle furcsa és borzasztó betegség üthetett ki rajta. Orvosért futtattak, az orvos pedig - aki szintén beavatott volt - megvizsgálta, receptet írt és gondterhelten távozott. Elszaladtak a recepttel a gyógyszerészhez, aki visszaküldte, hogy nem érti. Nem is érthette, mert ez volt ráírva latinul: "Accipe cisalia et dissue purpunctum". Vagyis "Végy ollót, és vágd fel a mellényedet!" Hogy a márki miképp reagált az ugratásra, azt ma már nem tudhatjuk. Az viszont örök érvényű igazság, hogy másokon nevetni könnyebb, mint magunkon - még áprilisban is.

Április bolondja
Április bolondja az, akit általános népszokás szerint április 1.-én tréfásan rászednek, akivel a bolondját járatják, hogy aztán jól kikacagják. Az áprilisba küldés elterjedt szokás mindenfelé, s az április bolondját a francia «poisson d'avril»-nak, az angol «Aprilfool»-nak az olasz «Calandrino»-nak, a német «Aprilsnarr»-nak hívja. Honnan ered a tréfás szokás, nem tudják biztosan. Mondják, hogy az április hónap csalfa, változó volta adja magyarázatát; mondják, hogy egy ősi kelta szokás maradványa, mikor is április kezdetén bohó, vidám tavaszi ünnepeket ültek; mondják, hogy IX. Károly egy rendeletéből ered, amely rendelkezés 1564-ben az új esztendőt április 1.-éről áttette január 1-ére. Akkor is szokásban voltak az újévi ajándékok, de a rendelet után az emberek januárban az áprilisi, áprilisban a januári ajándékokkal biztatgatták egymást. Szigligeti Edének van ilyen című vígjátéka.

Áprilisi tréfák
Április elsejét nagyon várják a vicces és jókedvű fiatalok, hogy elbolondítsák egymást. Régebben cédulákat is küldözgettek egyik a másikhoz, aztán mondták, hogy nem nekem szól, s adtak egy másik címet, hogy vigye oda az illető. Mondóka is volt: “Csiribiri bakveréb, a bolondot küld elébb.” A másik mondóka: “Áprilisnak bolondja, felmászott a toronyba, azt kérdezte hány óra, féltizenkettő, bolond mind a kettő.” Akinek csak eszébe jut, hogy április 1.-e van, nagyon vigyáz, nehogy valaki elbolondítsa.

Április 1 a néphagyományban
Ez a nap a szerencsétlenebbek közül való. Ilyenkor kellett futó növényeket – babot, dinnyét, tököt – ültetni, hogy hosszúra és szépre fejlődjön a növény. Egyes vidékeken megválasztották árpilis bolondját, de ez a tradíció hazánkban inkább a pünkösdhöz és a pünkösdi királyválasztáshoz kötődik.


És jöjjön egy kis vidám, ajándékcsomag! Április elseje alkalmából megosztom veletek a gardróbom legviccesebb, feliratos tartalmának egy részét, hogy legyen min nevetni. :) Bolondok napja alkalmából tökéletes választás. Bár, ha úgy nézzük, ez nem árpilisi tréfa, mivel használatban vannak e ruhaneműk, de az egyiket csak mozizásra tartogattam. Na vajon melyiket? :D Vigyázat, angoltudás kötelező!

Supergirl feliratú pólóból kettő is van/volt, de az egyiket már leselejteztem. Mondjuk annyi szépséghibája van, hogy kevésbé feltűnő darabról van szó, mivel tarkó alatt, hát felső részén virít ez a rózsaszín alkotás.

Ezen nincs mit magyarázni - csak a valóságról szól. :D

Egyik kedvenc pólómról van szó. És volt annyi eszem, hogy londoni tartózkodásom idején is sikerült hordani és én voltam a legjobban meglepődve, amikor leszólongattak az utcán. :D

Elárulom a titkot: még mindig lehet ilyet kapni a New Yorkerben, aki még nem szerzett volna be ilyesmit. ;) És még annyit azoknak, akiknek nem esett le semmi a felirat láttán: Edward mint Cullen. :D

Egy csokornyi bölcsesség Woody Allentől:


Az élet dolgait két részre osztom: rettenetesre és kibírhatatlanra.

És együtt alszik majd a bárány és a farkas, de a bárány nem alszik majd jól.

Részt vettem egy gyorsolvasó-tanfolyamon. A Háború és békét nem egészen 20 perc alatt
olvastam el. Az oroszokról szól.

Aki korán kel, az igen.

„Megkérdezték tőlem, hogy szeretnék-e tovább élni az emberek emlékezetében, de én tulajdonképpen a saját nappalimban szeretnék tovább élni.”

A feleségem alapjában véve gyerekes. A múltkor is bejött a fürdőszobába és elsüllyesztette a papírhajócskáimat.

Valószínűleg túl lassú vagyok. Nemrég elütött egy autó, amit két ember tolt.

Rosszabb dolgok is vannak a halálnál: aki valaha is együtt töltött egy estét egy biztosítási ügynökkel, tudja, hogy mire gondolok.

A főiskolán a metafizika órán puskáztam: belenéztem a mellettem ülő fiú lelkébe.

Annyira csúnya, hogy ha a szótárat kinyitod a „csúnya” szónál, az ő fényképét találod.

Egy lány felhívott: „Gyere át, nincs itthon senki.” Átmentem. Tényleg nem volt otthon senki.

Az utazási irodában azt mondták, 7 éjszakát tölthetek Hawaiin. De egyetlen napot sem.

Amikor apám szexre vágyott, az anyám az én fényképemet mutogatta neki.

Egyszer megkértek, álljak modellt egy plakáthoz. A plakát fogamzásgátlót reklámozott...

Anyám sosem szoptatott: azt mondta, barátjaként szeret.

Anyámnak a születésem után voltak reggeli rosszullétei.

Amikor megszülettem, az orvos azt mondta az apámnak: „Sajnálom, mindentmegtettünk, de mégis kibújt.”

Nem vagyok olyan normális, mint amilyennek látszom.

Kétféle ember létezik: a jó és a rossz. A jó ember jobban alszik, viszont úgy néz ki, a rosszak jobban élvezik az ébrenlétet.

Ha biszex vagy, kapásból megduplázódnak az esélyeid egy szombat esti randevúra.

Mosolyogni annyi, mint magunkról elfeledkezni mások kedvéért.

A pénz jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is.

Mi van akkor, ha minden csak a képzelet szüleménye, semmi sem létezik? Ebben az esetben a szőnyegemért jelentősen többet fizettem a kelleténél.

Nem félek a haláltól, egyszerűen csak nem szeretnék akkor ott lenni.

Én nem a munkámmal akarom a halhatatlanságot elérni. Azzal akarok halhatatlan lenni, hogy nem halok meg.

A Quentin Tarantino név hallatán mindig valami véres és morbid dolog jut eszembe, de nem az a hányósan gusztustalan, hanem inkább vicces. Nehéz ezt megfogalmazni annak, aki még nem látott Tarantino filmet. Mindenesetre én már láttam és igaz, hogy bizonyos hangulat szükségeltetik hozzá, de ha az megvan, akkor szeretem. Így volt ezekkel a becstelenekkel is, vártam a megfelelő időre. Pontosan arra, mivel csaknem két és fél óra hosszúságú és használati utasítás gyanánt azt kaptam, hogy figyeljek a párbeszédekre, mert abból sokkal több lesz, mint akcióból. Szóval ezek után, amikor eljött az alkalom, megnéztem a Becstelen brigantykat.

A második világháborúban járunk, méghozzá németek által megszállt francia vidéken. Adott a „Zsidó Vadász” gúnynévvel illetett SS keménylegény, aki büszke ráaggatott nevére és mosolygó arccal teszi a dolgát. Az ellenállás amerikai módra, Brad Pitt képében érkezik, aki apacs őseire hivatkozva briganty-ival megskalpoltatja az SS-tiszteket. És a helyzet már csak akkor lesz zavarosabb, amikor Párizsba érkezik az összes náci méltóság Göbbelstől a Führerig. Aki tisztában van vele, hogy az alkotónak nem volt célja a történelem hűségre törekedni és semmit sem gondolt komolyan, nos az azt hiszem jóízűeket tud nevetni a helyzetkomikumokon. Rá kell érezni a Tarantino filmek ízére, hogy igazán élvezni tudja az ember. Azt hiszem, ez nekem sikerült.

Természetesen (mint ahogy állandóan ismételgetem) ahhoz, hogy jó filmet csináljon egy producer, a legkevesebb a jó rendező, nagyszerű színészeket kell találni, hiszen a végtermék, ami majd a milliókat hozza, általuk lesz a néző elé tálalva. Tarantino úgy gondolta, hogy aki e filmben német szerepet játszik, legyen német anyanyelvű, az amerikait játsszon amerikai és a franciát francia színész. A több szálon futó cselekményen élvezetes bontakozik ki, egyetlen percét sem untam, semmi nem tűnt érthetetlennek. A színészeket pedig egyszerűen imádtam: Brad Pitt, a világ legszebb Brad Pittje bajusszal a legamerikaisabb angolt beszélve nácikat skalpol, a szerencsésebbeknek pedig horogkeresztet rajzol tőrével a homlokuk közepére. Diane Kruger játssza a német végzet asszonyát, a színésznőt, akit a propaganda istenít. Aztán ott van Christoph Waltz, a mosolygó arcú „Zsidó Vadász”. Ez az ember zseniális! Nem is tudom, hol bujkált eddig, illetve hány hasonló kaliberű színészóriás bújik meg a sötétben.

A Becstelen brigantyk utolsó mondata ekképp hangzott el „ez egy mestermű lett”. Hát igen, azért ez a Tarantino sem a szerénységéért kap díjat. De van benne valami. Ekkora kutyulmányt összehozni, ennyi poénnal megszórni és mindezt szinkronban három, sőt négy nyelven bemutatni nem semmi. Egyáltalán nem volt izzadtság szagú, szerintem maguk a színészek is imádták a Becstelen brigantykat forgatni. Aki megnézni, nos annak bármi is legyen a végső véleménye róla, az biztos, hogy maradandó lesz.

Szerintem mindenki életében történt már olyan eset, hogy éppen olyan pillanatban készült róla fénykép, amikor nem a legalkalmasabb volt. Gondolok itt ilyenekre, hogy vakarózás, grimasz, unalom stb. stb. Nos, összegyűjtöttem egy csokorravalót Hollywood nagy sztárjai rossz pillanatában lekapott fotóiból.

1. Orli és a kutyus

Mindenek előtt leszögezném, hogy én is állatbarát vagyok, sőt csak egy kategóriával nagyobb kutyám van, egy palotapincsi. De! Most komolyan, Orlando Bloom nem tűnik viccesnek a hóna alatt egy ilyen csöppséggel? :) Egy szívtipróhoz valahogy nem ilyen minikutya dukál, ezt a típus inkább a plázacicák szokták hasonló pozícióban "viselni" mint valami ékszert. De Orli tudja, én adok neki egy piros pontot az állatszeretetért legalább is :)

2. Amikor unják a banánt

Engem úgy neveltek, hogy tegyem a szám elé a kezem, ha ásítok. Nos, látom, hogy Hugh Grant és Paris Hilton is részesült efféle nevelésben, ezért egy rossz szavam nem lehet. De azért nem mindegy, hogy ilyen "alibi udvariasságból szám elé teszem a kezem"-mozdulatról van szó, vagy komolyan gondolja az illető, hogy nem biztos, hogy más is örül neki, ha lelátni a mandulájáig.

3. Viszket az orrom

Elég ciki, mikor az emberre társaságban tör rá a viszketés, főleg olyan helyen, amit nem lehet csak úgy feltűnés nélkül elvégezni. Hát nem tudom, nekem nincs akkora orrom mint Tom Cruise-nak és nem tudom, hogy a nagyobb orr jobban viszket-e mint a kisebb. Viszont abban biztos vagyok, hogy ennyire tuti nem lehetett vészes a helyzet, hogy még ilyen grimasz is becsusszanjon mellé, itt más is lehetett a háttérben :)

4. Valami van az orromban

Igen, én ilyenkor szoktam elővenni egy zsepit. Lehet, hogy Jake Gyllenhaalnak egyik kezében a telefonnal nehéz feladat lett volna egy zsebkendőt előkotorni a farzsebéből. Vagy a pasikat ismerve az is megeshetett, hogy nem vitt magával pézsét. Mindenesetre remélem, hogy miután letette a mobil, gyorsan előkerített valamiféle puha papírt és nem a szájába dugta az ujját. Fujjj, ez tényleg gusztustalan volt :))

5. Valami viszket a gatyában

Elnézést, a kép láttán én talán jobban zavarban vagyok, mint Daniel Craig. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Talán annyit, hogy nagyon ügyesen próbálta elterelni a figyelmet, hiszen másmerre nézett, mint amerre a keze járt. És talán csak egy pillanatig tartott az egész jelenet.

6. Valami van a gatyában

Nos, ez annyiban tér el az előző képtől, hogy nyilván tovább tarthatott egy pillanatnál. De most tényleg, mi lehetett a gond szegény Hugh Jackman izéje táján? Erről eszembe jutott, hogy már velem is megesett mozi közben, hogy a kelleténél mohóbban ettem a pattogatottkukoricát és a melltartómban landolt egy része, de a sötétben azért kevésbé feltűnő volt a nagyobb darabokat kivenni, a kisebbeket meg ráért fürdés előtt otthon. :) Szóval elképzelni nem tudom, mi lehetett kedvenc ausztrálom gatyájában.

7. Az a fránya slicc

Ez a helyzet a rémálmaim netovábbja, mindig kínosan ügyelek rá, hogy ne történjen meg. Természetesen ez azzal is jár, hogy akaratlanul is észreveszem, ha másnak lecsúszott a slicce és már majdnem én jövök zavarba. Szegény Brad Pitt-et is sajnálom, de hát végtére is az ő baja, hogy fotózás előtt erre nem tudott odafigyelni, vagy hogy olyan bóvli farmert vett magának, amivel ez észrevétlenül megtörténhet. Nos, nem tudom mikor vette észre ezt, ha egyáltalán észrevette-e, de ez tényleg nagyon kínos...

Vannak olyan filmek, amikre az ember zsigerből azt mondja, hogy "ezt inkább ne". Hiszen ismerjük valamennyire magunkat, saját tűrőképességünket, ízlésünket és józan paraszti eszünkkel meg tudjuk ítélni, hogy minek a befogadása esik jól szervezetünknek. Ám van amikor saját testünk is becsaphat minket.

Ha lehet ilyet mondani, én voltam a legnagyobb ellensége ennek a Másnaposok kultusznak. Már amikor megláttam a film plakátját, amin züllöttebbnél zülöttebb alakok fájdalmasan néztek és a papírról bűzlött lelki szemeim előtt a szesz szaga, hát akkor azt mondtam: "köszönöm, de ezt nem kérem." Én kultúrlény vagyok, nem szoktam másnapos lenni, nem is érdekel, milyen lenne ha... Aztán egyik barátnőm, akinek azért nem mindig adok a véleményére legalábbis filmek terén, elkezdte mondogatni, hogy régen látott ilyen jó filmet. Én meg csak legyintettem egyet. Aztán más is mondta. Végül egyre többen. Így egy szép napon nagy erőt vettem magamon, egy nagyot sóhajtottam és én is beálltam a Másnaposok sorába. Azt hiszem, ha nem is életem legjobb döntése volt, mindenesetre mégis a helyes utat választottam. :)

Szóval, mielőtt kapásból nemet mondanánk rá, sztem olvassuk csak el gondolataimat. Az alaptörténet annyi, hogy négy barát, vagyis inkább három és egy rokon elmennek legénybúcsút tartani Las Vegasba. Aztán koccintanak egyet, elindulnak mulatni és onnantól jönnek a bonyodalmak. Ugyanis újdonsült ünneplő ismerőseink másnap felébredve semmire nem emlékeznek, fura "dolgokat" találnak hotelszobájukban és a vőlegény szőrén-szálán eltűnt. Hát igen, ezért nem szerencsés egy nappal esküvő előtt legénybúcsúzni.

Azt hiszem, az fogott meg a filmben, hogy annyi hülyeséget hordtak össze egy rakáson, amire álmomban sem mertem volna gondolni. Természetesen ez egy kedvcsináló kritika, így semmilyen poént nem lövök le, de ha megnézi vagy megnézte az ember a filmet, nyilvánvalóan tudja mikre is gondolok. Szerintem aki jó humorral rendelkezik, vagy pihent hangulatban van éppen, biztosra veszem, hogy legalább egyszer, ha nem sokszor, elröhögi magát a Másnaposok láttán. Szerintem ez a film megérdelmi "Az év legőrültebb vígjátéka" címet.

Mi is a siker titka? Mert a jó poénok még kevesek ahhoz, hogy becsalogassa a nézőket a moziba. Kell még valami plusz, ami azt hiszem a színészekből adódik. Számomra a három főszereplő közül (akik a vőlegényt kutatják) egyedül Bradley Cooper neve csengett ismerősen, ám őt is csak B-kategóriába sorolom, talán nem is a Másnaposokkal kerül a legnagyobb nevek közé. Viszont látok benne fantáziát. Ezelőtt mindössze a Nem kellesz eléggé című isteni romantikus vígjátékban láttam Scarlett Johansson és Jennifer Connelly között vívódni, de már akkor megjegyeztem magamnak: "igen, ez egy hollywoodi szépfiú, belőle biztos lesz valaki."

A Másnaposok után egyértelműen pozitívabb kép alakult ki bennem Bradley Cooperről. Nekem tetszett az alakítása, mert az elkerülhetetlen ökörködés mellett azért tudott még mást is mutatni. Amikor megjelent a vásznon, úgy éreztem nem tudok másra odafigyelni. Van benne valami szuggesztív, amitől egyáltalán nem veszik el a díszletek között, hanem amikor nem róla szól a történet, ő akkor is a középpontban tud maradni. Kíváncsi lennék mit tudna nyújtani egy komolyabb szerepben. Mindenesetre a film vége felé az egyik jelenetben, amikor "valaki" kibukik rá és nekiesik, na ott történt valami az én fejemben is. Úgy éreztem az egy szuper jelenet, amire később is emlékezni fogok. Nekem megmaradnak ilyen jelenetek az emlékezetemben, talán egyszer majd összeszedem őket és kiokoskodom, vajon mitől is tetszettek annyira.

Azt hiszem egyértelműen Bradley Cooper karaktere a vezéregyénisége a filmnek, viszont a másik két sorstárs sem piskóta. Adott a megtűrt rokon, a vőlegény leendő sógora, ha jól emlékszem. Nos, ő egy fura fazon: furcsán néz ki, még furább dolgokat mond és annál furábban viselkedik. És mindezt fapofával, hát gondolom némely jelenetet sokadjára sikerült rögzíteni. A másik arc pedig a fogorvos barát, aki egy rossz kapcsolatban él, szinte állandó ellenőrzés alatt tartja "élete párja". Így nem meglepő, hogy jócskán elengedi magát az alkohol és "miegymás" hatására, amikor kiszabadult otthonról.

Igen, ez a hármas kombináció egyszerűen halálos, én személy szerint könnyesre nevettem a szemem egy-egy poént után. Arra gondoltam, hogy ilyen már nincs, nem hittem volna, hogy létezik ennyire pihent agyú ember, akinek ilyen jut eszébe. Hihetetlen. A Másnaposok mindenkinek kötelező műalkotás, aki szeretne jóízűt nevetni és nem tartja magát sznobnak. Én is levetkőztem minden előítéletemet és megnéztem. Azt hiszem, ilyen kellemes meglepetés régen ért, hiszen ha az ember negatívan áll hozzá bármihez, akkor abból nem mindig sül ki teljesen pozitív kifejlet. Viszont mégis létezik, erre én vagyok az élő példa.

És jön a folytatás! A rendező adott, állítólag most a forgatókönyvet írják. És hogy addig se unatkozzon az ember fia, lánya, addig is forgatnak a szőrös, gorilla külsejű rokonnal a főszerepben egy hasonló típusú vígjátékot. Nem mindig szerencsés több bőrt lehúzni ugyanarról a témáról, ám erre is lehet pozitív példát mondani. Nos, reméljük a folytatás is ilyen lesz, én biztos megnézem. :)