2010. március 31., szerda

1637 márciusában halt meg Pázmány Péter esztergomi érsek, akit gyakorta az ellenreformációval egy lapon emleget az utókor. Pedig a magyar nyelv és ezáltal a nemzet műveléséért is sokat tett.

1570. október 4-én egy református nemesi család fiaként látta meg a napvilágot Pázmány Péter Váradon. Amikor tizenkét éves kora környékén megözvegyült édesapja feleségül vett egy katolikus nőt, ekkor tért át a család erre a vallásra. Pázmány Péter a kolozsvári jezsuita gimnázium növendéke volt. Később Krakkóban, Jaroslawban, Bécsben és Rómában mélyült el nemcsak a katolikus vallás rejtelmeiben. Tíz évig tartó rendszeres tanulás után elnyerte a hittudományok doktora fokozatot és áldozópappá szentelték.

1607-ben tért vissza Magyarországra és Forgách Ferenc esztergomi érsek mellett a kibontakozó katolikus megújulás egyik vezéralakja lett. Nemcsak szónoklataiban nyújtott kiváló teljesítményt, hanem vitairataiban és nyelvújító tanulmányaiban is maradandót alkotott. Tevékenysége révén számos nemesi családot térített vissza a katolicizmushoz, mivel kiaknázta a protestáns felekezetek közti ellentéteket és vitáiban ütköztette a nézeteket. 1616-ban az elhunyt Forgách Ferenc helyébe lépett, mint esztergomi érsek.

1635-ben Nagyszombaton egyetemet alapított teológiai karral, melynek vezetését a jezsuitákra bízta. (Ennek az egyetemnek jogutódja az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.) 1637. március 19-én Pozsonyban halt meg és végakarata szerint e városban, a Szent Márton székesegyház kriptájába temették el.

Pázmány Péter nevét hallva eszünkbe juthatnak a nyakatekert barokk körmondatok. Írói munkásságát az utókor is elismeri, mivel a katolikus egyházi irodalom szinte minden műfajában jelentőset alkotott. Ahogy Pázmány Péter fogalmazott: „Nekünk nem hímes szók, hanem erős valóságok kellenek.” Vitairataira erős logika, tömörség, az elvont fogalmak szemléletessé tétele és különböző hangnemek alkalmazása (mint az irónia vagy a pátosz) jellemző. Kosztolányi Dezső azt írta róla, hogy „tollán forró tinta csordogál, kalamárisában pedig tűz van, égi szikra, de a poklok kénköves lángja is”. Pázmány Péter vitairataitól távol áll a gorombaság, sosem veszti el a fejét, hanem fölényességet és magabiztosságot sugároz, ami által messze ellenfelei felett áll. Írói munkásságának másik fontos tényezője, hogy sok egyházi fogalmat ő fejezett ki először magyarul.

Pázmány Péter életművének jelentőségét Kosztolányi Dezső ekképp foglalta össze: „Ő a magyar próza atyja és törvényhozója… Ha őt forgatom, nem érzem a nyelvújítás szükségességét, nem látom azt a hiányt, melyre egy század múlva, a 18. század elején döbbentek rá azok, akik tővel-heggyel új feladatokhoz akarták törni nyelvünket. Nem akarom kisebbíteni e mozgalom érdemét. Tudom, hogy nélküle ma is dadogni kellene sokunknak, stílusunk hézagos, fogyatékos lenne. De bizonyos, hogy előtte gyökeresebb, velősebb volt prózánk…”

Tizenegy éve halt meg Yehudi Menuhin amerikai hegedűművész és karmester, aki Nagy-Britanniában ért pályafutása csúcsára és lovaggá ütötték. Ha éppen nem koncertezett, akkor könyveket írt vagy televíziós sorozatot készített.

Yehudi Menuhin 1912. április 22-én született New Yorkban egy zsidó családban. Három éves korában kezdett hegedülni és hihetetlen tempóban fejlődött. Csodagyerekként tartották számon, így támogatókat sem volt nehéz találnia. Menuhin fiatalkorában végigutazta Európát. A koncertek mellett zenei képzésre is jutott ideje és a jobbnál jobb tanítómesterekben sem szenvedett hiányt. A közönséget és a kritikusokat egyaránt megragadta kivételes zenei intelligenciája és érzékenysége.

Menuhin 1935-ben tette első világkörüli útját, aminek során tizenhárom ország hatvanhárom városában száztíz koncertet adott. A II. világháború alatt több mint ötszáz alkalommal játszott a szövetségi erők katonáinak, és Benjamin Britten angol zeneszerzővel egy koncentrációs tábor túlélőinek is zenéltek.

Mély emberségéért Menuhint több ország becsületrendjével is kitüntették, és számos lovagrend tagjává választotta. Erzsébet királynő Tiszteletbeli Lovaggá ütötte. Megkapta a Nehru Békedíjat a nemzetközi megbékélésben vállalt kiemelkedő szerepéért. 1969-ben titkos szavazással az UNESCO Nemzetközi Zenetanácsának elnökévé választották, és a későbbiekben többször is elnyerte ezt a címet.

Menuhin az új zenészgeneráció támogatásának is elkötelezettje volt. Iskolát alapított Stoke d’Abernonban, Surreyban, Gstaadban, Svájcban. Létrehozta a “Live Music Now” jótékonysági szervezetet, lehetőséget adva tehetséges fiatal zenészeknek, hogy kórházakban, iskolákban, templomokban, klubokban lépjenek fel.

1975-ben Menuhin találta ki, hogy legyen egy nap, amelynek főszereplője a zene. Mint mondta: „arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói”. Így lett október 1-je a Zene Világnapja.

Menuhin idősebb korában a vezénylésnek szentelte az életét, a világ legjobb zenekarai élén megfordult. Számos új művet mutatott be, amelyet neki ajánlottak, vagy ő adott rá megbízást. Bartók Béla az ő felkérésére írta a Szonáta szólóhegedűre című művét, amelyet természetesen Menuhin mutatott be először New Yorkban, aztán Magyarországon.

Amikor nem koncertezett, akkor könyveket publikált, például önéletrajzát Unfinished Journey (Befejezetlen utazás) címmel, vagy a televíziós műsorsorozata alapján készült The Music of Man (Az ember zenéje) című művet. 1999. március 12-én, rövid betegség után hunyt el Berlinben.

Nyolcvannyolc éve e hónapban született Pier Paolo Pasolini. A köztudatba filmrendezőként vonult be, pedig figyelemre méltó írói tevékenysége is. Pályafutása során a botrányok sem kerülték el.

1922. március 5-én látta meg a napvilágot Pier Paolo Pasolini. Édesapja egy régi ravennai nemesi család sarja, aki Mussolini katonatisztjeként szolgált. Ambivalens érzések fűzték hozzá Pasolinit, mivel maga is sokat szenvedett alkoholizmusa és erőszakossága miatt. Tanítónő édesanyjáért viszont rajongott. Volt egy fivére is, akit 1945-ben tévedésből lelőttek egymással harcoló olasz partizánok.

Pasolini a bolognai egyetemen hallgatott művészettörténetet és irodalmat. Már tanulmányai közben megjelent egy verseskötete. Miután megkapta tanári diplomáját, belépett a kommunista pártba. Három év múlva viszont kizárták onnan: serdülő fiúkkal fenntartott szexuális viszonnyal vádolták. 1950-ben megelégelte homoszexualitása miatti támadásokat és édesanyjával Rómába költözött. Újságíróként dolgozott, megjelent két verseskötete és regénye amelyekkel ismertséget szerzett szakmai körökben.

1961-ben filmrendezőként is bemutatkozott A csóró című alkotással. Pasolini nem az írói munkásságát kísérő szerényebb érdeklődés miatt fordult a filmezés felé, hanem véleménye szerint a film közvetlenebbül képes megragadni a valóságot, mint az irodalom. 1969-ben egy interjúban azt nyilatkozta, hogy „filmjeimről legalább beszélnek – akár jót, akár rosszat mondanak is –, irodalmi műveimről azonban nem.”

A nagysikerű Mamma Roma után készült el A túró című rövidfilmje, amelyért Pasolinit szentséggyalázás vádjával négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Magánélete szempontjából A túró nagy sikert is hozott Pasolininek: a film forgatása során találkozott Ninetto Davolival, aki legbizalmasabb barátjává, szerelmévé és egyben filmjei állandó szereplőjévé vált.

Pasolini a szentséggyalázása mintegy válaszként készítette el a Máté evangáliumát, amelyben Máriát édesanyja játszotta el. A kritikusok szerint ez a film az egyik legszebb alkotása, Jézus életét letisztult és visszafogott formában meséli el. Pár év múlva mutatták be a saját élettörténetén alapuló Oidipusz királyt és a Teorémát. Utóbbi a Velencei Filmfesztiválon elnyerte a Katolikus Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének díját. Nemsokkal később viszont az olasz püspöki kar nem engedte híveinek, hogy megnézzék a filmet. Végül az olasz hatóságok a nemzetközi tiltakozások ellenére hivatalosan is betiltották a Teorémát.

Ebben az időszakban Pasolini rendszeres látogatója volt a bíróságoknak, mivel következő filmjében, a Disznóólban a kannibalizmussal és szodómiával borzolta a kedélyeket. Nagyjából harminc polgári-cenzori perben kellett megjelennie, amelynek következtében gyomorfekélyt kapott és gyomorvérzést szenvedett el. Lábadozása alatt sem tétlenkedett: hat drámát írt, nyelvészeti tanulmányokat készített, festett, költött, újságot szerkesztett.

A hetvenes évek elején készítette el az „Élet trilógiának” nevezett filmjeit: a Dekameront, a Canterbury meséket (Berlini Filmfesztivál – Arany Medve-díj) és Az Ezeregyéjszaka virágát. A három film különböző korok és népek irodalmi mítoszait alapul véve az örök emberi értékeket, elsősorban a nemiséget kívánta bemutatni. Utolsó filmje a Saló avagy Sodoma 120 napja, amely De Sade márki regényét az olasz fasiszta rendszerbe ültette.

1975-ben egy Szent Pálról szóló filmet szeretett volna készíteni, illetve Petrolio című regényét készült befejezni, amikor november 2-án az ostiai tengerparton meggyilkolták máig tisztázatlan körülmények között. A hivatalos változat szerint egy tizenhét éves prostituált brutálisan összeverte egy szöges léccel majd a még élő Pasolinin áthajtott annak kocsijával, mivel a rendező nem az előre megbeszélt szexuális szolgáltatást kívánta igénybe venni és erőszakoskodott. Ám 2005-ben a prostituált nyilvános vallomást tett miszerint nem ő a gyilkos, csak családját féltette és ezért vállalta magára a bűntény elkövetését.

Más elképzelések szerint Pasolini politikai gyilkosság áldozata lett. Egy harmadik teória öngyilkosságról beszél: Pasolini előre megtervezte halálának módját és helyét, melyet egy regényében meg is jósolt. 1995-ben a gyilkosság huszadik évfordulója alkalmából Pasolini: egy olasz bűntény címmel mutattak be egy filmet, amely megpróbálta rekonstruálni az egykori eseményeket. Tény, ami tény: a sok botrány és művészeti tevékenységének örökös vitái ellenére Pasolini a huszadik század egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb alakja volt.

A Kossuth-díj története

„A magyar törvényhozás 1848 március tizenötödikének a százados évforduló alkalmából való méltó megörökítése céljából a magyar alkotó munka jutalmazására „Kossuth-díj”-at alapít” – olvasható az 1948. évi XVIII. törvényben.

A Kossuth-díjjal eredendően a tudomány, a művészet, az irodalom valamint a szocialista termelőmunkában kiemelkedő teljesítményt elért testi és szellemi dolgozókat; munkásokat, üzemi mérnököket, gazdákat, nevelőket, orvosokat, továbbá a katonai tudományokban, valamint az alapvető szervezési munkában legjelentősebb eredményeket, felmutató személyeket, csoportokat jutalmazták. 1963 óta adják csak a kulturális és művészeti alkotó tevékenységért.

Alapításakor két fokozata létezett, majd 1951-től három, 1953-tól négy és 1977 óta újra kettő. 1990-ben az eredeti törvényt módosították, amely napjainkig érvényben van. Eszerint minden év március 15-én a köztársasági elnök adományozza általában a miniszterelnök előterjesztése alapján. A díjnak két fokozata van: a díj és a nagydíj. A Kossuth-díj jelvénye 22 mm átmérőjű, felül nyitott koszorúba hajló két arany babérág, amelynek szárát alul piros, fehér, zöld színű zománcozott szalag fogja össze. A nagydíj anyaga arany, a díjé nagy finomságú ezüst. A jelvény mellé oklevél és pénzjutalom is jár.

A díj összegét a Központi Statisztikai Hivatal által számított előző évi nettó átlagkereset ötszöröse (ötvenezer vagy százezer forintra való felkerekítéssel) adja. A nagydíjjal járó jutalom összege a díj kétszerese. A díjjal 1992-ben 750 ezer, 1994-ben 1,1 millió, 1996-ban 1,6 millió, 1997-ben 1,8 millió, 1998-ban 2,28 millió forint került kifizetésre. A jutalomösszeg a kezdetektől adó- és illetékmentes.

A Kossuth-díjat egy személy többször is megkaphatja. Eddig Illyés Gyulának sikerült begyűjteni a legtöbbet belőle, szám szerint hármat. 1990 óta határon túli alkotók is átvehetik, például Sütő András és Kányádi Sándor is részesült Kossuth-díjban.

Továbbá az 1990-es törvény azt is kimondja, hogy ezt a kitüntető címet a köztársasági elnök megvonhatja attól, aki erre érdemtelenné vált. A gyakorlatban ezt a miniszterelnök is megteheti, mivel 2008-ban Gyurcsány Ferenc tiltakozása végett nem kapta meg a díjat Sas József humorista, mert ellene bírósági eljárás irányult akkortájt. 2008-ban más botrány is volt a díj átadása körül, mivel Blaskó Péter, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze a miniszterelnök elleni tiltakozásul nem fogadta el a Kossuth-díjat.

1948 óta több száz személy nyerte el a Kossuth-díjat. A teljesség igénye nélkül olvashatunk az alábbiakban pár nevet a rég- és közelmúlt díjazottai közül: Bacsó Péter, Bajor Gizi, Bánsági Ildikó, Bangó Margit, Bessenyei Ferenc, Bodrogi Gyula, Csákányi Eszter, Cserhalmi György, Csoóri Sándor, Csukás István, Darvas Iván, Eperjes Károly, Esterházy Péter, Eszenyi Enikő, Faludy György, Fábri Zoltán, Garas Dezső, Gobbi Hilda, Gyurkovics Tibor, Halász Judit, Haumann Péter, Hofi Géza, Honthy Hanna, Jancsó Miklós, Jankovics Marcell, Jókai Anna, Kállai Ferenc, Kern András, Kertész Imre, Kulka János, Latabár Kálmán, Latinovits Zoltán, Lehoczky Zsuzsa, Makk Károly, Márai Sándor, Moldova György, Molnár Piroska, Nádas Péter, Pécsi Ildikó, Pilinszky János, Pogány Judit, Psota Irén, Raksányi Gellért, Rubik Ernő, Sinkovits Imre, Spiró György, Szabó István, Szabó Lőrinc, Szabó Magda, Tamási Áron, Tarr Béla, Tolnay Klári, Tordy Géza, Töröcsik Mari, Udvaros Dorottya, Weöres Sándor, Zenthe Ferenc.

121 éves az Eiffel-torony

121 éve ezen a napon fejezték be a Párizs jelképének számító Eiffel-torony építését. Az 1889-es világkiállításra készült épületet eredeti tervek szerint a kiállítás után lebontották volna.

A torony megálmodójáról, Gustave Eiffel mérnökről kapta nevét, aki a budapesti Nyugati Pályaudvar elkészítője, dolgozott a New York-i a Szabadságszobor tartószerkezetén, a Panama-csatornán, de a Margit-híd tervezésében is részt vett. Az Eiffel-torony tervezete már 1884-re elkészült és több országnak is (például az Egyesült Államoknak, Spanyolországnak és hazánknak is) felajánlotta a mérnök, de senki sem tartott igényt rá.

Az 1789-es francia forradalom századik évfordulójára a francia kormány egy nagyszabású, dicsőítő emlékművet képzelt el és a világkiállítás megszervezésekor pályázatot írtak ki. Több mint hétszáz terv közül fogadta el a zsűri Eiffel ötletét 1886-ban, kevesebb mint három évvel az átadás dátuma előtt.

Az építkezés ténylegesen 1887. január 28-án kezdődött el és az első csákányvágásnál heves ellenkezést váltott ki, a tiltakozást Alexandre Dumas és Guy de Maupassant is aláírta. „Nem bízunk a nagy emberekben”- reagált erre Eiffel. Egy akkori kritika a következőképpen fogalmazott: „Képzelje el, ahogyan majd ez a nevetséges torony, ami a maga barbár megjelenésével olyan, mint egy ipartelep gyárkéménye, megszégyeníti az összes emlékművünket.” Többen „tragikus sorsú utcalámpának” is nevezték Párizs leendő szégyenét. Tulajdonképpen a mai napig megosztja az embereket: a párizsiak állítólag csak a „Csúfság” néven emlegetik, ezzel szemben a turisták „Öreg Hölgyként” zárják szívükbe a híres épületet.

Az Eiffel-torony hihetetlen sebességgel épült: havonta tizenkét méterrel lett magasabb. A torony huszonhat hónap alatt, 1889. március 31-ére készült el. Tehát sikerült határidőre befejezni, amiért Eiffel a Becsületrend lovagja címet megkapta. 1889. május 5-én, a világkiállítás megnyitóján Eiffel néhány francia híresség társaságában felgyalogolt a torony csúcsára 1665 lépcsőfokon és kitűzte a trikolor zászlót. A háromszáz méter magas torony 1930-ig a világ legmagasabb épülete volt (amíg a New York-i Chrysler Building nem nőtt fölébe.)

Az Eiffel-torony hét millió frankba került, de igen hamar megtérült ára, mivel csak a világkiállítás hat hónapja alatt kétmillió látogatót fogadott. 2008-ban minden eddigi rekordot megdöntve hétmillió turista kereste fel Párizs szimbólumát. Az Eiffel-torony jelenleg 320,75 méter magas a tetejére épített tévéantenna miatt. Az épület mindhárom szintje nyitva áll a nyilvánosság előtt. Található rajta étterem, posta, butik, kiállítóterem és a Figaro újság szerkesztősége is itt működik. Természetesen akkor sem okozna csalódást a torony, ha csak a francia főváros látképe végett lehetne felmenni rá.

Akit aggasztana az „Öreg Hölgy” az életkora, megnyugodhat, mert rendesen karbantartják. Hétévente átfestik, hogy megakadályozzák a rongálódását. Ehhez nagyjából huszonöt hegymászóra, tizenöt hónapra és hatvan tonna festékre van szükség. A festőknek továbbá le kell küzdenie egy optikai csalódást: ha azonos színnel festenék le, akkor az alsó rész világosabbnak, a felső sötétebbnek hatna. Így három árnyalattal mázolják. Az éjszakai megvilágítást háromszáz speciális égő szolgálja, amelyek a festékkel kölcsönhatásban aranyra színezik az Eiffel-tornyot.

Az Eiffel-torony eddigi százhúsz éve alatt sok megpróbáltatáson keresztülment. 1909-ben le akarták bontani, de a tetejére épített rádióállomás mentette meg. Az első világháborúban a francia csapatok innen hallgatták le a németek üzeneteit. 1925-ben Victor Lustig kétszer is eladta a tornyot ócskavas gyanánt, amiért életfogytiglan bebörtönözték. A második világháborúban a németek fegyvert akartak önteni belőle, de Hitler szíve szerint felrobbantotta volna, amire szerencsére nem került sor. Ezután műemlékké nyilvánították a franciák, így biztonságba került. 2007-ben nagy eséllyel indult a Világ Hét Csodája megválasztásánál, mivel ma is a világ egyik leghíresebb épülete és Párizs jelképe is, ha tetszik nekik, ha nem.

„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól” - John Donne.

A fenti idézet Ernest Hemingway Akiért a harang szól című regényének mottója. Ezt megelőző könyvében, a Gazdagok és szépekben az alábbi gondolatot fogalmazta meg: „Így vagy úgy, egy embernek önmagában semmi esélye sincs.” Tulajdonképpen az Akiért a harang szól üzenete is lehetne ez a mondat. A regény a spanyol polgárháború idején játszódik, amit maga Hemingway is személyesen megtapasztalt. A főhős, Robert Jordan, egy montanai nyelvtanár, aki katonaként próbálja megtalálni önmagát. Feladata, hogy a háború sújtotta Spanyolországban partizánokkal szövetkezve felrobbantson egy hidat. A regény háromnapos időtartama alatt Robert Jordan egy teljes emberöltő tapasztalatait gyűjti össze barátsággal, szerelemmel fűszerezve és a halállal szembenézve.

Az Akiért a harang szólban minden megtalálható, amiért Hemingway a halhatatlan írók társaságába emelkedett. A kritikusok mindig is elismerően nyilatkoznak Hemingway stílusáról: annyira szűkszavúan ír, hogy minden mondatnak megvan a saját jelentősége, ám a történet mégis annyira feszültséggel teli, hogy az olvasó egyszerűen nem tudja letenni a könyvet.

Az Akiért a harang szólt több síkon lehet értelmezni. Aki egy gyönyörű szerelmes történetre vágyik, az keresve sem találhatna ennél megfelelőbb olvasmányt. A regényben sokat beszélnek magukról az érzelmekről, akárcsak a következő kiragadott részletben: „különben, ne kicsinyeld le azt az érzést, hogy szeretsz-e valakit. Kevés emberrel esett meg az a szerencse, hogy megszeretett valakit. Te eddig nem ismerted a szerelmet, most meg az öledbe hullt. Mindegy, hogy holnapig vagy holnaputánig vagy életed végéig tart ez az érzés Maríával, mindenképp a legnagyobb dolog, ami az emberrel történhetik. Mindig lesznek emberek, akik azt hiszik, hogy nincs szerelem, mert ők nem ismerték meg. Te azonban megismerted, légy boldog vele, még ha meg is kell halnod holnap.”

Aki magát az emberi természetet szeretné jobban megérteni, annak sem kell csalódnia. Ha olvasunk a sorok között, igen sok bölcsességgel lehetünk gazdagabbak. Íme, egy a sok közül: „Kinek könnyebb vajon? Annak, aki hisz Istenben, vagy annak, aki félvállról veszi az egészet? A hit bátorít, mi azonban tudjuk, hogy nincs mitől félnünk. Csak akkor rossz a halál, ha elmulaszt valamit az ember. Csak akkor rossz, ha soká tart, s annyira fáj, hogy az ember elveszti a méltóságát.”

Annyi bizonyos: aki elolvasta az Akiért a harang szólt, nem fogja egy hamar elfelejteni. Hiszen Hemingway egy igazi zseni volt, aki gondoskodott róla, hogy olvasója egy nagy adag útravalót kapjon az élethez, miután befejezte az Akiért a harang szólt.

Goya művészete

264 éve ezen a napon született Francisco Goya, akit a korszak legnagyobb festőjének tartanak. Sokoldalúsága, egyedisége és egyénisége egyaránt megmutatkozott életművében.



1746. március 30-án Francisco José de Goya y Lucientes néven látta meg a napvilágot Zaragoza tartományban, Fuendetodosban. Gyermekkorát e településen töltötte illetve Zaragozában. Goya iskolaévei alatt szoros barátságot kötött Martin Zapaterrel, akivel évtizedekig levelezett, így bő anyagot szolgáltatott a későbbi életrajzíróknak.

Goya soha nem tanult iskolában festeni, bár többször is próbálkozott. Először 1763-ban majd három évvel később is felvételért folyamodott a Spanyol Királyi Akadémiához, de mindkét alkalommal elutasították. Művészi indulása kifejezetten lassúnak mondható, mivel első sikerét csak 1771-ben érte el, méghozzá Itáliában. Egy Párma városában rendezett festészeti versenyen második helyezést ért el.




Ez évben visszatért szülőhazájába és freskókat készített. Ezután gobelinkartonokon kezdett dolgozni a Santa Barbara-i Királyi Kárpitszövő Manufaktúra számára Madridban és az általa tervezett faliszőnyegek a királyi kastélyokban kaptak helyet. Elismerték tehetségét, mivel a Madridi Akadémia tagjává választották, majd 1789-től királyi festő lett. Az uralkodót és családját több ízben lefestette.

1792-ben egy titokzatos betegségen esett át, amelynek következménye, hogy teljes mértékben elvesztette hallását. A mai orvosok azon a véleményen vannak, hogy a festékben lévő ólomtól kapott mérgezést és ez okozta süketségét. Nem meglepő, hogy visszahúzódóvá vált és élete végén művészi világa kifejezetten elkomorodott. Képei félelmetesen gazdag képzelőerőről tanúskodnak, drámai témákat jelenítenek meg sötét színekkel. Ezek az úgynevezett „fekete festmények” gyakran őrülteket, betegeket vagy fantasztikus alakokat ábrázolnak. E képeket saját korában nem értékelték túl sokra.




1798-ban készült művészetének egyik csúcspontja, a San Antonio de la Florida-remetekápolna kisfestése. A freskókban egyesült a barokk lendület, nagyvonalúság a rokokó kecsességével. Goya két legismertebb festménye a Meztelen Maya és a Felöltözött Maya is ekkoriban keletkezett. Előbbi 1797 és 1800, utóbbi 1800 és 1805 között készült. A két festmény ugyanazt az asszonyt ábrázolja ugyanabban a pózban, ruhában és anélkül. Először a meztelen változat készült el, amivel nagy felháborodást keltett. A spanyol társaság követelte, hogy öltöztesse fel a nőt, de Goya inkább festett róla egy újabb képet immár ruhában. A korbeli spanyol festészetben tabunak számított az akttéma, így Goyát az inkvizíció is utolérte. Szerencséjére nem kapott büntetést, de jelezték neki, hogy odafigyelnek rá.





Goya 1824-ben Bordeaux-ban telepedett le és négy évvel később (1828. április 16-án) itt halt meg. Földi maradványait csak 1901-ben szállították haza Spanyolországba. Sokáig nem ismerték el hazáján kívül, pedig egyike a legsokoldalúbb és legegyénibb művészeknek. Goya azt mondta, hogy három tanítója volt: a természet, Velázquez és Rembrandt. Ő lett a modern festészet egyik atyja, akitől ihletet merítettek az impresszionisták és az expresszionisták is.



1857-ben két művészt állítottak a francia büntetőbíróság elé a jó erkölcs megsértéséért: egyikük Charles Baudelaire, akiből a modern költészet megalapítója lett. A másiktól a modern regényirodalom kezdetét számítják.

„Az írás felséges dolog, az ember többé nem önmaga, mégis egy saját maga alkotta univerzumban mozog. Ma például egy őszi délutánon férfiként és nőként, szeretőként és szeretettként lovagoltam egy erdőn keresztül, sárga levelek alatt; és én voltam a lovakban, a levelekben, a szélben, a szereplőim szavaiban, még a vörös napban is, ami szerelemtől ittas szemeiket lehunyni kényszerítette”- írta egy baráti levélben Gustave Flaubert.



A lélektani regény egyik legnagyobb mestere 1821. december 12-én született Rouen városában. Orvosi családból származott, mivel anyja doktor leánya volt és édesapja a roueni kórház fősebészeként tevékenykedett. Így nem meglepő, hogy szülei is e pályára szánták, de Flaubert inkább a párizsi jogi egyetemre iratkozott be, ahol barátságot kötött Victor Hugoval. Már gimnazista korában is írt novellákat és cikkeket, de csak Párizsban került a fiatal írók és művészek közelébe. Elhatározta, hogy az irodalomnak fogja szentelni életét és otthagyta a jogi képzést. Egyes források szerint ebben a döntésében szerepet játszott epilepsziája is. Flaubert haláláig kétlaki életet folytatott: hol Párizsban, hol családja Rouen melletti birtokán, Croissetben töltötte idejét.

Flaubert több műfajban tevékenykedett, de legnagyobb alkotásai egyértelműen a regények. Műveinek tárgya a történelem (mint a Szent Antal megkísértése és a Szalambó) vagy a jelenkor (akárcsak a Bovaryné, az Érzelmek iskolája és a Bouvard és Pécuchet). Legnépszerűbb regénye az imént említett Bovaryné. Flaubert nagyjából ötvenöt hónapot dolgozott rajta, miután 1856 őszén elkezdte folytatásokban közölni.




Flaubert a Bovaryné cselekményének magját (a házasságtörést és öngyilkosságot) egy megtörtént esetből merítette, de leszögezte: A Bovarynéban semmi sincs, ami „igaz” lenne: teljességgel kitalált történet: sem az érzelmeimből, sem az életemből nem tettem bele semmit. Éppen a személytelensége kelt illúziót (ha egyáltalán kelt). Egyik elvem ez: nem szabad magunkat megírni. A művésznek úgy kell jelen lennie a művében, ahogy Isten van jelen a teremtésben: láthatatlanul és mindenhatóan; érezni mindenütt érezzék, de látni sehol se lássák.




Flaubert sikerének titka az általános polgári kiábrándulás volt az 1848-as forradalmak után. Már a Bovaryné alcíme (Moeurs de province – Vidéki erkölcsök) sejteti, hogy nem pusztán egy romantikus asszony történetéről szól. Az író szerint Bovaryné „olyan nő, akinek hamis a költészete, hamisak az érzelmei... olyan nő, amilyet lépten nyomon láthatni és amikor műve megjelent, legalább húsz francia faluban szenvedett és sírt egy-egy szegény Bovaryné.” Babits Mihály szerint a Bovaryné „voltaképp házasságtörési regény, amilyenből nemsokára műfaj lesz, sőt legfőbb és szinte egyetlen műfaj.”

Ám az államügyészség vallás- és erkölcsgyalázás vádjával pert indított Flaubert ellen. Vajon mi volt ez a nagy bűn? Az, hogy az író bemutatta a polgároknak, hogy vége a romantika korának és nem ítélte el a házasságtörő asszonyt. A botrányper egyértelműen Flaubert malmára hajtotta a vizet, mivel népszerűsége az egekbe szökött és egyből a francia irodalmi élet közepén találta magát. Kevés írónak adatott meg addig, hogy életében elismerjék és szeressék munkásságát.


2010. március 30., kedd

Robert Pattinson Budapesten!

Gondolom, a rajongók előtt nem titok: Robert Pattinson hazánkban forgat. A hétvégén kezdték felvenni Budapesten a Bel Ami című film néhány jelenetét, amelyben az Alkonyat saga Edwardja játssza a főszerepet. A Bel Amit az IMDb szerint 2011-ben mutatják majd be, és a sokadik feldolgozása lesz Guy de Maupassant Szép fiú című regényének, amiben Georges Duroy manipulációs képességeinek, és a nőket könnyen elcsábító természetének köszönhetően igyekszik feltörni a párizsi társadalmi létra tetejére.

Érdekes, hogy több évig éltem Budapesten, addig egyszer sem forgattak ilyen nagyszabású alkotást és alig pár hónap telt el hazaköltözésem óta, erre tessék: itt van Robert Pattinson. Tulajdonképpen így legalább nem esem kísértésbe sem, hiszen, ahogy nézegetem az ide kapcsolódó rajongói felvételeket, kissé kilógnék koromat tekintve a leselkedő rajongók közül. Mert biztos vagyok benne, hogy elmennék - de azért annyira nem érdekel a dolog, hogy több órát utazgassak egy-egy pillanatért. Továbbá azzal sem vallok szégyent szerintem, ha az "általam látott legnagyobb sztár"-kategóriát egy ideig még David Beckham vezeti.

A Robert Pattinson Daily-n rengeteg információt lehet találni az eseményről - jómagam is innen szereztem értesüléseimet és a képeket, amik valóban Budapesten készültek. Szóval, ezen az oldalon rajongói videókat nézhetünk, mindenféle beszámolót olvashatunk, képgalériákban lapozgathatunk. Sőt, érdekes információkat is gyűjthetünk, idéznék párat:

"sikerült kideríteni, hogy Rob /és mellesleg Christina Ricci is/ a Gresham Palotában levő Four Seasons-ben lakik , és a forgatás – most már biztos -, hogy 2 hétig tart!"

"sikerült beszélnem Rob személyi asszisztensével! ... Az elhamarkodott ítélkezésem ellenére jófej volt, pedig mikor odamentünk, és megkérdeztem, hogy zavarhatom-e egy percre (ebéd-nasi közben!), azt hittem, el fog küldeni, de nem tette! Megkérdeztem/megkérdeztük tőle, hogy mennyi esély van arra, hogy Robbal közvetlenebb kapcsolatba kerüljünk, vagyis hogy adjon autogramot, vagy csináljon velünk közös képet, és rám nézett, majd azt mondta, hogy abszolút semmi!! Kérdeztem, hogy egész forgatás alatt, vagy csak a napi forgatás közben? A válasz: “Az egész forgatás alatt semmi esélyünk rá!”. Mondtam neki, hogy úgy vettem észre, Rob nagyon nem törődik velünk, magyar rajongókkal, pedig tisztában vagyunk vele, hogy forgat, ergo dolgozik, és ezt maximálisan tiszteletben is tartjuk (hiszen nem sikongatunk, vonyítunk!!!), de rengeteg videót, és képet láttunk róla más országokból, amint a rajongóival kommunikál. Erre azt mondta, hogy ő erről nem tud mit mondani, de ő egész nap vele (Robbal) van, és az a feladata, hogy segítse a munkáját. Azt is mondta, hogy higgyük el, hogy örül annak, hogy ott vagyunk, és örül annak, hogy örülünk neki, de annak nem ha fotózzuk! És tartsuk tiszteletben, hogy ez itt egy munka számára! Időközben pedig rátértem a lényegre is – amit igazából egyre jobban kezdek elhinni -, és megkérdeztem, hogy talán az, hogy ne találkozzon velünk, Rob személyes kérése volt?? És erre a válasz az volt, hogy “Igen! Rob maga kérte, hogy ne zavarják őt a forgatás alatt!”. Megkérdeztük azt is, hogy ez ellen lehet-e tenni valamit, de a válasz csak egy “Nem, sajnos!”, és közben egy fejrázás volt…
Így tehát csajok, valószínű csak akkor lesz esélyünk rá, hogy készítsünk Robbal egy közös fotót, és megkapjuk azt a hőn áhított “R” betűt a könyvünkre, füzetünkre, dvd-nkre, vagy valamire, ha szimplán, “civilben” találkozunk vele! Ám lássuk be, erre 0,1% esélyünk van!!! :("


Tehát, aki akar kukkolni, annak még van két hete, de többre nem-igen számíthatnak a rajongók. Olvastam ezen az oldalon, hogy kissé ki vannak akadva az ott ácsorgó emberkék, hogy ennyire semmibe veszi őket a nagy sztár, de én abszolút igazat adok Robnak. Nézegettem ezeket a Youtube-os vidiket és mit mondjak, engem baromira irritálna, ha minden megjelenésemkor lesikítanák a fejem. A kedvencem pedig az a video, amin a nagy visítozások közepette, - amikor Rob éppen hátat fordított a jónépnek és az ellenkező irányba ment - a kamerázó rajongó vagy a közelében álló egyed ekképpen kommentálta az esetet: "hogy megy, jaj istenem, drága szerelmecském." Lehet, hogyha tini lennék én is így viselkednék - de kb. Rob korosztálya vagyok és így tudom azt mondani, hogy ez nagyon gáz! Másrészt meg ő dolgozik, pénzt keres - ilyenkor az a legkevesebb, hogy nyugit akar a koncentrációhoz, ez nem az a fórum, ahol jópofizni kell akárkivel is. Ha eljönne a magyarországi premierre és nem állna szóba senki fiával/lányával, akkor simán lehet bunkónak nevezni - de egy forgatás teljesen más kategória, ő most abszolút nem ezért van itt. A színészet kemény meló, főleg egy ilyen fiatal tehetségnek, aki ki akar törni saját árnyékából és bizonyítani szeretne és még keresi a helyét a szakmában. Meg amúgy is: szöveget magolni, tűrni az utasításokat, a legjobb formát nyújtani, kényelmetlen ruhákat és sminket viselni - emellett pedig minden léptét árgus rajongói szemek kísérik. Nem csoda, ha siet a hotelbe, vagy egy kis magányra, csöndre vágyik és menekül a felhajtás elől.

Tehát én nem csalódtam Robban, inkább megerősítette a róla kialakult képemet. Nekem továbbra is szimpatikus, kissé bohókás, ámde zárkózott srác, aki nem szereti a nagy felhajtást, hanem alázattal viselkedik szakmája iránt. Mint már írtam a Little ashes kritikámban is, Rob fejlődése filmről filmre javul, szerintem a Bel Ami-ban is érzékelhető lesz az egyre pozitívabb változás. Hiszen ő még rendkívül fiatal színész, nem is kell kiforrottan játszania, ráér az majd 10 évvel később is. Addigra nyilván megtalálja a helyét a filmvilágban és sikerül túllépnie a számára terhes dolgokon. Persze, egy színész nagyrészt azért lesz színész, mert exhibicionista, szüksége van a rajongói megbecsülésre és bíztatásra - de mindennek van határa.

Amúgy meg jógyerek ez a Rob, amit az alábbi videó is alátámaszt. ;) Nincs vele semmi gond, nem értem, miért aggodalmaskodnak és csalódnak a magyar rajongói, ha ilyenben is részük lehetett:



forrás: Youtube

És itt is ugyanez, csak más szögből

2010. március 28., vasárnap

Rebecca átka

Baleset történt az Operettszínházban március 25-én. A premier után egy héttel a Rebecca első jelenete után a főszerepet játszó Vágó Zsuzsi nekiütközött egy kilengő díszletnek és betört a feje. A függöny legördült, hangosbemondón kértek türelmet a nézőktől, majd a darab rendezője, aztán a színházigazgató is megjelent: kiderült, hogy Vágó Zsuzsi járt szerencsétlenül, de nagyon elszánt és szeretné folytatni az előadást, csak ellátja az orvos, ami eltart egy ideig. A baleset után azonnal riasztották Szinetár Dórát - a másik szereposztás Én-jét - aki hamar megérkezett a színházba, de nem volt rá szükség: Zsuzsi fél órával az ütközés után bekötött fejjel a színpadon állt és végigjátszotta a darabot. Az előadás után a zenés meghajlásnál minden szereplő és a karmester egy szál fehér rózsával a kezében jött ki, megköszönni a nap hősének a megmentett Rebeccát. Zsuzsi nagyon meghatódott, ráhajtotta a fejét Mrs. Danvers, azaz Janza Kata vállára, Szabó P. Szilveszter pedig elkezdte tapsolni Zsuzsit, majd minden szereplő csatlakozott hozzá, mindenki őt ünnepelte. Vágó Zsuzsit az előadás után kórházba szállították, két hét kényszerpihenőre ítélték, de április 10-én már újra Manderley-ben lesz, remélhetően nyoma sem lesz sérülésének. És abban is bízhatunk, hogy a díszletek sem akarnak mostanában közelebbről megismerkedni vele.

Személyesen nem voltam tanúja az esetnek, csak a többiek beszámolója alapján gyűjtöttem össze a lényeget. Szerintem mindenki rendkívül hálás lehetett Zsuzsinak, hogy megmentette az előadást: nem kell visszaváltani a jegyeket, másik időpontot keresni vagy összezavarni a nézőket az egy darab belül alakot váltó 'Én'-ekkel. Másrészt egy színész azért nem tud kibújni a bőréből: neki is fontos, hogy megmutassa magát, befejezze azt, amit elkezdett. Nyilván erősködhetett volna Zsuzsi, ha az orvos úgy ítéli meg, hogy azonnal vigyék kórházba, de ő vállalta, hogy bekötött fejjel is végigjátssza a darabot, pedig nem feltétlenül lett volna rá szüksége. Mint korábban megírtam, elég összetett és nehéz szerepet játszik mind színészileg és zeneileg, rendkívül nagy koncentrációs képességre volt szüksége, hogy egy ilyen baleset után visszazökkenjen. És ahogy hallom, hozta a formáját, bravúrosan vette az akadályokat.


Egy ilyen döntés meghozására tiszta fejre és kiváló önismeretre van szükség - úgy látszik, Zsuzsi ebben is jó. Nagy felelősség van ilyenkor a színészen, főleg ha főszerepet játszik, hiszen a darab sikere nagyban tőle függ. Ezért nem kockáztatta meg senki felette álló, hogy meghozza a döntést helyette, hiszen leginkább az ember maga tudja, hogy hol vannak a határai, mennyire képes, mennyit bír el. Nyilván volt ebben egy kis gőgösség Zsuzsi részéről, hogy 'csak azért is befejezem', mivel ha az előadás után kórházba kellett mennie, akár a baleset után közvetlenül is megtehette volna, hogy biztosra menjen. Különösen veszélyesek ezek a fejsérülések és ahogy hallom, ő elég csúnyán beüthette a kobakját, nagyon vérzett. Ám ha az orvos is engedte neki, akkor nyilván nem lehetett akkora a baj és csak a biztonság kedvéért kellett kórházba mennie.

Viszont így ő lett a nap hőse, e módon is sikerült legyőznie Rebeccát. A sors érdekes fintora, hogy éppen egy ilyen sötét hangulatú, rejtélyekben bővelkedő, halott személy által áthatott légkörű előadáson történt mindez, ráadásul a legszerencsétlenebb karaktert játszó színésznővel, akit jóformán még az ág is húz Manderley-ben. Az pedig nagyon megható, ahogy a kollégák egy emberként izgultak Zsuzsiért és ennyire megbecsülték hősiességét. Mindenképpen jár neki a taps az estéért, nem is akármekkora.

;;

Template by:
Free Blog Templates