Világ és egyéb katasztrófák

Nem tudom, hogy vagytok vele, de nekem macera a 3D-szemüveg. Egyrészt mindig koszos és ujjlenyomatos - bele se mertem gondolni, vajon kinek az orrán lehetett előttem, tiszta fertő itt a tavaszi vírusözön közepette (főként, hogy magam is náthás voltam mind a kétszer, elképzelhető, hogy hagytam pár mikroszkopikus jószágot az utókorra). Amikor anno azt a cápás 3D-s filmet néztem, megkaptuk a szemüveget ajándékba - látszik, hogy kitört a gazdasági világválság azóta. Másrészt azért sem szeretem a 3d-s szemüveget, mert elég nehéz és nyomta az orromat mind a két alkalommal. Sőt, azt sem tudom, hogyha valaki szemüveges, az hogyan tudja feltenni a 3D-set. Bár lehet, hogy erre van valami pofon egyszerű megoldás, csak én nem szembesültem vele, mivel szerencsére már nincs szükségem ilyenre.
Végezetül még arról sem ejtettem eddig szót, hogy az Avatar és az Alice után is szükségem volt egy-egy Algopyrinre, mivel szabályosan hasogatott a fejem. Először ráfogtam, hogy nyilván régen voltam ilyen helyen, meg csaknem 3 órán át néztem a filmet, ez viselte meg ennyire az idegrendszerem. Sőt, még az Avatar közben egyszer le is kellett vennem a szemüveget pár pillanatra, ugyanis könnyezett és égett a szemem. De mindez igazából eltörpült az IMAX-élmény mellett, ezért vállalkoztam rá másodszor is. Alice közben már nem volt baj a szememmel, viszont a másfél órás film után szintén baromira megfájdult a fejem. Úgy tűnik, a technika legyőzött engem, még nem készült fel a testem a legújabb trend befogadására.

Ám kanyarodjunk csak vissza Burton és Cameron álláspontjához! Semmi kétség, az Avatar nagyobbat ütött 3D-ben, mint az Alice. Az Avatart lenyűgözőnek találtam, bár a forgatókönyv nem minden pontjában nyerte el a tetszésemet, akárcsak a színészi alakítások, viszont az Alice-t meg úgy szerettem, ahogy van, de látványát tekintve kevésbé esett le az állam, mint a másiknál. Viszont történt azóta még valami: láttam mindkét filmet 2D-ben és meg kell mondjam, hogy az Avatar nagyon gagyinak tűnt és Csodaország mesterkéltebbnek hatott, mint 3D-ben. És a legtöbb emberhez mégis csak e formában jut el, hiszen megveszik DVD-n, megnézik online és szerintem csak jelentéktelen hányaduk vetemedik otthoni 3D-zésre. Én biztosan nem vennék fel itthon 3D szemüveget. Valahogy olyan ez nekem, mintha elmennék színházba - egyszeri és megismételhetetlen a 3D. Akármit is csinálok, otthon sose fogom úgy visszakapni az IMAX-élményt, mint a moziban. Ezért leginkább azon az állásponton vagyok, hogy 3D-nek nem szabad a film kárára menni: legfontosabb a történet és a színészek, a többi csak körítés.
Így rendkívül kíváncsi vagyok és el is mennék moziba pl. a Titanic vagy A Gyűrűk ura trilógia 3D-s vetítésére, ha ezek egyszer létrejönnek, kíváncsi leszek a hatásra, mennyire változtatná meg a filmek dinamikáját. Viszont annyi bizonyos: nem kell mindent 3D-ben megcsinálni, hiszen például a drámáknál, ahol a mondandón van a hangsúly, semmi szükség másra terelni a figyelmet. Maradjunk annyiban, hogy egyértelműen jobban kedvelem a 2D-t a 3-nál, annak örülnék a legjobban, ha a 3D csak egy alternatívaként maradna meg és nem szorítaná ki a 2D-s filmgyártást.