Világ és egyéb katasztrófák

Az utóbbi idők egyik legrosszabb filmjéről van szó - olvasható a Kilenc kritikáinak 90 százalékában. Engem még ez sem tudott elriasztani, mivel egyrészt nagyon tetszett a zenéje, másrészt általában minden újdonsült musicalfilmet megnézek, főként ha ilyen szereplőgárdával rendelkezik. Daniel Day-Lewis, Marion Cotillard, Penélope Cruz, Nicole Kidman, Fergie, Kate Hudson, Sophia Loren, Judi Dench neve már magában is eladhatóvá tenne egy filmet, együtt viszont halmozottan, bármiről is szóljon. Ám gyakorta félresikerülnek az ennyi sztárt felvonultató alkotások - ezt is mindig megemlítik a Kilencet lehúzó kritikák. Szerintem leginkább azt felejtik el akik ennyire negatívan nyilatkoznak a filmről meg a szereplőkről, hogy egy musicalt látnak: egy évek óta színpadon futó darabról van szó, amely a nők legkülönbözőbb prototípusait mutatja be, középpontban egy igazi olasz macsóval. Ehhez pedig csak jól jönnek a nagy nevek, főként olyanok, akik játszani, mi több, énekelni is tudnak. Nem mondom, hogy tökéletesre sikerült alkotásról van szó, de ezt az eredeti darab szerzőinek, nem a film készítőinek lehet felróni. Amúgy meg szerettem a filmet.

Guido - szinte unásig hallhatjuk a filmben ezt a nevet, ám mégis kellemesen cseng. Guido egy igazi olasz macsó: nem mondható kifejezetten jóképűnek, de rendkívüli módon ért a nők nyelvén, tudja mitől döglik a légy. Ám neki is szüksége van a gyengébbik nemre, általuk lett az, aki - egy világhírű rendező. Egy szigorú, ám jó tippeket adó mamma, egy tengerparti ledér nő, aki szexuális fejlődésének első mérföldköve, a szerető, a feleség, a cafka újságíró, a szerelmes színésznő, az anyapótlék varrónő - mind-mind helyet kap a mi Gudionk életében. Viszont eljön az ő életében is a fordulópont, amikor nem tudja mit akar. Egyszerre akar fiatal és idős, laza és komoly, gazdag és szegény, sikeres és bukott lenni, fent és lent lenni, mindent és semmit elérni. A legnagyobb baj, hogy látja, hogy öregszik, érzi, hogy kevesebbet bír, mégsem tudja ezt elfogadni és a nők csak még inkább összezavarják. Így csak sodródik legújabb filmje felé, lassan minden összeáll, csak a forgatókönyv hiányzik. Guido válaszút elé érkezik és megpróbálja helyretenni mindazt, amit az utóbbi évtizedekben tönkretett.

Én lennék a legszomorúbb, ha a filmben megjelenő hét nőtípus a világ összes hölgyének prototípusát próbálná reprezentálni - erről szó sincsen, mindössze a különbözőségről. Összességében elég egyszerűsített karaktereket látunk, mint a gondoskodó anya, a céda, a szenvedő feleség, a divatcica. Ám két szereplőt kifejezetten érdekesnek találtam, az egyiket Oscar-díjra is nominálták alakításáért: Penélope Cruz és Nicole Kidman karaktereit. Előbbi alakítja Guido szeretőjét. Kicsit butuska, férjezett asszonynak ismerjük meg, aki érdekes módon mindkét férfiért rajong. És ha ez nem lenne éppen elég furcsa, a drámát is ő szolgáltatja a filmben: megpróbál öngyilkos lenni, miután Guido elküldte. Ki gondolta volna? Ez a nő egyszerre megy a néző agyára hihetetlen módon bárgyú és magát túlzottan szexinek képzelő viselkedésével, ám végül kibújik a szög a zsákból és kiderül, hogy mégsem ennyire ostoba asszony. Penélope Cruz pedig egészen jól, mi több, emlékezetesen hozza a figurát, de valóban jobban megérdemelte az Oscar-szobrocskát a Vicky Christina Barcelonáért.

Nicole Kidman karaktere igazi meglepetés volt számomra. A film eleje óta róla beszéltek, hogy a nagyszerű színésznőt leszerződtette Guido, akivel már számtalanszor dolgozott és mindenféle nagyszerű jelzővel illették. Evégett vártam, hogy egy beképzelt, orrát fennhordó díva képében libeg be a vászonra, ám közel sem ez történt. Egy kedves, értékeivel tisztában lévő nőt láttunk, aki reménytelenül szerelmes Guidoba - tudja, hogy érzelmei viszonzására nem számíthat sohasem. Ennek a szerepnek talán az a megfejtése, hogy a pénz és a hírnév sem kárpótol mindenért, segítségükkel sem kaphat meg mindent az ember. Nicole Kidman jól játszik mint mindig és szerintem szebben énekel most, mint annak idején a Moulin Rouge-ban.

Szerettem ezt a filmet, többször is meg tudnám nézni. Van benne valami lüktetés, talán az olasz légkörből adódóan. Imádtam, ahogy Daniel Day-Lewis olasz akcentussal beszélte az angolt és neki köszönhetően ezt az egész Guido karaktert a szívembe zártam. A film zenéje nagyon jó, a színészek is megfelelően tudnak énekelni, mindegyikük hozza a megszokott formáját. Szépek a díszletek és a ruhák, irigylésre méltó az olasz helyszín, kedve lenne most azonnal odautazni az embernek. Kell ennél jobb ajánlólevél a Kilenchez? Nem hinném.