Világ és egyéb katasztrófák

Szeretem a Hollywoodot, akárki akármit is mond. Szeretek sztárokról olvasni, szeretem a legújabb filmeket megnézni, szeretek a díjátadók esélyeseit latolgatni. Vannak kedvenc színészeim, akikkel talán elfogult vagyok, vannak akiket nagyon bírok és velük szintén elfogult vagyok – illetve van George Clooney. Emlékszem, amikor még Ross doktorként törte össze a női szíveket, aztán a Szép kis napban, Viharzónában, a Mint a kámforban, az Égető bizonyítékban és az Ocean’s Eleven meg Twelve-ben is volt szerencsém megismerkedni vele. Ám egészen az Egek uráig, pontosabban az Oscar-gáláig nem tudtam mit kezdeni ezzel a sármőrnek kikiáltott deresedő halántékú, ’sosem nősülök meg’ macsóval. De ma már kijelenthetem: az Egek urának köszönhetően csatlakozott kedvenceim sorába. (A miért-re itt áll a válasz)

Ha jól számolom, az idei 10 Legjobb film kategóriájából pontosan a felét néztem meg és ez alapján az Egek ura magasan kiemelkedik közülük. Egyetlen abszolút főszereplője van: egy férfi (George Clooney), akinek munkája abból áll, hogy kirúgja az embereket. Továbbá hobbija, hogy ide-oda repked, a levegőben sokkal inkább otthon érzi magát, mint egy átlagos földi halandónak természetes lakásban. Szinte az élet is így elrepült mellette: családjával nem törődik, a nők meg jönnek és mennek – akárcsak az évek. Az Egek ura története arról az időszakról szól, amikor még éppen nincs késő a változáshoz, főhősünknek még lehetséges beilleszkednie a társadalomba – és legnagyobb örömünkre a hölgyeknek köszönhető ez a Pál fordulat.

Az első változás az életében az Anna Kendrick által alakított fiatal, törtető, ám érzelmileg kissé labilis hölgy, aki a konkurencia főhősünk számára. Anna Kendricket (akit az Alkonyat szériából ismerhetünk) ezért az alakításáért Oscar-díjra jelölték. Abszolút érthető miért: ahogy ez a lány pörög a filmben, teljesen lenyűgöző. Van a játékának valami olyasmi hatása, hogy azt hisszük: ilyen már tényleg nincsen - de aztán rájövünk, hogy mégis van.

A második változás a rejtélyes, végzet asszonya (Vera Farmiga), akibe főhősünk beleszeret – vagyis ezt csak sejteni lehet, a film tetőpontján zajló események alapján. Nos, ezért az alakításáért ezt a színésznőt is Oscarra jelölték (akárcsak Clooney-t, ha ezt még nem mondtam volna). Bár legkevésbé Farmiga szolgált rá a nominációra, igazából nem is értem miért szerepelt a listán, mivel szerintem azonkívül, hogy nem lehetett kifogásolnivalót találni a játékában, annyi pluszt sem nyújtott, vagy nem tűnt úgy, hogy szívét, lelkét beleadta e karakter megformálásába.

És a harmadik, a legjelentősebb változás a család segítségével jön létre. Az igazi családról van szó, nem az otthont adó légitársaságról. Amikor elnyeri a hőn áhított repülős aranykártyát, az már nem nyújt neki akkora élményt, mint testvére esküvője – innen tudjuk, hogy főhősünk révbe ért, mi is megnyugodhatunk. Clooney teljesen szerethető ebben a szerepben, mintha rá szabták volna – pedig kinek jutna eszébe egy olyan emberrel szimpatizálni, aki abból él, hogy kirúgja az embereket és szó szerint a fellegek felett jár. De neki ez is sikerült, ráadásul egy olyan alkotásban, amely kifejezetten üdítő, mégis mély tartalommal bír. Mindenkinek csak ajánlani tudom – elképzelhetőnek tartom, hogy könyvben is elolvasom.